Régen volt már 2002. Akkor voltam 17 éves, és akkoriban kezdtem a tucatzenétől a keményebb zene felé fordulni. Sok együttest felfedeztem és megszerettem, köztük az olasz Lacuna Coilt is, akiknek "Comalies" című, harmadik stúdióalbuma épp akkor jött ki. 

Tarja Turunen operás lírai szoprán hangja és Sharon den Adel kellemes mezzoszopránja után Cristina Scabbia mélyebb, alt tartományban mozgó éneke is megbabonázott, azonnal megszerettem a bandát, akiknek minden lemezén találtam szerethető dalokat, még akkor is, ha az adott kiadvány nem is vált kimondott kedvencemmé. Utolsó nagylemezük a 2019-es "Black Anima" volt, amelyről a testvérblogon olvashattok kritikát.

Nyáron hintette el a formáció, miszerint dolgoznak a tizedik albumon, ám előtte egy meglepetéssel is készülnek a rajongóknak: a Comalies 20. születésnapja alkalmából a dalcsokrot áthozták 2022-es hangzásba, pedig csinálhattak volna egy remasterelt albumot. De nem, a derék olaszok nem aprózták el a dolgot, és teljesen felújították az albumot.

Korábban Andrea Ferro, a zenekar férfi énekese elmondta: kockázatos dolog hozzányúlni egy ilyen régi és fontos albumhoz, hiszen lehet, hogy a rajongók már a gondolatát is utálni fogják, és azt már szerintem csak magában tehette hozzá, hogy esetleg nem azt a hatást váltja ki majd a hallgatóból a lemez, amilyet vár, vagy az együttes szeretne elérni.

Természetesen a pakkban megtalálhatjuk a régi dalokat is, így a nosztalgiázni vágyók akár egymás után is meghallgatjatják a szerzeményeket, összehasonlítva őket. Így tettem én is, amikor nekiültem meghallgatni az új korongokat.

Két klipes dalt tárt rajongói elé a csapat a lemez megjelenését megelőzően, a Tight Rope XX és a Swamped XX című tételeket. Letisztult hangzás, felfrissült zenei alapok, Cristina hangjával pedig soha nem volt gond, de mostanra beérett - hiába, egyes énekesnők a korral lesznek egyre kiforrottabbak, ami a torkukat illeti, ilyen nő Cristina is, aki 50 évesen is ugyanazzal az energiával tombol a színpadon, mint a húszas éveiben, amikor a Lacuna Coil karrierje beindult.

Andrea, aki az első néhány lemezen inkább énekelt, mostanra áttért a hörgésre, ami különösen a Black Animán üt nagyot. Mondjuk a dalok témája és az egész album keménysége meg is kívánta ezt! 

A  Tight Rope XX és a Swamped XX varázsa megmaradt húszévesen is, ezért tűkön ülve vártam a korong megjelenését. Viszont ezután kissé sokkot kaptam, amikor meghallottam a Heaven's A Lie új verzióját. 

Erről a dalról tudni kell, hogy a Comalies talán legnépszerűbb dala, megjelenésekor csak az Egyesült Államokban 300.000 példányban talált gazdára, az évek során pedig annyira ikonikus szerzeménnyé nőtte ki magát, hogy azóta is majdnem minden koncerten felcsendül.

Eredetileg Cristina és Andrea énekeltek a refrénben, most viszont Cristina elnémul, és Andrea hörgését hallhatjuk. Néha Cristina egy-két dallammal besegít, "set me freeeee..", de Andreáé lett a főszerep. És ez sajnos teljesen elrontja a dalt, ami azért kár, mert a zenei alappal nincs probléma. Megmaradhatott volna az eredeti vonal, a két énekes éneke, és nem egy hörgés némi vokállal. Pedig ezt a dalt vártam legjobban, hiszen -mint sokaknak- nekem is ez az egyik legkedvesebb dal az eredeti lemezről.

A címadó dal viszont meglepően jól sikerült. A dallamos olasz nyelvű verzé az elején Cristina lágy hangjával, majd Andrea hörög. Ebbe a szerzeménybe KELLETT Andrea hörgése. Nem mondom, hogy überelni tudná az eredetit, de nagyon, nagyon nagyot ütött, elsőre is. Cristina és Andrea "dialógusa" ének formájában és a mai korhoz igazított zene megszerettette magát velem. 

Nemrégiben Cristina kijelentette: nem szeretik, ha beskatulyázzák őket, hogy "gótikus" vagy bármilyen más műfajt játszó zenekar ők, ez kiválóan megmutatkozik a The Ghost Woman and the Hunter című dalban is. Míg eredeti formájában egy ízig-vérig gótikus hangulatú számot hallhatunk, addig az új változat egy bekeményített verziója a dalnak, és igencsak fülbemászóra sikeredett. A gótikus hangulat itt is megvan, de keményebb és érettebb formájában. 

A The Prophet Said is kapott egy kis keménységet, és egy szerethető dal lett belőle. Andrea hörgése nélkül elképzelhetetlen a tétel, és itt kell megjegyeznem, hogy az úriember rengeteget fejlődött hörgés tekintetében, hatalmas csillagos ötös neki, grazie mille Andrea e forza!

Hasonlóképp az Angel's Punishment is erőteljesebb dobtémákkal és gitárokkal operál, nagyon jó lett.

Összegezve: nem lőttek mellé a Comalies felnőtté avatásával, mert szépen áthozták-áthúzták Cristináék a mai kor hangzásába a dalokat, igaz, van pár dolog, amivel személy szerint én nem tudtam kibékülni, például a cikk elején ecsetelt Heaven's A Lie, vagy a Daylight Dancer, amely valahogy nem fogott meg. De összességében szép munkát végzett a milánói csapat, akiket 20 éve szeretek, és eddig nem okoztak csalódást. Bár a fent említett gyenge pontokat kiszúrtam, de a Comalies XX rendben van.

8,5/10

Sarok Bettina gondolatai

Nem feltétlenül tartozik a kedvenc híreim közé, amikor egy klasszikust leporolnak, majd átültetik azt kortársba. Nem véletlenül mondjuk azt valamire, hogy klasszikus vagy örökzöld. Csakúgy mint a feldolgozáslemezek sokasága, úgy az átdolgozások is amolyan divatként robognak a boltokba, és az, hogy valamit új köntösbe bújtatnak az persze okkal hagy némi kívánni valót maga után. Az esetek többségében teljes mértékben jól működik a képlet, azonban nem szabad megfeledkezni arról, hogy mindig van egy de és mindig ott van az a fránya árnyoldal is.

Kicsit meglepett a Lacuna Coil lépése, noha bizonyos szempontból logikusnak tartom a döntésüket. Nemcsak hangzásban változott a húszév alatt a zenekar, hanem a felállás is itt-ott más, mint a Comalies eredetijén. Kíváncsian vártam hát, hogyan szólal meg 2022-ben a lemez, tekintve, hogy az utóbbi pár lemezük után rendesen keresgélni kellett az állunkat, olyannyira bekeményítettek. Beismerem először – és a sokadik alkalom után sem – nem tudtam hova tenni a Comalies XX tartalmát, pedig nem először hallom, az újabb verziók azonban nem kicsit leptek meg olyannyira, hogy szinte fel sem ismertem a korongot.

A Swamped és a Heaven’s A Lie már az eredetinek is húzódalai voltak, ez most sincs másként, a bibi mindösszesen az, hogy amióta Andrea Ferro megtanult hörögni, azzal egyetemben elfelejtett énekelni. Emlékszünk még, amikor  a bandát azért tartottuk kivételesnek, mert két zseniális énekes adja elő a nótákat? Na ez veszett ki belőlük mára, és bár Andrea hörgése a dalok háromnegyedében már húszévvel ezelőtt is bőven elfértek volna, a Heaven’s A Lie-t igazán megkímélhették volna tőle, csakúgy mint a Swamped-et – ebből a szempontból egyáltalán nem volt érdemes hozzányúlni a lemezhez.  Bevallom őszintén, az összes többi dal nekem sokkal jobban átjön a mai hangzásban; frissebb, érettebb és nem utolsó sorban olyan hatást keltenek, mintha egy teljesen új lemezt hallgatnék. Volt egy időszak, amikor kimaradt az életemből a csapat munkássága, ami valójában azért történhetett meg, mert folyton újdonságok, számomra még ismeretlen területek után kutattam, melyek aztán olyannyira bevonzottak, hogy egy jó ideig másra rá sem néztem. Ez az időszak alatt a Lacuna Coil stílust váltott, keményebb lett, Andrea áttért a hörgésre, és valahogy elveszett az a bizonyos varázs, ami miatt fülig beleszerettem a munkásságukba.

Beletelt egy kis időbe, mire pótolni tudtam a lemaradásom, a Delirium című lemezük pedig aztán feledtette velem minden sérelmemet, és újfent megtaláltam a szépet, a jót, a hiányzó pluszt, ami miatt továbbra is értékelem a zenekar munkáját. A fentebb, Eszti által már említett Black Anima egy teljesen új fejezetet nyitott mind a csapatnak, mind a fanoknak egyaránt, hiszen aki eddig esetleg kételkedett volna bennük, az megtért, a  régi fanok pedig belátták, hogy még a legstabilabb banda is képes valami egészen újat mutatni önmagából. Hogy milyen metált is játszanak pontosan az tulajdonképpen a kutyát sem érdekli, hiszen mindaddig, amig a dalaik elérnek az emberekhez, és érzelmeket váltanak ki belőlük, a dalok üzenete lesz az, ami miatt továbbra is kitartunk a srácok mellett, nem pedig az elemzés, hogy „ez most akkor gótikus vagy nem gótikus?”. Részemről jó ötlet volt meglépni a változást, viszont nagyon remélem, hogy a többi lemezük most már tényleg megmarad klasszikusnak, kell valami emlék arról, hogyan is szóltak egykoron, mielőtt azok lettek akik!

8/10

Kiadó: Century Media

Zenészek:

Cristina Scabbia - ének

Andrea Ferro - ének, hörgés

Marco Coti Zelati - basszusgitár, billentyűk

Diego Cavallotti - gitár

Richard Meiz - dob

Tracklist:

CD 1:

01. Swamped XX
02. Heaven's A Lie XX
03. Daylight Dancer XX
04. Humane XX
05. Self Deception XX
06. Aeon XX
07. Tight Rope XX
08. The Ghost Woman And The Hunter XX
09. Unspoken XX
10. Entwined XX
11. The Prophet Said XX
12. Angel's Punishment XX
13. Comalies XX

CD 2:

01. Swamped
02. Heaven's A Lie
03. Daylight Dancer
04. Humane
05. Self Deception
06. Aeon
07. Tight Rope
08. The Ghost Woman And The Hunter
09. Unspoken
10. Entwined
11. The Prophet Said
12. Angel's Punishment
13. Comalies

14-én, azaz pénteken jelenik meg a Lacuna Coil "Comalies XX" címre keresztelt albuma, amely a 2002-es "Comalies" szülinapos változata - az olasz zenekarnak ez a kiadvány hozta meg az első komolyabb sikereket. 

Korábban Cristina Scabbia énekesnő elmondta: 2002-ben, amikor a lemezt rögzítették, afféle "kreatív robbanás" történt, ahogyan -elbeszélése szerint- szinte "kómában" dolgoztak, és egy igazán egyedi címet akartak a kész műnek - így lett az a "kóma" és a hazugság" szavakból összerakva.

Most egy internetes metal magazinnak árult el még több érdekességet a frontasszony, aki úgy érzi: a Comalies XX egyszerre három idősíkot foglal magában.

Ez egy új lemez is, meg nem is! A lemez régi, de a hangzás újszerű, és ez egy nagyon klassz lépés volt a csapatnak ahhoz, hogy újra zenével kezdjen foglalkozni!

- kezdte sorait, azt pedig többször is kifejtette: a karantén alatt nem volt ihlete a bandának, a járványról pedig nem akartak lemezt írni.

Az a tény, hogy otthon kellett maradnunk, nem igazán táplálta az inspirációnkat, mert nagyon szomorúak voltunk; nem tudhattuk, mikor kezdődik újra minden. Nem éreztük azt, hogy egy olyan albumot kell csinálnunk, ami a világjárvány negatívumára épül.

A dupla pakkban boltokba kerülő Comalies XX-ről -amelyen a régi és az új hangzású dalok egyaránt hallhatók lesznek- már két beharangozót is láthattunk: a Tight Rope XX és a Swamped XX című tételeket, mindkettő az újragondolt változatban került megfilmesítésre.

Cristina eképpen zárta a sorait:

Úgy gondolom, hogy a Comalies XX számunkra nem csak egy 20 évvel ezelőtt született album ünnepe, hanem a jelen és a jövő ünnepe is. Hiszen újult energiával indulunk neki a dolgoknak, és tudjuk, hogy mostantól kezdve semmit sem veszünk természetesnek az életben úgy, mint a zenében, és hogy mindig érdemes kísérletezni, új utakat kipróbálni, de mindig elégedettnek maradni önmagunkkal és a művészetünkkel.

Október 14-én küldi boltokba "Comalies" albumának újragondolt változatát az olasz Lacuna Coil, amely korong "Comalies XX" elnevezés alatt lát napvilágot, utalva ezzel a lemez 20. születésnapjára. A két CD-t tartalmazó pakkban meghallgathatjuk a felújított szerzeményeket éppúgy, mint eredeti verziójukban.

Cristina Scabbia és a fiúk videót forgattak a Tight Rope és a Swamped évfordulós változatához, és mindkét tétel igen kedvező visszhangra lelt.

De honnan jött a dupla pakk ötlete?

Tulajdonképpen csinálhattunk volna egy remasterelt lemezt is. Ilyenkor annyi történik, hogy a fájlokat tömöríted, hangosítasz rajta, de a Comalies egy nagyon különleges lemez, és nagyobb ünneplést akartunk.

- magyarázta a férfi hangért felelős Andrea Ferro, majd kitért arra is, hogyan született meg a döntés:

Ezért a sima remasterelés helyett úgy döntöttünk, hogy kicsit átdolgozzuk a dalokat, újra felvesszük őket, egyszerűen áthozzuk az albumot 2022-es hangzásba. Ez azért kihívás, mert amikor hozzányúlsz egy ilyen régi és fontos dologhoz, a rajongók lehet, hogy már a gondolatát is utálni fogják. De mivel mindig is egy olyan zenekar voltunk, akik előre tekintettek, nem vissza, úgy határoztunk, mindenképpen megcsináljuk. És voltaképpen elégedettek vagyunk az eredménnyel. Nyilvánvaló, hogy ez most egy másik korszak. 

Nyáron tájékoztatta rajongóit a milánói Lacuna Coil, miszerint október 14-én újra kiadják "Comalies" című albumukat, amely eredetileg 2002. október 29-ével került boltokba - így ünnepelve a mű 20. születésnapját. Bár e korong már a harmadik sorlemeze volt a Cristina Scabbia vezette zenekarnak - 1999-ben az "In A Reverie", 2001-ben pedig az "Unleashed Memories" jelent meg - első komolyabb sikereiket mégis ezzel a kiadvánnyal aratták.

A lemez újrakiadása egy dupla pakkos csomag lesz, amelyben az egyik CD a dalok eredeti verzióját tartalmazza, a másik pedig az újrahangszerelt változatukat. Az első szám, amely új köntösbe lett bújtatva, a Tight Rope XX volt, most pedig megérkezett az újabb frissített tétel, a Swamped XX, íme:

Sokáig titkolta az olasz Lacuna Coil, hogy valami egészen különleges projekten munkálkodnak. A napokban fedte fel a formáció, miszerint a meglepetés, amivel készülnek, nem más, mint az idén 20. születésnapját ünneplő "Comalies" című nagylemezük. A korong 2002 októberében került a boltok polcaira, idén pedig október 14-én új köntösbe bújtatva, "Comalies XX" címmel ismét megjelenik, ráadásul a pakkban két CD-t is találunk majd: az egyiken a dalok új hangzásukban csendülnek fel, a másikon az eredeti verzióban.

A szülinapos album borítója és dallistája már ismert, a mai napon pedig Cristina Scabbia és a srácok megmutatták az egyik új hangzásba burkolt szerzeményüket, a Tight Rope-ot, amely új formájában a Tight Rope XX címet viseli.

Íme, a videoklip: