Simone Simons - Vermillion (2024)

2024. augusztus 23. 11:36 - Jurancsik Eszter

simonesimonsvermillion-ezgif_com-webp-to-jpg-converter_1.jpg

Simone Simons, az Epica frontasszonya mostantól nem csak zenekarával kívánja meghódítani a rajongókat. A vörös hajú dívát számos más művésszel is összehozta a sors a több, mint húsz éve tartó pályafutása során - köztük a holland progresszív metal egyik legnagyobb nevével, Arjen Lucassennel. A két zenész közös albumot dobott piacra, ahol Simone végre megcsillogtathatta szólóképességeit is.

Simone és Arjen közös projektje három dallal vezette fel a korongot. Először az Aeterna csapott le ránk májusban - Simone szerint ez a szám olyan, mintha az Epica és az Ayreon zenei gyermeke lenne. Aztán jött az In Love We Rust, egy szívfacsaró ballada, végül a R.E.D. című szerzeményben az Epica gitárosa, Mark Jansen is beszállt a buliba. Ez a dal a mesterséges intelligencia témáját boncolgatja, mindezt egy igen látványos videoklippel.

Hogy őszinte legyek, az Epica legutóbbi albuma, az "Omega", számomra olyan volt, mint egy langyos sör egy forró napon - nem igazán hozott lázba. A szimfonikus részek továbbra is kifogástalanul szóltak, Simone hangja is rendben volt. De számomra a 2016-os "The Holographic Principle" (kritika ITT) után -ami rogyásig volt energikus dalokkal-, az "Omega" olyan sterilnek tűnt, mint egy kórházi műtő. Nem volt rossz, de valami nagyon hiányzott. Ezért is vártam kíváncsian, mit tud Simone szólóművészként.

Be kell vallanom, hogy az Aeterna és az In Love We Rust eleinte nem igazán ragadott meg. Kissé középszerűnek tűntek. Azonban a R.E.D.-re már felkaptam a fejem. Talán Mark miatt...? Nem tudom eldönteni.

Aztán végighallgattam az albumot, és meglepődtem. A Weight Of My World olyan érdekes megoldásokat vonultat fel, amiket az Epicától hiába vártunk volna. Kreatív dallamok, elektronikus elemek, de mindez úgy, hogy a metal hangzás nem szenved csorbát. A Vermillion Dreams szenvedélyes és nyugodt részei váltakoznak, kellemes egyveleget alkotva, a The Core igazán zúzósra sikeredett, itt ismét felbukkan Mark. De a legnagyobb meglepetést a Cradle To The Grave okozta, amelyben Alissa White-Gluz, az Arch Enemy énekesnője is közreműködik. Ez kétségtelenül az album egyik csúcspontja. A kapzsiságról szóló Dystopia dallamos-melankolikus hangulata nem nyomaszt, inkább elgondolkodtat, a gitárszóló pedig különösen megindító. A dal vége felé fokozódik a tempó, és egy igen dinamikus tétellé növi ki magát. Az albumzáró Dark Night Of The Soul ismét egy lassú, érzelmes szám, de Simone éneke annyira érdekes és gyönyörű, hogy végig leköti a figyelmet.

Arjen Lucassen, ez a 64 éves zenemágus, már évtizedek óta bizonyítja, hogy amihez hozzáér, az arannyá változik. Most Simone Simons-szal bútorozott össze egy album erejéig, és lássunk csodát, a "Vermillion" album sem okoz csalódást. Ez a lemez olyan, mint egy jól megkevert koktél: egy rész Arjen jellegzetes hangzásából, egy rész Simone egyedi stílusából, és máris kész a tökéletes keverék. Az eredmény? Egy igazán fülbemászó, izgalmas zenei utazás. Mint említettem, az Aeterna és az In Love We Rust első hallásra olyan volt, mintha langyos vízbe csobbantam volna - nem igazán hagyott mély nyomot. De ahogy végigpörgettem a teljes albumot, rá kellett jönnöm: ez a dalcsokor bizony telitalálat. 

439929417_406650025586817_5397695881432056980_n_1.jpg

A két holland tehetség együttműködése olyan, mint amikor két mesterszakács szabadul be egy konyhába - az eredmény nem lehet más, csak ínycsiklandó. A "Vermillion" tökéletesen ötvözi kettejük egyedi 'ízeit', létrehozva valamit, ami ismerős is, meg nem is - de mindenképpen szerethető. A két művész egyedi stílusának találkozása olyan zenei élményt eredményez, ami után nehéz visszatérni a megszokott kerékvágásba. Arjen tapasztalt produceri munkája és Simone kivételes hangi adottságai olyan kombinációt alkotnak, ami ritka a mai zenei palettán - álomszerű, varázslatos dallamok, elgondolkodtató szövegek és az a fajta precizitás, ami nem esik túlzásokba. 

9/10

Kiadó: Nuclear Blast

Zenészek:

Simone Simons - ének

Arjen Anthony Lucassen - gitár, billentyűk, dalszerzés

Rob van der Loo - basszusgitár

Koen Herfst - dob

Ben Mathot - hegedű

Vendégzenészek: Mark Jansen, Alissa White-Gluz, John Jaycee Cuijpers

Dallista:

01. Aeterna
02. In Love We Rust
03. Cradle To The Grave (feat. Alissa White-Gluz)
04. Fight Or Flight
05. Weight Of My World
06. Vermillion Dreams
07. The Core
08. Dystopia
09. R.E.D.
10. Dark Night Of The Soul

 

 

 

 

 

 

 

 

komment

Tuomas Holopainen nem zárja ki egy újabb szólóalbum lehetőségét

2024. augusztus 14. 19:21 - Jurancsik Eszter

c86237fbdffe4ca880c1f172cde2dcaf_jpg-ezgif_com-webp-to-jpg-converter.jpg

Miközben a Nightwish gőzerővel dolgozik új albumának, a "Yesterwynde" megjelenésén, Tuomas Holopainen, a csapat alapítója és billentyűse, meglepő kijelentést tett a finn Tuonela magazinnak.

A zenész 2014-ben adta ki első szólóalbumát, amely "The Life and Times of Scrooge" címmel került a boltokba. Az albumot a Disney-féle Kacsamesékből ismert Dagobert bácsi kalandjai, pontosabban Don Rosa "The Life And Times Of Scrooge McDuck" című képregénye inspirálta. Az interjúban Holopainen elárulta, hogy nem zárja ki a lehetőségét egy újabb szólóanyag elkészítésének.

"Nem is olyan régen támadt egy zenei ötletem, ami rendkívül izgatottá tett. Arra gondoltam, hogy ezt sem az Aurival, sem a Nightwish-sal nem tudnánk megvalósítani, így talán egy újabb szólóprojektbe kellene kezdenem a jövőben. Még korai erről beszélni, de talán így lesz. Amikor tíz évvel ezelőtt befejeztem a "Scrooge"-t, azt hittem, hogy ez egyszeri alkalom volt"

"Nem gondolkodtam a folytatáson. De ha jön egy ötlet, ami nem illik sem az Auri, sem a Nightwish világába, akkor lehet, hogy ismét szólóban kell megcsinálnom. Mindkét zenekar rendkívül változatos zenei stílusokat képvisel, így szinte bármit meg lehet valósítani velük. Ha egy téma olyan lenne, amihez a zenekar tagjai nem igazán tudnának kapcsolódni, akkor elképzelhető, hogy ismét a szólózás felé fordulnék. Így történt a "Scrooge" esetében is. A Nightwish egyetlen tagjának sincs olyan szoros kapcsolata egy kacsával, mint nekem.

- zárta nevetve sorait.

komment

Szólóalbumáról mesélt Simone Simons

2024. július 16. 08:38 - Jurancsik Eszter

449847106_3560820800896964_8605171083174664510_n.jpg

Tavasszal jelentette be Simone Simons, miszerint augusztus 23-ával megjelenik első szólóalbuma, amely a "Vermillion" címet viseli majd, és amely korongot nem mással karöltve készítette el, mint honfitársa, Arjen Lucassen, akivel az Ayreon projekt kapcsán már korábban több ízben is dolgozott együtt.

Májusban az Aeterna című szerzeménnyel mutatkozott be szólóénekesként Simone, aki akkor megnyugtatta az Epica rajongóit: esze ágában sincs elhagyni a zenekart, sőt, dolgoznak új nagylemezükön is, amely előreláthatólag 2025-ben kerül boltokba. Júniusban a holland énekesnő az In Love We Rust című kislemezével rukkolt elő, a napokban pedig egy internetes zenei magazinnak mesélt bővebben a készülő kiadványról - kiderült, hogy már tavaly aktívan dolgozott a dalokon.

"Tavaly tavasszal kezdtünk el dolgozni rajta, de már előtte is beszéltünk egy közös albumról. Évekkel ezelőtt megkérdeztem tőle, hogy szeretne-e velem kiadni egy lemezt. Érdekelte a dolog, de mindketten túlságosan elfoglaltak voltunk akkortájt. Tavaly az Ayreon koncertjein én is színpadra álltam, de előtt ő már megírt pár dalt, én pedig felvettem az éneksávokat. Tehát nem egyszerre született meg az összes dal, több részletben készültek el. Az Aeterna-t Arjen javasolta első kislemeznek, mivel ez egyfajta fúziója az Epica és az Ayreon stílusának, tükrözve a zenei pályafutásunk hasonlóságait. Egyfajta lágy felvezetőnek szántuk a dalt, hogy megmutassuk a rajongóknak, mire számítsanak. De minden szám egyedi hangzásvilággal bír."

439929417_406650025586817_5397695881432056980_n.jpg

"Az In Love We Rust pedig Arjen és az én egyik kedvenc számom is az albumról, egy gyönyörű ballada. Ki ne szeretné a balladákat? És ebben a hónapban megjelenik egy harmadik kislemez, ami egy igen súlyos dal lesz. Nagyon kíváncsi vagyok, mit fognak szólni hozzá az emberek. De minden dal zseniális, és mindegyiket szeretem! Olyanok, mintha mind a "kisbabáim" lennének."

- magyarázta Simone, aki saját projektje és az Epica mellett Charlotte Wessels új dalában, a Dopamine-ban is vendégeskedett.

 

komment

Augusztusban érkezik Simone Simons szólóalbuma, itt az első dal - Aeterna

2024. május 07. 18:10 - Jurancsik Eszter

instagram_3251905856407933815_simonesimons_c0hfywmnrn3_1.jpg

Simone Simons több, mint húsz éve, gyakorlatilag kamaszkora óta színesíti a metal színterét az Epicával, rengeteg fiatal énekesnőnek ő a példaképe. Zenekarával eddig nyolc albumot adott ki, és megszámolhatatlan sikeres turnét tudhat maga mögött.

A holland művésznő napok óta készült valamire, Instagram-oldalán vörösbe borultak a posztok, a rajongók pedig tűkön ülve várták a végkifejletet.

Tegnap hullott le a lepel a titokról, ugyanis nem más van készülőben, mint az énekesnő első szólóalbuma, amelyen Arjen Lucassennel karöltve dolgozik. A kiadvány augusztus 23-án, "Vermillion" címmel kerül boltokba a Nuclear Blast kiadó égisze alatt, ma pedig az első kisfilmes dalt is megtekinthetjük a Youtube-on, amely az Aeterna címet viseli.

Az album dallistája:

01. Aeterna
02. In Love We Rust
03. Cradle To The Grave (feat. Alissa White-Gluz)
04. Fight Or Flight
05. Weight Of My World
06. Vermillion Dreams
07. The Core
08. Dystopia
09. R.E.D.
10. Dark Night Of The Soul

És íme, az Aeterna videója:

simonesimonsvermillion-ezgif_com-webp-to-jpg-converter.jpg

 

komment

Kobra Paige: "Reményvesztettnek éreztem magam..."

2024. április 05. 20:31 - Jurancsik Eszter

411104469_898110011673139_1051917012670896143_n.jpg

A kanadai Kobra And The Lotus fronthölgye elég szépen belejött a szólózásba, hiszen tavaly óta már a negyedik kislemeze jelent meg március 15-én Freedom címmel.

Kobra - polgári nevén Brittany Paige - első körben négy éve, 2020 nyarán mesélt arról, miszerint szólólemezt tervez, pár hónappal azután, hogy a Kobra And The Lotus jövője pénzügyi problémák miatt teljesen bizonytalanná vált. 2019-ben könnyek közt mesélte az énekesnő, hogy gyakorlatilag semmit nem lehet tudni arról, mi lesz a banda sorsa. Némi vigaszt jelentett számára a Kamelot énekesével, Tommy Karevikkel kötött házassága - a pár 2020 áprilisában fogadott örök hűséget egymásnak.

Facebookján a szőke szépség ma fedte fel: ma jelent meg volna első szólóalbuma, a bejegyzésben pedig a késedelem okára is kitért, és több olyan dolgot is megoszott, amelyekkel manapság az új csapatok, művészek találkoznak.

Az albumom, amin hat évig dolgoztam, ma jelent volna meg. Minden egyes dal, vizuális elem, fénykép és videó hónapok munkáját, erőforrásait és személyes fejlődést igényelt - sokkal többet, mint ami a közösségi médiában néhány másodpercre felvillan, mielőtt tovagörgetnek. Rengeteg energiát fektetek az alkotásba. Ez az a kihívás, amivel az új művészeknek ma meg kell küzdeniük. A statisztikák lehangoló képet festenek: a Facebook-oldalam követőinek mindössze 0,08%-a értesült az új zenei és videós megjelenéseimről. Ez jól mutatja, mennyire korlátozó tud lenni a jelenlegi online környezet. Rendkívül elkeserítő szembesülni ezzel a helyzettel.

 

- kezdte sorait, majd eképpen folytatta:

Amikor 17 évvel ezelőtt megalapítottam a bandát és próbáltam eligazodni a zeneiparban, sok mindent megtapasztaltam, de mindent kaptam, csak meleg ölelést nem. Nehéz volt megőrizni a hitemet és önbizalmamat - olyannyira, hogy majdnem feladtam és kukába dobtam az első albumomat a kétségeim miatt. Mostanában pedig különösen nehéz nem érezni, hogy az algoritmus-alapú rendszerek és a digitális platformok korlátozásai tönkreteszik azt a rengeteg áldozatot és erőfeszítést, amit a hivatásomba fektettem. Úgy tűnik, mintha ezek a technológiai megoldások háttérbe szorítanák a valódi, emberi munkát és kreativitást a zeneiparban.

404412921_885710769579730_3356921682383824705_n.jpg

A közösségi média már a kezdetektől fogva szorongást keltett bennem, de mostanra ez csak fokozódott. Úgy érzem, egy végeláthatatlan versenyfutásba kényszerültem, ha azt akarom, hogy a zeném eljusson az emberekhez, és felépítsek valamit ebben a közegben. De én nem vagyok egy folyamatosan tartalmat gyártó tévécsatorna - inkább egy művészeti galériához hasonlítanám magam, ahol minden alkotásnak megvan a maga helye és ideje.

- vallott érzéseiről, majd felfedte, mikor is érkezik a várva-várt szólóalbum:

Az albumom megjelenik a nyáron. A lelki egyensúlyom érdekében fontos, hogy végigvigyem ezt a projektet. Limitált számú CD-t is tervezek kiadni. A pontos dátumot később jelentem be, de most szeretnék megosztani egy gondolatot: Ha úgy érzed, hogy az online világ jelenlegi trendjei nem illeszkednek hozzád, és emiatt szétrúgják a segged, tudd, hogy nem vagy egyedül. Ez nem csökkenti az értékedet vagy fontosságodat. Én is átélem ugyanezt. A következő dalom és videóm pont erről fog szólni - arról, hogyan zavarja össze a közösségi média az önértékelésünket. Ez egy lázadó hangvételű mű lesz. Számítok rá, hogy megosztja majd a hallgatóságot: lesznek, akik utálják majd, de sokaknak erőt ad. Ebben biztos vagyok.

 

 

 

komment

Sokoldalúnak ígérkezik Alissa White-Gluz szólóalbuma

2023. július 13. 16:32 - Jurancsik Eszter

355134667_825364138949813_6164045479632283397_n.jpg

Jó ideje, egészen pontosan hat éve dolgozik szólóalbumán Alissa White-Gluz. Az Arch Enemy frontasszonya egy tavaly márciusi interjúban elmondta: a kiadvány igen súlyos lesz, de tudni lehet azt is, hogy csapattársa, Jeff Loomis is segít a munkálatokban, de párja, Doyle is támogatja.

Nemrégiben újfent a készülő újdonságról mesélt egy interjúban, amelyből az is kiderült: sokféle elem megtalálható lesz a korongon.

Előszeretettel alkalmazom a különböző technikákat, éppen ezért szeretek olyan zenét írni, ami progresszív és helyet kap benne a kísérletezés is. A szólólemezemen lesz hörgés, lágy ének, black metal, operás elem és jazz is. Az igazi hangom amúgy is leginkább a jazz-es és blues-os vonalon mozog.

- kezdte sorait az énekesnő, aki még nem tudja, mikor lát napvilágot a számcsokor.

2016 szeptemberében szerződtem le egy albumra a Napalm Records-szel. Akkor sokan azt hitték, hogy már kész van a lemez, pedig még sehol nem tartottam. Aztán az Arch Enemyvel turnéztam egészen 2020 végéig.

304682839_10151844331734984_683268797096068405_n.jpg

Most már tényleg kész van, hiszen sokat voltam otthon, volt időm a dalokkal foglalkozni. Fantasztikus, imádom! Azonban nagyon óvatosnak kell lennem, mikor adom ki az albumot. Biztos akarok lenni abban, hogy megkapja a kellő figyelmet. Jeff írt néhány riffet az albumomra. Én is gitározom, de nagyon rosszul, az én terepem elsősorban az éneklés és a dalszövegírás. Mások is segítettek még, de az ő nevüket azonban még nem árulnám el. Kemény lemezt készítettem, de nem tudnám műfajilag behatárolni, csak annyit mondhatok, hogy nagyon őszinte lesz. Pontosan olyan, amilyen én vagyok, és remélem, hogy másoknak is tetszeni fog!

komment

Hivatalos: márciusban érkezik Floor Jansen szólóalbuma!

2022. december 12. 13:16 - Jurancsik Eszter

img-8683.jpg

Tavaly indította be szólókarrierjét Floor Jansen, a Fire, a Storm és a Me Without You című dalok igen szép sikereket értek el, noha az énekesnő elmondta: nem akar rockot játszani, szerzeményei is a könnyedebb hangzást képviselik.

Floor 2019-ben szerepelt a Beste Zangers című zenés szórakoztató műsorban szülőhazájában, Hollandiában, amely produkció keretein belül minden előadó más és más műfajokban próbálta ki magát. Az énekesnő számára a műsorban való részvétel nyitotta meg az ajtót afelé, hogy más vonalon is kipróbálja magát, hiszen a nézők meggyőződhettek arról, hogy Floor tud latin popot és reggaetont is énekelni.

Jelenleg a Nightwish-sal turnézik az énekesnő, aki nemrégi sikeresen felgyógyult a mellrákból, és bár januárban sugárkezelésre kell mennie, egészségét visszanyerte.

Tegnap hintette el a holland tehetség, hogy ma nagy bejelentésre készül, ami meg is történt: Floor első szólólemeze 2023. március 24-én kerül boltokba "Paragon" címmel.

Nagy örömmel jelentem be "Paragon" című debütáló albumomat! Készüljetek fel, március 24-én szélvihar jön! Ha megújulsz és fejest ugrasz az ismeretlenbe, az téged tesz jobbá. Az öregedés olyan ajándék, amely nem mindenkinek adatik meg. Szerencsésnek érzem magam, hogy olyan lemezt készíthettem, amilyet akartam, egy olyan kiadványt, ami megmutatja, merre is tartok az utamon. Elértem a célomat! Hálás vagyok mindenkinek, aki segített idáig eljutnom!

- adta hírül boldogan közösségi oldalain Floor, íme a korong borítója:

318876556_707673477386174_8596324691958527433_n.jpg

 

komment

Lzzy Hale nem tartja kizártnak, hogy szólólemezt készítsen

2022. november 02. 22:44 - Jurancsik Eszter

lzzy-hale-gibson-explorer.jpg

Egy internetes metal magazin beszélgetett nemrég a pennsylvaniai Halestorm frontlányával, Lzzy Hale-lel, a riporter pedig megkérdezte, tervez-e valaha szólóalbumot kiadni az énekesnő.

Nem zárom ki ezt a lehetőséget! A srácok a zenekarban tulajdonképpen könyörögnek nekem, hogy csináljam meg. Ők azok, akik azt kérdezik: 'Hé, csinálhatnál egy szólóalbumot, hogy legyen egy kis időnk pihenni?'  Rengeteg dalom van, amelyeket el tudnék képzelni egy saját albumon. Ezek a szerzemények hatással voltak a zenekaromra is.

- kezdte el fejtegetni az esetleges szólómunka témáját Lzzy.

Tehát abszolút benne van a pakliban, a zenésztársaim pedig mindenben támogatnak. Annyira segítőkészek, hogy már-már idegesítő!

- nevet az énekesnő, akinek persze esze ágában sincs elhagyni az együttest.

Ők a szövetségeseim, szerintem sokkal jobban ismernek, mint én saját magamat, de még talán a családomnál is jobban! És mindig olyan döntéseket hozunk, amelyek mindegyikünk számára megfelelőek. Soha nem szabtam meg, hogy ki mit vegyen fel, vagy mit csináljon.

letoltes_11.jpg

Mindannyian egy célért küzdünk, ahogy mindig is tettük. Minden egyes pillanatban azért harcolunk, hogy önmagunk legyünk, és a zenekar pillérei. A múltban akadtak, akik megpróbáltak minket egymás ellen hangolni, például azt mondták nekem, hogy hagyjam el a zenekart, és kezdjek szólókarrierbe, vagy hogy a bátyám (Arejay, a csapat dobosa - a szerk.) nem elég jó. Viszont ha valamelyikünk kiszáll a bandából, az már nem lesz többé az a Halestorm. 

komment

Majdnem teljesen elkészült Doro új albuma

2022. október 05. 09:29 - Jurancsik Eszter

161378_doro_2022_jamie_mcisaac_1200x630_011c6919.jpg

Nem unatkozik a németek metálkirálynője, hiszen Doro, amellett hogy szorgosan dolgozik új albumán, szeptemberben újra kiadta a Warlock nagy sikerű "Triumph And Agony" című korongját, amelyen olyan húzós dalok hallhatók, mint a Für Immer, az All We Are vagy a Kiss of Death - így ünnepelve meg a mű 35. születésnapját.

Az énekesnő utolsó szólólemeze "Forever Warriors/Forever United" címmel jelent meg 2018 augusztusában. Hónapok óta tudjuk, hogy Doro újabb anyagon dolgozik, amelynek folyamatáról most részleteket árult el a Metal Rules nevű magazinnak, amelyből kiderült: az új dalok nagyrészt elkészültek.

Az új lemez már majdnem elkészült. Körülbelül 80 százalékban kész van, és fantasztikus dalok vannak rajta! Éppúgy nagy himnuszok, gyors dalok, mint néhány igazán érzelmes dal. Szóval a lemez 80 százaléka már kész van. Azaz, a dalszerzés 80 százaléka kész, és már rengeteg anyagot felvettünk. 

- mesélte az énekesnő, akinek ez lesz sorjában a 15. szólóalbuma, és a tervek szerint jövőre kerül boltokba. 

De mennyire lesz hasonló a Forever Warriors/Forever United-hez?

Hasonló lesz, csak nem dupla CD lesz a csomagban. Jövőre lesz 40 éve, hogy színpadon állok. Ennek kapcsán is szeretnék valami különlegeset csinálni, de az új album csak egy CD-t tartalmaz majd.

komment
Címkék: szólóalbum Doro

Visszatér Dianne van Giersbergen - szólóalbumot ad ki az énekesnő!

2022. szeptember 14. 10:03 - Jurancsik Eszter

14325570567_6158d7b289_b.jpg

Nemigen lehetett hallani mostanság Dianne van Giersbergenről, akinek neve elsősorban a Xandria kapcsán csenghet ismerősen, noha Ex Libris néven 2004 óta saját zenekart is vezet, valamint csodálatos ékszereket kreál Precious Metal név alatt.

Miután 2017 szeptember 13-án, botrányos körülmények között távozott a Xandria fedélzetéről, úgy tűnt, az Ex Librisnek szenteli minden kreativitását, azonban tegnap - pontosan öt évvel a nagy port kavaró kilépés után - egy Facebookos poszttal jelentkezett a holland énekesnő, amelyből kiderült: szólólemezzel örvendezteti meg rajongóit, amely kiadvány a szimfonikus vonalon mozog majd.

A történet folytatódik...

5 évvel ezelőtt, éppen ezen a napon jött el az elkerülhetetlen pillanat, amikor meg kellett tennem azt a bejelentést, amely megváltoztatta az életemet. Ez egy olyan út volt, ami tele volt fentekkel és lentekkel, váratlan fordulatokkal. De bármilyen nehéz is volt, az élet ment tovább, és valami kivirágzott: ma büszkén és boldogan állok elétek, hogy bejelentsem: szimfonikus metal albumot készítek DIANNE név alatt.

- kezdte az énekesnő.

Izgatottan osztom meg veletek a borítótervemet és a vadonatúj logómat, mint ízelítőt az elkövetkezendőkből! Az elkövetkezendő 5 évben különböző kislemezeket fogok kiadni, és elviszlek titeket arra az útra, amin az elmúlt 5 évben végigmentem. Mesélek majd nektek az akadályokról, a félelmeimről, a sikerekről és a szívből jövő akaratomról, hogy folytassam a küldetésemet. Csatlakozzatok hozzám és járjátok velem együtt az utamat, bármi is legyen az, ami mögötte van! 

- invitálja rajongóit az utazásra Dianne, aki a fentieket olvasva hosszú távra tervez szóló projektjével.

306825370_653126049506045_8331877020236268523_n.jpg

komment
süti beállítások módosítása