Testvérei elvesztéséről mesélt Amy Lee

2021. július 07. 10:07 - Jurancsik Eszter

evanescence-amy-lee-blue-1200x900.jpg

Az arkansasi Evanescence március 26-án jelentette meg legújabb albumát The Bitter Truth címmel, a rajongók pedig imádják a dalcsokrot. A lemez kapcsán Amy Lee énekesnő többször elmondta: a dalszövegek többségét az ő személyes fájdalmai szülték, de van politikai színezete is a korongnak, gondoljunk csak például a Donald Trumpnak címzett Use My Voice-ra.

A felvételek sok keserű emléket idéztek fel Amyben, akinek bőven kijutott a kínokból az utóbbi években, 2018 elején meghalt szeretett öccse, Robby, aki hétéves kora óta súlyos epilepsziával küzdött.

Egy podcastben először beszélt bővebben a témáról. Azonban rengeteg Evanescence-fan tudja azt is, hogy korábban Amy már elveszítette egy testvérét - Bonnie nevű húga 1987-ben, hároméves korában halt meg egy meg nem nevezett betegségben, az ő emlékére írta a 2003-as Fallen albumon hallható Hello című szerzeményt.

Sok mindenen keresztülmentem életem során. Hatéves koromban elvesztettem a húgomat, aztán egy teljesen más világban, sok évvel később és teljesen más élethelyzetben elvesztettem a öcsémet is. Olyan ez, mint amikor a lehető legrosszabb dolog, amitől mindig is féltél, bekövetkezik. Láttam azokat a pillanatokat, amikor ezek megtörténhetnek. És ezzel nem vagyok egyedül. Arról énekelek, hogy ezt átvészeljük, túléljük, képesek legyünk folytatni, és megtaláljuk a módját, hogy az életünknek utána értelme legyen. Nem arról van szó, hogy szeretem a sötétséget, mert jó buli a veszélyekkel játszani.

- kezdte sorait Amy, aki azt is felfedte: húga halála nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a zene felé lépjen.

4a51ee880eabccd420c0b247f602085a.jpg

Amy kislányként, a testvéreivel

Emlékszem, kicsi koromban néha nagyon furcsán éreztem magam a szép, napsütéses napokon, mert úgy éreztem, hogy mindig zuhognia kellene az esőnek, hiszen a húgomat gyászoltam. Most némiképpen ugyanez a helyzet. Az, hogy ki tudom önteni a szívemet, könnyít rajtam és különösen az, hogy meg tudom osztani másokkal az érzéseimet. Éppen ezért fordultam a zenélés felé. A legnagyobb sebek és kihívások feldolgozása, amiket megéltem az életemben, és az, hogy mindebből zenét készíthetek, amit imádok. Az pedig még nagyobb ajándék, hogy látom, hogy az emberek szeretik ezt a zenét, és úgy érzik, nincsenek egyedül abban a pillanatban. Ez egy áldás. Szerintem fontos szembenézni a sötétséggel, mert az valódi, itt van, ha pedig nem tesszük meg ezt, akkor hazugságban élünk, és hagyjuk, hogy ezek a dolgok a felszín alatt forrjanak.

robby-lee-evanescence-death-ftr.jpg

Amy és öccse, Robby, aki 2018 januárjában hunyt el

Mindig a nővérük leszek. Úgy érzem, hogy ez az egész nem arról szól, hogy valaha is túllépek-e ezeken a veszteségeken. Nem is fogok, mert soha nem fogom elengedni őket. Mindig velem lesznek, de ennek része az az érzés is, hogy fájdalmat okoz az elvesztésük, mert még mindig nagyon szeretem őket. Ám a másik oldala az, hogy nevetek az emlékeinken, és arra is sokat gondolok, hogy milyen jól éreztük magunkat együtt. Nem akarok csak a haláluk miatt emlékezni rájuk. Emlékezni akarok az életükre, a közösen eltöltött időre.

- zárta sorait.

 

komment
süti beállítások módosítása