Szeptemberben érkezik a Stream of Passion középlemeze!

2023. július 16. 16:04 - Jurancsik Eszter

stream-of-passion-band-2021.jpg

Nem kis megdöbbenést okozott a holland Stream of Passion, amikor tavaly ősszel bejelentették: hat évvel feloszlásuk után úgy döntöttek, hogy újra összeállnak és folytatják a zenélést. A banda reunion koncertjére - amely szeptember 9-én kerül megrendezésre a hollandiai Dynamo fesztiválon - mindössze öt óra leforgása alatt elkelt az összes jegy, ez pedig igencsak meglepte a Marcela Bovio énekesnő vezette csapatot, úgyhogy szeptember 8-án is lesz egy buli a fent említett rendezvényen.

Az énekesnő elmondta: amikor szólóalbumaira és másik projektjéhez, a Dark Horse White Horse-hoz írt zenét, nem tudott elvonatkoztatni attól, hogy némely dal eléggé Stream of Passion-ös hangulatot áraszt, ahogyan a zenekar tagjai azt is észrevették, hogy a rajongók még mindig éneklik a számaikat. Mivel a zenészek barátsággal váltak szét, nem volt kérdés, hogy újra megpróbálják együtt, noha akadtak nehéz időszakok is: Marcela és a basszeros Johan van Stratum évekkel ezelőtt elváltak, ezt követően pedig az énekesnő megküzdött a méhnyakrákkal. 

Korábban a formáció rajongói segítségét kérte, hogy egy vadonatúj dalokkal megpakolt EP-t rögzíthessenek, a közösségi finanszírozás pedig sikeres volt, ugyanis tegnap bejelentették: szeptember 9-én, azaz a második koncert napján jelenik meg a középlemez, amely a "Beautiful Warrior" címet viseli majd, és az első szerzeményt már hallhattuk is - ez volt júniusban a The Hunter.

 

komment

Klippremier: Stream of Passion - The Hunter

2023. június 09. 16:00 - Jurancsik Eszter

stream_of_passion.jpg

Nem kis meglepetést okozott rajongótáborának a Stream of Passion, amikor is bejelentették: visszatérnek. A holland zenekar 2016-ban, 11 év aktivitás után oszlott fel, búcsúajándékként pedig egy DVD-t is kiadtak, "Memento" címmel. Kiderült az is: szeptember 9-én a Dynamo fesztiválon adnak koncertet, ahol 2005-ben először felléptek, a jegyeket pedig vitték, mint a cukrot - mindössze 5 óra alatt elfogytak.

Marcela Bovio, a csapat mexikói származású énekesnője eközben sorjában kapta a pofonokat az élettől: 2018 folyamán véget ért 2011-ben kötött házassága Johan van Stratummal, aki a banda basszusgitárosa, majd 2019 nyarán méhnyakrákkal diagnosztizálták. Azonban nem hagyta el magát: másik projektjével, a Dark Horse White Horse-szal is foglalkozott.

A formáció vadonatúj EP-t rögzít, ennek előfutáraként ma megérkezett az első klipes dal, amely a The Hunter címet viseli, íme:

komment

Stream of Passion: új dal júniusban!

2023. május 20. 21:39 - Jurancsik Eszter

10271314_10152161269408681_5358424474690453579_o.jpg

Tavaly októberben jelentette be a 2016-ban feloszlott Stream of Passion, miszerint újra összeállnak és folytatják a zenélést.

A csapatot az énekesnő Marcela Bovio és Arjen Lucassen alapította 2005-ben, három albumot adtak ki, feloszlásuk évében pedig egy búcsú DVD-t rögzítettek "Memento" címmel. 

A frontasszony Marcela igen fájdalmas pofonokat kapott az elmúlt években, először 2018 folyamán véget ért a házassága Johan van Stratummal, aki a zenekar gitárosa volt, egy évvel később pedig méhnyakrákkal diagnosztizálták. Azonban a hónapokig tartó kezeléssorozatnak hála Marcela meggyógyult, és megkezdte a munkát saját projektjével, a Dark Horse White Horse-szal is.

Tervben van két koncert is, amelyet a hollandiai Dynamo fesztiválon adnak majd, és amely bulikra rekordidő alatt keltek el a jegyek, valamint megtudhattuk azt is, hogy a banda egy EP felvételét tervezi.

Ennek eredményeként június 9-én hallhatjuk az együttes vadonatúj dalát, amelyhez videoklip is készül, és a The Hunter címet viseli majd - egy kis ízelítő már látható is a kisfilmből:

 

komment

Stream of Passion: öt óra alatt elkeltek a jegyek a reunion koncertre, ráadást tervez a csapat

2022. november 17. 13:48 - Jurancsik Eszter

c74b9f2d80d3c346580f04927ae9fcf04156b454_hq.jpg

Néhány héttel ezelőtt jelentette be a holland szimfometalos Stream of Passion, hogy hat évvel feloszlásuk után újra összeállnak, amelyet egy fergeteges koncerttel ünnepelnek meg a Dynamo fesztiválonEindhovenben, 2023. szeptember 9-én.

Az Arjen Lucassen és Marcela Bovio által alapított csapat karrierje itt kezdődött 2005-ben, majd 11 év után, 2016-ban feloszlottak, "Memento" címmel pedig egy búcsú DVD-t is kiadtak. A zenekar tagjai ezután különböző projektekben dolgoztak tovább, Marcela -aki időközben a méhnyakrákkal is sikeresen megküzdött- szólóalbumai mellett a Dark Horse White Horse nevű formációt is életre hívta, azonban a dalok írásakor nem tudott elvonatkoztatni attól, hogy némelyiknek egyértelműen Stream of Passion-feelingje van, ez pedig megadta a kezdő lökést az újraegyesüléshez. Terveik között egy EP kiadása is szerepel, rajta vadonatúj dalokkal, tehát nagy eséllyel nemcsak a buli erejéig jönnek össze újra a tagok, hanem ismét zenekarként működnek tovább.

A reunion és a meghirdetett koncert híre gyorsan elterjedt, a show-ra pedig rekordidőn belül, 5 óra alatt minden jegy elkelt. Ez igencsak meglepete a bandát, így még egy fellépés tervben van, amelyre nagy eséllyel szintén hasonló gyorsasággal kapkodják majd el a holnaptól megvásárolható jegyeket, és amely 2023. szeptember 8-án lesz.

 

 

komment

Stream of Passion: középlemezt rögzít a zenekar!

2022. november 13. 11:30 - Jurancsik Eszter

Október végén nem kis meglepetést okoztak a metal rajongóknak a Stream of Passion zenészei, akik bejelentették: újra összeállnak.

stream_of_passion_rockbook_1.jpg

A csapat 2005-ben alakult, négy stúdióalbumot és két DVD-t is kiadtak, a másodikat feloszlásuk évében, 2016-ban, "Memento" címmel, afféle búcsúajándékként.

A tagok különböző projektekben is megmutatták tehetségüket, Marcela Bovio, a zenekar mexikói születésű énekesnője például szólóalbumokkal is jelentkezett, teljes értékű tagjává vált az Epicás Mark Jansen által alapított MaYaN-nek, valamint saját projektet is létrehozott Dark Horse, White Horse név alatt. És ne felejtsük el, hogy mindeközben legyőzött egy igen súlyos betegséget, a méhnyakrákot.

Az együttes 2023. szeptember 9-én, a hollandiai Dynamo fesztiválon jön össze újra, ott, ahol karrierjük is elkezdődött, és egy káprázatos koncertet terveznek adni. A reunion koncert bejelentésekor a formáció nem tért ki arra, hogy csak egy buli kedvéért egyesítik újra erejüket, vagy ismét zenekarként működnek tovább, ám Marcela mai hírleveléből erre is választ kapunk:

Egy EP felvétele és kiadása is szerepel a terveink között, vadonatúj dalokkal. Az elmúlt évben a dalok írása közben egyszerűen nem tudtam eltekinteni attól a ténytől, hogy némelyiknek egyértelműen Stream of Passion-ös hangulata van, ami egyfajta inspirációt adott ehhez az egész újraegyesüléshez :)

- fedte fel az énekesnő, 

Ehhez egy közösségi finanszírozási kampányt fogunk indítani, mivel gyakorlatilag a nulláról kell mindent újrakezdenünk. A kampány a koncertjegyek értékesítésével egy időben fog elindulni, így egyúttal néhány csemegéhez is hozzájuthatsz majd! Nagyon izgatott vagyok emiatt! De egy kicsit ideges is vagyok, azt kell mondanom. Ez egy hatalmas dolog, és nagyon remélem, hogy számíthatunk a segítségetekre!

komment

Visszatér a Stream of Passion!

2022. október 26. 11:16 - Jurancsik Eszter

sop.jpg

2005 és 2016 között alkotott a szimfonikus metalt játszó holland csapat, amelyet Arjen Lucassen és a mexikói származású énekesnő, Marcela Bovio hívott életre. Megalakulásuk évében, "Embrace the Storm" címmel jelent meg első albumuk,  Live in the Real World címen egy évvel később pedig első DVD-jüket is kiadták.

2009 májusában érkezett a második album, a "The Flame Within", amelyet a "Darker Days" követett 2011 júniusában, utolsóként pedig 2014 áprilisában a "The War of Our Own".

Marcela és a basszusgitáros Johan van Stratum 2011-ben összeházasodtak, majd 2018-ban barátsággal elváltak. A pár 2016-ban az Anneke van Giersbergen által alapított VUUR projekt részesei lettek, ám Marcela 2017 tavaszán zenei nézetkülönbségek miatt távozott a formációból.

A Stream of Passion 2016 tavaszán jelentette be, hogy 11 év közös munka után befejezik működésüket, búcsú DVD-jük "Memento" címmel, az év novemberében jelent meg.

streamofpassion_pitkings.jpg

Eközben a tagok különböző projektek mellett szólómunkákkal is jelentkeztek, Marcela Bovio -aki időközben sikeresen legyőzte súlyos betegségét, a méhnyakrákot- Dark Horse White Horse néven új projektet is létrehozott.

A mai napon azonban váratlan, de annál örömtelibb hír fogadta az együttes Facebookos oldalán a rajongókat: a zenekar feltámadt hamvaiból és 2023. szeptember 9-én egy reunion koncertet adnak a Dynamo fesztiválon.

Megtörténik! Ennyi év után is hallottuk, hogy énekeltek, és nem tudtunk nemet mondani... Egy bensőséges reunion show ott, ahol minden elindult.

- írta a csapat a friss közleményben, a jegyek pedig hamarosan kaphatók lesznek.

Nem tért ki azonban a banda arra, hogy csak egy koncertet adnak, vagy új lappal kezdenek ismét zenekarként.

 

komment

Marcela Bovio szólóalbumairól mesélt

2019. május 21. 15:24 - Jurancsik Eszter

Interjú az énekesnővel

A mexikói származású, 39 éves Marcela Boviót a 2005-ben, Hollandiában alakult Stream of Passionből ismerhetjük, majd a csapat 2016-os feloszlása után Anneke van Giersbergen VUUR nevű zenekarának tagja lett. 2017 áprilisában, zenei különbözőségek miatt Marcela távozott ugyan a bandából, de nem tűnt el a zenei életből. 

Ez évben megjelentette Unprecedented című albumát, 2018-ban a Through Your Eyes-t, majd boldogan jelentette be, hogy az Epicás Mark Jansen másik együttesének, a MaYaN-nek hivatalosan is az énekesnője lett - Marcela 2013 óta dolgozott együtt a formációval.

mayan2018g.jpg

Nemrégiben Mandy Jacobs kapta mikrofonvégre a vörös hajú szépséget, aki egyébként énektanárként is dolgozik, és főleg szólómunkáiról esett szó.

"A szólólemezeim teljesen más munkák, mint a MaYaN-nel felvett albumok. A Through Your Eyes egy akusztikus lemez; van itt zongora, cselló és hegedű is. Kamarazenének nevezem, mert ez a műfaj is nagy hatással van rám."

- kezdi Marcela, aki 2011-ben házasodott össze Johan van Stratummal, aki a Stream of Passion ex-gitárosa, jelenleg pedig a fent is említett VUUR-ben is játszik. Azonban a pár már nincs együtt, Marcela privát Facebookja szerint vége a szerelemnek, egyedülállóként tünteti fel magát.

"Minden dal témáját különböző személyek adták. Nagyon különleges módja volt ez a dalszerzésnek! El kellett merülnöm az ötleteikben, megpóbáltam olyan számokat írni, amelyek az én hangomhoz passzolnak, de mégis hűen közvetítik az eredeti üzenetet."

Elárulta azt is: mindig igyekszik a saját érzéseit is kifejezésre juttatni a dalokban, és elmesélte Hollandiába költözése titkát is. A Stream of Passion előtt a mexikói Elfoníában énekelt, ahol húga, a 36 éves Diana jelenleg is tag. De több fantáziát látott a Stream of Passionben, ezért döntött a váltás mellett - és nem mellesleg Johan iránt érzett szerelme is motiválta az egyéként négy nyelven beszélő Marcelát (angol, spanyol, holland, francia). 

És mikor kezdett énekléssel, zenével foglalkozni?

"17 éves voltam. Ekkor kezdtem rendszeres énekleckéket venni, hegedülök és egy picit zongorán is játszom."

c7d4c2f403aa58bfe3db4ec2f5afa7d0.jpg

Marcela megemlítette inspirálóit is: olyan nevek tartoznak kedvencei és példaképei közé, mint Tori Amos, Kate Bush vagy egykori VUUR-ös kolleginája, Anneke van Giersbergen. Az énekesnőről még annyit illik tudni, hogy eredeti szakmája szerint szoftverfejlesztő és van egy Monkey ("Majom") nevű cicája, akit egy menhelyről fogadott örökbe - a cuki macskának saját Istagram-oldala is van

De mit üzen azoknak a kedves mosolyú énekesnő, akik zenével kívánnak foglalkozni?

"Gyakorolni, gyakorolni, gyakorolni, minél többet! Ne hagyd, hogy bárki azt mondja, rossz hangod van, mert ilyen nincs, maximum rossz technika! Ha lehet, aludj minden nap 8 órát és igyál elég vizet!"

 

komment

Elbúcsúzott rajongótáborától a Stream Of Passion

2016. december 29. 15:24 - Jurancsik Eszter

Immár hivatalos a feloszlás

bucsu-dvd-vel-keszul-a-stream-of-passion-08311240.jpg

Az alábbi közlemény látott napvilágot a Stream Of Passion Facebook-profilján:

"Kedves Barátok és Rajongók!

Egyszerűen nem tudjuk szavakkal kifejezni, mennyire hálásak vagyunk minden szívmelengető támogatásért, amit az évek során kaptunk Tőletek. Ti tartottátok bennünk a lelket, amikor azt hittük, képtelenek vagyunk folytatni; a szép pillanatokat örökké a szívünkben őrizzük."

A holland banda 2005-ben alakult, négy nagylemezt jelentettek meg és a november végén kiadott búcsú DVD-t. 

Marcela Annek van Giersbergen új zenekarában, a VUUR-ban fog énekelni, a csapatban pedig férje, Johan van Stratum is gitározik majd. A többiek szintén maradnak a zenei pályán, de a Stream Of Passion története immár hivatalosan is véget ért.

 

komment

Stream Of Passion: november 25-én érkezik a DVD

2016. november 02. 14:30 - Jurancsik Eszter

A Marcela Bovio vezette holland csapat 11 év közös munka után a feloszlás mellett döntött, ám egy búcsú DVD-vel kedveskednek a rajongóknak, amely november 25-én kerül boltokba, és a Memento címet kapta

A szomorú hír bejelentése előtt Marcela már a szólóalbumán dolgozott, amely szeptemberben jelent meg Unprecedented címmel, így már jó ideje érlelődhetett a tagokban a szétválás gondolata.

14963340_10154212813508681_7133061563916857154_n.jpg

Kép: Facebook/Stream Of Passion

komment
süti beállítások módosítása