Floor Jansen sikeres karriert tudhat magáénak, hiszen 1997-ben lett az After Forever énekesnője, mely csapat 2009-ben, a vokalista kiégését (lelki kimerültség) követően döntött a feloszlás mellett. Ezt követően megalapította saját csapatát, a ReVampet, ám a formáció két lemez kiadása után, 2016-ban bejelentette, hogy nem folytatják tovább a közös zenélést.
Az utóbbi csapat megszüntetésének oka pedig egészen egyszerű: az énekesnő 2013 óta a Nightwish énekesnője, így vélhetően nem kívánta megkísérelni azt, hogy elődeihez hasonlóan őt is kitegyék a finnek legnépszerűbb metálzenekarából - bár ők külön megkérték Floort, hogy a Nightwish miatt ne oszlassa fel saját együttesét.
A holland dalospacsirta egyébként a közelmúltban adott egy alapos interjút a Metal Hammernek, melyben nem csupán a közel két évtizedet felölelő karrierjéről mesélt, hanem arról is, hogy az évek során bármilyen rossz helyzetben is volt, túl makacs volt ahhoz, hogy felhagyjon a zenével, így elhatározta, hogy sokkal inkább magasabb szintre emeli azt. Ebből adódóan nemrégiben elárulta, hogy 2008-ban Jørn Viggo gitárossal közös projekten kezdtek el dolgozni, ami a Northward elnevezést kapta, ám ezidáig nem foglalkoztak vele.
Most, tíz év elteltével elhatározták, hogy elérkezett az ideje annak, hogy elkészítsék első lemezüket, mivel elmondásuk szerint számos remek dalt papírra vetettek, melyeket vétek lenne nem bemutatni a közönségnek. Floor azt is elmondta, hogy miután ismét felénekelte a szerzeményeket, rájöttek, hogy az idő múlásával sokkal jobb hangzásuk van mint akkor, amikor elkészültek.
Nagyon boldogok és izgatottak vagyunk, hogy a Nuclear Blast neve alatt kiadhatjuk ezt a rockalbumot. Elfogadták azt a kihívást, hogy ezt a nem metálalbumot megismerje a világ. Mindketten beletettük szívünket és lelkünket is ebbe az albumba. Nagyon büszkék vagyunk rá, és alig várjuk, hogy mindenkinek bemutathassuk!
- mondta az idén megjelenő korong kapcsán Floor.
Érdekesség, hogy az újdonsült projektben egyébként Floor férje, Hannes van Dahl is kivette a részét, ugyanis ő készítette a promóciós fotókat, mivel köztudott, hogy a Sabaton-dobos fotósként is tökéletesen helytáll.