Martijn Spierenburg, a holland Within Temptation billentyűse 2001 óta erősítette a csapatot. Ma azonban szomorú bejelentést tett közzé a banda közösségi oldalain: a zenész úgy döntött, búcsút int a formációnak. Döntésének hátterében személyes tervei állnak, erről ő maga osztotta meg gondolatait:
"24 elképesztő év után meghoztam a keserédes döntést: útjaim elválnak a Within Temptationtől. Ez az utazás maga volt a csoda – tele felejthetetlen élményekkel, számtalan koncerttel, és azzal a kiváltsággal, hogy a zenekar és a stáb csodálatos tagjaival oszthattam meg a zenét. Végtelenül hálás vagyok minden egyes közös pillanatért, amit a színpadon és azon kívül átélhettünk, és ezek az emlékek örökké velem maradnak. A zenésztársaimmal együtt mindent – sőt, annál is többet – elérhettem, mint amit valaha is remélni mertem, amikor 1984-ben először leültem a zongora elé. A Within Temptation nem csupán egy zenekar volt számomra, hanem egy igazi család. A döntés meghozatala nem volt könnyű, és hosszú időn át érlelődött bennem."
- kezdte a sorait, majd kitért a döntés okára is:
"Most, hogy elbúcsúzom, izgatottan várom az új kihívásokat, amelyek lehetővé teszik, hogy tovább fejlődjek mind zenészként, mind emberként. Bár egy fejezet lezárul, a szeretet és tisztelet, amit a csapattársaim iránt érzek, örökre megmarad. A rajongóknak pedig szeretném kifejezni végtelen hálámat. A támogatásotok, energiátok és szeretetetek tették különlegessé ezt az utat. Ti voltatok a szívem dobbanása az évek során, és ezért mindig hálás leszek nektek."
A zenekar a következő szavakkal búcsúzott Martijntól:
"Köszönjük ezt a csodálatos 24 évet. Hihetetlen utazás volt együtt: több száz koncertet adtunk, a világ számtalan városát bejártuk, és közösen alkottunk zenét. Nagyon fogsz hiányozni, de ez nem búcsú – Sharon, Stefan, Ruud, Mike, Jeroen"