Alig egy hónap múlva, július 14-ével jelenteti meg ötödik sorlemezét "Hologram" címmel a kaliforniai Edge Of Paradise. A heavy metalt játszó zenekar legutóbbi albuma, a "The Unknown" 2021 szeptemberében került boltokba - mi ITTírtunk róla kritikát.
Margarita Monet, a banda énekesnője egy interjúban elmondta: édesapja tudós, munkássága pedig komoly ihletforrást ad a bájos fronthölgynek. Ahogyan ő fogalmazott: dalszerzéskor egy másik dimenzióba kerül.
Ez a futurisztikus hangulat érezhető volt a hamarosan napvilágot látó korong első klipes szerzeményén, amely június 4-én vált elérhetővé, és a lemez címadó dalához készült.
A mai napon megérkezett a második kisfilmes tétel, amelynek címe Soldiers of Danger, íme:
Mint arról korábban hírt adtunk, készülőben van az ukrán Jinjer új albuma.Eugene Abdukhanov, a banda basszerosa felfedte: a dalok 80%-a már elkészült, és ahogy úgy érzik, hogy eljött az idő, stúdióba vonulnak és felveszik őket.
A hétvégén az angliai Download fesztiválon lépett fel az együttes, a zenész pedig újfent érdekességeket osztott meg a korongról.
Miután befejeztük a nyári turnét, mindenképpen az új lemez elkészítése lesz a prioritás. Jóval agresszívabb lesz, mint a Wallflowers.
A szóban forgó korong 2021 augusztusában jelent meg és szép sikereket könyvelhetett el vele a Tatiana Shmayluk énekesnő vezette csapat.
Ukrajna és Oroszország között 2022. február 24-e óta háború dúl, a zenekar pedig természetesen ebből is ihletet merített.
A háború által szült negatív energiákat beleöltük a zenébe. Vannak olyan dalok, amelyek akkor íródtak, amikor ágyúkkal és bombákkal támadták a hazánkat. Miközben én képtelen voltam a zenére koncentrálni, addig Vlad, a dobosunk rengeteg dalt írt. Amint vége lett az ostromnak, az orosz hadsereg visszavonult Kijevből, és a dolgok lecsillapodtak, akkor kattant valami a fejemben és én is elkezdtem írni. Minden ember máshogy kreatív, és azok a dolgok, amelyek körülötted történnek, nem tudnak elhatárolódni az alkotói folyamattól.
Új lemezén dolgozik a holland Epica. A zenekar énekesnőjét, Simone Simons-t nemrégiben a cseh Backstage TV interjúvolta meg, aki elárult néhány információt a készülő koronggal kapcsolatban.
Az idei fesztiválszezon után elkezdjük írni az új albumunkat. A csapat minden tagja egyedül dolgozik otthon, bár én még egy kész dalt sem hallottam. Amikor jön az ihlet, egyszerűen elkezdünk írni, és persze beosztjuk a munkát egymás között. Mindannyian nagyon izgatottak vagyunk!
A hatosfogat legutóbbi, "Omega" címre keresztelt stúdiókorongja 2021 februárjában jelent meg, öt évvel az előző, "The Holographic Principle" után, a kiadványon pedig az együttes megpróbált visszatérni egy kicsit a kezdeti hangzásához.
A munkafolyamat általában úgy zajlik, hogy megvan a zene, a demó, aztán én megírom hozzá a szövegeket. A srácok elkezdik írni a dallamokat, aztán megmutatják nekem, én kitalálom az éneksávokat, ők pedig ezek után összerakják a számokat. Némelyik dal nagyon gyorsan elkészül, némelyik pedig nagyon lassan, az ihlet pedig sokszor a legváratlanabb időben csap le. Ezért van nálunk mindig a telefonunk, amivel azonnal és gyorsan rögzíthetünk dallamokat és éneket is.
Így zárta sorait:
Mindannyiunknak van otthon saját stúdiója, így nagyon kényelmesen vehetjük fel az ötleteinket. Aztán persze találkozunk. Mivel négy különböző országban élünk, ez nem könnyű, de végül tényleg leülünk együtt, és befejezzük a dalok megírását.
"Eye for an Eye..." & "...'Til the World's Blind" címmel, július 7-én érkezik a kaliforniai Butcher Babies új albuma, valamint november 22-én az ukrán Ignea társaságában, a Fear Factory egyik előzenekaraként Budapesten is koncertet ad az együttes.
01. Darn That Nightmare 02. Red Thunder 03. Backstreets Of Tennessee 04. Wrong End Of The Knife 05. Last December 06. Beaver Cage 07. Best Friend 08. I Fell Asleep At The Table 09. This Is The Part (feat. Chad Gray of MUDVAYNE) 10. Spittin' Teeth 11. King Pin 12. The Devil Cut Me Off 13. 'Til The World's Blind 14. Don't Touch My Pole
2019 folyamán nem turnéztunk, hogy megírjuk és felvegyük az új albumunkat, amit 2020-ban akartunk kiadni. Ekkor azonban a koronavírus miatt a világ meghalt, és ez alapvetően egy magunkért való küzdelem pillanata volt. Szóval mindent felfüggesztettünk, és úgy döntöttünk, hogy ezt az időt a új dalok írásra használjuk fel. Rengeteg szöveg született.
Tegnap a hetedik kislemezes dal is megérkezett, amely a Last December címet viseli, íme:
2022. február 24-én egy nyolc éve tartó konfliktus eszkalálódott Ukrajna és Oroszország között. E szomorú esemény kapcsán főleg a Donyeck térségéből származó Jinjerbeszélt, azonban a többi zenekart és előadót sem hagyja hidegen a téma. Ezúttal a Within Temptation frontasszonya, Sharon den Adel fejtette ki véleményét a témával kapcsolatban - a holland együttes a Download fesztiválon lépett fel, a buli előtt pedig a Rock Sound kapta mikrofonvégre az énekesnőt.
A Wireless című dalunk ezt a témát boncolgatja.
- kezdte sorait Sharon. A szóban forgó szám májusban debütált, és igencsak erősre sikeredett, mind zene, mind szöveg tekintetében.
Amikor a háború kirobbant Ukrajnában, a stúdióban voltunk és dalokat írtunk, így született ez a szerzeményünk is. Egy katonáról szól, aki elindul a háborúba - meg van győződve arról, hogy a jóért cselekszik, ám rájön, hogy mind a média, mind a kormány hazudott neki. És nem fordulhat vissza, hiszen a katonai ruha már rajta van. Nem mehet előre, sem hátra, mert ott vannak mellette a bajtársai, akik sorra halnak meg a csatatéren. Ez az, amit most mi megpróbálunk tenni: rávilágítani bizonyos titkokra, amelyek a háborúval állnak kapcsolatban. Mesélők vagyunk, akik felerősítenek egy érzelmet, amelyet az emberek éreznek ebben a helyzetben.
Azonban nem az a cél, hogy ezt a háborút használják fel a sikerek elérésére.
Ez nemcsak az oroszok és az ukránok háborúja. Sokak szerint mindenkié, és én ezzel értek egyet. Hiszen mindez a közelünkben zajlik, és kijelentették (az oroszok), hogy nem állnak meg Ukrajnánál, már Kijevben vannak. Kijev pedig csak néhány óra repülőútra van a mi otthonunktól. Tehát ez a mi háborúnk is. Úgy vélem, tisztában kell lennünk azzal, hogy ez mindannyiunk számára veszélyt jelent. Mi pedig beszélünk, zenét írunk róla.
A metalszcéna tele van tehetségesebbnél tehetségesebb énekesnőkkel, ám sokak számára - teljesen érthetően - Tarja Turunen, a Nightwish egykori frontasszonya az etalon. A finn pacsirtát háromoktávos szoprán hanggal áldotta meg a teremtő, azonban a szólókarrierje során akadt egy dal, amely igen komoly kihívás elé állította - ez pedig a MuseSupremacy című szerzeménye, amelyet Tarja a 2016-os "The Shadow Self" elnevezésű albumán dolgozott fel.
A Choszine interjúvolta meg nemrég az énekesnőt, aki így mesélt a szóban forgó dalról:
Matthew Bellamy híres a hangterjedelméről, ami miatt a Muse-dalokat elég nagy kihívás feldolgozni. Ez a dal minden tekintetben kibaszottul feldob, amikor énekelem! Nagyon szeretem a számot, de elég komoly skálán mozog. Ráadásul a saját dalaimban hajlamos vagyok rohadt nehéz dallamokat írni a hangomhoz. Bizonyos értelemben élvezem, hogy emiatt nem túl sok énekes tudja elénekelni a dalaimat!
Nem kis meglepetést okozott rajongótáborának a Stream of Passion, amikor is bejelentették: visszatérnek. A holland zenekar 2016-ban, 11 év aktivitás után oszlott fel, búcsúajándékként pedig egy DVD-t is kiadtak, "Memento" címmel. Kiderült az is: szeptember 9-én a Dynamo fesztiválon adnak koncertet, ahol 2005-ben először felléptek, a jegyeket pedig vitték, mint a cukrot - mindössze 5 óra alatt elfogytak.
Marcela Bovio, a csapat mexikói származású énekesnője eközben sorjában kapta a pofonokat az élettől: 2018 folyamán véget ért 2011-ben kötött házassága Johan van Stratummal, aki a banda basszusgitárosa, majd 2019 nyarán méhnyakrákkal diagnosztizálták. Azonban nem hagyta el magát: másik projektjével, a Dark Horse White Horse-szal is foglalkozott.
A formáció vadonatúj EP-t rögzít, ennek előfutáraként ma megérkezett az első klipes dal, amely a The Hunter címet viseli, íme:
Ha van olyan formáció, amely a szimfonikus metal berkein belül úgyszólván megkerülhetetlen jelenséggé nőtte ki magát -a Nightwish, az Epica, a Therion és a korai Within Temptation mellett-, az kétségkívül a Sirenia. A zenekart Morten Veland hívta életre, akinek neve egybeforrt a ’90-es évek végi norvég gothic metal újjászületésével: ő volt a Tristania alapítója is, ám miután 2001-ben új irányt keresett, megszületett a Sirenia, az a formáció, amelyben a melankólia, a dráma és a dallamosság sajátos elegyet alkotva váltak védjeggyé.
Nem kevesebb, mint négy énekesnőt fogyasztott el a zenekar az elmúlt két évtizedben. A sort Fabienne Gondamin nyitotta, akinek hangját az első, 2002-es "At Sixes and Sevens" albumon hallhattuk, bár ő csupán session-énekesként működött közre. Egy évvel később Henriette Bordvik vette át a stafétát: az akkor mindössze 18 éves norvég lány a 2004-es "An Elixir for Existence" lemezen énekelt, ám 2006-ban távozott, helyét pedig a dán Monika Pedersen foglalta el. Ő azonban mindössze egyetlen korong erejéig, a 2007-es "Nine Destinies and a Downfall" idejére maradt, 2008-ban ő is kereket oldott.
2008 folyamán egy spanyol szépség, Ailyn került a mikrofon mögé, aki rekordhosszúságú ideig erősítette a bandát - 2016-ig dolgozott a srácokkal, majd személyes ellentétek miatt neki is távoznia kellett. Vele négy albumot ("The 13th Floor", "The Enigma Of Life", "Perils Of The Deep Blue", "The Seventh Life Path") rögzítettek, majd az ő kilépésével egy időben látott napvilágot a hír, miszerint a frontasszonyi posztot a zenekar egyik kóristája, Emmanuelle "Emma" Zoldan örökölte meg. Alig pár héttel a bejelentés után megjelent a "Dim Days Of Dolor", ezt követte a 2018-as "Arcane Astral Aeons", majd 2021-ben került boltokba a "Riddles, Ruins & Revelations" (recenziónk ITT olvasható).
Őszintén szólva, a Monikával készült album annyira nem ragadott magával – ahogy az Ailyn-korszak lemezei sem. Mindkét énekesnő kellemes, sőt, tehetséges hanggal bír, mégis… valami hiányzott. A francia Emma érkezése új energiákat hozott a csapatba: erőteljesebb, karakteresebb torok, magabiztosabb előadásmód, ami már önmagában is ígéretes volt. Ám a Dim Days Of Dolornem aratott nálam osztatlan sikert.
Mintha kicsit elkapkodták volna a felvételeket, az egésznek volt egy enyhe gyomorrontás-feelingje. Előételként érkezett két erős klipes dal, de a főfogás már inkább tölteléknek érződött. Aztán 2018-ban jött az "Arcane Astral Aeons", ami mindent vitt: erő, szenvedély, katarzis egyértelműen a Sirenia addigi karrierjének csúcspontja, nem kérdés. Na, valami ilyesmit vártam a "Riddles, Ruins & Revelations"-től is… de ezúttal a receptből kimaradt a fűszer. Olyan volt, mint amikor a kedvenc kajádból kihagynak egy fontos összetevőt, és bármennyire is ismerős az íz, valahogy nem áll össze. Vicces módon pont a Desireless-feldolgozás, a Voyage Voyage lett a legélvezetesebb falat számomra. A zenekar tisztességgel odatette magát, de az a bizonyos szikra valahogy nem gyulladt be.
Május 26-án jelent meg a zenekar "1977" címre keresztelt új nagylemeze. Emma elmondta: mind ő, mind Morten ebben az évben születtek, és a kilométer hosszúságú albumcímek helyett most valami egyszerűbbet akartak. Előzetesként a Tanita Tikaram-feldolgozás Twist In My Sobriety jött ki, majd a Deadlight, harmadikként pedig a Wintry Heart.
Remekül hozza a szimfonikus metal minden ismertetőjegyét ez a dalcsokor, mégis frissnek hat. Most nincsenek grandiózus kórusok, ami ezúttal egyáltalán nem hiányzik, sőt. A hangsúly így sokkal inkább Emma lehengerlő hangján maradhat, és ez bizony jót tett a zenének, és itt kell megragadnom az alkalmat, hogy elmondjam, a Sireniának a büdös életben nem volt még ennyire jó énekesnője, aki mezzoszopránként egyaránt tud éteri magasságokba emelkedni és pokoli mélységbe is ereszkedni - utóbbira a Twist In My Sobriety a legjobb példa.
Nagyon nagy eltérés nincs a dalok szerkezetében vagy hangzásában az eddigiekhez képest, de a kórusok visszafogása kifejezetten jót tett az összképnek. Ami rögtön szembeötlő, hogy a "1977" jóval gitárcentrikusabb, mint elődje, ezúttal a húrok kapták a főszerepet, nem a szimfonikus rétegek vagy a szintetizátor. Persze, tudom: manapság menő lett a "modernizálás", a popos hatások kóstolgatása, csak hát ez a trend nem mindenkinek áll jól. A Sirenia esetében szerintem ez a kísérlet csúnyán félresiklott, a "Riddles, Ruins & Revelations"-ön legalábbis biztosan. Szerencsére a az új korongon mindez már csak halvány árnyékként kísért, és ez önmagában elég ok arra, hogy egy ponttal többre értékeljem a lemezt.
Kapunk viszont, mint írtam, rengeteg gitárt, erőteljes dobokat, még a könnyedebbnek szánt szerzemények sem hatnak üresnek, mert az ötletesség ott van bennük, ilyen például a Dopamine, a fent említett Deadlight vagy az ABBA-t idéző zongoradallamokkal megtűzdelt The Setting Darkness. A drámai felvezetővel induló Nomadic lesz az egyik legnagyobb bulisláger, ez biztos, amelynek a refrénjét egy emberként fogja üvölteni a tömeg. Apropó, a zenekar szeptember 17-én a Barba Negra vendége lesz a Dark Sarah és az Amberian Dawn társaságában.
Keménykedésből sincs hiány: a Delirium végre visszahozza Morten jellegzetes hörgését – kár, hogy ebből nem kapunk többet, mert bizony jól áll a dalnak. Talán ez az album egyetlen gyenge pontja: a férfihangok túlságosan háttérbe szorulnak. De ha ez a legnagyobb gond, akkor tényleg nincs ok panaszra.
A Fading To The Deepest Black hasonlóan erős darab: mesterien ötvözi a keménységet és a lágyságot, miközben végig megmarad az a sötét, melankolikus íz, ami a Sirenia védjegye. A másik emlékezetesebb, nyersebb tétel épp a Tanita Tikaram-feldolgozás, amelynek eredetijét évtizedeken át kultusz övezte, és a rádiók retró-rovatában minden bizonnyal ma is gyakran felcsendül.
Az epikus refrének sem hiányoznak: az A Thousand Scars, valamint a kislemezként is megjelent Deadlight és Wintry Heart egyaránt kiváló példák rá, hogyan lehet érzelmet, erőt és dallamot tökéletes arányban adagolni.
Morten ezúttal végre összeszedte magát, és egy kifejezetten korrekt albumot rakott össze, különösen a legutóbbi, érdektelenségbe fulladó "Riddles, Ruins & Revelations" után, amely inkább hatott pop-rock lemeznek, mint metalnak.
Ahogy korábban is említettem, a dalok szerkezete és felépítése most sem tér el drasztikusan az előző anyagoktól, mégis mindegyiket áthatja valami különleges atmoszféra. A 1977 nem dönt rekordokat, és nem is ez lesz a Sirenia életművének koronája, de senki nem is mondta, hogy annak lennie. Ez egy szerethető, kiegyensúlyozott és érzelmileg hiteles lemez, amely bizonyítja, hogy Mortenékben még mindig ott a tűz, ha épp nem próbálják túlgondolni.
"River Of Diamonds" címmel adta ki immár hatodik szólóalbumát Liv Kristine. A Leaves' Eyes egykori frontasszonya 1998 óta ténykedik szólóban is, kiadványaival pedig egytől egyig szép sikereket könyvelhetett el.
A napokban Bryan Reesmannak adott interjút az énekesnő, aki mesélt karrierjéről és arról, hogy egy ideig tanárként is kereste kenyerét.
47 éves vagyok, életem közepén állok, és úgy érzem, most kezdődik a >>második életem<<. Ez csodálatos érzés, a "River Of Diamonds pedig olyan, mintha a második életem első lemeze lenne.
- kezdte sorait Liv, aki korábban elmondta: ez a korong az intenzív hitelesség és a korlátlan kreativitás útját járja.
Azt is tudni lehet, hogy a norvég énekesnő tanárként is dolgozott, amibe akkor vágott bele, amikor fia, a most 19 éves Leon iskolás lett. Akkoriban rengeteget volt úton a Leaves' Eyes-szal, exférjével, Alexander Krullal pedig egy németországi magániskolát választottak fiuk számára, így nem jelentett gondot számukra gyermekük taníttatása.
14 évvel ezelőtt Leon általános iskolájában tanítottam. Akkor kezdődött a tanári pályám, ám nem kaptam pedagógusi képzést. Tanultam nyelvészetet, ősi nyelveket, nyelvelsajátítást, de azt nem, hogy mi kell a tanításhoz. Azonban ez mindig is a véremben volt. Így amikor Leon általános iskolájának igazgatója megkért, hogy támogassam az intézményt, örömmel vállaltam el. Ez adott némi szabadságot, hogy Leon velünk utazhasson, később pedig minden iskolájával így folytatódott.
2016 tavaszán, amikor távozni kényszerült a Leaves' Eyes köreiből, Liv élete fenekestül felfordult. A zenekarral való csatározás mellett elveszítette a fő bevételi forrását, állás után kellett néznie. Ekkor került kapcsolatba egy olyan speciális iskolával, ahol autista gyerekek tanultak.
Sok tapasztalatot szereztem akkoriban, és hihetetlen empátiát érzek az autista gyerekek iránt. Dolgoztam árva és Down-szindrómás gyerekekkel is. Ez egy csodálatos élmény és egy csodálatos utazás volt!
Liv 2021 nyarán ment férjhez dán származású párjához, Mikkel-hez, és 2022-ben Svájcba költöztek, mindeközben Liv jobban megismerte önmagát is.
Eltartott egy ideig, mire felismertem, hogy egy nagyon nehéz időszakon kellett keresztülmennem, fel kellett oldanom néhány blokkot és traumát. Meg kellett szabadulnom néhány poros rétegtől ahhoz, hogy valóban lássam, mit akarok csinálni az életemmel. Hogyan tudom szolgálni a világot? Hogyan lehetek igazán hiteles?
2018 őszén akkori jegyese, Mario stroke és szívroham következtében elhunyt, Liv és fia pedig összetörtek. Ám néhány hónappal később érkezett Mikkel, aki újra elhozta a boldogságot az életükbe.
Néhány évvel ezelőtt kiadtam a Have Courage Dear Heart című EP-met. Ezt a mondatot tetováltattam a szívem alá, amikor Mikkellel találkoztam. Akkor elhatároztam, hogy abbahagyom a zenélést. Se zenekar, se színpad. Egyszerűen ki akartam szállni az egészből.
Végül persze ez nem történt meg, hiszen Liv nemcsak új lemezt jelentetett meg, hanem 2017 óta húga, Carmen Elise Midnattsol nevű csapatának is az énekesnője.
Hihetetlen, de Cristina Scabbia ma töltötte be az 51. évét, karrierje pedig 1998-ban kezdődött, amikor a Lacuna Coil kiadta első EP-jét, amely a banda nevét viselte.
Akkoriban a csapat az elsők között képviseltette magát a female fronted zenekarok között, az pedig megkérdőjelezhetetlen tény, hogy az ilyen együttesekben az énekesnőre irányul a legtöbb figyelem. Arról, hogy milyen is nőnek lenni a metálszcénán belül, egy podcast keretein belül mesélt az olasz énekesnő.
A beszélgetésből kiderült: eleinte ő is szembesült a szexizmussal.
Emlékszem, amikor a karrierem beindult a zenekarral, sokan meglepődtek, hogy egy nőt látnak a színpadon. Eleinte kaptam hülye beszólásokat, de ez nem tántorított el, mert úgy voltam vele, hogy ez nem az én problémám, nem engem minősít. A probléma azokkal van, akik egy nőt látnak ott, ahol szerintük nem kellene lenniük.
- kezdte sorait Cristina.
Ki tudja, hogy ezek az emberek hol vannak most? Én, több, mint 20 év után még mindig itt vagyok a nap végén, de ők? Szóval nem bánok semmit. Igaz, hogy a nőket sokszor a külsejük alapján ítélik meg, több figyelmet kapnak, ha csinosak, és ítéletet mondanak felettük, ha felszednek pár kilót. De szerencsére manapság már egyre több férfi van, aki nem ezt veszi alapul, és támoagatja a metalon belül a nők jelenlétét is.
Ők azok, akik a nők mellé állnak, és azt mondják: 'Igen, csinos ez a lány, de énekelni is tud!' Ha a formalitás több, mint a tartalom, nem jutsz túl messzire.
