Újabb dallal jelentkezett az Amberian Dawn - The Vision of Dreaming

2026. április 21. 14:26 - Jurancsik Eszter

657324313_27489943567259843_1015278940158141626_n.jpg

Négy év csend után márciusban végre életjelet adott magáról a finn Amberian Dawn. A hallgatásnak komoly oka volt: 14 év után Capri Virkkunen, a zenekar énekesnője barátsággal távozott, hogy saját projektjeire koncentrálhasson.

Az új frontasszony az angol-svéd Nicole Willerton lett, aki a Temptation's Gates című szerzeménnyel mutatkozott be a rajongóknak. Ezzel egy időben az is kiderült, hogy a csapat új albuma június 26-án kerül kiadásra – a fent említett dal címét viseli majd, rajta tíz dallal.

Néhány napja már elejtették a hírt, miszerint újabb meglepetés van készülőben: az új tétel címe The Vision of Dreaming, és ma debütált a YouTube-on.

Az The Vision of Dreaming eredetileg még 2021-ben született meg bennem – de az igazi formáját csak most nyerte el, amikor az új énekesünkkel együtt kezdtük el életre kelteni. Ez a dal az album világosabb oldalát képviseli, de ne tévesszen meg senkit: ott bujkál benne az a finom, mégis határozott metal harapás. Hosszú időt töltöttem azzal, hogy aprólékosan felépítsem a hangzásának atmoszféráját. Az alapját gondosan válogatott analóg szintetizátorok adják, melyeket részletgazdag, tudatosan kidolgozott hangszereléssel szőttem tovább. A dalban ott lebeg egy halvány, szinte álomszerű ABBA-hangulat, ugyanakkor egy frissebb, súlyosabb éllel egészül ki – ettől válik igazán a mi világunk részévé.

- mesélte az újdonságról Tuomas Seppälä, a zenekar alapító-billentyűse, Nicole pedig hozzátette:

A dalszöveg álomszerű, szinte ködszerűen lebeg két lélek között. Egy mély, spirituális és érzelmi kapcsolódást mesél el – olyat, ami nem kér engedélyt sem tértől, sem időtől. A dal azt kutatja, hogyan fonódik össze két ember létezése az emlékeiken, érzéseiken és közös álmaikon keresztül. Akkor is egymásba kapaszkodnak, amikor a valóság elszakítja őket egymástól. Itt a szerelem nem egyszerű érzés – hanem egy láthatatlan szál, ami összeköti őket a fizikai világ határain túl. Ez a történet nem a távolságról szól, hanem arról, hogy bizonyos kötelékek egyszerűen nem tudnak megszakadni. Mert ami igazán összetartozik, az nem ugyanabban a térben létezik, hanem ugyanabban az álomban.

komment

Forognak a kamerák az Amberian Dawn új klipjéhez

2026. április 18. 14:09 - Jurancsik Eszter

657324313_27489943567259843_1015278940158141626_n.jpg

Közel egy hónapja produkált igen látványos visszatérést a finn szimfometalos Amberian Dawn. A zenekar életében komoly változás ment végbe, ugyanis 14 év után elköszönt a karakteres hangjáról ismert Capri Virkkunen, hogy teljes figyelmét szólóprojektjeire fordítsa.

A mikrofont az angol-svéd Nicole Willerton vette át, akivel már készül az első közös lemez. A friss felállás debütálását a Temptation's Gates című dal videoklipje koronázta meg, valamint a június 26-án megjelenő új album is ezt a címet viseli majd.

Tegnap a csapat közösségi oldalain osztotta meg, miszerint készül a következő kisfilm, amely a The Vision of Dreaming című daluk vizuális anyaga lesz, és jövő hét kedden, azaz április 21-én lesz elérhető.

komment

Új dallal és énekesnővel tér vissza az Amberian Dawn - klippremier: Temptation's Gates

2026. március 24. 16:18 - Jurancsik Eszter

655758410_1458075802353668_4696235498519444208_n.jpg

A finn zenekar hosszú ideje csendbe burkolózott, legutóbb 2022-ben hallattak magukról komolyabban, amikor megjelent a “Take a Chance: A Metal Tribute to ABBA” című albumuk. A lemez a legendás svéd popegyüttes munkássága előtt tisztelegve a legnagyobb slágereiket öltöztette metal köntösbe.

Mint ma végre fény derült rá, a csend mögött komoly változás húzódott: Capri Virkkunen énekesnő távozott a mikrofon mögül, hogy saját projektjeire fókuszáljon. A helyét a svéd-angol Nicole Willerton vette át, akivel a zenekar már be is mutatta első közös dalát. A Temptation’s Gate című szerzemény nemcsak egy új korszak nyitánya, hanem a június 26-án érkező, azonos című album előfutára is.

Mielőtt bármi másról beszélnénk, szeretnénk megosztani veletek egy fontos mérföldkövet a történetünkben. Capri úgy döntött, hogy új irányba viszi a pályáját – szakmai elköteleződései és az időbeosztása természetes módon ebbe az irányba terelték. Ezt a döntést teljes szívből tiszteletben tartjuk. Mérhetetlenül hálásak vagyunk mindazért, amit együtt hoztunk létre – a dalokért, a közös pillanatokért, az évekért, amelyek örökre a zenekar lelkébe íródtak. Ezek a sorok Capri kérésére, az ő kívánságának megfelelően kerülnek most elétek. Számunkra ő nemcsak egykori zenésztárs, hanem ma is közeli barát, akire művészként és emberként egyaránt a legnagyobb tisztelettel tekintünk. Útjaink most különválnak, de szívből kívánjuk neki, hogy minden álma váljon valóra, és boldogan haladjon tovább a saját útján.  Mi pedig izgatottan fordulunk egy új fejezet felé. Óriási örömmel mutatjuk be nektek az Amberian Dawn új hangját: Nicole Willertont. 

- írja közösségi platformjain a formáció, egyúttal fény derült a készülő új korong dallistájára és borítójára is - az új album tíz dalt tartalmaz:

1. Temptation’s Gates

2. The Vision of Dreaming

3. Moon

4. Unchained

5. Eternal Flame

6. Life Is Art

7. This Night Is Waiting for Me

8. Undying Colours

9. The Garden

10. Phantasmagoria

1612.png

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

komment

Meghosszabbította szerződését a Napalm Records-szel az Amberian Dawn, készül az új album!

2024. július 22. 12:39 - Jurancsik Eszter

384194282_854840169343904_6185454335148299453_n.jpg

A korábban szimfonikus metálban utazó, de mostanra lágyabb hangzásvilág felé forduló Amberian Dawn legutóbbi saját szerzeményekkel teli albumát, a "Looking For You"-t 2020-ban tárta a közönség elé. Ezt követően egy merész húzással az ABBA dalainak fémesített feldolgozásaira vállalkoztak: a "Take a Chance – A Metal Tribute to ABBA" című lemezük 2022 karácsonya előtt landolt a rajongók kezében.

A zenei kalandozás azonban korántsem ért véget. A banda ma izgalmas bejelentéssel lepte meg követőit: továbbra is a Napalm Records égisze alatt folytatják útjukat. A megújított együttműködés gyümölcse már érlelődik is – a finn csapat elárulta, hogy egy vadonatúj stúdióalbum készítésébe fogtak.

 A történetünk tehát a Napalm Records-szal folytatódik. További infókat később olvashattok az új albumról. A dalszerzési folyamat most már hivatalosan is elkezdődött, és Tuomas máris készített néhány új demót a banda számára, az első új dalok elég súlyosak és gyorsak. Érdekes lesz végigkísérni, hogyan alakul az album hangzásvilága. 

- adta hírül a Capri Virkkunen és Tuomas Seppälä vezette társulat.

 

komment

Mindenki nagyon tolja - Symphonic Metal Nights 2023

2023. szeptember 28. 19:23 - Jurancsik Eszter

Igazán izgalmas este elé nézhetett az, aki ezen a szeptemberi vasárnap estén a Barba Negrát választotta az otthonmaradás helyett, ugyanis négy, igazán izgalmas külföldi zenekar tette tiszteletét nálunk, két hazai csapattal kiegészülve.
Egy kicsit az előzményekről:az est egyik fő zenekara, a finn Amberian Dawn a nyár elején Facebookon jelentette be, hogy közös turnéra indul a norvég Sireniával. A poszt alatt kommentben mindenki leírhatta, hová szeretné, ha eljutna a turné, a menedzsment ennek megfelelően szervezte az állomásokat. Hasonló megoldással korábban nem találkoztam még, nagy örömömre a poszt alatt szépen gyülekeztek a "Hungary" kommentek, így nem is lehetett kérdés, hogy lesz magyarországi dátum. Az eseménynek a Barba Negra Blue Stage adott otthont, méghozzá igen kecsegtető módon: egy előzetes regisztrációt követően mindössze 999 forintért lehetett megtekinteni az estét. Több, hasonló megmozdulása is volt már a helyszínnek, pl a tavalyi, igen nagy sikerű Visions of Atlantis/Xandria bulin is hasonlóképp, ingyen vehettek részt a szemfüles rajongók, de több más rendezvényre is biztosít ilyen ingyenes, vagy nagyon olcsó bejutást a helyszín, ami a mai, igen profitorientált világban nagyon szimpatikus, üdvözlendő megmozdulás a Barba Negra részéről. Mivel egy komplett, 6 zenekaros minifesztivál kerekedett az estéből, így a kapunyitás igen korán, 17:00-kor volt. Sajnos csak később tudtam érkezni, így a két, magyar fellépő, a Mezmerized és a Meteora koncertjét sajnos lekéstem, a külföldi fellépők műsorait azonban már láthattam.
Elsőként a svéd Rexoria állt színpadra, akik némiképp kilógtak a felhozatalból, ám kellemes meglepetést okoztak mindenki számára. A 2016-ban alakult, eddig három albumot megjelentető négy fős csapat zenéjét valahova a Battle Beast felé tudnám sorolni: némi 80-as évek feeling, ragadós refrének, karcos női hang. A Frida Ohlin frontasszonnyal felálló csapat elég gyorsan beindította a bulit, annak ellenére hogy látszott rajtuk: nagyon izgulnak. A turné budapesti állomása volt a legnagyobb egyébként, így érthető volt az izgalom, hiszen a koncertkörút legnagyobb helyszíne és legnagyobb számú közönsége volt a hazai. Ez egyébként az egész estén meglátszott: mindenki nagyon odatette magát és mindenki 200 %-on pörgött. A Rexoria fellépését kissé nehezítette, hogy a basszeros Jonas Gustavsson a turné előtt egy hónappal balesetet szenvedett és levágta az egyik ujját, így gitár helyett szintetizátort ragadott a teljes turnén. Az ilyen módon, egy gitárossal felálló csapat azonban mindent beleadott, és egy nagyon is ütős műsorral örvendeztette meg a magyar közönséget.
Setlist:
Paradigm
Fading Rose
Set Me on Fire
Horizon
The Rise of the Phoenix
Light Up the Sky
Enchanted Island
Reach for The Heavens in Time
A Rexoria nagy sikerű buliját a finn illetőségű Dark Sarah első magyarországi fellépése követte. A csapat érdekessége, hogy az azt alapító Heidi Parviainen korábban az Amberian Dawn, azaz az est egyik fő attrakciójának énekesnője volt. A csapat és az énekesnő között azonban megmaradt a jó viszony, hiszen Heidi annak idején nem valami konfliktus miatt vált ki a bandából, hanem szerette volna saját zenei útját járni. Ennek a zenei útnak az eredménye a Dark Sarah.
380423826_833327541506135_4251417019155269400_n.jpg
Ha a Rexoria koncertjére azt mondom, sikeres, a Dark Sarah bulijára már nem túlzás, ha azt írom: konkrétan felrobbant a ház. Az eddig öt albumot megjelentetett csapat műsorának gerincét a legutóbbi, "Attack of Orym" album adta: a hét dalból öt erről a lemezről érkezett. A Rexoria buliján látható izgalomnak itt már nyoma sem volt, Heidi nagy tapasztalattal rendelkező énekesnő, aki profin vezényelte a műsort és csavarta a közönséget az ujjai köré. A nagy nézőszám és a helyszín mérete erre koncertre is rányomta a bélyegét, minden zenész nagyon lelkes volt, szinte kézzel fogható volt az, ahogy a zenekar és a közönség kölcsönösen hergelte egymást, maximumra járatva a jó hangulatot. Heidi többször is megjegyezte, mennyire jól érzi magát nálunk, és biztos, hogy amint lehet, visszajönnek. A Dark Sarah jött, látott, győzött, magyarországi debütálásuk gyakorlatilag felért egy atombomba robbanással: akkorát szólt, hogy még a Holdról is látszott.
Setlist:
Attack of Orym
Warning Sign
B.U.R.N.
Invincible
Hero and a Villain
Melancholia Illuminate
Elérkeztünk végre az est főzenekaraihoz. A Dark Sarah bulija után ugyan felmerült a kétség az emberben, lehet-e ezt fokozni, ám ahogy színpadra lépett az Amberian Dawn, minden kétséget kizáróan kiderült: lehet. A finn székhelyű, Tuomas Seppälä billentyűs által vezetett csapat a megalakulása óta igen nagy változásokon ment keresztül, kezdve egy enekesnőváltással: a klasszikus képzettségű Heidi kilépését követően a mikrofont Capri Virkkunen vette át. Capri nagyon sokszínű énekesnő, ha kell, áriázik, ha kell, popénekesnő, ha kell, ordít, gyakorlatilag bármire képes a hangjával, ami földi halandó számára lehetséges. Ennek megfelelően a zene is átalakult, így a korábban a sablonosnak mondható, tipikus szimfo metál csapat zenéje az énekesnő érkezésével átalakult: először elkalandoztak a kissé durvább, olykor erőszakosabb vonal felé, majd bekúszott a zenébe egy váratlan hatás: az ABBA. Először csak finoman, elszórva érkeztek a vérprofi, ABBA hatású saját dalok, majd később egy konkrét ABBA feldolgozáslemez, és kialakult hogy gy nagyon is egyedi zene, ami az Amberian Dawn sajátja, és garantált, hogy azonnal felismered: a zenekar által képviselt stílus neve az egyébként általuk elnevezett Happy Heavy Metal. A név pedig nagyon is találó, és jellemezte a koncertet is.
amberiandawn.jpg
Hiszen mindenki boldog volt: a zenekar és a közönség is, és a Dark Sarah által megteremtett hangulat csak tovább fokozódott. Kiváló zenészek, kiváló énekesnő, profin összerakott program... más nem is kell. A koncert programja egyébként tekinthető egy Best of összeállításnak is, a zenekar szinte minden korszaka megidéződött egészen a korai évektől napjainkig. Capri kiváló énekesnő és remek frontember, aki főzenekarhoz méltóan vezényelte a teljes bulit. Sokat és jól kommunikált a közönséggel, az énekteljesítménye pedig lenyűgöző. Nem először jár nálunk a csapat, azonban először járt itt headlinerként, és jelesre vizsgáztak. Ha itt véget ér az este, már mindenki boldog, de hátra volt még egy zenekar, akik nem, hogy felrakták az i-re a pontot, hanem írtak mellé még egy i betűt. Ez a zenekar a Sirenia.
Setlist:
Valkyries
Fame&Gloria
Cherish My Memory
Dragonflies
Looking for You
Gimme! Gimme! Gimme!
Circus Black
Magic Forest
Knock Knock Who's There
That's Me
Golden Coins
River of Tuoni
Lay All Your Love on Me
A Morten Veland által alapított norvég Sirenia sokmindent megélt zenekar, akiket valahogy mindig elkerült a szerencse... A csapat az alapítót leszámítva többször is lecserélődött, és annyi énekesnőt elfogyasztott, hogy gyakorlatilag rekordernek számít. A zene azonban mindig minőségi volt, talán ez volt az, ami mindig meg tudta menteni a csapatot. Morten tudja, mit kell csinálni, és noha a teljesítménye hullámzó, néha becsúszik pár rosszabb lemez, de mindig tudja, hogyan üljön fel újra a vonatra. A legutóbbi, 2016-os énekesnőváltás például kifejezetten botrányosra sikerült, a zenekar élén 8 évig éneklő Ailyn Giménez tisztázatlan körülmények között, egyik pillanatról a másikra kényszerült távozásra. Morten Veland azonban tudta, mi a teendő, és gyorsan mikrofon mögé állított egy francia operaénekesnőt, Emmanuelle Zoldant, aki egyébként a csapat megalakulása után segédkezik a kórus és háttérvokálok terén. Emma gyorsan és hamar felnőtt a feladathoz, a hangját tovább képezte, így ma már az opera áriák helyett a lehető legsokszínűbben használja isten adta tehetségét, és általa a csapat olyan magasságokba repült, mint korábban soha. Konkrétan a headliner státuszig, mára masszív rajongótábora alakult ki a zenekarnak. És egy kicsit a koncertről is: a Sirenia ezen az estén konkrétan olyan volt, mint egy úthenger.
sirenia_2.jpg
A nézőszám és a helyszín itt is megtette a hatását, a négytagú csapat is 200 %-on hozta le az estét. A kiválóan összeállított program egy pillanatnyi üresjáratot sem hagyott, minden dal a kellő helyen szerepelt. A műsor az Addiction no.1 dallal vette kezdetét, a tagok szó szerint robbantak a színpadra, a kezdeti lelkesedés később sem hagyott alább, sorra következtek a jobbnál jobb dalok, a hangzásban pedig végig volt annyi kosz, hogy még az egyébként könnyedebb darabok, mint a Lost in Life is rendesen kirúgta a ház oldalát. A feszes program egyetlen hátulütője, hogy ezúttal Emma igen szűkre fogta a kommunikációt, nem sztorizgatott, megállás nélkül jöttek egymás után a dalok. Ez más esetben negatívum lenne, azonban most nagyon is helyénvaló volt, nem hiányoztak a monológok, a zene mindent vitt. Emma és Nils Courbaron gitáros kettőse most is vitte a műsort, a két zenész folyamatos összjátéka, poénjai most is megadták a hangulatot. Morten Veland alapító szokás szerint kissé a háttérbe vonult, de ő ilyen: nem sztárolja magát, elvan oldalt, közben pedig mesterien bűvöli a gitárját. Minden hibátlan volt tehát, a Sirenia megérdemelten tart ott, ahol, Emma a lehető legjobb dolog, ami a zenekarral történt, hozzá hasonló énekesnő kevés van a színtéren. Egy valóban egységes, összeszokott csapatot láthattunk, nagyon erős programmal. Tisztelet a magyar közönségnek is, hiszen egy este sikere nagyban múlik a publikumon is, ez az este pedig minden szempontból a lehető legjobban sült el. Köszönet a Barba Negrának a helyszínért, a rendezvény profi lebonyolításáért, ebbe a vasárnapba sehol nem lehetett belekötni. Egy nagyon profi, nagyon jó hangulatú este volt ez, kiváló fellépőkkel, egy remek helyszínen. Várom az újabb találkozást.
Setlist:
Seti (Intro)
Addiction no.1
Dim Days of Dolor
Into the Night
In Styx Embrace
Deadlight
Lost in Life
A Thousand Scars
Treasure 'n' Treason
Nomadic
Voyage, Voyage
Wintry Heart
My Mind's Eye
The Other Side
Ráadás: The Path to Decay
Írta: BornVillain
Képek: Barba Negra, Dark Sarah 
komment

Symphonic Metal Nights - a Mezmerized izzítja be a közönséget

2023. június 02. 17:17 - Jurancsik Eszter

347578527_571618585114381_6136604594976914386_n.jpg

Mint arról korábban beszámoltunk, szeptember 17-én együtt jön Budapestre a Sirenia, a Dark Sarah és az Amberian Dawn.

Emmanuelle Zoldanék már többször jártak kis hazánkban, az Amberian Dawn is játszott már 2015-ben Anneke van Giersbergen The Gentle Storm projektje előtt, azonban a Dark Sarah most mutatkozik be a magyar közönségnek. Aki pedig esetleg nem tudná, a Dark Sarah jelenlegi fronthölgye nem más, mint az a Heidi Parviainen, aki 2006 és 2012 között az Amberian Dawn-t erősítette, és eddig öt albumuk jelent meg - a legutóbbi idén januárban, "Attack Of Orym" címmel.

Azonban három további zenekar is látható lesz még. A sort a Mezmerized nyitja, amely formáció első albuma 2020 szeptemberében, "Electrolyze" (recenzió ITT) címmel került boltokba, Király Annát pedig korábban a Sorronia és az Ideas énekesnőjeként is ismerhettük. A banda lelkesen dolgozik az új stúdiókorongján is, Annáék pedig végre hazai pályán is bemutatkoznak, őket követi a Meteora és a svéd Rexoria.

 

komment

Dalpremier: Amberian Dawn - The Day Before You Came (ABBA cover)

2023. január 24. 14:32 - Jurancsik Eszter

316301198_672217567606166_8914659414600293404_n_1.jpg

Decemberben rukkolt elő ABBA-feldolgozásokkal megpakolt albumával a finn Amberian Dawn. A különleges lemez ötlete már 2019 folyamán felmerült Capri Virkkunen és a srácok fejében, amikor is metal köntösbe bújtatva kiadták a legendás svéd négyes Lay All Your Love On Me című 1980-as slágerét.

"Take A Chance - a Metal Tribute To ABBA" címre keresztelt kiadványról már hallhattuk az SOS, a Gimme!Gimme!Gimme! (A Man After Midnight), valamint a Super Trouper című klasszikusok bekeményített változatát, a mai napon pedig újabb dallal jelentkezett a formáció - választásuk a The Day Before You Came című szerzeményre esett, amelyet az ABBA 1982-ben adott ki, íme Capriék verziója:

komment

5+1 csajmetal lemez 2022-ből!

2022. december 22. 17:54 - Jurancsik Eszter

eves_horoszkop_2022_1.jpg

Szép számmal jelentek meg idén is albumok a female fronted metal vonalán is. Az alábbiakban az én legkedvesebb öt plusz egy lemezemről olvashattok.

5. THERION - LEVIATHAN II.

therion-leviathan-ii-01.jpeg

Tavaly jelent meg az eredetileg svéd tagokkal felálló Therion "Leviathan" című albuma, amely tipikus Therion-slágerekkel lett megpakolva, ennek megfelelően a korong aratott is rendesen. Folytatása, az idén megjelent "Leviathan II" már egy másik világot mutat be a rajongóknak, amely elsőre kicsit furcsának tűnhet, de mégis van benne valami, amivel megszeretteti magát a hallgatóval. Rosalía Sairem és Chiara Malvestiti ismét kifogástalanul énekelnek. A zene elbírt volna egy kis újítást, de alapvetően egy rendben lévő dalcsokrot kaptunk a csapattól.

4. VISIONS OF ATLANTIS - PIRATES

vision-of-atlantis.jpeg

Még 2019-ben jelentette ki Clémentine Delauney, az stíriai formáció francia énekesnője, hogy az együttes bizony újradefiniálja a szimfonikus metalt. Nyilván rájöttek, hogy a "The Deep&The Dark" (2018) és a "Wanderers" (2019) szinte ugyanazon a sémán alapult, és újításon kezdtek agyalni. Akkor ez afféle porhintésnek tűnt, nevettem is rendesen Clemi szavain, ám az idén tavasszal kiadott "Pirates" visszaröhögött rám. Azonban a 2023 tavaszán megjelent "Pirates" album alaposan rácáfolt minden kétkedőre. Ez a lemez nem csupán beváltotta a hangzatos ígéretet, de túl is szárnyalta azt. A "Pirates" vitathatatlanul a csapat eddigi legerősebb, legmonumentálisabb alkotása. Köszi srácok, várjuk a következő lemezt!

3. LACUNA COIL - COMALIES XX

293522044_10158701441237344_5946440195258638789_n_1.jpg

Kakukktojásnak számít az olaszok lemeze, ugyanis ez a 2002-es "Comalies" album felnőtté avatása. Remasterelés helyett Cristina Scabbiáék merész lépésre szánták el magukat, és áthozták a számokat 2022-es hangzásba. A milánói csapat eleinte tartott a fogadtatástól, de az első visszajelzések alapján fellélegezhettek. Bár akadnak vitatott pontjai az új verziónak - például a Heaven's a Lie című számban Andrea Ferro hörgése megosztó fogadtatásra talált - összességében a rajongók értékelik a kreatív megközelítést.

 

2. AMBERIAN DAWN - TAKE A CHANCE  - A METAL TRIBUTE TO ABBA

418467122142_1000.jpg

Jómagam szeretem az ABBA zenéjét, ahogyan az Amberian Dawn-t is, utóbbi csapatnak főleg akkor lettem nagy rajongója, miután Capri Virkkunen lett az új énekesnő - Heidi Parviainen, aki Dark Sarah nevű projektjével az elmúlt években sok rajongót gyűjtött, 2012-ben távozott a bandából. Capri egy teljesen új hangzást hozott a zenekarba, az alapító-billentyűs Tuomas Seppälä pedig mindig nagy tisztelője volt a fent említett, legendás svéd együttesnek. Elmondása szerint még 2019-ben elhatározták, hogy készítenek egy lemezt, amikor Tuomas Seppälä, a zenekar alapító billentyűse és fő dalszerzője eltökélte, hogy ily módon tiszteleg a svéd popikonok előtt. Az eredmény egy olyan album lett, amely hidat ver a '70-es évek diszkó-pop világa és a modern szimfonikus metal között. A bekeményített popdalok hihetetlenül friss energiát árasztanak, lehetetlen nem szeretni a számcsokrot, Capri hangja -amelyhez inkább illik az ilyen könnyedebb zene- pedig csodásan cseng.

1. TARJA - BEST OF TARJA: LIVING THE DREAM

202211_tarja_bestof_cover_lp.jpg

Ismét egy kakukktojás, hiszen a finn tehetség nem egy új koronggal jelentkezett, hanem egy válogatásalbummal, amely dupla CD-n jelent meg, és az énekesnő 15 éve tartó szóló munkásságát foglalja össze. A kiadványon Tarja a szívéhez legközelebb álló dalokat helyezte el, de egy vadonatúj dal is felkerült a lemezre, az Eye Of The Storm. Mégis olyan érzés keríti hatalmába az embert az album hallgatásakor, mintha a művésznő összes eddigi lemezét először hallaná. Nekem ez volt a csúcs. 

+1. LUNARIAN - BURN THE BEAUTY

765dedddfc67774e4227df822c5b1c72_1000x1000x1.jpg

A Sirenia volt énekesnője, Ailyn, azaz Pilar Giménez Garcia nem  hagyta veszni a tehetségét, miután 2016-ban kidobták a norvég csapatból. Dolgozott a Déblerrel, a Melted Space-szel, tavalyelőtt pedig Her Chariot Awaits elnevezés alatt saját projektet hozott létre, egyik zenésztársa nem más, mint Mike Orlando. A projekt első lemezén, amely 2020-ban látott napvilágot, a spanyol szépség a rockosabb, dögösebb hangját vette elő, a Lunarian frontlányaként pedig visszanyúlt a lírai, operás hangjához, és igencsak jól ki is használja a torkát. Sokkal inkább illik ezekbe a nótákba a lágy hangja, mint a Sirenia szerzeményeibe. A számok hangszerelésére sincs panasz, a "Burn The Beauty" egy változatos, könnyen emészthető és szerethető album lett. Reméljük, mihamarabb jön az újabb, mert nekem igencsak elnyerte a tetszésemet, de a környezetemben is sokan dicsérték a kiadványt.

komment

Klippremier: Amberian Dawn - Super Trouper

2022. november 29. 14:48 - Jurancsik Eszter

Fémbe öntött ABBA-dalok karácsonyi ajándékba!

316301198_672217567606166_8914659414600293404_n.jpg

A finn Amberian Dawn izgalmas projekttel lepi meg rajongóit: december 2-án jelenik meg legújabb albumuk "Take A Chance - a Metal Tribute To ABBA" címmel. Ahogy a cím is sejteti, a korong kizárólag ABBA-feldolgozásokat tartalmaz, metalköntösbe bújtatva a legendás svéd négyes időtálló slágereit.

Capri Virkkunen és a srácok korábban már a hallgatóság elé tárták a legendás svéd négyes két, metal köntösbe bújtatott számát is - elsőként kijött az SOS, majd a Gimme!Gimme!Gimme! (A Man After Midnight).

A mai napon pedig megérkezett a harmadik előzetes is: elkészült a Super Trouper című dalhoz tartozó videoklip. Az eredeti szerzemény az ABBA azonos című, 1980-ban megjelent albumán szerepelt, és most új, modern hangzást kap az Amberian Dawn előadásában.

komment

Újabb ABBA-klasszikussal jelentkezett az Amberian Dawn: Gimme! Gimme! Gimme! (A Man After Midnight)

2022. november 08. 15:38 - Jurancsik Eszter

311060274_646948640133059_5455117003818110744_n.jpg

December 2-ával dobja piacra kizárólag ABBA-dalok feldolgozásait tartalmazó albumát a finn Amberian Dawn, "Take A Chance - a Metal Tribute To ABBA" címmel. A speciális korongról korábban már elérhetővé vált az SOS című szerzemény, Tuomas Seppälä, az Amberian Dawn alapítója és billentyűse pedig rendkívül boldog, hogy a legendás svéd négyes számait metálosított változatban tárhatják a nagyközönség elé.

A mai napon megérkezett a második dal is, a Gimme! Gimme! Gimme! (A Man After Midnight) képében, Capri Virkkunen hangjával, íme:

 

 

komment
süti beállítások módosítása