Az új Nightwish-album nagy része már elkészült

2018. július 20. 16:38 - Jurancsik Eszter

Tuomas Holopainen mesélt a készülő kiadványról

A Nightwish márciusban indult turnéra az akkor megjelentetett Decades címre keresztelt válogatásalbumával, ám korábban a zenekar elárulta: készülőben vannak az új album dalai is, továbbá a korong koncepciója is összeállt a zeneszerző-alapító Tuomas fejében.

Nemrégiben került megrendezésre Kitee-ben a Kitee International Music And Art Festival - a rendezvényen mesélt a csapat zenemágusa a készülő kiadványról.

"Az album készítése rendben halad, 80-90%-ban már elkészültek a dalok. Hatalmas áradat indult el, amikor tavaly befejeztük az Auri (Tuomas, Troy Donockley és Johanna Kurlela közös projektje - a szerk.) lemezfelvételeit."

Mint ismeretes, a Nightwish előző turnéjának végén Tuomas kisebb alkotóművészi válságot élt át. Szerencsére az Auri a Nightwish-dalok írásához is erőt adott a zenésznek.

070b3eabad7995ef87ab21928a748ae1.jpg

"Valami kattant a fejemben, nagyon izgatott voltam. Tegnap este is írtam egy dalt, valószínűleg 10 vagy 11 szerzemény lesz a lemezen. 2019 nyarára tervezzük a stúdiómunkálatokat, tehát nagy eséllyel 2020 tavaszán fog megjelenni az album."

- árulta el Tuomas, aki azt is elmondta: ismét a London Session Orchestra-val dolgoznak majd együtt, amely zenei társulat többek közt a 2004-es kiadású Once lemezen is biztosította a szimfonikus hangzást. A keverés pedig a Finnvox stúdióban zajlik majd.

 

komment
süti beállítások módosítása