Megszületett Chiara Malvestiti kislánya!

2023. november 07. 10:24 - Jurancsik Eszter

119732183_4758512720833230_83307712309724060_n.jpg

Augusztusban adtuk hírül, hogy a Therion egyik szopránja, Chiara Malvestiti anyai örömök elé néz. Mivel terhessége akkor már igen előrehaladott volt, orvosa nem javasolta az énekesnőnek a turnézást, így a koncerteken csak a másik frontlányt, Rosalia Sairem-et láthatták a fanok, később pedig Lori Lewis helyettesíti őt, aki az élő fellépésektől már visszavonult ugyan, de a lemezeken hallhattuk a hangját.

Ma reggel Chiara bejelentette, miszerint november 6-án világra jött gyermeke, egy kislány, aki az Angelica Bhríde nevet kapta, egyúttal az is kiderült: az olasz énekesnő terhességének második fele nem volt könnyű.

Tegnap Olaszország északi és középső részén látható volt a gyönyörű Sarki Fény.
Úgy tűnik, hogy ez volt a legmegfelelőbb egyetemes összehangolódás, november 6-án 00:44-kor a kisbabám úgy döntött, hogy idő előtt, 37 hetes korában, sürgősségi császármetszéssel világra jön.

- kezdte boldog sorait Chiara, majd kitért a kevésbé vidám dolgokra is:


Amint beléptem a terhességem hatodik hónapjába, őszintén szólva egy nagyon, nagyon nehéz út kezdődött a testi-lelki egyensúlyomat illetően, sok problémám volt, amik arra késztettek, hogy lemondjam az utolsó 2 nyári fesztivált a Therionnal, majd szüneteltessem az énektanári tevékenységemet. 
Másfél hónappal ezelőtt egy hétig kórházban voltam koraszülés veszélye miatt, majd abszolút pihenésre kényszerültem otthon, amit nagy félelemben éltem meg.
Nem volt álmaim terhessége, nem volt könnyű ez az egész, teljesen más és ijesztő volt, mint amit elképzeltem, de minden erőnkkel küzdöttünk és megcsináltuk, és már most szerelmesek vagyunk a kislányunkba....

Gratulálunk! 

komment

Ultrahangos fotón mutatta meg születendő gyermekét Lisa Middelhauve

2017. szeptember 18. 13:34 - Jurancsik Eszter

Határtalanul boldog a Xandria egykori frontasszonya

Miután kifejtette véleményét volt csapatáról, a Xandriáról és Dianne van Giersbergen távozásáról, a német énekesnő azt is a rajongók tudomására hozta egy kommentben: első gyermekével várandós, aki Szilveszter környékén fog világra jönni.

lm.jpg

Miután követői gratulációkkal és jókívánságokkal halmozták el, Lisa ultrahangos fotót osztott meg Facebookos profilján a pocakjában fejlődő kislányról. Az énekesnő évekkel ezelőtt kijelentette: nem szeretne gyermeket, így igencsak meglepődött, amikor kiderült, hogy anyai örömök elé néz. Megtudhattuk a hozzászólásból az is, hogy a hét végén születendő gyermekének édesapjával összekötik életüket és a jövőben Lisa Rodermundként lesz megtalálható a közösségi oldalon. Az énekesnő ujjára második alkalommal kerül majd fel a gyűrű, hiszen -ahogy közismert- Nils-szel, a Xandria volt gitárosával 2005-2013-ig voltak házasok. Vőlegényének egyébként már van egy kisfia előző kapcsolatából, akit Lisa is nagyon megszeretett.

 

komment
süti beállítások módosítása