Sharon den Adel szerint a társadalom nagyon rossz irányba változik

2024. november 15. 15:11 - Jurancsik Eszter

within-temptation-berlin-velodrom-2024-238980.jpg

Sharon den Adel sosem tett lakatot a szájára, ha nézeteiről volt szó - többször hangot adott véleményének az orosz-ukrán háború, a közel-keleti nők kapcsán, de nemrégiben azt is elmondta, hogy a Within Temptation több ezer követőt veszített egy Pride-dal kapcsolatos Instagram-poszt miatt.

Néhány nappal ezelőtt egy spanyol rockmagazinnak adott interjút az énekesnő, aki elárulta: a társadalom változik, de sajnos nem a progresszív irányba.

"A társadalmunk ismét változik, de mintha kicsit visszafelé haladnánk. Úgy gondolom, ez sok mindennel összefügg a társadalomban, különösen azzal, hogy az emberek gondolkodásmódja és ítéletei lassan alakulnak. Úgy érzem, hogy régebben, különösen Európa bizonyos részein, nagyobb volt a tolerancia, mint most. Ez talán egyfajta reakció a közelmúlt változásaira – a #MeToo, a Black Lives Matter mozgalmakra. Mintha ezek a mozgalmak ellenállást váltottak volna ki a változással szemben."

- vélekedett Sharon a változásokról, majd eképpen folytatta:

"Remélhetőleg ez elmúlik majd, és az emberek rájönnek, hogy a lényeg végső soron mindig az emberekről szól. Legyen szó akár LMBTQ jogokról, faji igazságosságról vagy nemek közötti egyenlőségről, a középpontban az ember áll. De kétségtelen, hogy ez egy nagyon kényes téma. Az embereknek meg kell érteniük, hogy mindannyian egyformák vagyunk. És attól, hogy valaki más, még nem kellene nevetségessé tennünk vagy kitaszítanunk őt a társadalomból. Épp ellenkezőleg, át kellene ölelnünk azokat, akik különböznek, hiszen ettől lesz színesebb a világ."

within-temptation-fotocredit-tim-tronckoe.jpg

Amikor a csapattól jó pár rajongó elpártolt, Sharon nem esett kétségbe - sőt, véleménye szerint minél kevesebb olyan ember követi őket, akik nem értenek egyet a zenekar nézeteivel, annál jobb.

"Nem érdekel, ha emiatt elveszítem ezeket a követőket, de megdöbbentett ez a reakció. Annyi embert felkavart ez az üzenet. Hová tart a világ? Ez kicsit elszomorított. Csak azért, mert mondtunk valamit az egyenlőségről, arról, hogyan látjuk és kezeljük egymást. Nagyon meglepődtem! Ezek a reakciók megmutatják, mennyire eltérően gondolkodnak az emberek a társadalmi változásokról. Nem hittem volna, hogy ez kerekedik belőle. De mindegy, hiszen egyáltalán nem bántam meg. Sőt, örülök, hogy így alakult, mert legalább "megtisztult" a követőtáborunk."

 

komment

Sharon Den Adel: "A mostani világ szélsőségesen megosztott..."

2024. november 01. 15:00 - Jurancsik Eszter

 435581291_872542284885316_299292809545410381_n.jpg

Sharon Den Adel, a Within Temptation énekesnője egy rádióinterjúban beszélt arról, miért döntött úgy a zenekar, hogy aktuális társadalmi-politikai témákat dolgoz fel új dalaikban. A Wireless és a legutóbbi album, a Bleed Out címadó tétele olyan eseményekre reflektálnak, mint az orosz-ukrán háború vagy a meggyilkolt 22 éves iráni lány, Mahsa Amini története.

"Nem gondolom, hogy a zene meg tudja állítani a háborúkat, de fontos, hogy továbbra is beszéljünk azokról a dolgokról, amik számítanak. Szerintem jó, ha mindenkivel folytatunk erről párbeszédet. Mindannyiunknak beszélnünk kellene róla, hogy milyen világban szeretnénk élni"

- kezdte Sharon.

"A politikusoknak sokszor nehezebb átadni az üzenetet, mert az emberek tudják, hogy van valamiféle mögöttes szándékuk, ami persze érthető is. Mi, zenészek viszont csak olyan emberek vagyunk, akik néha tehetetlennek érzik magukat. Ha beszélünk ezekről a témákról, és megtaláljuk a közös hangot azokkal is, akik másként gondolkodnak, az lehetőséget ad az eszmecsérére. És remélem, hogy ezek a beszélgetések idővel változást hozhatnak."

Kihangsúlyozta: a világ most szélsőségesen megosztott, és mindenekelőtt ezt kellene orvosolnunk.

"Jelenleg nagyon megosztott és polarizált világban élünk, de meg kell találnunk a közös pontokat - ez az egyetlen út előre. Meg kell találnunk, miben értünk egyet, és hogyan tudunk együtt dolgozni azon, hogy jobbá tegyük a dolgokat. Tudom, hogy ez most úgy hangzik, mint egy hippi beszéde, pedig nem vagyok az. Egyszerűen csak úgy gondolom, hogy ez az egyetlen módja annak, hogy előre léphessünk"

- zárta gondolatait az énekesnő.

komment

Elmaradt a katarzis - Within Temptation koncerten jártunk/2024.10.18.

2024. október 24. 14:28 - Jurancsik Eszter

BornVillain írása

462712837_969591975205400_8943769725594542788_n.jpg

A holland Within Temptation bizony hatalmas utat járt be közel 30 éves pályafutása során. A szimfonikus metál koronázatlan királyai és királynője bizony sosem volt egy félénk csapat: miután csúcsra járatták a stílust a 2007-es "The Heart of Everything" lemezükkel, elfordultak egy sokkal kísérletezőbb, már kevésbé szimfonikus irányba. Legutóbb teljes koncerten 2014-ben találkoztam velük a néhai Petőfi Csarnokban, az a koncert úgy él bennem, mint egy profi, minden pillanatában katartikus élményt nyújtó produkció. Két évvel később volt még egy mini találkozásunk a Fezen fesztiválon, ám azt a koncertet a szó legszorosabb értelmében elfújta a szél: a kedvezőtlen időjárási körülmények miatt csak egy nagyon rövid, 7 dalos műsorra volt idejük.

Előzenekarként az ukrán Blind8 és a mostanság egyre divatosabb, egyébként nagyon erős Linkin Park áthallásokkal operáló Annisokay kísérte el a holland zenemágusokat. Olyannyira igaz ez az állítás, hogy a műsor egy pontján bizony megszólalt egy Linkin Park dal is, egyébként talán a legnagyobb sikert ezzel a dallal aratta a csapat. A zenéjük azonban sajnos nem nekem szólt, így különösebben nem bántam rövid műsoruk véget.

Pontban este kilenckor végre elsötétült a terem és a színpadon lévő óriáskivetítőn elindult az intronak szánt kisfilm. Eljött a pillanat, végre színpadon a Within Temptation. Tinédzserkorom egyik legikonikusabb zenekara egyből bele is csapott legfrissebb, "Bleed Out" című lemezük nyitódalába, a We Go To War-ba. Sharon Den Adel még mindig csúcsformában van, a hangja még mindig lenyűgöző. 

462573721_969592571872007_8035505688221908894_n.jpg

Magáról a koncertről viszont ezt nem tudom maradéktalanul állítani. Némi koncepciótlanságot éreztem a műsor alatt, Sharon gyönyörű ruhája, az ikonikus mozdulatai, a kastélyos díszlet mind-mind a múltat idézte meg előttem, azt, ami a zenekar régen volt, miközben azóta már egy teljesen másik úton járnak. A koncert elején egyébként rögtön 5 dal érkezett a Bleed Out-ról. A dalok jók, szeretem is őket, de egyiket sem éreztem annyira erősnek, hogy rögtön öt is elhangozzon belőle egymás után, hiába az Annisokay-os Christoph Wieczorek közreműködésével előadott Shed My Skin, vagy az album egyik húzódalának számító Ritual, valahogy nem akart eljönni a várva várt hangulat.

463743814_969591538538777_7409549855313459396_n.jpg

Az öt dalos "Bleed Out blokk" után aztán végre jöttek szép sorjában a régebbi dalok, ám egészen a nyolcadikként érkező Stand My Ground-ig kellett várnom, hogy azt érezzem, igen, végre Within Temptation koncerten vagyok. A koncertnek ez a második fele már szerencsére bővelkedett a remekebbnél remekebb dalokban, szépen sorban egymás után jöttek azok a mesterművek, amikért mindenki rajong: The Promise, Angels, Faster, hogy csak párat említsek közülük. Hatalmasat szólt a 2019-es Supernova, amit Sharon elhunyt édesapja emlékének ajánlott, a ráadásban erkező Our Solemn Hour pedig még mindig az egyik legjobb koncertnóta, amit valaha hallottam. Zárásként a kihagyhatatlan Mother Earth pedig méltó befejezése volt a koncertnek.

463840577_969592641872000_3294781907550204733_n.jpg

Természetesen hazudnék, ha azt mondanám, hogy ez a koncert rossz volt, mert nem volt az. A Within Temptation még mindig megérdemelten csücsül a trónon, azonban most az általam annyira várt katarzis elmaradt: a koncert második fele már hozta azt, amit az ember ettől a csapattól vár, a program első fele azonban számomra nagyon nehezen akart beindulni, a kelleténél jóval laposabbra sikerült. Talán, ha jobban vegyültek volna az új dalok a régiekkel, nincs ez a kettős érzés, és az elejétől a végéig egy remek koncert lett volna.

Persze így sincs túl sok okom a panaszra: tinédzserkorom egyik legnagyobb hőseit láthattam a színpadon, meglepően remek hangosítással, hibátlan hangszeres játékkal, és Sharon lemezminőségű énekével.
Ha nem is ez lett számomra az év koncertje, mindenképpen egy profi produkciót kapott a magyar közönség. Legközelebb talán én is jobban megtalálom a számításom. Így most még jobban várom a következő találkozót.

A koncerten elhangzott dalok:

We Go To War

Bleed Out

Ritual

Shed My Skin

Wireless

The Reckoning

Shot in The Dark

Stand My Ground

A Fool's Parade

The Promise

Supernova

Angels

Paradise

Faster

Ráadás:

Our Solemn Hour

All I Need

Mother Earth

Írta: BornVillain, vendégszerző

Képek: Facebook/Barba Negra

 

komment

Több tízezer követőt vesztett a Within Temptation egyetlen Instagram-poszt miatt

2024. szeptember 18. 03:06 - Jurancsik Eszter

tumblr_a8d7fae46b28f35a669e1e829e203d9d_eb295a17_1280.jpg

A holland zenekar nemrégiben jelentős figyelmet kapott a közösségi médiában egy Instagram-poszt kapcsán. Sharon Den Adel, a csapat énekesnője egy interjúban fedte fel, hogy egy egyszerű, Pride-ot támogató Instagram-poszt miatt rengeteg követőt veszítettek. 

A németországi Radio Bob! rádiónak adott interjúban Sharont eredetileg arról kérdezték, hogy tudatában van-e annak, hogy az együttes Instagram-követőinek száma átlépte a 400 ezret, ekkor árulta el, hogy valójában ennél többen követték figyelemmel a zenekart.

"Valójában elértük a 420 ezret, de ebből 20 ezret elveszítettünk, mert közzétettünk egy posztot a hollandiai Pride-ról. Csak annyit írtunk, hogy ez az egyenlőséget jelenti, és emiatt az egyetlen poszt miatt ennyien leálltak a követésünkkel."

- mesélte az énekesnő, aki nem titkolta megdöbbenését a történtek kapcsán.

"Nem zavart, hogy elveszítjük ezeket a követőket, de persze nagyon meglepett. Az döbbentett meg, hogy ennyi embert felzaklatott ez az üzenet. Elgondolkodtam, hova tart a világ. Szomorú voltam, hogy csupán azért, mert kiálltunk az egyenlőség mellett, és arról beszéltünk, hogyan kellene bánnunk az emberekkel, ilyen reakciót váltottunk ki."

Az énekesnő szerint ez az eset jól tükrözi, hogy az emberek hogyan reagálnak a társadalmi változásokra, és hogyan gondolkodnak ezekről. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy egyáltalán nem bánta meg a poszt közzétételét:

"Valójában örülök, hogy így történt, mert ez segített megtisztítani a követőtáborunkat. Aki nem tud kiállni az egyenlőség mellett, az nem igazán azonosul velünk. Komolyan, ki ne támogatná az egyenlőséget? Ez annyira alapvető dolog."

tumblr_fe933a6772bfc90918c00f66b6f17cd0_c575e53a_540.jpg

Az együttes nem először veri ki a biztosítékot társadalmi és politikai állásfoglalásai miatt. Sharon és társai nyíltan kiállnak Ukrajna mellett az országot sújtó háborús konfliktus kapcsán, legutóbbi albumuk, a "Bleed Out" címadó dala pedig egy még mélyebb, emberi jogi kérdést vet fel. A szám ihletője Mahsa Amini tragikus története volt. A 22 éves iráni lány 2022 szeptemberében vesztette életét, miután az erkölcsrendészet őrizetbe vette, mert nem viselt hidzsábot. A nyilvánosságra került orvosi jelentések szerint Mahsát a rendőrségi fogvatartás során súlyosan bántalmazták, ami végül a halálához vezetett.

komment

A BLIND8 új dalában énekel Sharon den Adel: dalpremier - Labyrinth

2024. szeptember 12. 22:02 - Jurancsik Eszter

sharondenadelblind_638.jpg

Az ukrán Blind8 ma jelentette meg legújabb kislemezét Labyrinth címmel, a dal különlegessége pedig, hogy vendégénekesként közreműködik benne Sharon Den Adel, a Within Temptation énekesnője.

A Blind8 nem sokkal az orosz-ukrán háború kezdete előtt alakult, és a közös munka ezzel a kislemezzel még nem ér véget. A banda ősszel csatlakozik a Within Temptationhöz a "Bleed Out 2024" elnevezésű európai turnéjukon, mint előzenekar. Ez hatalmas lehetőség a formáció számára, hogy Európa-szerte a legismertebb koncerthelyszíneken léphessenek fel.

"A Labyrinth nem csupán egy dal; ez egy bizonyíték a zene összetartó erejére. És annak ellenére, hogy Roman, az énekes és Ihor, a basszusgitáros jelenleg mozgósítva vannak és katonai kiképzésen vesznek részt, a BLIND8 továbbra is zenél, bizonyítva, hogy a művészet még a legsötétebb időkben is képes fényt gyújtani."

Sharon Den Adel nem először áll ki Ukrajna mellett. Tavasszal Alex Yarmak-kal közösen vette fel az A Fool's Parade című dalt, amely szám erősen bírálja Vlagyimir Putyint és tetteit. Sharon emellett többször is kijelentette, hogy ő maga és zenekara is határozottan támogatja Ukrajnát ebben a nehéz helyzetben.

 

komment

Ismét összefogott Tarja és Sharon den Adel - új közös dal készül

2024. szeptember 06. 10:20 - Jurancsik Eszter

tarja-e-within-temptation-ezgif_com-webp-to-jpg-converter.jpg

A szimfonikus metal rajongók figyelmét nem kerülhette el az a rejtélyes poszt, amelyet mind Tarja Turunen, mind Sharon den Adel megosztott a közösségi média felületein. A két tehetséges énekesnő titokzatos üzenete arra enged következtetni, hogy hamarosan újra egyesíthetik hangjukat egy izgalmas duett erejéig.

Ez a lépés nem lenne előzmények nélküli: 2013-ban már hallhattuk őket együtt énekelni a Paradise (What About Us?) című dalban, amely a Within Temptation "Hydra" albumán kapott helyet. A közönség több alkalommal is tanúja lehetett élőben ennek a lenyűgöző együttműködésnek, és a rajongók jól tudják, hogy a két művésznő között szoros barátság szövődött az évek során.

Tarja még évekkel ezelőtt elárulta, hogy nagyon élvezte a Sharonnal való közös munkát, és nyitott lenne egy újabb közös projektre. Úgy tűnik, ez a vágy kölcsönös, és most valóra válhat sok rajongó álma.

Jelenleg Tarja új rocklemezén dolgozik, és nagy valószínűséggel – az "In The Raw" (2019) albumhoz hasonlóan – ezen a korongon is hallhatunk majd vendégművészeket. Ennek fényében szinte biztosra vehető, hogy az egyik vendég épp Sharon lesz.

Bár egyelőre hivatalos bejelentés nem történt, a két énekesnő sejtelmes posztjai alapján izgalmas időszak elé néznek a szimfonikus metal rajongói.

 

komment

Buma Awards-díjat nyert a Within Temptation

2024. június 06. 08:51 - Jurancsik Eszter

447506781_856911833132906_4061395473320559979_n.jpg

1996 óta színesíti a metalzenei palettát a Within Temptation, 28 éve tartó pályafutásuk alatt pedig rengeteg remek albumot, koncert DVD-t és sok egyéb értékes dolgot tettek le ama bizonyos asztalra. A kezdetben szimfonikus, mára modern metalt játszó zenekar rengeteg más csapatot inspirált és inspirál a mai napig, köszönhetően azon tehetségüknek, hogy mindig képesek megújulni.

Az együttes eddigi munkásságát ismerték el a napokban hazájukban, Hollandiában - Sharon den Adel énekesnő és férje, Robert Westerholt vették át az idei Buma Awards-díjat.

Gratulálunk!

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Within Temptation (@wtofficial) által megosztott bejegyzés

 

komment

Within Temptation - élőfelvételes klip a hamarosan megjelenő DVD-ről: The Reckoning (ft. Amy Lee)

2024. május 24. 10:54 - Jurancsik Eszter

within-temptation-evanescence-worlds-collide-2021-header.jpg

Június 21-ével kerül boltokba a Within Temptation új DVD-je, amelyen egy igen különleges show került megörökítésre. A holland zenekar 2022 novembere és decembere között turnézott "Worlds Collide" elnevezés alatt az Evanescence társaságában, és két teltházas koncertet is adtak szülőhazájukban, - az egyiket 2022. november 9-én- az amszterdami Ziggo Dome színpadán, mintegy 30.000 rajongó előtt.

A kiadványon 14 szerzemény élő verziója került rögzítésre, köztük a 2019-es "Resist" albumon hallható The Reckoning, amely dalt Amy Lee-vel közösen énekelte Sharon den Adel, kedvcsinálóként pedig a banda elérhetővé tette a felvételt.

A DVD dallistája:

01. Our Solemn Hour
02. Faster
03. Paradise (What About Us?)
04. Stand My Ground
05. Angels
06. Iron
07. Raise Your Banner
08. Entertain You
09. The Reckoning (feat. Amy Lee)
10. Supernova
11. Don't Pray For Me
12. All I Need
13. Ice Queen
14. Mother Earth

wt_3.jpg

 

 

komment

Within Temptation: DVD-n jelenik meg a Worlds Collide turné amszterdami koncertje

2024. május 03. 09:36 - Jurancsik Eszter

385006383_6524332964269870_8089613017118431011_n.jpg

Eredetileg 2020 őszén zajlott volna le a Within Temptation és az Evanescence közös turnéja, ám az akkor tomboló koronavírus-járvány szépen betett a zeneiparnak is, így két évvel később, 2022 novembere és decembere között tartották meg a fellépéseket. 

A két zenekar produkciója még a legszőrösszívűbb kritikusokat is meggyőzte, a bulik rendre teltházasak voltak, a Within Temptation pedig úgy döntött, azokkal is megosztja ezt az élményt, akik nem voltak ott a koncerteken - június 21-ével "Worlds Collide" címmel dobják piacra új DVD-jüket Sharon den Adelék, amely a 2022. november 9-én, Amszterdamban megtartott show-t tartalmazza majd.

A Worlds Collide Tour során két teltházas koncertet adtunk hazánkban, az amszterdami Ziggo Dome-ban. Ezek voltak az első headliner fellépéseink. Összesen 30.000 rajongó volt ott, hogy lásson minket, és most eljött az ideje, hogy Te is elmerülj az egyik legikonikusabb koncertünkben, amit valaha is adtunk Hollandiában!

artbook14451_mockup-2-3cd_90dc4373-8731-4239-b998-240b1a14fdbf-ezgif_com-webp-to-jpg-converter.jpg

komment

Sharon den Adel: "Az orosz propaganda elérte Hollandiát is"

2024. április 20. 22:54 - Jurancsik Eszter

sharon_3.jpg

Két héttel ezelőtt debütált a Within Temptation vadonatúj szerzeméne, az A Fool's Parade, amelynek témája az orosz-ukrán háború, pontosabban egy vádirat Vlagyimir Putyinnak címezve - a holland zenekar többször hangot adott annak, hogy teljes mértékben Ukrajna mellett állnak.

A bátor szavak és a politikai nézetek vállalása azonban kellemetlen dolgokat is eredményezett, a csapat énekesnője, Sharon den Adel ugyanis nemrégiben elmondta: tudja, hogy sokan elfordultak tőlük. 

Hollandiát sokáig egy demokratikus, szabad országnak ismerhettük, Sharon viszont egy friss interjúban elárulta: szélsőjobboldali és oroszbarát hullámzás indult meg hazájában.

Zenészként nehéz a zenédet és a saját egyéniségedet külön kezelni, szétválasztani. Látjuk, mi történik Európában, látjuk, hogy Oroszország és Ukrajna háborúzik, és tudni azt, hogy Kijev mindössze kétórányi repülőútra van tőlünk... nos, néha konkrétan úgy érzem, hogy ez a háború a hátsó udvaromban zajlik. 

- kezdte fejtegetni gondolatmenetét, majd mélyebben is belement a témába:

Látjuk az orosz propagandát, amely az európai országokat egymás ellen hangolja. Próbálunk összetartani, de ez a propaganda eljut más országokba is, például Szlovéniába, Magyarországra és mindenhová. És Hollandiában is erősödik a szélsőjobboldal, amit nagyon nem értek! 

Hollandiában 2022. november 22-én tartottak előrehozott választásokat, amelyet a a Geert Wilders vezette jobboldali Szabadságpárt (PVV) nyert meg, 37 mandátumot szerezve a parlament 150 fős alsóházában.

Ez a párt is oroszbarát, szerintem összefogásra lenne szükség, hogy együtt támogassuk Ukrajnát, de úgy érzem, a propaganda nálunk is sok embert elért, és ez nagyon aggasztó! 

Mint az tudható, az énekesnő Kijevben dolgozott a videoklipen Alex Yarmak énekes-producerrel és a rendező Indy Hait-tel. Sharon elmondása szerint már az utazás előtt érezni lehetett, hogy ez egy igazi háború.

Először Lengyelországba utaztam, ahonnan a Kijevbe vezető utat éjszakai vonattal tettem meg, mert tőlünk már nincs közvetlen járat Ukrajnába. A Music Saves Ukraine nevű szervezet segített nekünk a klipforgatásban és segített megszervezni mindent, amire Kijevben szükségünk lehet. Le kellett töltenünk egy olyan alkalmazást, amely a légiriadókra figyelmeztet, Ukrajnában minden embernek van egy ilyen applikáció a telefonján. Ebben kiválaszthatod a régiót, ahol éppen tartózkodsz, és minden bejövő veszélyes drónt vagy repülőgépet, például MiG-eket, amelyek bombát is szállítanak, feltüntetik az alkalmazásban, így tudod, hogy mekkora a veszély, és mennyi időd van az óvóhelyre menni.

sharondenadelukraine3.jpg

Sharon a klipforgatás díszletei között sétál Kijevben

Mindenhol vannak ilyen óvóhelyek, abban a szállodában is van, ahol én voltam. Egyszer a metróállomás alá kellett mennünk, mert egy MiG közeledett. Ezekben néha van bomba, néha nincs. Néha csak nézelődnek és felderítik, hogy a következő géppel hol tudnak valamit csinálni. És ezúttal nem volt rajta bomba, ami szerencsés volt, mert másodpercek alatt képesek egy teljes területet elpusztítani.

Így zárta sorait:

Nem féltem, mert tudtam, hogy mi a helyzet Kijevben, de amikor hallod a légiriadót és meglátod a katonákat, kicsit más lesz a kép, mint Európa többi részén...

komment
süti beállítások módosítása