Következő albumán dolgozik az Elysion

2018. április 23. 11:43 - Jurancsik Eszter

Egy görög lapnak adott interjút Christianna

A görög Elysion 2006 óta létezik, pályafutásukat Maxi Nil énekesnővel kezdték, aki 2008-ban lépett ki a zenekarból az osztrák Visions of Atlantis kedvéért, amely bandának 2013-ig ő volt a frontlánya. Christianna Hatzimihali került a helyére, akivel a csapat 2009 decemberében kiadta a Silent Scream című debütáló albumát.

9742a75039191fc5b4f3f95f372912ba.jpg

A korong hatalmas siker lett, sokak kedvencévé tette az együttest. Következő anyaguk a Someplace Better címet kapta és 2014 januárjában jelent meg.

 

Christianna korábban elárulta: Maxi Nillel nagyon jó barátnők, rengeteg segítséget kapott a dalszövegíráshoz. Ami az éneklést illeti, Christianna kicsi kora óta a zenében él, hiszen édesapja operaénekes volt, ám ő maga soha nem járt hangképző tanárhoz, 15 éves kora óta autodidakta módon tanul. 

Jó ideje nem hallatott magáról az athéni formáció, ám nemrégiben a Rock Overdose internetes magazinnak adott egy kisebb interjút a tervekről Christianna. Már 2016-ban tudni lehetett, hogy a csapat harmadik lemezén dolgozik, ám eddig semmilyen konkrét információ nem látott napvilágot a készülő korongról.

"Nem hiszem, hogy van egy >>kötelező<< időtartam arra vonatkozóan, hogy mikor jelentessenek meg a bandák albumokat."

- kezdte a dalos pacsirta.

"Most jött el az ideje az új dalok készítésének, rögzítjük a harmadik lemezünket. Folyamatosan új dolgokat alkotunk, ehhez pedig idő kell. 12 éve ugyanazzal a lemezkiadóval dolgozunk, és nekik is megfelel a munkatempónk."

 

Christianna elmondta véleményét az utóbbi években tapasztalható female metal zenekarok felbukkanásáról is.

"Jó, ha a női énekesekkel rendelkező csapatok támogatják egymást. Mi sosem versenyeztünk más együttesekkel. Elsősorban a saját dolgainkkal foglalkozunk, de ha bárkinek segítségre van szüksége, mi készséggel állunk rendelkezésére. Ám a legtöbb bandánál azt látom, hogy veszélyben érzik magukat más zenekarok miatt. Furcsán hangozhat, de én sosem éreztem ilyet."

Megtudhattuk azt is, hogy kamaszkorában kezdett a metál felé fordulni, az Iron Maiden a mai napig az egyik legnagyobb kedvence. Édesapja révén főleg klasszikus zene vette körül, és a rockot, a metált afféle "tiltott gyümölcsnek" érezte. A női énekesekkel rendelkező csapatok közül főleg az In This Momentet és a Halestormot kedveli Christianna.

12243281_920878304613985_8115871008784682464_n.jpg

Napjainkban sűrűn szerepel a médiában a szexizmus. Érte valamilyen atrocitás Christiannát?

"A zenekarral kapcsolatosan soha! Mint magánembert igen, de ez nem kapcsolódik a zenéhez."

Végül pedig egy jó tanács a kezdő énekesnőknek:

"Ne hagyjátok, hogy bárki irányítson Benneteket!"

komment
süti beállítások módosítása