Az SDTV – Stonedead Festival interjújában a Battle Beast basszusgitárosa és alapító tagja, Eero Sipilä, valamint a zenekar új énekesnője, Marina La Torraca beszéltek Noora Louhimo távozásáról, Marina érkezéséről, illetve arról, hogyan képzelik el a közös folytatást.
Marina számára nem kis feladat egy olyan énekesnő helyét átvenni, aki hosszú éveken keresztül meghatározó arca és hangja volt a Battle Beastnek. Arra a kérdésre, milyen érzés bekerülni a zenekarba és idővel a saját karakterét is hozzáadni annak világához, így válaszolt:
Óriási megtiszteltetés. Ez az első dolog, amit szeretnék leszögezni. Tényleg nagyon megtisztelő számomra. Közben rengeteg érzés kavarog bennem, mert elképesztően keményen dolgoztunk, végigjátszottuk az egész nyári szezont. A nyári fesztiválszezon pedig mindig valamivel megterhelőbb, mint egy hagyományos turné. Épp erről beszélgettünk: rengeteget utazunk, sokszor alig alszunk, előfordul, hogy két koncert követi egymást úgy, hogy a kettő között gyakorlatilag nem is sikerül pihenni. Engem pedig rögtön az elején bedobtak az oroszlánok közé.
Először jött az ázsiai turné márciusban, utána pedig volt egy kisebb szünetünk, ami igazából nem is volt szünet. Már próbáltunk erre az időszakra, közben pedig más dolgokkal is foglalkoztunk. A srácoknak szintén rengeteg dolguk volt, mert minden elképesztően gyorsan történt Noora távozásával és az én érkezésemmel. Egyszerűen csak annyi volt: »Rendben. Gyerünk, gyerünk, gyerünk!«
Arról, hogyan esett éppen Marinára a választás, Eero Sipilä elárulta: valójában nem volt hosszadalmas válogatás, sőt még egy rövid listát sem állítottak össze a lehetséges jelöltekből.
Nagyon gyorsan kellett gondolkodnunk, amikor tavaly nyár végén Noora bejelentette, hogy távozni fog. Mi pedig csak néztünk, hogy: »A francba. A francba. A francba. Most azonnal új énekes kell.« Ráadásul már lekötött koncertjeink is voltak. Én egy kicsit katatón állapotba kerültem. Csak ültem, hogy: »Fogalmam sincs, mit csináljunk.« Szerencsére Joona [Björkroth], a szólógitárosunk rögtön kapcsolt, és azonnal munkához látott, elkezdett új énekeseket keresni. Végül azonban egyáltalán nem jutottunk el odáig, hogy legyen valamiféle rövid listánk vagy több különböző tervünk. Egyszerűen csak azt mondtuk: »Itt van Marina. Kurva jól énekel. Remek embernek tűnik. Kérdezzük meg. Nézzük meg, mit válaszol.« A többi pedig már történelem. Nem volt lista. Tényleg nem volt. Csak Marina volt. Ő volt az egyetlen ember, akit komolyan fontolóra vettünk, és az egyetlen, akit meg is kerestünk.
Utólag örülök, hogy így alakult, mert ha több időnk lett volna gondolkodni, mérlegelni, majd újra átgondolni az egészet, akár sokkal rosszabbul is elsülhetett volna. Az ember ilyenkor elkezdi megkérdőjelezni saját magát: »Biztosan ő a tökéletes választás?« Nekünk viszont egyszerűen gyorsan kellett döntenünk.”
Marina szerint éppen ez különböztette meg az egészet egy hagyományos meghallgatástól. Musicalszínházi tapasztalatai miatt eredetileg arra számított, hogy hosszú, többfordulós kiválasztási folyamat vár rá.
Nem volt casting, nem volt valami bonyolult meghallgatássorozat. Dolgoztam musicalszínházban, szóval pontosan tudom, milyen az, amikor hónapokig tart egy meghallgatás: továbbjutsz a következő körbe, aztán jön még egy kör, majd még egy... Voltam már ilyen helyzetben. Éppen ezért én is valami ilyesmire számítottam. Azt gondoltam: »Na, ebből most egy komplett meghallgatási procedúra lesz.« De nem az lett.”
Természetesen az egyik legérdekesebb kérdés az, milyen irányba indul majd a Battle Beast következő fejezete immár Marina hangjával. Az énekesnő szerint egyelőre ők maguk sem tudják pontosan, mi fog kisülni az új felállás közös munkájából, és éppen ez benne az izgalmas.
Őszintén szólva most egy nagy kísérletbe kezdünk. Amint véget ér a nyári szezon, neki is állunk. Aztán meglátjuk, mi lesz belőle. Amennyire én tudom, a Battle Beast mindig is így írt dalokat. Nincs valamiféle előre meghatározott receptjük. Nem úgy működik, hogy... egyszerűen érzik, amit csinálnak, és azt írják meg, amit akarnak, amiben hisznek. A lényeg nagyjából annyi, hogy: »Ez jó.« Mi is ezt próbáljuk majd megtalálni. Amíg az, amit csinálunk, jó, addig engem különösebben nem érdekel, hogy azt mondhassam: »Ez az én kézjegyem. Ez az én saját stílusom.« Nem igazán erről szól. Sokkal inkább arról, hogy nézzük meg, mit tudunk közösen létrehozni, és csináljunk valami igazán jót.”
