Magyar nyelvű female metal blog

Fémcsajok


Babymetal: öt év után ismét trióban nyomul a csapat

2023. április 03. - Jurancsik Eszter

fssnozoagaata7e.jpeg

Két 11 (Moametal és Yuimetal) és egy 13 éves  tinilány, Su-metal alapította a Babymetalt Tokióban, 2010-ben, azóta pedig három nagylemezt is kiadtak: elsőként jött a "Babymetal" (2014), majd "Metal Resistance" (2016) és a "Metal Galaxy" (2019) , március 24-ével pedig boltokba került legújabb, "The Other One" című korongjuk is.

2018 folyamán Yuimetal elhagyta a formációt, azóta ténykedett Moa és Su duóként, ám ma új tagot mutattak be a rajongóknak: ő Momometal, polgári nevén Momoko Okazaki. A 20 éves lány eddig is a csapattársai mellett dolgozott, mint táncos, valamint a kelet-ázsiai médiában már ismert személyiség, megfordult már a Sakura Gakuin nevű együttesben, valamit szerepelt egy dél-koreai valóságshowban is. 

 

Íme, a 21. század legnagyobb hatású fémcsajai!

fotojet_1_10.jpg

A Loudwire magazin összeállított egy listát a rock és metal szcéna legnépszerűbb frontembereiről, az 50 zenész között pedig szép számmal akadnak énekesnők is. Lássuk, kik ők és hanyadik helyet kapták!

45. SU-METAL (BABYMETAL)

sumetal.jpg

Két 11 (Moametal és Yuimetal) és egy 13 éves  tinilány, Su-metal alapította a Babymetalt Tokióban, 2010-ben, azóta pedig három nagylemezt is kiadtak: elsőként jött a "Babymetal" (2014), majd "Metal Resistance" (2016) és a "Metal Galaxy" (2019), ám idén érkezik a "The Other One", március 24-ével landol a boltok polcain az újdonság. Yuimetal 2017-ben kivált a csapatból, de Su-metal és Moametal duóban folytatták tovább. A Loudwire kiemelte Su-metal erőteljes hangját, hibátlan színpadi mozgását, amelyekkel belopta magát a metal kedvelő közönség szívébe. 

32. TATIANA SHMAYLUK (JINJER)

tatiana.jpg

A Jinjer igen látványos áttörést produkált az utóbbi években, ők tették fel végleg Ukrajnát a metal térképre. A sokáig csak előzenekarként fellépő banda mára headliner turnékat tart, amelyeken rendre telt házasak a bulik. Tatiana, a formáció énekesnője bámulatosan gyorsan képes váltani a tiszta ének és a férfiakat megszégyenítő hörgés között, mindemellett egy rendkívül dekoratív és szerény lány, aki a hazáját sújtó orosz ostrom ellen sem szívbajos felemelni a hangját. A Jinjer a háború kitörése (2022. február 24.) óta minden koncertet adománygyűjtésre használ fel. 

27. SHARON DEN ADEL (WITHIN TEMPTATION)

sharon_2.jpg

1996 óta arca és hangja a holland Within Temptationnak a lassan 49 évesen is csúcsformában lévő Sharon den Adel. A kezdetben gótikus-szimfónikus metalban utazó zenekar mára áttért a modernebb hangzásra, ám a csapat rajongóit ugyanazzal a bájjal babonázza meg a frontasszony, mint a kezdetekkor. 

22. CRISTINA SCABBIA (LACUNA COIL)

cristina.jpg

A milánói csapat 1994-ben alakult. Azóta több tagcsere és távozás is tarkította az együttes karrierjét, ám a kevés megmaradt tagok között van az énekesnő Cristina Scabbia. A lírai alt hangszínnel rendelkező fronthölgy idén már 51 éves lesz, ám ez cseppet sem látszik Cristinán, aki elmondása szerint nem cigarettázik, nem iszik alkoholt és mindig időt szán a minőségi pihenésre, ez a titka fiatalosságának. 

16. TARJA TURUNEN

tarja-turunen-12.jpg

Senkinek sem kell bemutatni azt a nőt, aki a mai napig sokak szemében hatalmas példakép és a Nightwishból történő kényszertávozása óta (2005) óta egy igen sikeres és gazdag szólókarriert sikerült felépítenie. A finn énekesnő lírai szopránja sok fiatal énekesnőt motivál a klasszikus énektanulásra, ám egyedi stílusa, különleges színpadi outfitjei (amelyeket ő maga tervez) és hihetetlen energikussága nem véletlenül tette Tarját a legnépszerűbb előadók egyikévé.

11. ALISSA WHITE-GLUZ (ARCH ENEMY)

alissa_4.jpg

2014 óta erősíti a svéd dallamos death metalban utazó Arch Enemyt a kanadai származású Alissa, aki a hörgés mellett tiszta énekhangját is remekül használja - egyébként csaknem öt oktávot tud kiénekelni. A színpadon buldózerként tomboló énekesnő külsejével sem áll be a sorba, valamint vegán életmódjáról és az állatok jogaiért való küzdelméről is híres.

10. ANGELA GOSSOW

angela_gossow-1000x515-1484320839.jpg

Szintén az Arch Enemy köreiben vált ismertté a német Angela, aki végül maga választotta helyére távozásakor Alissa White-Gluzt. Amikor 2000 folyamán a zenekar tagja lett, a metalban még nem sok olyan női frontember volt, aki főleg a hörgést alkalmazta előadásmódjában, ám sokakat pont ő ösztönzött arra, hogy megtanulják ezt a technikát, amely korántsem olyan könnyű, mint amilyennek tűnik. Az együttesből való távozása óta két gyermeke is született a most 48 éves énekesnőnek, menedzseli egykori csapatát és a svéd/dán Amaranthe-ot is, valamint Alissához hasonlóan ő is vegán.

süti beállítások módosítása