Immár harmadik kislemezével rukkolt elő ma a Lumen. A modern metalban/metalcore-ban ténykedő zenekar Tóth Anita énekesnő vezetésével már készül a jövő hét szombaton, április 19-én megtartandó első koncertjére, amelyre az S8 Underground Clubban kerül sor.
A Visszhangés a Merüléscímű szerzemények nyomán menetelve az Átutazók is tükrözi azt az elkötelezettséget, amely segítségével a formáció minőségi munkát adhat ki a kezéből, íme az új videoklip!
Tóth Anita, aki számos zenei projektben bizonyította már tehetségét - köztük legutóbb a Slave To Sirens frontasszonyaként a zenekar debütáló albumán - most a modern metal vizein evez tovább. A 2024-ben életre hívott Lumen formációval tavaly decemberben mutatkozott be, melynek első videoklipes dala, a Visszhangigen szép sikereket produkált.
A napokban megjelent a formáció második kislemeze, amely a Merülés címet viseli - a dalszöveget Anita írta, a kisfilm pedig a Kill Monday Management-tel karöltve készült el, íme:
Tóth Anita több projektben is remekelt már - legutóbb a Slave To Sirens énekesnőjeként bizonyított a csapat bemutatkozó albumán, most pedig a modern metalban is kipróbálja magát. Új projektje az idén alakult Lumen, a banda a napokban mutatta be első kisfilmes dalát, amely a Visszhang címet kapta.
A Visszhang nagyon fontos mérföldkő számunkra, hiszen ezzel a dallal mutatjuk meg magunkat először. A csalódottság és a düh egyvelegét szerettük volna tükrözni benne, ami dinamikusan váltakozó hangulatot eredményezett. A Visszhang a dalírási periódus legnehezebben megszülető szerzeménye volt. Eleinte úgy láttuk, hogy egy stabil, de nem kiemelkedő pontja lesz a dalainknak, ám a stúdiófelvételek során egyre többet és többet mutatott magából, és végül egyértelművé vált, hogy ez lesz az a szerzemény, amivel bemutatkozunk Nektek.