Vallásos és ateista fémcsajok

2020. május 30. 13:03 - Jurancsik Eszter

Ki hogyan áll a kérdéshez?

Van, aki hisz Istenben, valaki pedig nem. Valaki inkább spirituálisnak vallja magát mint vallásosnak, valaki pedig szorgosan rója a templomot minden vasárnap. Most e témában olvashatjátok a metál lányainak véleményét.

CRISTINA SCABBIA

A milánói Lacuna Coil frontasszonya legutóbbi, tavaly októberben megjelent Black Anima című albumuk kapcsán mesélt a valláshoz való hozzáállásáról. Így nyilatkozott:

cristina-scabbia-1.jpg

"Olaszország nagyon vallásos ország, a pápa is itt él. Fiatalabb koromban én is rendszeresen jártam templomba, de nem értettem, miért kell minden vasárnap oda menni, ha az emberek a hétköznapokban nem úgy viselkednek, mint a templomban. Válaszokat kerestem a kérdéseimre, de nem kaptam. Azt gondolom, fontosabb, hogy jó ember legyél, mint vallásos..."

TARJA

Az egykori Nightwish-énekesnő az opera mellett bizony egyházi zenét is tanult, ki is adott több ilyen témájú munkát - gondoljunk az Ave Mariára, vagy a 2017-ben megjelent karácsonyi lemezére, a From Spirits And The Ghost-ra, amelyen klasszikus karácsonyi dalok hallhatók az ő értelmezésében.

tarja-inthe.jpg

A finn szépség több ízben elmondta: véleménye szerint a vallás nagyon személyes dolog, annyit azonban elárult: kiskorában édesanyja megtanított neki egy imát, amit ma is sokszor elmond lefekvés előtt.

ALISSA WHITE-GLUZ

A The Agonistban ismerhettük meg a kék hajkoronájú énekesnőt, majd 2014-ben átigazolt a svéd Arch Enemybe.

arch_enemy-alissa-white-gluz-02-1024x1024.jpg

A kanadai énekesnő a Hammerworld magazinnak árulta el 2017 őszén, a csapat Will To Power című lemezének megjelenésekor: kislányként egyházi iskolába járt, ahol kötelező volt az egyenruha és még azt is megszabták a gyerekeknek, hogy mit gondoljanak. Éppen ez terelte Alissát a lázadás, a metál felé - ateistának vallja magát.

FLOOR JANSEN

Nemigen beszél magánéletéről a Nightwish frontasszonya, aki a zenekarral 2015-ben felvette első közös albumát, amely az Endless Forms Most Beautiful címet kapta. A korong tematikája pedig Richard Dawkins brit természettudós munkássága adta. Éles kontraszt volt e kiadvány a korábbiakkal, amelyek telis-tele voltak misztikus dolgokkal.

floor-jansen-beste-zangers.jpg

Floor több posztja arról tanúskodik, hogy a wicca vallás áll hozzá közel - karácsonykor boldog Yuletidet-kívánt rajongóinak, ami a wiccák, azaz a "zöld boszorkányok" 12 napos ünnepe.

TATIANA SHMAYLYUK

Az ukrán Jinjer pöttömnyi, de annál karizmatikusabb énekesnője egy korábbi interjúban elmondta: ő és a csapat többi tagja inkább az ateizmus felé húznak, ám Tatianát mégsem hagyja hidegen a misztikus vonal.

jinjer-17.jpg

Ezt mutatja a tény is, hogy saját csillagjegyéről, a Halakról Pisces címmel írta meg a banda egyik legismertebb dalát, valamint legutóbbi, 2019-es albumukon hallható Noah című szerzeményét a bibliai Noé története ihlette.

AMY LEE

Kereszténynek vallja magát az arkansasi Evanescence frontasszonya, aki azonban leszögezte: csapatával soha nem fognak keresztény rockot játszani, noha karrierjük legelején kiadójuk felvetette ennek ötletét is.

94551070_2748254915298025_2320667900584656896_n.jpg

Ahogy ő fogalmazott: büszke keresztény, de nem fogja a vallást keverni a zenével.

LACEY STURM

Lacey neve első körben a texasi Flyleaf kapcsán csenghet ismerősen. A zenekar keresztény metált játszik, noha Lacey 2012-ben elhagyta a bandát, új énekesnővel folytatták társai. Lacey kamaszként depressziós volt, és minden keresztényt álszentnek tartott. Sokáig foglalkoztatta az öngyilkosság gondolata.

laceybyjoshdel.jpg

Nagymamája ekkor elvitte egy templomba, ahol Lacey elmondása szerint az oltár előtt "csoda történt", és rátalált az Úrra. Azóta mélyen Isten-hívő, férje is egy keresztény metált játszó banda gitárosa, akitől három fia is született. Lacey ugyanennyi könyvet is írt Istennel való kapcsolatáról.

EMILY OVENDEN

Az angol Pythia zenekar neve keveseknek ugorhat be, a csapat 2007-ben, Emily Ovenden vezetésével alakult, majd három album után a frontasszony 2015-ben úgy döntött: kiszáll az együttesből - helyét Sophie Dorman vett át. Anna Tammal, aki szintén képzett zenész, Wilde Roses néven hívta életre új együttesét, amely középkori zenét játszik, ám néhány éve Emily otthagyta zenésztársát.

-he8cxtc_400x400.jpg

Akkor még létező Facebookos adatlapjáról kiderült: az egykor Pythiában power metált éneklő hölgy elmerült a vallásban, olyannyira, hogy mostanra már lelkésszé szentelték.

komment

Boldog Anyák napját! Metál édesanyák és gyermekeik - cuki fotók

2020. május 03. 17:18 - Jurancsik Eszter

Minden kedves Olvasónknak, aki édesanya, nagymama, jó egészséget és boldogságot kíván a Fémcsajok szerkesztősége! <3 

A metál hölgyei között rengeteg anyukát ismerhetünk, e jeles nap alkalmából egy kis összeállítást készítettünk Nektek!

TARJA

A finn Nightwish egykori frontasszonya 2012. július 27-én hozta világra kislányát, Naomi Eerika Alexia Turunen-Cabulit, akinek édespja Tarja menedzser-férje, Marcelo.

103fc3bd6bf6d1e33442043e9aa42ee7.jpg

Tarja és a kis Naomi

Terhességét végig titokban tartotta, de elmondása szerint nem azért, mert babonás volt, hanem egyszerűen nem szeretett volna a babavárással középpontba kerülni. A kis Namu -ahogy szülei becézik- idén lesz nyolcéves, nagyon hasonlít anyukájára, aki egy ízben felfedte: gyerkőce örökölte a zene szeretetét, valamint tudni lehet, hogy a kislány egyaránt beszél finnül, angolul és spanyolul.

SHARON DEN ADEL

tumblr_mgyx90rg8f1rhmlbvo1_400.jpg

Sharon és gyermekei - itt még kicsik voltak

A holland Within Temptation énekesnője a banda gitárosával, Robert Westerholttal 1994 óta él boldog párkapcsolatban, ám nem tervezik az esküvőt - Sharon elmondása szerint nem kell gyűrű és papír ahhoz, hogy két ember kiegészítse egymást. A pár első gyermeke 2005 decemberében született, Eva Luna ma idén már 15 éves lesz. Második gyermekük, Robin Aiden 2009-ben jött világra, 2011-ben pedig egy újabb kisfiú, Logan Arwin érkezett a családba, aki már iskolás, és igen komoly érdeklődést mutat a dalszövegírás iránt.

FLOOR JANSEN

letoltes_6.jpg

Floor kislányával, Frejával

Floor 2012-ben vette át Anette Olzon helyét a Nightwishban, a csapat szekere pedig azóta is töretlenül robog. Az énekesnő hosszú évek óta a Sabaton dobosával, Hannes Van Dahl-lal él együtt, kislányuk, Freja 2017. március 15-én született meg. A kis család jelenleg Svédországban, a férj szülőhazájában él együtt.

 

ANETTE OLZON

A svéd csillag, akit szintén a Nightwish mikrofonja mögött ismerhettünk meg, a fiús anyukák táborát erősíti; elsőszülött fia, Seth 2001-ben látta meg a napvilágot, Anette első férjétől. 2009-ben az énekesnő várandós lett második fiával, Nemoval - ekkor már egy éve járt a Pain gitárosával, Johan Husgafvellel, akivel második fiuk, Mio születése után össze is házasodtak.

anette_4.jpg

Anette és legkisebb fia, Mio

 

Nemo 2010 július 30-án, Mio 2013. március 28-án született, a szülők pedig ugyanezen év nyarán tették hivatalossá kapcsolatukat. Anette egy Instagramos kérdezz-felelek keretén belül elárulta: Mio születése után egy negyedik gyermeket is szerettek volna férjével, ám elveszítette a babát, és úgy döntöttek, nem próbálkoznak tovább, főként az énekesnő életkora miatt - Anette lassan betölti az 50-et, de ez egyáltalán nem látszik rajta, köszönhetően az egészséges életmódjának.

SIMONE SIMONS

4af4c0ff317481d854814013255acf98--simone-simons-monkey.jpg

Simone és kisfia, Vincent 

Az Epica énekesnője 2004 óta alkot egy párt Oliver Palotaival, a Kamelot félig magyar származású billentyűsével, akivel 2013 decemberében álltak oltár elé. A házaspárnak egy közös gyermeke van, Vincent, aki 2013. október 2-án született, Simone pedig jó ideig vitte magával a turnékra kisfiát. 

MASHA SCREAM

letoltes_1_1.jpg

A hihetetlenül fiatalos Masha - a 37 éves énekesnőnek két fia van

Az orosz pagan metált játszó Arkona frontasszonya, Masha -alias Maria Arkhipova- két fiúgyermek büszke anyukája. Férje a csapat gitárosa, Sergei "Lazar" Atrashkevich, akivel 2003-ban kötöttek házasságot, ez évben pedig első gyermekük is megszületett, majd három évvel később Masha ismét egy kisfiúnak adott életet.

LIV KRISTINE

A norvég szőkeséget a Leaves' Eyes énekesnőjeként ismerhettük meg, amely csapat 2003-ban alakult. Ez évben Liv hozzáment a banda másik alapítójához, Alexander Krullhoz, és szintén ez év végén közös fiuk, Leon Alexander is megszületett.

600x600_1.jpg

Liv, Alex és a pár hónapos Leon 2006-ban

2016 tavaszán Livet kidobták a csapatból, mint utólag kiderült, azért, mert Alex-szel való házassága zátonyra futott. Livet ekkor jegyezte el terapeuta párja, Mario, aki sajnálatos módon, 2018 őszén szívinfarktus és stroke következtében elhunyt. 2019 óta Liv egy dán fiatalemberrel, Mikkel-lel van együtt, akivel idénre tervezik esküvőjüket. Alex-tól való válása után Leon az énekesnővel maradt.

AMY LEE

Az arkansasi Evanescence Amy-je 2014 nyarán hozta világra kisfiát, Jack Liont. Amy még 2007-ben házasodott össze párjával, Josh Hartzlerrel, akivel akkor már két éve jártak.

tumblr_pdfgv0z9bl1r5nz7ho1_540.jpg

Amy és Jack Lion

Amy kisfia határása 2016-ban egy gyermekeknek szóló lemezt is készített, Dream Too Much címmel.

LACEY STURM

A texasi keresztény metálban nyomuló Flyleaf énekesnőjeként ismerhettük meg Laceyt, aki ugyan 2012-ben kivált a csapatból, de szólóban tovább ténykedik, valamint három könyvet is írt Istennel való kapcsolatáról.

17fe93d711423077e19af108c66fc52e.jpg

Lacey férjével és két nagyobbik gyermekével

Ugyanennyi gyermekkel is büszkélkedhet az énekesnő, aki 2008 óta a Kairos csapat gitárosának, Joshua Sturmnak a felesége. Első fiuk, Joshua Lewis 2011 áprilisában született, Arrow David 2013 augusztusában, Atticus Issac pedig 2018 júliusában.

MARIANGELA DEMURTAS

Az olasz szépség 2007-ben vált ismertté, amikor is a norvég Tristaniában átvette Vibeke Stene helyét. Az énekesnő a portugál Moonspell-gitáros Ricardo Amorimmal él együtt Lisszabonban - a páros 2015 szeptemberében törvényesítette kapcsolatát. 2017. november 28-án született meg közös fiuk, aki a Lorenzo nevet kapta.

letoltes_2_1.jpg

Mary és fia, Lorenzo

Mary -ahogy szereti, ha szólítják- a Tristaniával már készíti a következő albumot, emellet tagja volt a Luminosa projektnek és tavaly hívta életre az Ardours-ot Kris Laurenttel. 

ANNEKE VAN GIERSBERGEN

letoltes_3_1.jpg

Anneke és családja

A sokoldalú holland énekesnőt senkinek nem kell bemutatni, számtalan zenekarban és szólóban is bizonyította tehetségét. Anneke 2003-ban hozzáment Rob Snijdershez, aki a menedzsere is egyben, 2005 februárjában pedig megszületett közös fiuk, Finn. A kis család mindennapjaiban rendszeresen betekintést enged az énekesnő Instagramján. 

komment

Májusban érkezik Lacey Sturm új kislemeze!

2020. április 22. 22:08 - Jurancsik Eszter

Dolgozik az énekesnő

Lacey Sturm nevét főleg a texasi keresztény metált játszó Flyleaf frontlányaként ismerhetjük - az énekesnő 2012 októberében lépett ki a csapatból és férjétől, a banda gitárosától, Joshua Sturmtól három fiúgyermeke született.

tumblr_inline_o2e48s53sg1twx67n_540.jpg

Lacey első szólólemeze Life Screams címmel, 2016-ban jelent meg, ezt követte a Reflect Love Back - Soundtrack Vol. 1, amelyet férjével rögzített, de dolgozott az Apocalypticával is még 2010 folyamán, a Broken Pieces című dal kapcsán. Emellett három könyvet is írt, 2014, 2016 és 2018 folyamán, amelyekben Istennel való kapcsolatáról mesél.

Az énekesnő nemrég jelentette be: május 15-ével napvilágot lát új kislemeze, amely a The Decree címet kapta, de egy második kislemezt is tervez kiadni, amely a State Of Me címet viseli majd, ám e kiadvány majd csak az év második felében lesz elérhető.

 

 

komment

Harmadik könyve kiadására készül Lacey Sturm

2018. május 12. 23:55 - Jurancsik Eszter

Istennel való kapcsolatáról ír az énekesnő

Lacey Sturm egyáltalán nem panaszkodhat unalomra. Nemsokára megszületik harmadik gyermeke, turnézik az Államokban és nemrég újabb titkot fedett fel a 36 éves énekesnő: harmadik könyve május 22-ével a boltok polcaira kerül.

11013403_784312398345093_8499682930232486794_n.jpg

A kiadvány a The Return: Reflections On Loving God Back címet kapta, a Flyleaf egykori frontlánya pedig a következőket nyilatkozta a kiadvány kapcsán:

"Segíteni szeretném az embereket, hogy minden egyes nap meglássák Isten ajándékait és megtalálják az egyensúlyt az életükben."

Lacey első könyve 2014-ben jelent meg The Reason címmel, ezt követte a 2016-os The Mystery. Az énekesnő rajongói tisztában vannak azzal, hogy kamaszként Lacey depressziós volt, öngyilkosságon gondolkodott. Nagymamája ekkor magával vitte egy templomba, ahol rátalált Istenre - Lacey azóta hívő keresztény.

 

komment

Harmadik gyermekével várandós Lacey Sturm

2018. március 12. 15:20 - Jurancsik Eszter

24 hetes terhes az énekesnő

A 36 éves Lacey Sturm 12 évig volt a texasi keresztény metált játszó Flyleaf zenekar énekesnője, majd 2012-ben szólókarrierbe kezdett. 

2016-ban jelent meg első lemeze, a Life Screams, amely a Billboard 200-as listán a 74. helyen landolt. 

13626972_909869609122704_839591327589871969_n.jpg

Az énekesnő 2008-ban kötött házasságot a Kairos gitárosával, Joshua Sturmmal, 2011 tavaszán született meg első gyermekük, Joshua, majd 2013 nyarán egy újabb kisfiú ékezett a családba, Arrow. Nemrégiben Lacey bejelentette: harmadik gyermekét hordja szíve alatt, ám turnéját, ami jelenleg is tart, folytatja.

Gratulálunk!

komment
süti beállítások módosítása