A holland formáció legújabb lemeze, a Moonbathers augusztus végén került boltokba és azóta is sorra aratja a sikereket, a csapat pedig javában turnéztatja a kiadványt.

A Blabbermouth nevű netes lapnak adott interjút a zenekar énekesnője, Charlotte és az alapító Martijn.

"Amikor egy új albumot készülünk kiadni, mindig eljátszunk néhány nótát élőben. Ez nagyon jól működik így, és összeáll a teljes kép. Eddig rendkívül elégedettek vagyunk!"

- kezdi Martijn, Charlotte pedig így folytatta:

"Rengeteg rock-rádiótól kapunk meghívást, és már nemcsak Hollandiában. A zenénk egyre elfogadottabbá válik."

A Delain első albuma, a Lucidity már 2005-ben rögzítve lett, de többszöri csúsztatás után egy évvel később jelent csak meg (2006. szeptember 4.), és bár kedvező fogadtatást kapott, a követekző korong, az April Rain csak 2009 márciusában lett kiadva. 2012. június 1.-jén a We Are The Others-szel rukkolt elő a csapat, amely által még több rajongót szereztek. A lemez címadó dala Sophie Lancaster emlékére íródott. Az angol lányt és barátját 2007-ben halálra verte egy csoport, mert a goth stílust képviselték. Két évvel később jött a The Human Contradiction, amellyel a zenekar népszerűsége még tovább nőtt olyan dalok által, mint pl. a Stardust vagy a Nightwish-gitáros Marco Hietala közreműködésével felvett Your Body Is a Battleground. A Moonbatherst nagy várakozás előzte meg, de a Lunar Prelude nevet viselő, február 19.-én piacra dobott EP-vel betekintést nyerhettünk a nagylemezbe, szerepelt a kiadványon ugyanis a klipes formában is megjelent Suckerpunch, valamint a Turn the Lights Out is. 

A Moonbathersen olyan zenei témákhoz nyúltak Charlotte-ék, amelyeket korábban nemigen lehetett felfedezni a műveikben. Ezért nem meglepő, hogy hatalmas sikernek örvend a korong, hiszen a számos újdonság, például a keleties stílusban született Danse Macabre vagy a Queen-feldolgozás Scandal igencsak komoly újításokat vezetett a csapat életébe. De nem hanyagolható el a Hands of Gold sem, amelyet Alissa White-Gluz (Arch Enemy) vendéghörgése tesz még izgalmasabbá.

"A lassú dalaink sötétek, de a lemez erőteljesebb dalai, mint pl. a Fire With Fire kompenzálják ezt. Sokszínűvé akartuk tenni az albumot, és úgy érezzük, ez sikerült is!"

- vélekedik Charlotte, és szavaiban van is igazság, hiszen a Moonbathers remek kritikákat kapott még a legszőrösszívűbb zenei újságíróktól is. 

A Charlotte Wessels vezette holland együttes csillaga megállíthatatlanul ível felfelé. A sokáig csak előzenekarként fellépő csapat mostanra hatalmas rajongótárbort gyűjtött maga köré 10 éves fennállása alatt. Magyarországon is többször felléptek, legutóbb a balatonszemesi RockParton tették tiszteletüket, de október 23.-án ismét láthatjuk őket a Barba Negrában, ahová elhozzák az új dalokat.

A lemez megjelenése (augusztus 26.) előtt már ízelítőt kaphattunk három dal formájában, a formáció ugyanis megjelentette a Suckerpunch-ot, a  The Glory And The Scum és a  Fire With Fire című szerzeményeket. 

A fő irányvonalat ismét Charlotte énekhangja adja meg, ám zeneileg sokkal változatosabb lett az album, mint az eddigiek. Érdekes zenei megoldások jellemzik a korongot, merészen olyan dallamokhoz és témákhoz nyúl a banda, amelyeket ezelőtt nemigen fedezhettünk fel kiadványaikon. 

Rögtön egy igen kemény nótával indít a csapat, a Hands Of Golddal, amelyben az Arch Enemy énekesnője, Alissa White-Gluz is közreműködik. Az amúgy sem tingli-tanglis számot Alissa hörgése még húzósabbá teszi. A második track a már jól ismert The Glory And The Scum, amely mély érzéseket pendít meg Charlotte szívhez szóló énekével. A szimfonikus rész kifogástalan, kemény dobtémákkal a szám közepén.

A Suckerpunch könnyedebb elemekkel indít, de aztán igazi Delain-dallá növi ki magát, és bár a végére teljesedik ki, a jóleső, izgalmas feszültség végig ott van az emberben. A The Hurricane-t a már-már rádióbarát hangzás jellemzi, ám egy igen erős dal, amelyre a mainstream zenét kedvelő közönség nem biztos, hogy harapna. Kellemes és érzelgős dal, remekül eltalált szöveggel és hangzásvilággal. Sorban követi a szerzeményt a Chrysalis – The Last Breath, elején a kissé melankolikus zongorajátékkal, amely picit emlékeztet a korai Evanescence-re, ám annál sokkal könnyedebb és éteribb a zene és Charlotte hangja is. Igen érzelemdús, lassú számról van szó, amelyben az énekesnő merészen játszik hangjával, hallgatása közben kedvünk lenne megölelni a szerelmünket, a szüleinket, bárkit, aki kedves nekünk. Bevallom, én elbőgtem magam a dal közben. A Fire With Fire energikusan induló, igazi fejrázós-ugrándozós nóta, olyan, mint néhány régebbi dal egybegyúrva és vérfrissítve, ám abszolút pozitív értelmezésben. A dob-és gitártémák abszolút a helyükön vannak, zseniális dallamérzékkel lett megalkotva a szám.

Az ezt követő dal, a Pendulum súlyosan indul és úgy is folytatódik. Némi power metal-hangzást is belecsepegtetett a zenekar, és talán pont ez adja a szerzemény gerincét.  Zseniálisan összedobott dal, jómagam biztosra veszem, hogy a koncertek állandó darabja lesz. Nem lepődnék meg, ha klip formájában is megjelenne. A Danse Macabre a Delain eddig teljesen ismeretlen oldalát mutatja be: Charlotte keleties stílusban énekel benne, de ettől persze még nem lesz japán vagy indiai metál. :D  A lágy hanghoz abszolút illő dallamokat főzött össze a csapat, ezzel egy álomszerű, csodás dalt kaptunk eredményül. A Scandal igazi gitárnyúzós darab a lemezen -és amely egy Queen-feldolgozás-, kicsit heavy metalosabb vizekre kalandozik. E tételben jön elő Charlotte igazán metálos hangja, a hangszerelés pedig egyszerre idézi a 80-as évek rockját és a modernebb elemeket. Mindez egy igen szerethető dalt alkot, az album egyik legerőteljesebb felvételét. A Turn The Lights Out lassan és lágyan indul, amelyből egy igen húzós, de nem túl kemény, közepes tempójú szám kerekedik. A dal közepén hallható dob-és gitárjáték dallamossága még inkább éteri magasságokba emeli a szerzeményt. A záró tétel, a The Monarch szimfonikus alapra épült, azzal indul, ám később jön a gitár, a dob és az ének, amely igen különlegesen cseng e dalban, és annak ellenére, hogy Charlotte hangja alig pár sort képez a szerzeményben, menthetetlenül az ember agyába vésődik. Nekem személy szerint a Pendulum és a Chrysalis – The Last Breath mellett ez a nagy kedvenc a korongról.

Összegezve: Charlotte Wessels és csapata ismét kitett magáért, igen húzós albumot hoztak össze, amelynek dalait a felfrissülés szóval lehetne leginkább jellemezni. Október 23.-án, a Barba Negrában élőben is hallhatjuk a nóták nagy részét a régi kedvencek mellett.

10/09