Egy méltatlanul alulértékelt este: ilyen volt a Leaves' Eyes a Barba Negrában

2025. március 21. 19:31 - Jurancsik Eszter

480595209_1086159440215319_3628188627971364288_n.jpg

Hosszú és rögös út előzte meg a kedd estét. Az Elina Siirala és Alexander Krull által fémjelzett formáció még eredetileg 2023-ban jelentette be a legújabb, "Myths of Fate" lemezükhöz kapcsolódó turnét, melynek magyarországi állomása is volt. Nem sűrű vendég nálunk a zenekar, így nagy öröm volt számomra. A koncert eredetileg 2024 áprilisában lett volna, ám egy logisztikai hiba miatt a turné felét - köztük a hazai dátumot is - egy teljes évvel el kellett halasztani. A koncert eredetileg az Analog Music Hall-ban került volna megrendezésre, a LiveSound szervezésében.

2024 novemberében aztán minden előzetes jel nélkül a Tixa jegyértékesítő rendszer e-mail értesítést küldött, miszerint teljesen elmarad a koncert, a jegy árát pedig visszautalták. Érdekesség, hogy sem a szervező iroda, sem a helyszín, sem pedig a zenekar nem jelentette be hivatalosan az elmaradást, privát megkeresésünkre pedig csak annyit reagált a LiveSound, hogy a zenekar inkább nem szeretne Magyarországra jönni.Nos, ez minden bizonnyal nem volt igaz, ugyanis néhány napra rá jött a hír, hogy a H-Music Hungary és a Barba Negra a szárnyai alá vette a rendezvényt, és egy igen masszív promóciós kampányba fogtak.

Végre eljött a nagy nap, izgatottan indultam a Barba Negra felé. Korábban kétszer volt szerencsém látni a zenekart élőben, egyszer a Kamelot előzenekaraként, majd 2019-ben a Dürer kertben, a Sirenia-val közös turnéjuk keretében. A Düreres koncert érdekes tapasztalás volt: míg a Sirenia műsorát tisztességes tömeg nézte, az utánuk következő Leaves' Eyes-ra alig maradt 70-80 ember. A Nytt Land utolsó hangjaira léptem a terembe - ezen az estén szándékosan hagytam ki az előzenekarokat, így aki róluk is szeretett volna olvasni, attól elnézést kell kérjek: nem éreztem úgy, hogy van türelmem végigállni három, számomra ismeretlen banda koncertjét, így őket most kihagytam.

21:20-kor végre megszólalt az intro, a színpadot hirtelen elözönlötték a viking statiszták, majd a zenekar tagjai, és kezdetét vette a koncert. A Leaves' Eyes minden tagja hatalmas mosollyal az arcán lépett színpadra, szemmel láthatóan nem érdekelte őket a botrányosan üres nézőtér: ők azoknak játszanak, akik eljöttek. Ez az igazi profizmus. Alex Krull szokásához híven azonnal kezébe vette a hangulat irányítását, Elina Siirala pedig varázslatos hangjával kápráztatta el a közönséget. A hangulat a "nincs néző" érzés helyett néhány pillanatot belül egy exkluzív, zárt körű parti hatását keltette, itt és most csak az számított a zenekar minden tagjának, hogy aki jelen van, az maradandó élménnyel térjen haza.

484828141_1086160223548574_5571519340761220687_n.jpg

A koncert programja nagyon erősre lett összeállítva, főként az Elina érkezése után íródott dalokból, de néhány dal erejéig azért képviseltette magát a néhai Liv Kristine-korszak is: hatalmasat szólt a My Destiny, vagy a Farewell Proud Men, melyek alatt Elina meg tudta mutatni, hogy jogosan nyerte el a mikrofont kilenc évvel ezelőtt. Egy ponton az egyik technikus tálcákkal a kezében jelent meg a színpadon, a csapat pedig azonnal bele is fogott a tálcákon található vodkák osztogatásába, és egy össznépi koccintást követően a banda bele is csapott a Swords in Rock-ba.

A zárásként érkező Forged By Fire is hatalmasat szólt, majd némi búcsúzkodást követően véget ért az este. A zenekar a koncert után a merch pultnál várta a rajongókat, így mindenkinek volt lehetősége egy közös fotót, aláírást begyűjteni.A Leaves' Eyes egy méltatlanul alulértékelt zenekar. Pedig minden megvan bennük: a dalok szórakoztatóak, a színpadi jelenlétük profi és lehengerlő, Elina kiváló énekesnő, Alex pedig profi módon irányítja a közönséget.

480756659_1086159940215269_708605569518971793_n.jpg


Mégis, mintha valami megtörte volna a lendületüket - talán Liv Kristine távozása ennyire mély nyomot hagyott a régi rajongókban? Pedig Elina nem csak méltó utódja lett, hanem saját jogán is fantasztikus fronteber. Hangilag és színpadi jelenlétben is lenyűgöző, és ezt az este is igazolta. Kár lenne, ha a múltbéli események miatt bárki lemaradna erről az élményről. Mindenesetre hatalmas tisztelet jár a zenekar valamennyi tagjának, hogy egy ennyire profi és szórakoztató műsort nyújtott nekünk. Illetve szintén hatalmas tisztelet és köszönet jár a H-Music Hungary-nek, és a Barba Negrának, hogy bevállalták ezt a rendezvényt ebben a formában is. Mi, akik ott voltunk, nagyon jól éreztük magunkat. Srácok, ti pedig hallgassatok sokkal több Leaves' Eyes-t, és gyertek a koncertre, ha jönnek még valaha. Higgyétek el, nagyon megéri!

Setlist:
Death of a King (intro)
Chain of the Golden Horn
Hammer of the Gods
Across the Sea
Serpents and Dragons
Edge of Steel
Who Wants to Live Forever
Rulers of wind and Waves
Sign of the Dragonhead
Realm of Dark Waves
My Destiny
Swords in Rock
Hell to the Heavens
Farewell Proud Men
Forged by Fire

Szöveg: BornVillain, vendégszerző

Képek: Barba Negra

480309968_1086160093548587_8924598010287840851_n.jpg

komment

Mégis lesz Leaves' Eyes koncert tavasszal

2024. december 20. 19:06 - Jurancsik Eszter

BornVillain utánajárt a dolgoknak!

leaveseyes_bild_1280x1280.jpg

Az Elina Siirala és Alexander Krull vezette formáció hat év után visszatér hazánkba. A tavaly friss lemezzel jelentkező csapat koncertjének megvalósítása cseppet sem volt zökkenőmentes: eredetileg 2024 tavaszán érkezett volna a csapat az Analog Music Hall-ba, a Livesound szervezésében. Ám nem sokkal a koncert előtt bejelentésre került, hogy az esemény egy teljes évvel el lesz halasztva. Az új dátum 2025. március 18-a lett.

Ősz végén azonban újabb csalódás érte a magyar rajongókat: minden előzetes jel nélkül a Tixa jegyárúsító rendszer e-mailben értesítette a rajongókat, hogy a koncert elmarad, és a jegyek árát is visszautalták. Az eset érdekessége, hogy sem a Leaves' Eyes, sem pedig a Livesound nem jelentette be nyilvánosan, hogy a koncert elmarad, a zenekar honlapján végig feltüntetve maradt a hazai dátum.

Privát megkeresésünkre azonban reagált a szervezőiroda, és azt a választ kaptuk, hogy a menedzsment értesítette őket, hogy újratervezték a turnét és mégsem akarnak Magyarországra jönni.

Minden jel arra mutat, hogy hamis információt közölt velünk az iroda, ugyanis tegnap örömhír érte a hazai rajongókat: tényleg jön a Leaves' Eyes, ráadásul az eredetileg meghirdetett március 18-i dátumon, azonban mind a szervező ügynökség, mind a helyszín megváltozott: az esemény a H-Music Hungary szervezésében valósul meg, ráadásul az eredetileg tervezettnél nagyobb helyszínen, a Barba Negra Blue Stage-en.

Infók: BornVillain, vendégszerző

 

komment

Leaves' Eyes - vikingekről szóló dokumentumfilmet jelentetett meg a csapat

2020. december 27. 09:17 - Jurancsik Eszter

bandbanner_le_2020.jpg

Október 23-ával jelent meg a Leaves' Eyes új albuma, a The Last Viking, amely immár a második korong a finn Elina Siirala énekesnővel, a 2018-as Sign of the Dragonhead után. A lemezről itt olvashattok kritikát, az együttes pedig most egy három részes dokumentumfilmet jelentetett meg Viking Spirit címmel - mindhárom rész elérhető a Youtube-on, íme:

 

 

komment

Leaves' Eyes és Sirenia koncert decemberben Budapesten!

2019. szeptember 16. 17:42 - Jurancsik Eszter

Együtt érkezik hazánkba a két csapat!

Mind a Leaves' Eyes, mind a Sirenia új lemezt dobott piacra tavaly, Elina Siiraláék a Sign Of The Dragonheaddel, Emmanuelle Zoldanék pedig az Arcane Astral Aeons-szal örvendeztették meg hallgatóságukat. Előbbi csapat tavaly ősszel, a Kamelot társaságában látogatott el Magyarországra, míg utóbbi zenekar idén márciusban adott fergeteges koncertet Budapesten.

Alig néhány órája jelentette be a két együttes, miszerint december 8-án, a Dürer Kertben együtt teszik tiszteletüket a magyar rajongók nagy örömére - a jegyek már kaphatóak az interneten és a jegyirodákban. Természetesen vendégzenekarok is jönnek - a dán Forever Still, a svájci Kassoghta, a finn Lost In Grey és az olasz Asphodelia is elkíséri a két bandát.

70204850_10157847613448901_4153571393453162496_n.jpg

komment

Leaves' Eyes: "Elinával új utak nyíltak meg előttünk!"

2018. február 06. 11:19 - Jurancsik Eszter

A Heavy Music HQ-nak adott interjút a csapat

Amikor Liv Kristine-t 2016 áprilisában kidobták a Leaves' Eyesból, sok rajongó csalódott volt és elfordult a bandától. Sőt, egyesek azt követelték, változtasson nevet a zenekar, hiszen a név utalás Liv nevére is. Egymásnak ellentmondó nyilatkozatok és nem kis botrány után a viharfelhők lassan elvonultak a banda háza tájáról, január 12-én pedig megjelent a Liv helyére került Elina Siiralával felvett első lemez, a Sign Of The Dragonhead. 

leaves-eyes_1.jpg

Nemrégiben az együttes a Heavy Music HQ nevű internetes rockzenei magazinnak adott interjút, amelyben kitértek az Elinával való találkozásra, a felvételekre és a tervekre is.

"2015-ben az Angel Nation-nel a Leaves' Eyes előzenekaraként léptem fel Londonban. Néhány hónappal később kaptam egy telefont tőlük, elmondták, hogy új énekesnőre van szükségük. Nagy meglepetésként ért, hogy rám gondoltak! Néhány nappal később már együtt léptünk fel Indonéziában."

- emlékszik vissza a kezdetekre a finn szőkeség, aki 2008 óta él és dolgozik Londonban.

Majd Tosso Bauer gitároshoz vándorolt a szó:

"Amikor először találkoztunk Németországban, a Mastersound stúdióban Elinával, nagyszerű hangulatot teremtett. Tudtuk, ő az, akire szükségünk van, és ő elég bátor volt ahhoz, hogy pár nappal később az indonéziai bulin 21 ezer ember előtt fellépjen. Szerencsések vagyunk, hogy a csapat tagja. A hangja pedig tökéletesen illeszkedik a Leaves' Eyes zenéjéhez!"

Alexander Krull, Liv exférje hozzátette: a buli után lenyomtak egy USA-turnét a Sonata Arcticával és a Sabatonnal, a rajongók pedig örömmel fogadták Elinát. 

"A koncerteken begyűjtött energiát egyenesen a stúdióba vittük. A Sign Of The Dragonhead az eddigi legjobb albumunk lett!"

 

komment

Alexander Krull: "Kiváló a kémia a csapat és Elina között!"

2018. január 14. 18:21 - Jurancsik Eszter

Interjút adott a zenész

2016 áprilisában Liv Kristine-t botrányos körülmények között kidobták a Leaves' Eyesból, távozása hatalmas port kavart. Egymásnak ellentmondó nyilatkozatok jelentek meg mind a zenekar, mind Liv részéről. Annyi azonban biztos volt: Alex és Liv, akik 2003 óta voltak házasok és egy most 15 éves fiuk van, 2015-ben elváltak. A csapat állítása szerint Liv maga akart távozni már az évben a csapatból, a norvég származású szőkeség azonban elárulta: a háta mögött tették ki az együttesből. Alexék közleményében az szerepelt, hogy az énekesnő részt vett utódja, a finn Elina Siirala kiválasztásában, Liv azonban ezt is cáfolta. 

band_photo_4.jpg

Senki nem tudhatja, mi az igazság, azonban a csapat új lemeze 12-én, pénteken a boltok polcaira került - a kiadvány a Sign Of The Dragonhead címet kapta. A címadó dalt, az Across The Sea és a Jomsborg című dalokat már hallhattuk-láthattuk a bandától, ízelítőként a lemezből. 

Alex Krull, a formáció másik alapítója nemrégiben interjút adott a Planetmosh-nak, amelyben főleg az új albumról esett szó.

leaveseyessignofthedragoncd_0.jpg

"Boldog vagyok, hogy Elina az énekesnőnk. Remek munkát végzett a stúdióban, és remekül működik a kémia közte és a csapat között. Enélkül nem is ment volna! Egyszerűen csodálatos volt, ahogyan Elina felénekelte az éneksávokat, tökéletesen illik a hangja a dalokhoz. Éppen ezt beszéltük nemrég a turnébuszban, hogy >>Igen, megcsináltuk!<<"

- mesélte a zenész, Elina pedig nevetve hozzátette:

"Olyan lovat kaptam, amin lovagolni is tudok!"

 

komment

Leaves' Eyes: "Liv azonnal el akarta hagyni az együttest"

2018. január 09. 17:01 - Sarok Bettina

Interjú Alexander Krull-lal és Thorsten Bauerrel

leaves-eyes.jpg

2016-ban bombaként robbant a hír, miszerint Liv Kristine és a Leaves' Eyes útjai külön váltak, mindezt azonban tovább tetőzte az, hogy az énekesnő kidobásával egy időben már az új vokalistát is bemutatta a 2000-es évek elején alakult formáció. Liv egy interjú során elmondta, hogy mindez a háta mögött zajlott le, a srácok viszont mindezek ellenkezőjéről vallottak. A vikingekről zenélő csapat alapítóival egy spanyol lap nemrégiben készített egy terjedelmes interjút, amelyből számos, eddig nem ismert információ derült ki a norvég dalospacsirta távozásáról.

Amikor Liv és Alex 2016. januárjában hivatalosan is elváltak, Liv azonnal el akarta hagyni a zenekart, de Alex meggyőzte őt, hogy maradjon, majd megállapodást kötöttek a magánélettel és az üzlettel kapcsolatban. Úgy tűnt, hogy a zenekar helyzete is megoldódott. Februárban azonban Liv vőlegénye - aki egyben a  terapeutája is -  megpróbált beleavatkozni a zenekar ügyeibe, valósággal ócsárolta a Leaves' Eyest és kijelentette, hogy sem a turnék, sem pedig az interjúk nem történhetnek meg a jelenléte nélkül. 

-kezdte Thorsten, majd eképp folytatta:

Liv neki is elmondta, hogy elhagyja a zenekart, márciusban pedig amikor ismét együtt jelentek meg, már nyilván való volt, hogy a jövőben külön utakon fogunk zenélni, Liv pedig részt vett az új énekesnő kiválasztásában is. Elmondtuk neki, hogy közösen szeretnénk eldönteni ki legyen az utódja. Áprilisban leültünk megbeszélni a dolgokat, majd eldöntöttük, hogy azonnal külön válnak útjaink, Liv pedig azt mondta, hogy személyes okokra hivatkozva már nem tud úgy teljesíteni a csapat tagjaként, mint azelőtt. Semmi nem zajlott a háta mögött. A végleges döntés egy közvetítőn keresztül történt, aki Liv barátja volt.

-mondta a zenész megcáfolva a szőke szépség korábbi kijelentését.

leaves-eyes-king-of-kings-02.jpg

Liv ügyvédje írt Alex-nek egy levelet, melyben az állt, hogy Liv nem hajlandó új együttműködést kötni, ami a turnéra vonatkozott volna. Szóval Liv megkönnyebbült, hogy a jövőben már nem kell a Leaves' Eyes tagjaként színpadra állnia. Ezt követően Livvel elkészítettük a közleményünket, hogy a rajongókat és a médiát is első kézből tudósítani tudjuk a történtekről. Mindenki meglepetésére a közösen írt nyilatkozatot később támadni kezdték Liv előző megnyilvánulásával, majd hamis híreket kezdtek el terjeszteni.

-mondta, majd elárulta, hogy sok más zenekar hasonló helyzetét tekintve a Leaves' Eyes nem idióták és seggfejek csoportja, és nem is ők az egyetlen olyan zenekar akik kénytelenek megválni egy-egy tagtól, bármilyen nehéz is.

Ezt követően szó esett az új énekesnőről, Elina Siiraláról is.

Elina színpadi jelenléte és erőteljes hangja is egyaránt nagyon jól illeszkedik a Leaves' Eyes-hoz. A zene a vénáiban van, hiszen a családja professzionális klasszikus zenészekből áll. Nagyon pozitív és profi személy, ráadásul remek munkát végzett az új Leaves' Eyes-albumon. Nagyon boldogok vagyunk.

- válaszolta Thorsten, majd Alex-hez vándorolt a szó:

Meghívtuk Elinát a stúdiónkba, hogy beszéljen kicsit a helyzetéről, és hogy felvegyen néhány dalt. Azonnal eldőlt, hogy neki van elég bátorsága ahhoz, hogy az új énekesünk legyen, más meghallgatásra nem is volt szükség. A Sign Of The Dragonhead pedig messze a legjobb albumunk lett.

-mondta.

Mint ismeretes január 12-én jelenik meg a formáció vadonatúj nagylemeze, amelyről két dalt már bemutattak a közönségnek. Ezt követően hamar útra is kelnek népszerűsíteni a korongot, melynek dalszövegeit ezúttal teljes egészében Alexander Krull szerezte, aki egyébként szabadidejében vikingként harcol egy csoport keretein belül.

band_photo_4.jpg

A teljes interjú itt található meg. 

 

komment

Kisfilmjén dolgozik a Leaves' Eyes

2017. október 22. 19:41 - Sarok Bettina

Hamarosan új album is érkezik!

le_new7-1024x696.jpg

A Leaves' Eyes jelenleg is új albumán dolgozik, melynek megjelenéséről egyelőre még nem nyilatkoztak. A minap azonban elárulták, hogy megkezdődött legújabb kisfilmjüknek a munkálatai, a forgatások első napja pedig tegnap zajlott le, az általuk megosztott fotók alapján pedig egy vérbeli vikinges jelenetet készülnek a hallgatóság elé tárni.

Legutóbbi lemezük egyébként két éve jelent meg King Of Kings elnevezésen, melyen még az alapító Liv Kristine-t hallhattuk énekelni. Tavaly azonban Liv-et nagy botrány közepette eltávolították a zenekarból és az Angel Nation énekesnője, Elina került a helyére. Az Edge of Steel klipje már vele készült. Októberben egy különleges EP-t is piacra dobtak, ami a Fires In The North elnevezést kapta, és mindösszesen öt tétel került rajta elhelyezésre, melyek többsége már a 2015-ben megjelent, King Of Kingsen is hallható volt.

A címadó dalban - és annak akusztikus változatában is - már Elina hangja csendül fel, aki tökéletesen előadta az elődje hangjára írt szerzeményeket is. Az Edge Of Steel című dalhoz egyébként kisfilmet is forgatott az immáron német-norvég-finn származású alakulat, melyben szintén a finn vokalista látható és hallható is egyben.

 

A post shared by Elina Siirala (@elinasiirala) on

komment
süti beállítások módosítása