A Women In Rock Tour nevet viseli fellépéssorozat keretein belül március 30-án az S8 Underground Clubban teszi tiszteletét a milánói heavy metalt játszó Temperance. Az Alessia Scolletti énekesnő vezette banda "Diamanti" című nagylemeze 2021 novemberében jelent meg, igen szép sikerekkel gazdagítva a csapatot.
A koncert napján nem kevesebb, mint négy vendégzenekar is színpadra áll, a sort a budapesti szimfonikus-gótikus Æternight nyitja, őket követi a melodic metalban utazó francia/olasz Attractive Chaos, majd a Meteoraés a Marina La Torraca vezette Phantom Elite érkezik, Alessia és a srácok pedig 22:10-től játszanak.
Marina La Torracát a Phantom Elite és az Exit Eden énekesnőjeként ismerhettük meg, nekünk adott interjújában elárulta, hogy zenés színész a végzettsége és több musicalben is szerepelt már.
A brazil származású Marina most új dologban próbálja ki magát: énektanárként is bemutatkozik a nagyédeműnek, tehát aki éneket szeretne tanulni, vagy csak megtalálni a saját hangját, ne habozzon jelentkezni a déli szépségnél a hello@latorracastudio.com email címen!
Kisebb európai turnéra indul december 14-ével az Elina Siirala alapította Angel Nation, a fellépéseken pedig a holland Phantom Elite kíséri a csapatot. A zenakar énekesnője Marina La Torraca, aki az Amanda Somerville által életre hívott Exit Edenben is ténykedik, valamint mi is interjút készítettünk vele februárban.
Az első buli december 14-én lesz Londonban, ahol a finn származású Elina csaknem 10 éve él, az utolsó koncertet pedig 22-én a dél-hollandiai Weert-ben tartják.
A finn szőkeség nem vesztegeti az idejét, hiszen amellett, hogy megjelenik régi csapatának új korongja, a Leaves' Eyes lemeze is hamarosan boltokba kerül.
Sander Gommans neve ismerősen csenghet a metálrajongók számára, hiszen Apocalypse néven alapított együttest 1995-ben Hollandiában, amely nem sokkal később már az After Forever nevet viselte. A csapat 2009-ben oszlott fel, ám nemcsak az énekesnő Floor Jansen maradt meg a köztudatban, hanem Sander is, aki különböző projektekben dolgozott, illetve Amanda Somerville énekesnő férje. Ő a háttérből irányítja a munkálatokat, mint producer.
Facebook/Phantom Elite
Új csapatának, a Phantom Elite-nek énekesnőjével, Marina La Torraca-val készítettünk egy villáminterjút nemrég, fogadjátok szeretettel!
Sandert már jól ismerik a magyar rajongók az After Forever, HDK, és a Sommervilel/Kiske projektből, de mit lehet tudni a zenekar többi tagjáról és Rólad, Marina?
"Majdnem mindannyian régóta dolgozunk már ebben a műfajban, számos ismert névvel. Nekem az elmúlt 15 évben sok bandám volt Brazíliában (ahol a zenei karrierem kezdtem) és Németországban, itt például a Highlight Kenosis. A végzettségem zenés színész - előadóművész."
Hogyan lettél metálénekesnő és kik a példaképeid?
"Bruce Dickinson női megszemélyesítője akartam lenni 15 évesen! (nevet) Ezután nem volt megállás! Egyébként rengeteg kedvenc művészem van, rengeteg műfajból, Dio-tól (olasz származású amerikai metálénekes) elkezdve Lady Gagán át a népszerű Broadway-sztárokig."
Hogyan kerültél kapcsolatba Tobias Sammet-tel és az Avantasiával?
"Amanda Somerville-n keresztül ismertem meg Tobiast. Ő volt a mentorom! Amanda tavaly családi okok miatt nem tudott részt venni néhány Avantasia show-n, és engem ajánlott maga helyett."
Milyen szerepet alakítottál és melyik darabban a DS Entertainment-nél? (ez egy német musicales projekt - a szerk.)
"Rengeteg szerepet játszottam, a lista igen hosszú! (nevet) Például Nala (Az oroszlánykirály), Anna (Frozen), Jázmin (Aladdin), Sarah (Vámpírok bálja), Janet (Rocky Horror Show) és még sorolhatnám."
Facebook/Phantom Elite
Azt tudjuk, hogy a Phantom Elite születése nagyjából tavaly nyarára tehető, de hogyan történt az alapítás?
"Valóban, tavaly alakultunk, de a zenekar ötlete már körülbelül két éve foglalkoztatta Sanderst. Olyan együttest akart, aki élőben játssza majd a HDK anyagát. Mi ugyebár évek óta ismertük egymást, így nem volt nehéz bővíteni a csapatot."
A zenekar debütáló videója máris látható a videómegosztókon Sirens Call címmel, de úgy tudjuk, nagylemez kiadásán is dolgoztok. Hol tart most a munka és milyen lemezre számíthatunk?
"Még pár dal írása folyamatban van, és alig várjuk, hogy stúdióba vonuljunk. Nagyon igyekszünk, hogy a kísérletezés során ne szülessenek közhelyes dolgok, ugyanakkor rengeteg progresszív elemet, egyedi gitárt és dallamos éneket szeretnénk."
Hamarosan itt a fesztiválszezon, várható valahol a zenekar felbukkanása, illetve mik a további terveitek erre az időszakra?
"Nemrégiben erősíthettük meg, hogy szeptemberben, az Eindhovenben (Hollandia) megrendezésre kerülő Femme Metal Eventen a Delain és a Mayan társaságában játszunk majd! De ha aktualitása lesz, még több show bejelentésre kerül majd."
A zenekar Facebookos oldala itt, hivatalos weblapja itt, Youtube-os csatornája pedig itt érhető el!