Amira Elfeky újabb fontos mérföldkőhöz érkezett: az amerikai alternatív rockénekesnő november 13-án jelenteti meg It Was Only a Dream című debütáló nagylemezét. A készülő albumról most az I Don't Want to Fall in Love című szerzeményhez készült videoklip is felkerült a YouTube-ra.
Amira az elmúlt években a modern alternatív rock egyik legizgalmasabb feltörekvő előadójává vált. Zenéjében a nu-metal súlyos gitárjai, a shoegaze álomszerű atmoszférája, az elektronikus hangzások és a kétezres évek alternatív rockjának melankóliája találkoznak. Mindezt egy olyan énekhang fogja össze, amely egyszerre képes törékenynek és elementárisan erősnek hatni.
Az énekesnő most újabb szerzeménnyel jelentkezett. Az I Don't Want to Fall in Love hivatalos videoklipjét Camila Vidal rendezte, a történet pedig Amira saját elképzelése alapján született, a szerzemény pedig egyben az album második klipes tétele.
Amira elárulta: az album ötlete abból a felismerésből született, hogy milyen nagy különbség lehet az ember elképzelt és valódi személyisége között. Álmainkban sokszor félelem nélkül cselekszünk, miközben a hétköznapokban saját bizonytalanságaink és korlátaink tartanak vissza bennünket, ő pedig ezt a belső ellentmondást szerette volna zenévé és történetté formálni.
Kijózanító felismerés, amikor az ember szembesül azzal, mekkora szakadék tátong az álmaiban létező énje és aközött, akit a külvilágnak mutat. A képzeletünkben nincs mit veszítenünk, ezért félelem nélkül cselekszünk. Én pedig mindennél jobban vágytam arra, hogy ez a bátor, félelmek nélküli énem a valóságban is létezhessen.
Ennek a projektnek a megvalósítása számomra a szabadulást jelentette azokból a béklyókból, amelyeket saját magamra helyeztem. Emlékeztetett arra, hogy a félelmeinket gyakran mi magunk teremtjük meg. Ez az elképzelés több mint egy éven át formálódott bennem. Az időm jelentős részét teljes magányban, az alkotásnak szentelve töltöttem, és végtelenül hálás vagyok azért, hogy végre útjára bocsáthatom mindazt, amit létrehoztam.”
Az It Was Only a Dream az Anemoia Records és az Atlantic Records gondozásában jelenik meg, és tizenkét szerzeményt tartalmaz majd. A lemezen olyan producerek is közreműködtek, mint Zakk Cervini, aki többek között Poppyval és a Three Days Grace-szel dolgozott, valamint John Feldmann, akinek neve a Goldfinger mellett számos ismert rockprodukcióhoz kötődik.
A Surrender című 2025-ös EP után a novemberi nagylemez új fejezetet nyit Amira pályafutásában. Az eddig megismert dalok és az album mögött húzódó koncepció alapján ezúttal nem csupán különálló szerzeményekben, hanem egy összefüggő, személyes történetben gondolkodik.
Az Arch Enemy egykori énekesnője, a zenekar menedzsereként tevékenykedő Angela Gossow, valamint Alissa White-Gluz helyére érkezett Lauren Hart közösen vendégeskedtek a KnotfestShe's With The Band című podcastjában. A Tori Kravitz vezette beszélgetés során szó esett Lauren csatlakozásának körülményeiről, a két énekesnő közötti hasonlóságokról, a turnézással kapcsolatos elképzeléseikről és az Arch Enemy jövőjéről is. A beszélgetésben egy következő album lehetősége is felmerült.
Angela elmondta, hogy már jóval azelőtt felfigyelt Lauren Hart munkásságára, hogy felmerült volna az énekesváltás lehetősége.
Azóta ismerem Laurent, amióta feltűnt az Once Humannel, nagyjából az első két lemezük idején. Azért figyeltem fel rá, mert rengetegen hasonlították az énekhangját az enyémhez. Ráadásul a színpadon is rendkívül energikus jelenség. Egyszer egy interjúban arról beszélt, hogy az Arch Enemy 2001-es Wages Of Sin című albuma inspirálta arra, hogy hörögni kezdjen. Ez természetesen hozzám is eljutott, és nagyon érdekesnek találtam.
Angela hozzátette, mindig különösen izgalmasnak tartotta megfigyelni, hogyan hatnak a különböző előadók a következő generációra.
Érdekes, amikor valaki azt mondja, hogy én inspiráltam, miközben teljesen másképp énekel. A hatásból valami egészen sajátosat hoz létre. Persze valószínűleg mindannyian ezt tesszük. Akkoriban még nem volt túl sok nő a metalszíntéren, ezért igyekeztem mindegyikük pályafutását figyelemmel kísérni.
A két énekesnő már korábban is kapcsolatban állt egymással. Amikor az Once Human működése megtorpant, Lauren új lehetőségeket keresett, Angela pedig egy teljesen új formáció létrehozásán kezdett gondolkodni.
Időnként beszélgettünk, mert az Once Human körül nem igazán történtek dolgok, Lauren pedig valami mást szeretett volna csinálni. Nagyon tetszettek a feldolgozásai is. Egyszer azt mondtam neki, hogy énekesként valahol az Arch Enemy, a Dimmu Borgir és a Machine Head keresztezésében tudnám elképzelni. Erre azt válaszolta, hogy ha egyszer adódna valamilyen lehetőség, gondoljak rá.
Gossow ekkor még nem az Arch Enemy új énekesnőjét kereste. Menedzseri szemmel gondolkodott, és egy új zenekart szeretett volna összeállítani Lauren köré.
Nem lehet egyszerűen jelentkezni olyan pozíciókra, amelyek már foglaltak. A legtöbb zenekarnak megvan a maga énekese, akik idővel ikonikussá válnak. Nem cserélgeti csak úgy az ember az énekeseket. Ezért arra gondoltam, hogy összehozok neki egy új csapatot. Már azon törtem a fejem, milyen zenészeket kereshetnék meg.
Aztán váratlanul egészen más irányt vettek az események.
Azt hiszem, eléggé megdöbbent, amikor egyszer csak megkértem, hogy énekeljen fel egy Arch Enemy-dalt. Egyszerűen szerettem volna kipróbálni, hogyan működne a dolog. Fogalma sem volt arról, mi áll a háttérben.
Angela számára a helyzet különösen ismerős volt, hiszen annak idején ő maga is hasonló módon került a zenekarba.
Amikor engem megkeresett az Arch Enemy, én is felénekeltem egy dalt a Wages Of Sin albumról, mégpedig az Enemy Within-t. Utána kérdezték meg, lenne-e kedvem a lemez többi részét is felénekelni. Engem is meglepett a dolog, mert azt hittem, mindössze egyetlen számot kell rögzítenem próbaképpen. Már önmagában az is hatalmas élmény volt, hogy stúdióba mehettem. Korábban még sosem jártam ilyen helyen, ráadásul Fredrik Nordströmmel dolgozhattam, aki akkoriban már legendának számított. Éppen túl volt egy Dimmu Borgir-albumon, és Göteborgban ő volt a metalzene egyik legmeghatározóbb producere.
Lauren meghallgatása végül meggyőzte a zenekart, bár a döntést rendkívül gyorsan kellett meghozniuk.
Nagyon jól teljesített. Természetesen voltak félelmei és kétségei, de megcsinálta. Szerintem már önmagában ahhoz is komoly tökösség kell, hogy valaki ilyen helyzetben belevágjon. Pontosan erre volt szükségünk. Ráadásul tudtam, hogy van turnétapasztalata. Akkoriban talán három olyan ember jutott volna eszembe, akit megkereshettem volna, mert nagyon gyorsan kellett cselekednünk.
2025 decemberében egyszerűen énekes nélkül maradtunk. Azt mondtuk: bassza meg, mi tovább akarunk turnézni, és folytatni akarjuk a zenekart! Minden nagyon gyorsan történt, Laurennek pedig szinte azonnal alkalmazkodnia kellett a helyzethez.
Lauren Hart számára mindez nem csupán egy új álláslehetőséget jelentett, hanem egy gyerekkori álom beteljesülését - ő így emlékezett vissza:
Óriási fordulópont volt az életemben. Végtelenül hálás vagyok, és nem is lehetnék boldogabb. Már annak is rettenetesen örültem, hogy Angela egyáltalán beszélgetett velem. Arra gondoltam: úristen, ez fantasztikus! Ráadásul ő nem szokott szarakodni, úgyhogy bármiről is lett volna szó, én száz százalékig benne voltam.
Megható és reményteli bejegyzést osztott meg rajongóival Amanda Somerville. Az énekesnő, aki diffúz középvonali gliómával, egy rendkívül súlyos agydaganattal küzd, arról számolt be, hogy a kezelése során biztató változásokat tapasztal. Újra képes beszélni, összefüggően gondolkodni, és az alkotókedve is visszatért.
Amanda jelenleg egy hathetes protonterápiás sugárkezelés utolsó két hetében jár. Mint írja, életében még soha nem érzett ekkora kimerültséget, ugyanakkor úgy látja, hogy a kezelés eredményeket hozhat.
Itt vagyok, és úgy tűnik, a dolgok működnek. Újra tudok beszélni. Az ujjaim írni akarnak. Képes vagyok összefüggően gondolkodni. Ha ezt sikerül fenntartanom, talán elegendő időt nyerhetek ahhoz, hogy eljussak a következő hatásos kezelésig, és onnan folytathassam.
- adta hírül közösségi oldalain az énekesnő.
Amanda a világ minden tájáról rengeteg szeretetet és támogatást kapott. Bejegyzésében elárulta, hogy a hajnali órákig olvasta a rajongók üzeneteit, amelyek hol megnevettették, hol könnyekre fakasztották. Háláját fejezte ki mindazoknak, akik megosztották vele saját történetüket, érzéseiket és bátorító gondolataikat.
Azonban a legnagyobb erőt a családja, különösen a kislányai adják neki.
A kudarc NEM lehetőség. Amikor a kislányaim megölelnek, dacos elszántságot érzek, és új erőre kapok. Szükségük van az anyukájukra!
Majd egy olyan mondattal zárta sorait, amely tökéletesen tükrözi az elszántságát:
MEG FOGOM SEMMISÍTENI EZT A ROHADÉKOT!
Mi pedig szívből drukkolunk ennek a csodálatos nőnek.
Vannak lemezek, amelyek mögött hónapokig tartó stúdiómunka, kreatív útkeresés és gondosan megtervezett munkafolyamat áll. Az ukrán Ignea legújabb albuma mögött mindezeken túl egy háború is. A Monumental ugyanis akkor született, amikor az országot folyamatos orosz támadások érték, az áramszünetek a mindennapok részévé váltak, és még a zenekar stúdióját sem kerülte el a pusztítás. Ilyen körülmények között egy album befejezése már önmagában is figyelemre méltó teljesítmény. De a Monumentalnem kizárólag azért érdemel figyelmet, mert megszületett. Hanem azért is, amit zeneileg mondani tud.
A megjelenés dátuma magyar szemmel különös jelentőséggel bír. A korongugyanis október 23-án, az 1956-os forradalom 70. évfordulóján látott napvilágot. Hetven év telt el azóta, hogy Magyarország fellázadt a szovjet elnyomás ellen, most pedig egy olyan ukrán zenekar lemezét hallgathatjuk, amelynek tagjai napjainkban is az orosz agresszió következményeivel kénytelenek együtt élni. Nem tudni, hogy a dátumválasztás tudatos volt-e, de az egybeesés mindenképpen elgondolkodtató. A megjelenést ráadásul egy személyes évforduló is megelőzte: a zenekar énekesnője, Olga "Helle" Bogdanova október 22-én ünnepelte 35. születésnapját.
Első kislemezként júniusban a Dreams of Lands Unseen érkezett, amely a hidegháború korszakának különös kettősségét idézi meg, tele retrofuturisztikus hatású szintetizátordallamokkal. Egy olyan világot, ahol az ambíció és az illúzió szinte elválaszthatatlanul fonódott össze. Az űr meghódítása akkoriban nem csupán tudományos cél volt, hanem ideológiai és propagandisztikus eszköz is.
Augusztusban a keserédes dallamokkal átszőtt Darkness következett, amely már jóval személyesebb oldalról közelíti meg a nosztalgia témáját. A hozzá készült videó Kijev utcáin kalauzol végig bennünket, olyan modernista épületek között, amelyek egykor a fejlődést és a jövőbe vetett hitet jelképezték. A felvételek egy része a Kijevi Építőipari és Építészeti Egyetemen készült, ahol diákok generációi tanulták meg, hogyan tervezzék meg azokat az épületeket, amelyek közül ma már egyre több válik a háború áldozatává.
A forgatás körülményei különösen megrázóak voltak. Helle elmondása szerint az első forgatási napot megelőző éjszakán súlyos orosz rakétatámadás érte Kijevet. A zenekar tagjai alvás nélkül, az átélt események hatása alatt indultak el a helyszínre, miközben a város egyes részei még mindig lángoltak. A második napon légiriadók és a város felett repülő drónok kísérték a munkát. Így a Darkness jóval több lett egy nosztalgikus városnézésnél. Egy olyan helyről mesél, amelyhez gyermekkori emlékek, emberi kapcsolatok és egy egész élet történetei kötődnek, miközben mindez bármelyik pillanatban megsemmisülhet.
Egy nappal az album megjelenése előtt debütált a Harmony Manufactured, amelyben a német Hiraes frontasszonya, Britta Görtz működik közre. A szerzemény a Bauhaus művészeti iskola, az ipari formatervezés és a technikai esztétika világából merít ihletet, miközben a szépség, a funkcionalitás és az emberi test kapcsolatát vizsgálja. A dal középpontjában az a kérdés áll, hogy meddig tekinthető természetesnek a harmónia, ha azt előre meghatározott szabályok, geometriai formák és mesterségesen kialakított esztétikai elvárások szerint próbáljuk megteremteni. Britta karakteres, elementáris hörgése remek ellenpontot képez Helle tiszta énekével, tovább erősítve a szerzemény nyugtalanító hangulatát.
Az egész lemezt átszövi a retrofuturisztikus hangzásvilág, amelynek metalba történő beépítésébe nem egy zenekarnak beletört már a bicskája. Az Igneának azonban sikerült úgy összefésülnie a múltat idéző szintetizátorokat, a különféle elektronikus megoldásokat és a súlyos gitártémákat, hogy mindez egyáltalán ne menjen a zúzás rovására. Sőt, a különböző elemek nem kioltják, hanem kifejezetten erősítik egymást.
A Presence of the Past remek példa erre. A dallamosabb, visszafogottabb részeket keményebb, zaklatottabb szakaszok váltják, Helle pedig itt is könnyedén mozog a tiszta ének és az extrém vokálok között. A dal végén felcsendülő, régi ukrán rádióadásra emlékeztető hangbejátszás különösen személyes, már-már dokumentarista jelleget kölcsönöz a szerzeménynek.
Innen aztán egyenesen az amerikai Combichrist közreműködésével készült Prefab indusztriális világába csöppenünk. A dalon erősen érezhetők az electro-industrial és az aggrotech műfaji jegyei, ami persze egyáltalán nem meglepő, hiszen Andy LaPlegua és zenekara éppen ezen a területen mozog otthonosan. A Prefab dühös, lendületes, helyenként már-már gépies ritmusokra épülő szerzemény, amelynek nyers energiája azonnal magával ragadja a hallgatót. LaPlegua agresszív, rekedtes vokálja remekül simul Helle tiszta énekéhez, a két hang közötti kontraszt pedig még karakteresebbé teszi a dalt. Az elektronikus elemek itt már nem egyszerű hangulati kiegészítők, hanem a zúzás szerves részei.
Ami különösen szívmelengető, hogy az együttes zenéjét, ahogyan eddig is, most is áthatják a közép- és kelet-európai népzenei hatások. Helle és zenekara sosem titkolták, mennyire büszkék a gyökereikre, a Monumental szerzeményeiben azonban mintha a korábbiaknál is hangsúlyosabban jelenne meg ez a kissé népies ízvilág.
A már jól ismert szimfonikus és progresszív metalos megoldások egészen különös, mégis meglepően szerethető elegyet alkotnak a retrofuturisztikus billentyűtémákkal és az indusztriális lüktetéssel. Elsőre talán nehéz elképzelni, hogyan férhet meg egymás mellett ennyi, látszólag teljesen különböző zenei világ, a banda azonban valahogy eléri, hogy az egész természetesnek hasson. A népzenei motívumok pedig nemhogy kilógnának ebből a furcsa egyvelegből, hanem éppen ezek adják meg az egésznek azt a sajátos, hamisítatlan Ignea-ízt, amely miatt már az első néhány hangból felismerhető a zenekar.
Címéhez méltón a Monumental valóban monumentális hangzást képvisel. Szinte valamennyi szerzeményben ott rejlik az a fajta grandiozitás, amely könnyen átcsúszhatna csöpögős pátoszba, az Ignea azonban szerencsére messziről elkerüli ezt a csapdát. Ennek egyik legékesebb példája a What Buildings Dream of, amely hipnotikus dallamaival szinte észrevétlenül szippantja be a hallgatót.
Az ezt követő, alig háromperces I Am in Hell Helle fájdalmasan szép énekével teremt egészen különleges atmoszférát. A rövid, melankolikus tétel után a több mint hétperces Between No Longer and Not Yet következik, amely nemcsak az album leghosszabb, hanem talán zeneileg az egyik legsötétebb szerzeménye is. A lassabb tempó, a súlyos, gyötrelemmel teli dallamok és a nyomasztó atmoszféra egészen más oldalát mutatják meg a zenekarnak. Helle lágy, szinte törékeny éneke és mély hörgései váltják egymást, mintha a fájdalom egyszerre próbálna megszólalni és kitörni belőle. A dal hét és fél perce ellenére egy pillanatra sem válik unalmassá, sőt, számomra éppen ez az egyik legmegragadóbb szerzemény a korongon.
A már említett, Britta Görtz közreműködésével készült Harmony Manufactured után pedig a Nadir zárja a lemezt. A valamivel több mint kétperces instrumentális darab egészen különös búcsú: nincsenek dübörgő dobok, súlyos gitárriffek vagy elementáris hörgések, csupán a szomorkás vonósok maradnak. A korábban hallott grandiózus hangszerelés helyét átveszi a visszafogottság, amely talán még megrázóbbá teszi a lezárást. Mintha a lemez végére minden elcsendesedne, és csak az emlékek maradnának utánunk.
A Monumental nem egyszerűen méltó a címéhez, hanem az Ignea eddigi pályafutásának - szerintem- legkiemelkedőbb alkotása. Merész, sokszínű, érzelmekkel teli és elképesztően erőteljes lemez, amelyen a zenekar úgy egyensúlyoz a szimfonikus metal, a progresszív megoldások, a népzenei motívumok és az indusztriális elektronika között, hogy közben egy pillanatra sem veszíti el saját karakterét. Helle éneke ezúttal is lenyűgöző, legyen szó fájdalmasan gyönyörű, tiszta dallamokról vagy elemi erejű hörgésekről. A kilenc szerzemény pedig egyetlen összefüggő, súlyos és mélyen emberi történetté áll össze.
És akkor beszéljünk arról is, amit egyszerűen nem lehet figyelmen kívül hagyni. Miközben mi kényelmesen hátradőlve, fejhallgatóval a fejünkön hallgatjuk ezt a fantasztikus albumot, a zenekar tagjai egy olyan országban élnek, amelyet több mint négy és fél éve pusztít az orosz invázió. Ahol a légiriadó nem egy film hanghatása, az áramszünet nem néhány órás kellemetlenség, és ahol még egy zenei stúdió sem feltétlenül jelent biztonságot. Az együttes ilyen körülmények között írta meg és rögzítette ezt a rohadt jó lemezt. Ehhez nemcsak tehetség, hanem elképesztő kitartás, elszántság és lelkierő is kellett.
Persze, egy albumot elsősorban a zenéje alapján kell megítélni. A Monumental azonban ebből a szempontból sem szorul semmiféle engedményre. Nem azért kiváló, mert háború idején született, hanem azért, mert egyszerűen kibaszott jó. A körülmények viszont még súlyosabbá teszik mindazt, amit hallunk rajta. A honvágy, az emlékek, az elveszett otthonok és a bizonytalan jövő itt nem távoli, elvont fogalmak, hanem húsba vágó valóság.
Az Ignea ezzel a lemezzel számomra ismét bebizonyította, hogy a metal nem csupán a hangerőről és a zúzásról szól. Képes emlékezni, gyászolni, dühöngeni és reményt adni is. És amikor a Nadir utolsó, szomorú hangjai is elhalnak, az ember egy ideig még csendben ül.
Mert vannak lemezek, amelyek a lejátszás végével befejeződnek. És vannak olyanok, amelyek még sokáig ott maradnak bennünk. A Monumental az utóbbiak közé tartozik.
10/10
Ignea - Monumental
Megjelenés: 2026. október 23. Kiadó: Napalm Records Játékidő: 41:56
Újabb változás történt a metal világában: október 23-án a svájci Burning Witches hivatalosan bejelentette, hogy hét év közös munka után távozik a zenekarból Laura Guldemond. A holland énekesnő négy nagylemezen működött közre, és az elmúlt években a heavy metal egyik meghatározó alakjává vált.
A Burning Witches közösségi oldalain közzétett közleményből kiderül, hogy Laura távozása nem hirtelen, előzmények nélkül született döntés volt. A zenekar tagjai megpróbálták megtalálni a közös folytatás lehetőségét, végül azonban elfogadták az énekesnő elhatározását.
A formáció a következő szavakkal búcsúzott tőle:
Nehéz szívvel kell bejelentenünk, hogy Laura Guldemond úgy döntött, távozik a Burning Witchesből. Mindent átbeszéltünk, és minden tőlünk telhetőt megtettünk, hogy megtaláljuk a közös folytatás lehetőségét, de végül tiszteletben kell tartanunk és el kell fogadnunk a döntését. Még a legvarázslatosabb utazások is véget érnek egyszer.
A zenekar megköszönte Laurának a közös koncerteket, az albumokat és az együtt töltött évek felejthetetlen pillanatait, hangsúlyozva, hogy ezek az emlékek örökre az együttes történetének részét képezik.
A közlemény ugyanakkor egyértelművé teszi, hogy a csapat folytatni kívánja a munkát.
A tűz tovább ég, és a boszorkányok továbbra is magasra repülnek!
Azonban a zenekar megy tovább: az év hátralévő koncertjein a Fireborn frontasszonya, Jennifer Gruber helyettesíti Laurát, miközben már keresik az új állandó énekesnőt.
A bejelentéssel együtt Laura saját búcsúüzenetét is megosztották, amelyben az énekesnő őszintén beszélt az elmúlt hét évről és a távozásának hátteréről.
A Burning Witches családjának és a metalrajongóknak világszerte! Hét hihetetlen év után meghoztam azt a szívből jövő döntést, hogy távozom a zenekar énekesnői posztjáról. Az elmúlt évek fantasztikus utazást jelentettek számomra. Rendkívül büszke vagyok mindarra, amit együtt elértünk, arra a négy súlyos lemezre, amelyet közösen készítettünk, és örökre megőrzöm azokat a felejthetetlen emlékeket, amelyeket az utunk során szereztünk.
Őszintén minden jót kívánok a Burning Witchesnek a folytatáshoz, és arra kérem a rajongókat, hogy minden érintett érdekében tartsák tiszteletben ezt a döntést. Nincsenek rossz érzések bennem. Néha egyszerűen eljön a változás ideje, amikor az elképzelések már nem egyeznek teljesen. A jövőben izgatottan várom, hogy teljes mértékben a saját zenémre összpontosíthassak, és belevágjak azokba az új, izgalmas kreatív kalandokba, amelyeket az élet tartogat számomra.
Azt egyelőre nem árulta el, pontosan milyen zenei tervekkel készül, de nyilatkozatából egyértelműen kiderül, hogy saját szerzeményeire és új alkotói lehetőségekre szeretne koncentrálni.
Laura távozása kétségtelenül komoly változás, hiszen hét éven keresztül ő képviselte a zenekart a mikrofon mögött, és hangja szorosan összefonódott a Burning Witches utóbbi négy albumának világával.
2019 júniusában csatlakozott a lányokhoz, miután az eredeti énekesnő, Seraina Telli távozott a zenekarból. Laura korábban a holland Shadowrise szimfonikus metalzenekar frontasszonyaként tevékenykedett.
A zenekarral négy stúdióalbumot készített:
Dance with the Devil (2020): Laura első teljes nagylemeze a Burning Witches tagjaként, amelyen már az ő karakteres, erőteljes énekhangja került előtérbe.
The Witch of the North (2021): A zenekar negyedik stúdióalbuma, amely tovább erősítette a klasszikus heavy és power metal hagyományaira épülő hangzásvilágot.
The Dark Tower (2023): A Napalm Records gondozásában megjelent ötödik nagylemez, sötétebb hangulattal és történelmi ihletésű témákkal.
Inquisition (2025): A zenekar hatodik, egyben Laura közreműködésével készült utolsó stúdióalbuma, amely 2025. augusztus 22-én jelent meg. A lemez a középkori üldöztetés, a vallási elnyomás és az ellenállás témáit járta körül.
Újabb sötét hangulatú szerzeménnyel jelentkezett a Vera Farmiga vezette The Yagas. Az október 23-án megjelent Runaway című dalhoz videóklip is készült, amelyben a Démonok között-filmekből ismert színésznő ezúttal kényszerzubbonyban látható. A zenekar tehát továbbra sem kíván szakítani a nyugtalanító, horrorisztikus képi világgal.
A The Yagas élén egy olyan sötét tónusú alternatív rockzenekart vezet, amelynek világában a gótikus atmoszféra, az erőteljes érzelmek és a filmszerű történetmesélés szorosan összefonódnak. A formáció első albuma Midnight Minuet címmel 2025 tavaszán jelent meg, mi ITTírtunk róla kritikát.
A Runaway ezt a sötét esztétikát viszi tovább. A dalhoz készült klip egyik legfeltűnőbb eleme a kényszerzubbonyt viselő énekesnő alakja, amely különösen nyugtalanító képet fest.
Vera elárulta, hogy a szerzemény gyökerei tizenhat évvel korábbra nyúlnak vissza, amikor férjével, a zenekarban szintén játszó Renn Hawkey-val megtudták, hogy gyermekük autista. A diagnózist követő kezdeti bizonytalanság és félelem mély nyomot hagyott bennük, ám az azóta eltelt évek gyökeresen megváltoztatták a szemléletüket.
Ez a dal egy régi időszakból ered, amikor kisgyermekünk autizmusdiagnózisa miatt Renn és én tele voltunk félelemmel és kérdésekkel. Most, 16 évvel később, a lányunk megnyitotta a szívünket, és megváltoztatta azt, ahogyan a világot látjuk. Több fényt és örömöt hozott az életünkbe, mint amennyit valaha el tudtunk volna képzelni. Az, hogy a szülei lehetünk, életünk egyik legnagyobb ajándéka. Most végre képesek vagyunk ugyanabban a dalban megőrizni mindkét igazságot: az akkori félelmet és azt a fényt, amelyet ma látunk. Azért most jelentetjük meg a Runawayt, mert végre megértettük, hová is tartottunk mindvégig: a lányunk felé, egymás felé és az öröm felé.
- mesélte a művésznő.
A horror műfajában otthonosan mozgó Farmigától mindenesetre nem idegen az efféle képi világ. A The Yagas eddigi munkásságában is rendszeresen megjelentek a félelem, a trauma, a veszteség és az emberi lélek sötétebb oldalai, amelyeket a zenekar gyakran szokatlanul személyes megközelítésben dolgozott fel.
Újabb dallal jelentkezett a Nightwish ex-énekesnője, Floor Jansen, aki október 23-án mutatta be Everything Is Moving On című szerzeményét. A dal a 2027. január 15-én érkező Hytress című szólóalbum harmadik előfutára, és az idő múlásáról, a változás elfogadásáról, valamint az életünket meghatározó döntésekről szól.
A REVAMP Music és a Warner Music gondozásában megjelent újdonság középpontjában egy egyszerű, mégis sokszor nehezen megvalósítható gondolat áll: az élet nem valamikor a jövőben kezdődik, hanem itt és most történik.
Floor így beszélt az új szerzemény üzenetéről:
Számomra ez a dal arról szól, hogy tudatosan jelen legyünk abban az életben, amelyet most élünk. Olyan könnyen mondogatjuk magunknak, hogy majd később megteszünk valamit, miközben az élet megállíthatatlanul halad tovább. Élvezzük, ragadjuk meg a számunkra fontos lehetőségeket, és hozzunk olyan döntéseket, amelyek összhangban vannak azzal, akik vagyunk, és amerre tartani szeretnénk.
Néha ez azt is jelenti, hogy el kell engednünk olyan dolgokat, amelyek már nem érződnek helyesnek. Ezek a döntések pedig nem mindig könnyűek. Lehetünk hálásak mindazért, ami elvezetett bennünket oda, ahol most tartunk, miközben felismerhetjük azt is, ha valami már nem illik ahhoz, akik ma vagyunk, vagy akikké válni szeretnénk. Minden tapasztalat és minden ember hagy bennünk valamit. A továbblépés nem törli el mindezt. Magunkkal visszük az emlékeket és a tanulságokat mindabba, ami ezután következik.
A dal szövegében hangsúlyos szerepet kap az idő visszafordíthatatlansága és annak felismerése, hogy álmaink nem valósulnak meg pusztán attól, hogy várakozunk rájuk. A sürgető üzenet mellett azonban a megállás, a tudatos jelenlét és az önmagunkra figyelés fontossága is megjelenik.
A Hytress egy új alkotói korszak lenyomata kíván lenni. Floor nem a nosztalgia kedvéért tekint vissza eddigi pályafutására, hanem korábbi élményeit és tapasztalatait felhasználva építkezik tovább. A készülő anyag a beharangozó szerint karakteresebb, súlyosabb és személyesebb zenei világot képvisel majd.
A skandináv mitológia misztikus világa és a metal legkülönfélébb irányzatai találkoznak a budapesti S8 Underground Clubban, ahol a Seiðr Festival két színpadon, kilenc zenekarral várja a közönséget.
A rendezvény az északi mitológia ősi, sámánisztikus mágiájából merít ihletet, megidézve Odin nyolclábú lovát, Szleipnirt és a kilenc világot összekötő világfát, Yggdrasilt.
Az est fő fellépője az 1989-ben alakult Satarial lesz, amely pogány, sámánisztikus metalzenéjéről és sötét rituálékat idéző koncertjeiről ismert. Színpadra lép a csallóközi Varkocs, a modern metalcore-t képviselő, Tóth Anita énekesnő vezette Lumen, a magyar népdalokat metalhangzásba öltöztető Zinfield, valamint az amerikai gitáros, Marius K. is.
A nemzetközi felhozatalt a lengyel Wishfulland és Cry of The Nile, a cseh Innersphere, valamint a spanyol Mr. Goliath teszi teljessé.
Kapunyitás: 18:45 Koncertkezdés: 19:00 Jegyárak: elővételben 4000 Ft, a helyszínen 5500 Ft (kizárólag készpénzzel).
A Within Temptation ismét komoly zenei átalakulás előtt áll. Sharon den Adel szerint a 2023-as Bleed Out folytatása minden eddiginél nyersebb, sötétebb és érzelmileg intenzívebb lesz, ráadásul a zenekar hangzása is gyökeresen megváltozhat. Az énekesnő azt is világossá tette, hogy miközben a mesterséges intelligencia egyre nagyobb teret hódít a zeneiparban, ők éppen az emberi tökéletlenséget szeretnék előtérbe helyezni.
A cseh ÓČKO televíziónak adott interjújában Sharon den Adelt arról kérdezték, mire számíthatnak a rajongók a Within Temptation következő stúdióalbumán. Az énekesnő elárulta, hogy a készülő anyag nem egyszerűen a Bleed Out által kijelölt irányvonal folytatása lesz, hanem egy újabb jelentős fordulatot jelent a holland zenekar pályafutásában.
Bizonyos szempontból még több nyersességre lehet számítani, de ez az album egészen másképp lesz súlyos, mint az előző. Talán kevesebb metalcore-hatás lesz benne, de a súlyossága más formában fog megmutatkozni. Rendkívül érzelmes anyag készül. Részben azért is, mert a világ jelenleg annyira őrült, hogy óhatatlanul ebből merítünk érzelmeket és inspirációt, de természetesen a személyes életünk történései is újra szerepet kapnak. Nagyon sötét, nagyon nyers album lesz.
Sharon szerint az új dalok megszületésében nemcsak a világban zajló események játszanak meghatározó szerepet, hanem az a törekvés is, hogy a zenekar visszataláljon a zene emberi, ösztönös oldalához. Ennek érdekében tudatosan szeretnének eltávolodni a túlzottan steril, technikailag tökéletesre csiszolt produkcióktól. A mesterséges intelligencia használatát pedig teljesen kizárják az alkotási folyamatból.
Nem akarunk mesterséges intelligenciát használni. Manapság rengeteg zenekar alkalmazza az AI-t a dalíráshoz, mi viszont nem. Sőt, azt szeretnénk, hogy bizonyos felvételek egyetlen nekifutásra készüljenek el, minden apró hibájukkal és tökéletlenségükkel együtt. Nem akarunk mindent kijavítani. Inkább azt szeretnénk, hogy az egész nyersebb, emberibb legyen. Véleményem szerint a mesterséges intelligencia, amely manapság egyre inkább átveszi az uralmat a zenében, éppen a lelket veszi ki belőle. Én pedig úgy gondolom, hogy a tökéletesség a tökéletlenségben rejlik. Pontosan úgy, ahogyan mi, emberek is létezünk. Hiszen mi sem vagyunk tökéletesek.
Különleges megjelenéssel ünnepli a Karmacode album huszadik évfordulóját a Lacuna Coil. Az olasz gothic metal egyik legismertebb zenekara október 21-én Fragile XX címmel mutatta be 2006-os szerzeményének újraértelmezett változatát, amelyhez hivatalos szöveges videó is készült. A jubileumi kiadvány azonban egy másik meglepetést is tartogat: a Sleepless Empire album egyik dalát SWARM alakította át.
A Karmacode a Lacuna Coil egyik legmeghatározóbb nagylemeze.A szülinapos kiadvány fontos mérföldkőnek bizonyult az együttes történetében, és olyan szerzeményeket adott a rajongóknak, mint az Our Truth, a Closer, a Within Me vagy éppen a Fragile. Utóbbi különösen fontos helyet foglal el a zenekar életében. Nemcsak az album nyitódalaként vált emlékezetessé, hanem már jóval a Karmacode megjelenése előtt a koncertprogram részét képezte.
Most, két évtizeddel később a Cristina Scabbia és Andrea Ferro vezette formáció úgy döntött, új köntösbe öltözteti a szerzeményt. A Fragile XX azonban nem egyszerű újrakiadás vagy nosztalgikus visszatekintés. A zenekar célja az volt, hogy a régi dal hangulatát és mondanivalóját megőrizve a mai Lacuna Coil zenei világához igazítsa azt.
Andrea az új változat kapcsán így nyilatkozott:
A Fragile mindig is nagy sikert aratott élőben, és az egyik legelső dalunk volt, amelyet színpadon játszottunk, még azelőtt, hogy húsz évvel ezelőtt megjelent volna a Karmacode. Az üzenete, vagyis hogy fogadjuk el az élet nehézségeit, és soha ne adjuk fel, még akkor sem, amikor törékeny egyensúlyunkat újra és újra próbára teszik, számunkra ma is ugyanolyan aktuális.
Az énekes azt is elárulta, hogy egy ilyen közkedvelt szerzemény újragondolása kezdetben némi bizonytalansággal járt, különösen a zenekar fő dalszerzője, Marco "Maki" Coti Zelati számára.
Bár egy ennyire szeretett dal újragondolása eleinte kissé kockázatosnak tűnhetett, különösen Maki, a fő dalszerzőnk számára, végül valójában a Fragile és a Karmacode előtti tisztelgés egyik módja lett. Rendkívül elégedettek vagyunk az eredménnyel. A Fragile XX úgy szól, mint a Lacuna Coil 2026-ban, és alig várjuk, hogy a következő húsz évben is élőben játszhassuk!
A Fragile mondanivalója talán éppen azért nem veszített az erejéből, mert az emberi sebezhetőségről és a kitartásról szól. Arról a törékeny egyensúlyról, amelyet az élet újra és újra felboríthat, és arról az akaratról, amely a legnehezebb időszakokban is továbbvisz bennünket.
A jubileumi megjelenés másik darabja a I Wish You Were Dead (SWARM Remix), amely a zenekar 2025-ben kiadott Sleepless Empire című albumának egyik szerzeményét helyezi teljesen új zenei környezetbe.
