A német metálkirálynő, Doro Pesch nyáron jelentkezett utoljára friss szerzeménnyel, amely a Brickwall címet viseli, de dolgozik következő nagylemezén is, amely a 2018-as Forever Warriors, Forever United vonalát követi majd. 

Néhány nappal ezelőtt a Warlock egykori frontasszonya azonban nemcsak a zenéről, hanem megjelenéséről is szót ejtett egy podcastben.

Szóba került a metál szcénában ténykedő énekesnők megjelenése, a szexisség, amelynek kapcsán Doro így kezdte mondandóját:

"Mindig is a szívemet követtem. Mindig azt tettem, amit jónak éreztem. A nagyon szexisnek lenni-vonal sosem én voltam. Jobban szeretem a természetességet, a keménységet, mint a szexuális vonzerőt. Szeretem a fekete bőrt, bár most már az állatok iránti szeretetem miatt műbőrt viselek, de attól még jól néz ki. És jó párszor meg kellett küzdenem azért, hogy az maradhassak, ami szeretnék lenni."

- elmélkedett az énekesnő, majd elárulta: volt, hogy rá akarták erőltetni a szexuálisabb vonalat.

"Amikor először mentem Amerikába, ott azt mondták: >>Kicsit szexibbnek kellene lenned!<< Hogy legyek mainstream, legyek >>eladhatóbb.<< Hovatovább, ne legyek annyira metálos. Én pedig azt mondtam, nem! Számomra a metál mindig a szabadságot jelentette, hogy az lehetek, aki akarok lenni."

Felfedte azt is: fiatalabb korában a nemzetközi erotikus magazin, a Playboy felkérte egy fotózásra, de ő visszautasította az ajánlatot.

"Azt mondták, szeretnének egy szép fotósorozatot készíteni rólam. Azonnal nemet mondtam! Ekkor mindenkinek leesett az álla, hiszen ebben mindig nagy pénz volt, és mindenki arra számított, hogy majd részesül ebből. Ezért nemet mondtam. Más emberek jobban csinálják ezt, nagyszerűek is benne, de ez nem az én területem. Én a zenét szeretem, a metált, a rajongóimat, a valódi dolgokat."

Azt sem engedte  Doro, hogy megszabják, hogyan nézzen ki.

"Amikor 1998-ban a Love Me in Black című albumomat vettem fel, azt mondták, vágassam le és fessem feketére a hajamat. Az én válaszom annyi volt, hogy nem, szeretnék olyan maradni, amilyen vagyok. Jól érzem magam, nem vagyok a divat bohóca. Továbbra is erősködtek, én azonban nem engedtem. Ennek következményeként ez a lemezem nem jelent meg Amerikában, ami miatt szomorú voltam, ám a lelkes rajongóim megszerezték az albumot."

- zárta sorait az énekesnő, aki 56 évesen is hihetetlen formában van.

A Garbage 24 éve képviselteti magát a kemény zenében, az amerikai srácok és skót énekesnőjük, az öregedni képtelen energiabomba Shirley Manson 1994 óta zúznak együtt. A Blabbermouth leült egy kicsit az énekesnővel, hogy beszélgessenek a zeneiparban megfigyehető szexizmusról és a hölgyek szerepének változásáról a rock’n’roll-ban.

Az 51 éves frontasszony mindig is hangot adott a véleményének és tojik arra, ha valaki nem ért vele egyet. Most pedig beszélgettünk egy kicsit a titokzatos énekesnővel arról, hogy milyen a kapcsolata a zeneiparral női énekesként. Mi változott az évek alatt és mi az, ami még „formálásra“ szorul.

Van bármilyen szexista élményed a korábbi évekről?

Az egész karrierem alatt részem volt szexista élményekben – és sajnos ez máig ugyanúgy folytatódik. Ez egy olyan dolog, amit megtanultam elfogadni az életemben és felkészítettem magamat arra, hogy képes legyek ellenszegülni ennek. Ami igazán zavar az az, hogy tudom magamról, hogy magabiztos, sikeres, és agresszív nő vagyok, aki nem fél felállni és ellentmondani egy férfinak – fogat fogért elven. De tudom, hogy millió másik nő van ezen a világon, aki fél megtenni ezt, ennek millió oka van,  vagy csak képtelenek rá és/vagy nem akarják. Ez pedig nagyon zavar. Én nem ülök itt és sajnáltatom magam, én azokat sajnálom, akik nem olyanok, mint én.

Van olyan élmény, ami kiemelkedik a többitől?

Igazából, végtelen a lista, eljött az a pont, ahol már nem tartottam ezeket számon, mert azt érzem, hogy nem jó, ha emlékeztetem magamat arra, hogy milyen akadályok vannak az utamban. Sokszor sokkal könnyebb, ha elfogadom őket, de mondok egy random példát, kettő is eszembe jutott. Az egyik az volt, amikor felhívtam az ügyédünket, és megkértem, hogy intézzen el egy bizonyos dolgot a banda nevében, de anélkül tagadta meg/utasította vissza a kérésemet, hogy beszélt volna a banda férfi tagjaival. A másik eset szintén egy ügyvéddel történt, amikor ki kellett vonnom magamat a bandából és felfogadnom egy ügyvédet, hogy képviselje az érdekeimet. Amikor ezt annak az ügyvédnek elmagyaráztam és elmondtam, hogy egy másik ügyvédet kell alkalmaznom, aki eljár a nevemben, egy csodálatos beszédet tartott nekem, amiben kifejtette, hogy jelentéktelen senki vagyok. Ez pedig mindig emlékeztetni fog arra, hogy mennyire arcon ütött az, hogy milyen durva szexizmus uralkodik.

Hogy mennek a dolgok jelenleg a karrieredben?

Hát, ez a helyzet még gyakran felüti a fejét, főleg a kollégákkal szemben, de képes vagyok ezt elfogadni. Szerintem a probléma felét az okozza, hogy, mint fiatal nő, nem szembesültem állandóan a szexizmussal. Inkább a nemi megkülönböztetést figyeltem meg, mintsem az igazi szexismust. Most pedig már tudom, milyen nőnek lenni ebben a világban, tisztában vagyok vele, hogyan mozgok ebben a világban nőként, mint üzletasszonyként, illetve, mint művészként. Amikor viszont szembesülök a szexizmussal és a nőgyűlölettel, akkor kiállok magunkért. Nem vagyok feszélyezett, nem szégyenlem magam, nem érdekel, ha utána már nem leszek híres, nem foglalkozom azzal, hogy az emberek bájosnak találnak-e vagy sem, ezek mind olyan vicces dolgok, amik fiatal korban érdeklik az embereket. Szerintem a nők mélyen félnek attól, ha nem híresek vagy ismertek, mert félnek attól, hogy így a túlélés esélye csökken. Úgy gondolom, ez az alapja mindennek.

Szerintem a legtöbb nő egyetért azzal, hogy ez a véleményed, azonban mégs mi lehet a rejtett aspektusa a szexizmusnak a zeneiparban?

Úgy gondolom, hogy a férfiak sok bátorítást kapnak arra tőlünk, hogy bámulhassanak minket, illetve tudjuk, hogy a nők legtöbbször összeméregetik magukat egymásissal, ezek a dolgok érik el azt nálunk, hogy úgy gondoljuk, nincs már hely több női művésznek az iparban. Ha boldogulni akarsz, mint női művész, akkor el kell kápráztatnod az embereket, ha pedig ez nem megy, akkor senkit nem érdekelsz. Ez a helyzet.

Van olyan része az iparnak, ahol a nők problémával küszködnek?

Nagyon kevés női író van, a százalékok nagyon megdöbbentőek és nyomasztóak. Pont most készítettem közösen egy leírást Vanessa Reedel Hamburgban. A hatalmi pozíciókban a nők körülbelül már 20%-ban megtalálhatóak, ami csodálatos. A nőknek nincs lehetőségük arra, hogy írjanak és/vagy óvatosan benyomják magukat ezekre a pozíciókra. Vagy egyszerűen csak nem kapnak lehetőséget a producerektől, hogy írók lehessenek. Legtöbb esetben ezek fiatal nők, akik iskolába járnak, le akarnak nyűgözni mindenkit, jó hanguk van, néhány esetben igazán kivételes hanggal rendelkeznek, csini rucikat hordanak, nagyon dögösek, mindenki meg akarja őket … (szerk: ezt azért nem írom ki, de mindenki tudja, miről van szó), amúgy 25 évesek, munkanélküli segélyből élnek és az álmaikat összetörték. Nincs egy vasuk sem. Ez azért figyelmeztető jelzés. És akkor ott a média, ami csak kihasználja ezeket a lányokat, mivel az igény az egyre fiatalabb és fiatalabb lányokra terjed ki.

Forrás: http://teamrock.com/feature/2018-03-08/shirley-manson-people-who-dismiss-women-have-got-rock-n-roll-wrong

Fordítás: Gömöri Ivett. Köszönet érte! <3 

Az osztrák illetőségű Visions of Atlantis vadonatúj albuma a napokban jelent meg, a csapat pedig turnéra indult a kiadvánnyal. Igaz jelenleg betegeskedik a legénység, de a zenekar francia énekesnője, Clémentine Delauney igen érdekes témával kapcsolatban nyilatkozott - a Metal Underground hasábjain olvashatók a gondolatai.

A csinos énekesnő szerint a rajongók elvárják, hogy az énekesnők nemcsak tehetségesek, de szépek is legyenek. 

"Azt hiszem, a nők bebizonyították, hogy helyük van a metál műfajban. Csodálatos női énekesek vannak, említhetném a Nightwisht vagy az Arch Enemyt például, és ez klassz dolog. De a rajongók még mindig azt várják el, hogy az énekesnő szép is legyen, hiába mutatták meg többen is, hogy nem feltétlenül kell a tipikus gótikus ruha és a díváskodás."

- kezdte Clémentine, majd így folytatta:

"Egyre többen ragadunk mikrofont, dobverőket vagy éppen gitárt, azonban sokszor még mindig színpadkellékekként kezelnek bennünket. Megjegyzéseket tesznek ránk a külsőnk alapján. Az emberekből hiányzik a tisztelet, és nemcsak a férfiakból. A nőkből is."

Az énekesnő tagja még a francia Melted Space-nek és az Exit Edennek is, előbbi nemsokára új albumot dob a boltok polcira, utóbbi együtteséről elárulta: vannak terveik, nagyon jól kijön Amandával, Marinával és Annával, de egyelőre többet nem mondhat a tervekről.