Még nem ismert az arkansasi Evanescence új albumának, a The Bitter Truth-nak a megjelenési dátuma, a banda tervei szerint még idén boltokba kerül a korong, ám a világot sújtó koronavírus-járvány miatt még nem tudott fix időpontot közölni a zenekar.
Három dallal azonban már megörvendeztette rajongóit a csapat, a Wasted On You, a The Game Is Over és a Use My Voice című szerzemények képében.
Amy Lee énekesnő elmondta: visszatérnek a tipikus Evanescence-s hangzásvilághoz, a 2017-es speciális lemezen, a Synthesisen pedig főleg régi dalok újrahangszerelt változatait hallhattuk.
Most a frontasszony felfedte, miért váratott ilyen sokáig magára - 9 évig - az új lemez, a WRIF Virtual Rock Room-nak adott interjút a témában.
Elmondta: imádja a zenekarát, "szerelmes belé", ám az utóbbi években szükség volt némi pihenőre.
"Különböző utakat akartam kipróbálni a legutóbbi album (Evanescence, 2011) és a The Bitter Truth között."
- kezdte gondolatait, Amy, a 2017-es Synthesis lemez pedig ennek eredménye lett.
"2014-ben megszületett a gyermekem, Jack. Amikor anya lettem, úgy éreztem, nem akarok annyit dolgozni, mert főleg a fiamra akartam koncentrálni. Valójában azonban az anyaság perspektívákat is adott nekem. Például készítettem egy gyerekeknek szóló lemezt (Dream Too Much, 2016), és még pár apró dolgot. És mire a zenekar újra összeállt, megtaláltuk Jen Majurát, aki csodálatos kiegészítője a zenekarunknak."
Mint ismeretes, a német származású Jennifer "Jen" Majura gitáros 2015 óta dolgozik a bandával.
"Ekkor elkezdtünk újra turnézni, amit nagyon élveztünk, ez volt az első lépés a visszatéréshez. Aztán jött a Synthesis, tele elektronikus témákkal, nagyzenekarral, ezután mondtuk azt: >>igen, készen állunk!<< Nem tudom megmondani, hogy mennyi tűz van a többiekben, de bennem valóban van, hogy most új zenét készítettünk. Akkor jön ez el mindig, amikor nagy szükségem van rá, és sok érzés, amelyből zene születik, egy küzdelemről szólnak - arról, hogy nehéz dolgokat kellett átélnem és feldolgozom, vagy tombolni tudnék. Ilyenkor biztos vagyok abban, hogy a világon minden ember ugyanígy érez."
- zárta sorait.