
Október 10-én, azaz pénteken a Napalm Records égisze alatt jelenteti meg harmadik stúdióalbumát a clevelandi atmonszférikus doom/post-metal vonalán mozgó Frayle.
A "Heretics&Lullabies" címre keresztelt korong kapcsán a New Noise Magazine-nak adott interjújában a banda érdekes kulisszatitkokat osztott meg: kiderült például, hogy 2018 óta változatlanul ugyanazzal a szoftverrel dolgoznak az alapok rögzítésekor.
"Még mindig ugyanazt a Logic szoftvert használjuk, amit Gwyn vett nekem karácsonyra 2018-ban – ezen rögzítünk mindent, az új albumot is. A dobokat persze stúdióban kellett felvenni, mert azt otthon nem tudjuk megoldani, de az anyag szíve-lelke ott született, ugyanazon a gépen. Most már van saját filmkameránk is. A videókat magunk készítjük, a legtöbb fotó is tőlünk származik, amit nem koncerten lőttek."
- mesélte Sean Bilovecky, a csapat gitárosa, Gwyn Strang énekesnő - Sean felesége - pedig a számok érzelmi súlyát fedte fel:
"A Souvenirs Of Your Betrayal például teljesen szétszakította a szívem. Nagyon személyes dal. Nem tudom, tudnám-e élőben énekelni, annyira közel áll hozzám. Ilyenkor túlságosan is belemerülök a fejembe, és az már túl sok. Szóval valószínűleg nem fogjátok hallani a koncerteken, de muszáj volt kiírnom magamból ezeket az érzéseket, papírra vetni, és dalba önteni őket."
Három kislemezes szerzemény látott napvilágot az albumról, a Walking Wounded, a Lana Del Rey-feldolgozás Summertime Sadness és a Heretic, a mai nappal pedig az utolsó felvezető is megérkezett, a bosszúvágy témájára épülő Boo - nézd meg nálunk a hozzá készült videót!