2025 októberében adta ki harmadik nagylemezét "Heretics & Lullabies" címmel a clevelandi Frayle, a korongról pedig korábban ITTírtunk részletes ismertetőt.
A lemez a zenekartól megszokott módon sűrű, súlyos dallamokkal és hátborzongatóan szép atmoszférával fűszerezett, és több szám videoklip formájában is életre kelt: a sebzett lélekből táplálkozó Walking Wounded, a Lana Del Rey-sláger Summertime Sadness melankolikus eleganciával újraértelmezett változata, a rituális feszültséggel lüktető Heretic, valamint a különös hangulatú Boo.
Ma újabb tétel került megfilmesítésre, ez pedig a Souvenirs Of Your Betrayal, amelyről a formáció énekesnője, Gwyn Strang így mesélt:
A Souvenirs of Your Betrayal egy nagyon is valós fájdalomból és tisztánlátásból született. Arról szól, hogy az ember szembenéz a megtévesztéssel, majd ezt az élményt valami őszintévé, súlyossá és erőteljessé formálja.
Van úgy, hogy a közösségi oldalak mocsarában egyszer-egyszer tényleg igazgyöngyöt találsz, igaz előtte át kell úsznod több tonna szellemi trágyán. Nekem a Frayle-lel való találkozásomvolt az a pillanat, amikor azt mondtam, hogy megérte elmerülni az internet emésztőgödrében. A clevelandi (Ohio) formáció 2017-es indulása óta két albumot is kiadott – a 2020-as "1692"-t és a 2022-es "Skin & Sorrow"-t –, és bevallom, kissé megdöbbentett, hogy eddig elkerülték a figyelmemet. A dal, amely által megismertem az együttest, a Darker than Blackvolt, és a címe nem is hazudott. Fekete lyukként szippantott magába az elegánsan baljós sötétségével, így nem volt kérdés, hogy mélyebbre ások a zenekar eddigi univerzumában.
A Frayle zenéje nehezen szorítható egyetlen műfaj keretei közé, és szerintem pont ez benne a legszebb. A banda a doom metal mély, hömpölygő súlyát keveri gótikus, ambient és post-metal hatásokkal, miközben időnként egy-egy shoegaze-es, pszichedelikus réteg is felbukkan a hangképben. A végeredmény -ha mindenáron hasonlóságokat keresünk- valahol talán a Sleep és Chelsea Wolfe között lebeg: súlyos, mégis álomszerű, mintha egy lassított mágikus rituálé közepébe csöppennénk, ahol a füstölő helyett épp egy gitár ég. A zenekar saját szavaival élve: "heavy, low & witchy." Ennél pontosabb és magyarosított meghatározásra talán nincs is szükség. A Frayle világa egyszerre földhözragadt és transzcendens, misztikus és nagyon is emberi. A gitárok dörögnek, a dobok lüktetnek, mégis minden a légies, hipnotikus ének köré épül.
Most pedig itt a folytatás: "Heretics & Lullabies" címmel a mai napon megjelent a harmadik nagylemez. Az anyagot négy videoklipes dal vezette fel: a sebeket lassan gyógyító Walking Wounded, a melankolikus eleganciával újraértelmezett Lana Del Rey-sláger Summertime Sadness, a rituálisan feszülő Heretic, valamint a Boo, amely tökéletesen hozza az őszi, Halloweenes borzongást.
A csapat zenéje egyértelműen Gwyn Strang túlvilági hangjára épül, amelyet tökéletesen egészít ki a háttérben megbújó, sötéten hörgő férfihang. A kettő együtt olyan, mint fény és árnyék tánca: egymás ellentétei, mégis tökéletes egységet alkotnak. Gwyn és férje, Sean Bilovecky nemcsak az életben, hanem alkotásban is társak: közösen álmodták meg és hívták életre a Frayle-t, és ez a mély, spirituális szimbiózis átsugárzik minden dalon. Ők ketten mintha ugyanabban a kis, sötéten izzó univerzumban léteznének, és a dalaik mind-mind ennek a világnak a sötét, mégis tökéletes gyermekei: törékenyek, nyugtalanok, de gyönyörűek.
Gwyn éneke nem követel figyelmet, mégis azonnal magához láncol. Éteri, sejtelmes, mégis minden rezdülésében ott van az erő és a fájdalom. Mintha egy modern kori boszorkány énekelne egy elátkozott altatót, ami egyszerre nyugtat és borzongat meg. Ez a hang olyan, mint a hajnali köd: puha, lassan gomolygó, de ha egyszer körülölel, már nincs menekvés. És megeshet, hogy ebből a ködből nem is akarsz menekülni - nálam pont ezt váltotta ki a Frayle zenéje.
Már a "1692" is komoly súlyt hordozott: egyfajta zenei megvallás volt a sebezhetőségről, a bűntudatról és a belső démonokkal való küzdelemről. A "Skin & Sorrow" azonban ezt az érzelmi mélységet még tovább tágította, mintha a fájdalom magvát most már nem elrejteni, hanem tudatosan megmutatni akarták volna. A hangzás vaskosabb lett, a riffek szinte földrengető erővel dübörögnek, miközben a sötétség már nem csupán atmoszféraként, hanem katarzisként van jelen.
A szövegek nyomasztóak, mégis furcsa módon erőt adnak: a veszteségről, a világfájdalomról és a sötét romantikáról szólnak, amikor fájdalom lassan szépséggé alakul. Gwyn hangja itt már nemcsak mesél, hanem gyógyít is; mintha minden egyes dal egy apró szeánsz lenne, amelyben a hallgató saját árnyait is kénytelen megölelni.
A "Heretics & Lullabies" folytatja ezt a sötét, misztikus vonalat, ugyanakkor bátrabban kísérletezik. A hangzás néhol súlyosabb, heavy metalos elemekkel gazdagodik, máshol pedig a többrétegű vokálok és a lassú, szinte liturgikus tempó (mint a Boo-ban) adnak új dimenziót a Frayle világának. És őszintén: ki gondolta volna, hogy Lana Del ReySummertime Sadness-e ennyire jól szól, ha ráhúzod a világvégét? A feldolgozás nem pusztán újraértelmezi az eredetit, hanem egészen más lelki térbe helyezi. Oda, ahol a melankólia itt már nem bánat, hanem egyfajta beavatás.
A Demons címéhez méltón baljós, sűrű atmoszférát teremt, mintha lassan kúszna elő a sötétből. A dal a belső démonokkal való küzdelmet járja körül – a kishitűséget, az önbizalom törékenységét és azt az örök harcot, amikor az ember önmagát próbálja legyőzni. A Souvenirs of Your Betrayal kapcsán Gwyn korábban elmondta, hogy a felvétel során darabokra szakadt a szíve. A dal annyira személyes, hogy maga sem tudja, képes lenne-e valaha élőben előadni. És ez hallatszik is: minden sor, minden sóhaj egy nyílt seb, ami megállíthatatlanul vérzik. A szöveg mélyen felkavaró. A szeretethiány, a kiábrándulás és a kapcsolatban megélt lelki mérgezés lenyomata. Ez nem egy egyszerű szakítódal, hanem egy belső monológ a határok, a hiány és az önfeladás fájdalmáról. Mintha egy utolsó, el nem küldött levél lenne, amelyben a gyász és a gyöngédség már elválaszthatatlanul összefonódik.
Különösen kedves számomra a Hymn For The Living – olyan, mintha egy már eltávozott lélek suttogna Gwyn hangján keresztül:
“I am light… I am the dark… I’ll stay with you… You are my heart… I love you… For all of time… Protect you… You are mine…”
E szavakban ott rezdül a túlvilág békéje és a földi szeretet örök visszhangja. Mintha egy lélek üzenne: már békére talált, de a szeretete sosem múlik el. A halál itt nem lezárás, csupán egy átlépés – egy másik síkra, ahol a lélek tovább őrzi és védi azt, akit valaha szeretett.
Másik személyes kedvencem a kisfilmes formában is megjelent Heretic, amely nyíltan szembemegy a képmutató vallásossággal. A szöveg arról szól, hogy nem kell külső megváltásban hinnünk, ugyanis a fény bennünk van, nem felettünk. Inkább legyél eretnek, mint báb. A Heretic bátran kimondja: jobb őszintén elbukni a pokolban, mint álszentül térdelni a mennyországban. Ez a dal nem isteni ítéletről, hanem önfelszabadításról szól – arról a pillanatról, amikor az ember végre saját megmentőjévé válik. A Glass Blown Heart a függőséggé váló szerelem allegóriája: az ember mindent odaad, újra és újra megsebezve magát, csak hogy érezze a másikat. A fájdalom maga válik a kötődés eszközévé. A Run a kontroll és a menekülés örök kettősségét tárja a hallgató elé – a rémálmok, a bosszúvágy és a szabadulás iránti kényszeres vágy sötét himnusza. Mintha az ember saját árnyékától futna, miközben tudja: sosem hagyhatja maga mögött teljesen. Az albumot záró Only Just Once már a beletörődés és a belső számvetés hangján szól. A beteljesületlen vágyak keserű íze, az önkeresés és az önpusztítás közti törékeny egyensúly áthatja minden pillanatát. Ez a dal olyan, mint az utolsó lehelet egy hosszú, érzelmi utazás végén: fájdalmas, de megtisztító.
Mindig is megláttam a szépséget a sötétségben, és ez most sincs másként. Akik hasonlóan éreznek, azok számára a "Heretics & Lullabies" nem csupán egy album, hanem egy tükör lehet. És ebben a tükörben a saját árnyékainkkal nézünk szembe. Ez a zene azoknak szól, akik nem félnek mélyre merülni, akik tudják, hogy az igazság ritkán ragyog a felszínen. A Frayle nem kínál cukormázat, sem kényelmet. Csak őszinteséget, fájdalmat, gyógyulást és fényt – azt a fajta fényt, ami nem fentről hullik alá, hanem belül gyullad ki, miután már mindent elnyelt a sötétség.
Talán ezért érzem annyira közel magamhoz ezt a lemezt. Mert nem fél kimondani, amit sokan csak éreznek: hogy a sötétség nem az ellentéte a fénynek, hanem annak bölcsője. Hogy a fájdalom nem mindig ellenség, néha épp ő tart életben. Ez a lemez olyan hallgatóknak készült, akik nem futnak el önmaguk elől, akik képesek leülni a démonaikkal, és azt mondani nekik: "maradhattok, de most én parancsolok."
Október 10-én, azaz pénteken a Napalm Records égisze alatt jelenteti meg harmadik stúdióalbumát a clevelandi atmonszférikus doom/post-metal vonalán mozgó Frayle.
A "Heretics&Lullabies" címre keresztelt korong kapcsán aNew Noise Magazine-nak adott interjújában a banda érdekes kulisszatitkokat osztott meg: kiderült például, hogy 2018 óta változatlanul ugyanazzal a szoftverrel dolgoznak az alapok rögzítésekor.
"Még mindig ugyanazt a Logic szoftvert használjuk, amit Gwyn vett nekem karácsonyra 2018-ban – ezen rögzítünk mindent, az új albumot is. A dobokat persze stúdióban kellett felvenni, mert azt otthon nem tudjuk megoldani, de az anyag szíve-lelke ott született, ugyanazon a gépen. Most már van saját filmkameránk is. A videókat magunk készítjük, a legtöbb fotó is tőlünk származik, amit nem koncerten lőttek."
- mesélte Sean Bilovecky, a csapat gitárosa, Gwyn Strang énekesnő - Sean felesége - pedig a számok érzelmi súlyát fedte fel:
"A Souvenirs Of Your Betrayal például teljesen szétszakította a szívem. Nagyon személyes dal. Nem tudom, tudnám-e élőben énekelni, annyira közel áll hozzám. Ilyenkor túlságosan is belemerülök a fejembe, és az már túl sok. Szóval valószínűleg nem fogjátok hallani a koncerteken, de muszáj volt kiírnom magamból ezeket az érzéseket, papírra vetni, és dalba önteni őket."
Három kislemezes szerzemény látott napvilágot az albumról, a Walking Wounded, a Lana Del Rey-feldolgozás Summertime Sadness és a Heretic, a mai nappal pedig az utolsó felvezető is megérkezett, a bosszúvágy témájára épülő Boo - nézd meg nálunk a hozzá készült videót!
"Heretics & Lullabies" címmel, október 10-én várható a clevelandi atmonszférikus doom/post-metal zenekar, a Frayle harmadik stúdióalbuma.
A teljesen egyedi hangzást teremtett formáció két kislemezzel már adott egy kis ízelítőt a korongból - elsőként a Walking Wounded című szerzemény debütált, ezt követte augusztusban Lana Del Rey ikonikus slágerének, a Summertime Sadness-nek a feldolgozása.
A napokban megérkezett a harmadik dal, a Heretic, amelyről a Gwyn Strang énekesnő vezette formáció így mesélt:
"A Heretic az eretnekség természetét, a spirituális küzdelmet és a vallási dogmák elutasítását vizsgálja. Csak azért, mert elutasítjuk a spirituális konformitást és a társadalmi normákat, ez önmagában 'rossz emberré' tesz minket? Isten egy felsőbbrendű lény, a kollektív tudatalatti, vagy egyszerűen csak egy eszmény? Úgy gondoljuk, hogy ha önmagunkra és saját erkölcseinkre támaszkodunk, az végül odáig fejlődhet, hogy saját megváltónkká válunk. Mindannyian istenek vagyunk."
A clevelandi (Ohio) Frayle 2017-es megalakulása óta egyedi hangzásvilágot teremt az atmospheric doom metal és a post-metal metszéspontján. A felállás: Jason Knotek basszusgitáros, Jon Vinson dobos, Sean Bilovecky multihangszeres és Gwyn Strang énekesnő, aki a zenekar tulajdonképpeni arca is. Zenéjükben az érzelmek mélységeit, a káosz dinamikáját és a vallás ambivalenciáját járják körül, munkásságukra egyaránt hatással van a Sleep és a Black Sabbath súlyos hangzása, a Kyuss pszichedeliája, valamint a Portishead és Björk által képviselt kísérletező, atmoszferikus megközelítés.
Diszkográfiájuk három mérföldkövet számlál: a 2020 februárjában megjelent debütáló "1692" után két és fél évvel érkezett a "Skin & Sorrow", néhány nappal ezelőtt pedig frissen bejelentették harmadik nagylemezüket. A "Heretics & Lullabies" október 10-én kerül a boltokba, ígéretes folytatást helyezve kilátásba a banda sötét, atmosferikus útkeresésében.
A lemez előfutáraként először a Walking Wounded kapott kisfilmet, majd tegnap érkezett Lana Del ReySummertime Sadness című dalának feldolgozása, szintén vizuális kísérettel. A bejelentéssel párhuzamosan leleplezték az album borítóját és a teljes dallistát is.
