Prika Amaral: "Brazíliának erős metal szcénája van"

2024. szeptember 10. 17:24 - Jurancsik Eszter

448728105_980635683442842_2386972990643140737_n.jpg

A Nervosa gőzerővel folytatja turnéját, jelenleg épp az Egyesült Államok színpadain zúznak. Nemrég a Blabbermouth metalmagazin készített interjút Prika Amarallal, aki az eredeti felállás utolsó megmaradt tagja. Az interjúban az énekesnő több érdekes gondolatot is megosztott, például azt, hogy bár Brazíliából világhírre törni nem könnyű, az ország metal színtere rendkívül erős.

"Fontos, hogy elmondjak néhány dolgot a származásunkkal kapcsolatban. Egyrészt kihívást jelent, hogy távol vagyunk a világ többi részétől. Másrészt viszont erős metal szcénával rendelkezünk itt. Az internet korában Brazília hatalmas lakossága is előnyünkre válik. Jól teljesítünk Brazíliában. A közösségi médiában viszonylag könnyen szerezhetünk követőket az ország nagy népessége miatt. Ez segít abban is, hogy más országokból vonzzunk rajongókat. Úgy gondolom, egy kisebb európai országból indulva ez nehezebb lenne."

- kezdte boncolgatni a témát Prika, aki gitárosból lett a banda énekese tavaly.

"Európának megvannak a maga előnyei, például több fesztivál van ott. Közelebb vannak a nagy zenekarokhoz és azokhoz a művészekhez, akiket csodálunk. Brazíliában minden messzebb van és drágább. A külföldi zenekarok nem járnak ide olyan gyakran turnézni. Összességében mindkét helyzetnek megvannak a maga kihívásai és lehetőségei."

nervosa2024press_638.jpg

 

 

A beszélgetésből az is kiderült: a banda új anyagon dolgozik.

"Elkezdünk új dalokat írni, de lassan haladunk, mert nem akarunk kapkodni. Inkább a minőségre törekszünk, és közben a turnékra is koncentrálunk. Több forrásból inspirálódunk, és már születtek is új ötleteink. Most úgy dolgozunk, ahogy mindig is szerettünk volna: türelmesen, hagyva, hogy a kreatív folyamat természetesen bontakozzon ki."

 

 

 

komment

Így nyert teret a girl power a kemény zenében - dokumentumfilm készült a metal hölgyeiről

2023. december 26. 12:29 - Jurancsik Eszter

doro_pesch_2023_1.jpg

A német Deutsche Welle "How Women Are Conquering Metal" címmel közel félórás dokumentumfilmet készített a metalzene hölgyeiről.

A metálzenekarok kemények, szőrösek, hangosak és főleg... férfiasak. Így szól a mondás, de vajon ez tényleg így igaz? Kik voltak az első női metal zenekarok? Milyen előítéletekkel találkoztak? A metal valóban egy biztonságos terep? És milyen lesz a metal jövője? Ezekre a kérdésre kapunk választ ebben a dokumentumfilmben.

- vezette fel a televíziós műsor a produkciót, amelyben olyan énekesek és bandák tűnnek fel, mint Doro Pesch, a Burning Witches, a Nervosa vagy éppen a metal színterére betörni készülő keleti reménység, a Slave To Sirens, amely zenekarnak énekesnője 2023 januárja óta a magyar Tóth Anita.

 

komment

Klippremier: Nervosa - Elements Of Sin

2023. szeptember 27. 16:24 - Jurancsik Eszter

370983108_844656553686670_3422395925394407343_n.jpg

Az elmúlt egy évben rengeteg tagcserét és távozást átvészelt, eredetileg brazil Nervosa márciusban jelentette be, hogy készül az ötödik album, egyben az első a banda új felállásában. Az énekes a mára egyedüli eredeti tagként megmaradt Prika Amaral lett, mellé Michaela Naydenova dobos érkezett Bulgáriából, a gitárosi posztot a görög Helena Kotina örökölte meg, a szintén görög Hel Pyre pedig a basszusgitárért felel.

A négy trasher lány felfedte: "Jailbreak" címmel, szeptember 29-én, azaz pénteken kerül boltokba az új nagylemez, amelyről elsőként az Endless Ambition-t hallhattuk tavasszal, majd a nyár folyamán érkezett a Seed of Death, legutóbb pedig a korong címadó dala. 

Úgy gondolom, hogy a "Jailbreak" a Nervosa életében egyfajta forradalom, mind a zenét, mind a szövegeket illetően. Nagy kihívás volt dolgozni rajta, ugyanakkor nagyon építő jellegű folyamat volt. Minden részletet aprólékosan kidolgozhattunk, amíg úgy éreztük, elértük a kívánt eredményt!

- mesélte korábban az új korong kapcsán Helena, a csapat pedig ma meghozta a negyedik kisfilmes tételt, az Elements Of Sin képében, íme:

 

 

 

 

komment

Kiderült, mikor kerül boltokba a Nervosa új albuma+klippremier: Seed of Death

2023. augusztus 02. 18:41 - Jurancsik Eszter

nervosa2023.jpg

Az elmúlt évben számtalan tagcserét és távozást meg-és túlélt thrash metalos Nervosa úgy tűnik, -egyelőre- megszilárdulni látszik új felállásában. Prika Amaral, aki eddig csak a banda gitárosa volt (és egyben az eredeti felállásból egyetlen tagként maradt meg), tavasszal a mikrofon mögé állt, mellé Michaela Naydenova (dob), Helena Kotina (gitár) és Hel Pyre (basszusgitár) csatlakozott. Az új felállás első közös dala az Endless Ambition volt.

A csajok ma a Wacken Open Air fesztiválon mutatták be új dalukat, amely a Seed of Death címet viseli, és amely szerzemény helyet kap a zenekar szeptember 29-én megjelenő, immár ötödik albumán, amely  "Jailbreak"  címmel landol az üzletek polcain.

Nagyon elégedett vagyok az új dallal és azzal, hogy az új album is elkészült. Mindig is szerettem volna egy ilyen dalt, de különböző okok miatt nem sikerült összehozni, és most végre megvalósulhatott. Ráadásul több kockázatot vállalhattunk és új dolgokat is csinálhattunk. Két gitárral a lehetőségek teljesen új tárháza nyílik meg előttünk! Kezdetben a Nervosának két gitárja volt, de mivel ez plusz költséget jelentett a turnézás szempontjából, egy gitáros maradt. Most a csapat sokkal strukturáltabb, és mi nagyon élvezzük ezt! Az új lemez megírása pedig szórakoztató volt, sok mindennel gazdagított minket!

- mesélte Prika, Helena pedig hozzátette:

Úgy gondolom, hogy a "Jailbreak" a Nervosa életében egyfajta forradalom, mind a zenét, mind a szövegeket illetően. Nagy kihívás volt dolgozni rajta, ugyanakkor nagyon építő jellegű folyamat volt. Minden részletet aprólékosan kidolgozhattunk, amíg úgy éreztük, elértük a kívánt eredményt!

A "Jailbreak" dallistája:

01. Endless Ambition
02. Suffocare
03. Ungrateful
04. Seed Of Death
05. Jailbreak
06. Sacrifice
07. Behind The Wall
08. Kill Or Die
09. When The Truth Is A Lie (feat. Gary Holt)
10. Superstition Failed (feat. Lena Scissorhands)
11. Gates To The Fall
12. Elements Of Sin
13. Nail The Coffin

nervosajailbreak.jpg

És íme a második klipes dal, a Seed of Death:

 

 

 

komment

Jövő héten érkezik a Nervosa új dala!

2023. július 28. 21:52 - Jurancsik Eszter

nervosa_2_1.jpg

Viharos évet tudhat maga mögött a brazil Nervosa, számtalan tagcsere és kilépés után idén tavasszal mutatkozott be a -remélhetőleg- végleges felállás, amelynek énekese a zenekar legrégebbi tagja, Prika Amaral lett. 

A vérfrissítésen átesett csapat első közös dala, amelyben már Prikát hallhatjuk, március végén debütált Endless Ambition címmel, és azt is tudni lehet, hogy az új album is lassan boltokba kerül.

Tegnap a banda közösségi oldalain osztotta meg: hamarosan új szerzeménnyel jelentkeznek, egészen pontosan augusztus 2-án mutatják be a számot a Wacken Open Air fesztivál vendégeiként.

Nagy örömmel jelentjük be, hogy augusztus 2-án megjelenik az új kislemezünk és videoklipünk. Ez a dal a Nervosa új korszakát fémjelzi, amelyben már két gitár is szerepel. Ugyanezen a napon fogjuk először eljátszani élőben ezt a dalt, a Wacken Main Stage-en, 14 órakor. Ez egy valóra vált álom, a soha fel nem adás erejét mutatja.

- adta hírül az együttes.

 

komment

Prika Amaral: "Meg kell becsülnünk azokat az embereket, akik távol tartják magukat a gyűlölettől..."

2023. július 15. 15:50 - Jurancsik Eszter

350676629_2522400647925348_6104324525673183059_n.jpg

A tavalyi év második felétől kezdve gyakorlatilag egy szappanoperához hasonlíthattuk a brazil Nervosa sorsának alalulását. Eleni Nota, Nanu Villalba, Diva Satanica és Mia Wallace kilépése, Helena KotinaMichaela Naydenova és Hel Pyre érkezése nem kevés témát szolgáltatott a metal szcéna újságíróinak és bloggereinek, ahogyan azt is sokan találgatták, hogy ki lesz a zenekar új énekese. 

Utóbbira március végén derült fény, a mikrofont a formációból mára egyedüli eredeti tagként megmaradt Prika Amaral ragadta magához, aki akkor azt mesélte: sokan bátorították arra, hogy énekeljen, ezért leckéket vett Divától, aki készséggel segítette kolléganőjét, mielőtt bejelentette távozását a bandából. Az első videoklip, amelyben már Prika hörgését hallhattuk, az Endless Ambition volt, amely tétel minden bizonnyal szerepel majd a Nervosa új albumán - a korong elvileg már elkészült, ám a boltokba kerüléséről még nincsenek információk.

Prika nemrégiben Instagramján mesélt bővebben arról, hogyan lett ő a frontember, az őt övező támadásokról és más érdekességekről. Kiderült az is: a brazil thrash/death metalos Torture Squad énekesnője, Mayara Puertas is segítette őt az énekessé válás folyamatában.

2022 szeptember elején kellett döntenem arról, hogy ki legyen az új énekes, és ahogyan azt már korábban is elmondtam, nem akartam, hogy Nervosa még egyszer énekest cseréljen, ezért úgy döntöttem, hogy megpróbálom vállalni ezt a hatalmas felelősséget. Az első dolog, amit tettem, hogy felhívtam Mayarát. Megkérdeztem tőle, hogy mennyire működhet ez a dolog viszonylag rövid időn belül, ő pedig készséggel állt a rendelkezésemre.

- kezdte sorait Prika.

Ő azonnal belelkesült, támogatott és hosszú beszélgetéseket folytattam vele. Bár különböző földrészeken élünk, mindig ott volt nekem, és mindenben segített, amiben csak kellett. Mindig is csodáltam Mayarát, mint énekesnőt, az utóbbi években rengeteget fejlődött, megmutatva, hogy a sokoldalúsága 100%-os és bármilyen stílusban képes használni a hangját. Nem kimondottan énekelni tanított, hiszen szerinte én azt már tudtam, de megtanított valami sokkal fontosabbra, mégpedig arra, hogy megtaláljam a saját stílusomat, hogyan uraljam a saját testemet, és hogyan alkalmazzam az extrémebb vokálokat. Még mindig nagyon sokat kell fejlődnöm.  Minden egyes koncerttel, minden egyes dallal kipróbálok új dolgokat, megismerem a testemet és a határaimat. Soha nem fogom elfelejteni azt a hatalmas szeretetet és támogatást, amit kaptam ezen az úton.

Érintette egy kicsit a tavaly elkezdődött változásokat is:

Sok mindent kell még elmondanom, rengeteg dolog történt a tavalyi év közepe óta, ez nem volt könnyű, és soha nem is lesz könnyű, de az, hogy a megfelelő emberek vannak mellettünk, akik tényleg törődnek velünk, mindent megváltoztat.

357377998_792598092246603_7003160704378434434_n.jpg

A világ tele van haraggal és dühvel teli emberekkel, ezért meg kell becsülnünk azokat az embereket, akik nem ilyenek, és akik nem értenek egyet ezzel az attitűddel. 

- utalt itt arra, hogy miután Diva Satanica is elhagyta a csapatot, valóságos gyűlöletcunami zúdult rá, sokan őt tették felelőssé azért, hogy ennyi távozás és tagcsere tarkította a zenekar életét, összeférhetetlennek nevezték és teljesen rászálltak a zenészlányra, aki kiborult, és akkor eképpen öntött tiszta vizet a pohárba:

A Nervosa egy igen keményen dolgozó zenekar. A nap 24 órájában dolgozunk! Amit a neten látsz, az mindössze az 1%-a annak, ami valójában folyik! A Nervosa egy olyan banda, amely sok áldozatot követel. Ezt a zenésztársaim is tudták! Amikor a koronavírus-járvány berobbant, arra kényszerültem, hogy újjáépítsem a zenekart, teljesen ismeretlen emberekkel hozott össze a sors. Mindannyian ugyanazért a célért küzdöttünk, de mivel ezeknek a lányoknak még nem volt annyi tapasztalata, hogy milyen is egy profi együttes tagjának lenni, ez egy teljesen új élethelyzet volt számukra. Könyörgöm, hagyjátok abba a vegzálásomat!

- fakadt ki akkor Prika, Diva pedig ezt követően kiállt egykori bandatársa mellett. 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Prika Amaral (@prikaamaral) által megosztott bejegyzés

komment

Mia Wallace: "Küzdenem kellett, hogy azzá váljak, aki most vagyok!"

2023. április 04. 15:25 - Jurancsik Eszter

278538536_523718035880272_7098438168014222331_n.jpg

Februárban jelentette be Mia Wallace, hogy távozik a Nervosából. Indoklása szerint olyan élethelyzetbe került, ami nem teszi lehetővé a zenekarral való munkát és a turnézást, azonban ahogy lehetséges, újra hallat magáról.Mia tagja még a norvég black metalt játszó Abbath-nak is és az olasz Kirlian Camera-nak, ezen csapatokkal való karrierjére fókuszál a jövőben. Egy Instagram-posztban felfedte, milyen is nőnek lenni a metal műfajon belül, illetve hogyan verekedte át magát az akadályokon.

Hogyan is lehet nőnek lenni egy metal zenekarban...? Lószart! Bocsánat, de ma nem leszek finom. Amikor 1994-ben elkezdtem az utam a zenében a csodálatos és szeretett M.-mel (arra nem tért ki, hogy ő kicsoda volt), nem igazán láttam át, min megyek keresztül. Bevallom, M. a kezdetektől fogva az őrangyalom volt. Az első nők közt voltam jelen az olasz black metalban, Cadaveriát leszámítva, az emberek pedig, akik a koncertejinkre jöttek, nagy machók voltak.

- utalt itt a metalban is jelenlévő szexizmusra.

Soha nem titkolóztam, és most sem fogok, nem egy cukiskodó lány voltam akkoriban. Azonban most már megtehetem, mert senkinek nem kell bizonyítanom! De istenemre mondom, képes lennék küzdeni a pozíciómért, akár fizikai értelemben is!!! El sem hiszitek, mennyi harcot kellett megvívnom, hányszor kellett behódolnom és mennyi lemondás van abban, hogy az lehessek, aki most vagyok!

275784433_522378806014195_8658810399345805308_n.jpg

 A black metal nem könnyű, legalábbis 1994-ben nem volt az. Hadd mondjam ki (minden jogom megvan ahhoz, hogy kimondjam): a black metal mára HALOTT. Még akkor is, ha manapság már könnyebb a nőknek is teret nyerni ebben a műfajban. Igen, feldúlt vagyok most, nehéz napom volt a munkahelyemen. Mi a fasz is az a munka? Amit csinálnom kell, hogy fizetni tudjam a számláimat. A francba...

komment

Diva Satanica: "Semmi rosszat nem mondhatok Prikáról!"

2023. április 04. 12:28 - Jurancsik Eszter

ds2_1.jpg

2020-ban lett a Nervosa frontembere a spanyol Diva Satanica, alias Rocío Vázquez, akit első körben a Bloodhunterből ismerhetnek a metal rajongók. 2021-ben már az ő hangját hallhattuk a "Perpetual Chaos" című albumon (kritika ITT), mellette pedig két új zenésztárs is felbukkant: Eleni Nota (dob) és Mia Wallace (basszusgitár).

nervosa01.jpg

A Nervosa 2020-21-es felállása: Prika Amaral, Eleni Nota, Diva Satanica és Mia Wallace (balról)

2022 nyarának végén viszont nem várt nehézségek jelentkeztek. Eleni egészségi problémák miatt elhagyta az együttest, ugyanis hazájában, Görögországban kapott kezeléseket, emiatt pedig nem maradhatott huzamosabb ideig távol otthonától. Mia családi gondokról kapott hírt, így kénytelen volt Olaszországban maradni, így az év végén esedékes latin-amerikai turnén vendégzenészek helyettesítették őket. Helena Kotina, aki Mia helyére ugrott be, később állandó tagként került bemutatásra, Nanu Villalba pedig, aki a dobok mögé került, pár hét után tisztázatlan körülmények között távozott a csapatból.

Januárban Diva is kereket oldott, majd Mia is úgy döntött, hogy nem várakoztatja tovább a lányokat, ő is benyújtotta felmondását. Nemrégiben derült ki, hogy az új basszeros Hel Pyre lett, dobosként Michaela Naydenovát köszönthettük, a mikrofont pedig az eredeti felállásból mára egyedüliként megmaradt gitáros, Prika Amaral vette magához. 

Diva - aki továbbra is tagja a Bloodhunternek és a How We End énekeseként is bemutatkozott - most egy Whiplash nevű online zenei magazinnak mesélt bővebben távozása okairól. Kilépésekor elárulta, hogy a bandán belüli nézeteltérések miatt hozta meg döntését, de mégis milyen problémákkal szembesült?

ds_2.jpg

Tulajdonképpen azért távoztam a Nervosából, mert Prikával nem tudtunk dűlőre jutni a turnékat illetően. Még mielőtt Eleni kilépett volna, már sokszor szóba került, hogy mennyire értünk egyet ebben a kérdésben vagy sem, én például nem akartam öt hónapig úton lenni. Az első nagy turnénk Európában volt, majd három nap szünet után az Egyesült Államokba mentünk.

- kezdte sorait az énekesnő.

Mindez nagyon klassz volt, imádtam csinálni, mégsem tudtunk közös nevezőre jutni. Tartani akartuk magunkat a tervekhez, ami az elején működött is, mert nem volt túl sok koncert. 

Diva elmondása szerint Prika ugyan megdicsérte Eleni munkját, ugyanakkor nem érezték az elismerést. 

Úgy kezdtem érezni, hogy valójában mi nem is vagyunk részei a zenekarnak. Zenészek voltunk, akik a csapattal turnéztak, de nem kaptunk elismerést. 

Miután Diva és Mia is elhagyták a formációt, nem kevés támadás érte Prikát a közösségi médiában - a rajongók szerint ő az oka annak, hogy bandatársai sorra kerülnek ki a csapatból. Diva azonban másként látja a dolgot:

Noha voltak kommunikációs nehézségek az együttesben, de Prikáról semmi rosszat nem tudok mondani. Ő egy csodálatos lány, aki sokat segített nekem, és általa kaptam egy olyan lehetőséget, amit soha nem fogok elfelejteni! De ő alapvetően egy olyan ember, aki hozzászokott ahhoz, hogy egyedül dolgozik.

prikadiva.jpg

Azt hiszem, az elmondottakból kivehető, hogy sok dolog történt a zenekaron belül. Számomra nagyon fontos volt, hogy lássam a családomat, a barátaimat is. 2022-ben csak négyszer találkoztam a családommal, és amikor otthon voltam, nagyon kimerültnek éreztem magam. Arra sem volt erőm, hogy elmenjek kávézni egyet a barátaimmal. Három nap pihenés, majd újra turnézni mentünk. Azt hiszem, ez egy nagyon más életmód, amit eddig éltem. 

- zárta sorait.

komment

Nervosa: Prika Amaral az új énekes+klippremier: Endless Ambition

2023. március 28. 16:13 - Jurancsik Eszter

nervosa_2.jpg

Az utóbbi fél évben a Nervosa körüli felfordulás egy szappanoperához volt hasonlítható, az utóbbi hónapokat tarkító rengeteg távozás és tagcsere gyakorlatilag követhetetlenné vált - mára az egyetlen eredeti tag a gitáros Prika Amaral maradt.

Eleni Nota, Nanu Villalba, Diva Satanica és Mia Wallace kilépése, Helena Kotina, Michaela Naydenova és Hel Pyre érkezése nem kevés témát szolgáltatott a metal szcéna újságíróinak és bloggereinek, ahogyan azt is sokan találgatták, hogy ki lesz a zenekar új énekese. 

A frontember személyére ma fény derült.

Prika Amaral korábban elmondta: nem brazil lesz az új frontember, hiszen Olaszországba költözött és ott találta meg a megfelelő embert, aki nem más, mint saját maga. Érdekes csavar, szó se róla, a rajongók többsége viszont nagy örömmel köszöntötte Prikát a mikrofon mögött.

Ez egy óriási kihívás volt számomra. Nem ez volt a terv, de két énekesváltás után már nem akartam újra keresztülmenni ezeken a változásokon, ezért szembenéztem azzal, amit a Nervosa karrierjének kezdete óta annyian mondtak - hogy énekesnek kell lennem. Azonban aggódtam is, mert néhányan azt mondták, nincs meg ehhez a megfelelő technikám és olyan, mintha torokfájással énekelnék. Az elmúlt hónapokban az énektechnikákat tanultam, és rájöttem, hogyan kell azokat alkalmazni, készen állok arra, hogy ezen az új úton haladjak tovább.

- mesélte Prika.

Egyúttal a hamarosan érkező, sorban ötödik album első klipes dala is megérkezett, amelyben már ő hallható, a dal címe pedig Endless Ambition, íme:

komment

Ez igen! Egy csapatban Jake E, Jen Majura és Diva Satanica!

2023. március 27. 10:25 - Jurancsik Eszter

hwew.jpg

How We End néven közös, crossover jellegű csapatban dolgozik együtt az Amaranthe-ból ismert Jake E, az Evanescence volt gitárosa, Jen Majura és a Nervosa volt, illetve a Bloodhunter jelenlegi énekesnője, Diva Satanica. További tagok a zenekarban még Tom Naumann (Primal Fear), Mitch Kunz és Adde Larsson.

A hivatalos meghatározás szerint a How We End zenéje "a súlyos gitárriffek, az elektronikus programozott hatások, a hörgések és a fülbemászó, énekelhető refrének ütős keveréke."

Mint ismert, Jake E 2016 folyamán távozott a svéd/dán Amaranthe fedélzetéről, elmondása szerint feleslegesnek érezte magát a csapatban, majd a Cyhra tagja lett. Az arkansasi Evanescence tavaly májusban kötött útilaput Jen Majura talpára, a német gitáros lány pedig hónapokig nem heverte ki a kényszertávozást. Diva Satanica idén januárban intett búcsút a Nervosának, döntését pedig az együttesen belüli nézetkülönbségekkel magyarázta.

Az is kiderült: a formáció március 30-án jelentkezik első szerzeményével, amely a My Fighting Heart címet viseli majd.

FACEBOOK

INSTAGRAM

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

HOW WE END (@how_we_end) által megosztott bejegyzés

komment
süti beállítások módosítása