Ailyn: "Olyan emberek vesznek körül, akik valóban a barátaim."

2020. május 11. 00:41 - Jurancsik Eszter

A Her Chariot Awaits-ről és a zenéről mesélt Ailyn

Rekordhosszúságú ideig, 8 éven át erősítette a norvég Sireniát Pilar Giménez Garcia, azaz Ailyn, aki 2016-os kényszertávozása után sem hagyta magát leírni. Számtalan zenésszel, együttessel dolgozott, majd tavaly életre hívta saját csapatát, a Her Chariot Awaits-et. Zenésztársai között megtalálható az Adrenaline Mob-os Mike Orlando is.

hca2.jpg

A spanyol szépséggel most a MetalGossip nevű orosz internetes magazin készített interjút - Ailyn csapatáról és életéről is sok dolgot megosztott.

A világban jelenleg tomboló koronavírus igencsak megnehezíti a zenészek életét, hiszen nem tudnak koncertezni, ez alól Ailynék sem kivételek. Kiderült: az énekesnő éppen rokonlátogatóba érkezett szülőhazájába, amikor a vírus igazán tombolni kezdett, és lezárták a határokat.

"Amikor ez elkezdődött, megpróbáltam újrafoglalni a repülőjegyemet, hogy visszautazhassak Norvégiába, de ez lehetetlen volt, minden járatot töröltek. De hálás is vagyok, mivel a szeretteimmel vagyok, és noha nem tudok Norvágiába visszamenni, nem vagyok egyedül. Az egyetlen probléma az, hogy a barátom és a kiskutyám ott vannak, tehát egyelőre nem tudok hazajutni hozzájuk. A koronavírus Spanyolországban eléggé brutális, de mindent megteszünk ellene. Itt próbálom okosan kihasználni az időmet és aktív lenni, mivel bezárva nagyon könnyű lehangolttá válni és megküzdeni azzal az érzéssel, hogy semmit nem csinálok, ezért úgy döntöttem, hogy lefoglalom magam olyan dolgokkal, amiket szeretek."

- kezdte Ailyn a jelenlegi vírushelyzet kapcsán. De hogyan jött a Her Chariot Awaits ötlete?

"Az együttes gondolata akkor jött, amikor a Frontiers kiadó kapcsolatba lépett velem. Azt mondták, hogy Mike Orlandóval új zenekaron dolgoznak, és megkérdezték, szeretnék-e benne részt venni. Aztán arról beszélgettünk, hogy kinek milyen ötletei vannak. A felvételeket a Sonic Stomp stúdióban készítettük New Yorkban. Először azt terveztük, hogy keresek egy stúdiót, ahol felveszem az énekes részeimet, és elküldöm a fájlokat Mike-nak , hogy dolgozhasson vele. De miután gondolkodtunk egy kicsit, úgy döntöttünk, hogy sokkal jobb a projekt, ha New Yorkba utazok és Mike stúdiójában énekelnék, mert a közvetlen munkakapcsolat könnyebbé tenne mindent. Azt hiszem, ez volt a legjobb, amit tehettünk. Nagyszerű élmény volt együtt dolgozni Mike-kal, Jeffel és Briannel, nagyon jól szórakoztam!"

Kiderült az is: a szövegeket Mike írta, Ailyn pedig reméli, hogy a érkező nagylemez tetszeni fog majd a rajongóknak.

Elkerülhetetlen volt, hogy ex-zenekara, a Sirenia szóba kerüljön. Miben látja a különbséget az énekesnő a két csapat között? Könnyebb volt a munka a Her Chariot Awaits-sel?

hca1.jpg

"Igen, sokkal könnyebb volt a közös munka, mivel a Sireniával szinte lehetetlen volt közös nevezőre jutni. Nem volt beleszólásom semmibe, én csak énekelhettem. De a Her Chariot Awaitsben teljesen másképp mentek a dolgok. Mike bátorított, hogy új technikákat fedezzek fel, és imádtam. Nagyon szerettem, hogy a korábbiaktól eltérő módon tudtam használni a hangomat. Nagyon vicces volt."

Ennek ellenére Ailyn úgy gondolja: mind a Sireniában megismert hangja, mind az új együttesben megmutatott oldala remekül megfér egymással. Azt is elárulta: először szólóalbumot tervezett, de aztán jött a Her Chariot Awaits ötlete és ez mindent felülírt. Tervez továbbá közös munkát egy orosz együttessel is, ám a csapat nevét egyelőre titok fedi.

Magánéletéről az énekesnő elárulta: nehéz éveken van túl, mint azt korábban megírtuk, depresszióval küzdött, Sireniából való kirúgásának sztoriját pedig a legtöbben ismerik: 2016 májusában váratlanul elhunyt édesanyja, ez pedig a kiskora óta inzulinfüggő cukorbetegséggel élő Ailynnél egészségi problémákat okozott. Orvosa pár hét pihenést írt elő számára, továbbá elmondta: a hangja sem úgy reagált, ahogy szerette volna, nem tudta vállalni a nyári koncerteket. Ekkor a banda egyik kóristája, Emmanuelle Zoldan helyettesítette őt, majd robbant a bomba: Ailyn távozik, az év szeptemberében pedig a zenekar bejelentette: hivatalosan is a francia Emmanuelle marad a frontasszony.

"Amikor kidobtak a Sireniából, eleinte nagyon rosszul éreztem magam. Csak azt akartam, hogy másképp kezeljenek bizonyos dolgokat, mivel akkor nagy szükségem lett volna a baráti támogatásra. De nem bántam semmit. Voltak jó és rossz dolgok is, mint az életben. Amit az egészből megtanultam, most már tudom, hogy kik a valódi barátok, és kik nem azok. Mint tudható, néhány ember csak akkor áll melléd, amikor a dolgok jól mennek, de ha valami rosszra fordul, akkor sehol sincsenek! Szóval örülök, hogy ez történt, így most olyan emberek vesznek körül, akik valóban törődnek velem!"

- fejtette ki véleményét egykori zenekara kapcsán Ailyn, aki 2010 óta él Norvégiában. De mi a különbség a spanyol és a norvég élet között?

"Elsősorban az időjárást mondanám, de az ételeket is. A hagyományok nagyon különbözőek! Például itt vannak trollok; )"

- mesélte nevetve az énekesnő, aki elmondta, hogyan lehet együtt élni a cukorbetegséggel:

"Gyógyszereket kell szednem, egészségesen élek és étkezem, az utóbbi időben sportolni is elkezdtem. Nem dohányzom és alkoholt is nagyon ritkán fogyasztok!"

hca3.jpg

Rajongói tudják, hogy Ailyn 2007-ben szerepelt a spanyolországi X-Faktorban, ahonnan a negyedik körben esett ki. De mit gondol a tehetségkutatókról, 13 év távlatából?

"Őszintén szólva, néha szeretem nézni ezeket a műsorokat. Mindig jó látni mások tehetségét, de most, ennyi tapasztalattal a hátam mögött, nem javaslom az énekeseknek, hogy ilyen műsorokba jelentkezzenek. Talán sok évvel ezelőtt az ilyen show-k valóban segítették a művészeket karrierjük felépítésében, de az utóbbi időben azt gondolom, hogy tele vannak hazugságokkal. Úgy értem, természetesen kapsz pár perc hírnevet. Ám utána nagyon nehéz megfelelni az elvárásoknak. Ha részt veszel egy ilyen produkcióban, termékké válsz. De amint befejeződik és felhasználták téged, magadra maradsz, útmutatás nélkül. Sokat tanultam magamról, amikor részt vettem ebben, és nem minden úgy volt, ahogy elképzeltem."

- intette óva a tehetségkutató műsoroktól az énekeseket Ailyn, aki a Her Chariot Awaits-sel május 22-én küldi boltokba első lemezét - a korong a zenekar nevét viseli majd.

komment

Liv Kristine: "Zenészként még sok dolgot kell tennem a világon..."

2019. szeptember 14. 20:55 - Jurancsik Eszter

Terjedelmes interjút adott az énekesnő

A norvég származású Liv Kristine-nek igencsak kijutott a nehézségekből az utóbbi években. Biztosan mindenki emlékszik 2016 áprilisára, amikor is az énekesnőt kipenderítették az általa alapított Leaves' Eyes-ból - helyére Elina Siirala (Angel Nation) került. Kemény élethelyzeteiről, a zenéről és egyebekről mesélt részletesen Liv a Metal Gossipnak - az interjú még korábbról való, de mondanivalója most is aktuális.

liv-kristine-04_m.jpg

A több szólóalbummal is büszkélkedő Liv igencsak rosszul élte meg csapatából való eltávolítását. Mint ismeretes, ex-férjével, a banda másik alapítójával, Alexander Krullal 2015 folyamán zátonyra futott házasságuk, nem tudtak tovább egy zenekarban dolgozni.

"Rendkívül aljas módon történt ez az egész."

- kezdte Liv, ahogyan korábban is említette: a háta mögött tették ki a formációból.

"Meg kellene változtatni az együttes nevét. A Leaves' Eyes elnevezés kapcsolódik az én nevemhez és Norvégiához is. Miért nem lettek ezután 'Elina szeme?' Miután kirúgtak, a semmiből kellett mindent előlről kezdenem. Új pénzügyi források és új otthon után kellett néznem. 360 fokos fordulatot vett az életem. De szerencsésnek érzem magam, mert pozitív ember vagyok. Hiszek a szerelemben, a barátságban és fantasztikusak a rajongóim! A fiammal és a kutyáinkkal egy szép házban élünk, bőségben. És úgy hiszem, zenészként még sok dolgot kell tennem ezen a világon."

Közismert tény, hogy Alex és a Leaves' Eyes többi tagja belekeverte a vitákba Liv és Alex most 16 éves közös fiát, Leon Alexandert és a magánjellegű dolgokat is kiteregették. Ez igencsak megviselte Livet, aki akkortájt talált újra szerelemre terapeuta párja, Mario személyében. Azonban 2018 szeptemberében tragikus véget ért a kapcsolat: Mario elhunyt.

liv-kristine-nem-tudom-elhinni-hogy-mindez-a-hatam-mogott-zajlott-le-04201108.jpg

"Mario nemcsak a vőlegényem volt, hanem a legjobb barátom is. Őrangyal volt nekem és a fiamnak, és most is az, hiszem, hogy egy másik dimenzióból figyel minket. Többszörös szívinfarktus és agyvérzés következtében halt meg. Egyetlen este történt mindez, és még segítséget tudtam hívni, azt hittem, meg tudom menteni. Ráadásul egy ideig úgy tűnt, javul az állapota. De végül kómába esett, stroke-ot kapott és nem ébredt fel többé. Szenvedélyesen szerette az életet és a zenét. De tudom, hogy továbbra is vigyáz rám, a fiamra és a kutyáinkra."

A beszélgetésből az is kiderült: az énekesnő nyitott arra, hogy a jövőben is együtt dolgozzon másik egykori csapatának, a Theatre of Tragedy-nek oszlopos tagjával, a magyar származású Raymond Rohonyival. 2016 őszén, sok év után egy színpadra állt a két zenész, és fergeteges koncertet adtak. Liv fantasztikusnak tartaná az újbóli együttműködést.

Természetesen szót ejtett jelenlegi együtteséről is, a Midnattsolról, amelynek 2018 őszén lett aktív tagja. A zenekart húga, Carmen Elise alapította 2002-ben, amikor is a kistesó nővére után ment Németországba. Liv készségesen támogatta Carmen bandáját. A Midnattsolban korábban is vendégénekelt, most pedig teljes értékű tagként csillogtatja tehetségét. A dalospacsirtának rendkívül fontos az együttes, noha dolgozik legújabb szólólemezén.

midnattsol_band_02_copy_1.jpg

A zene üzleti részéről is kifaggatta a netes lap Livet, felhozva példaként a Nightwish egykori és a The Dark Element jelenlegi énekesnőjének, Anette Olzonnak szavait, aki nem volt rest kijelenteni: a zene üzleti részében nem mindig becsületesek a nőkkel.

Liv:

"Igen, Anette-nek teljes mértékben igaza van! Tapasztaltam én is a bírósági ügyek során a férfiak kapzsiságát, a nárcisztikus erőszakot és a tisztességtelen támadásokat más énekesnők ellen. Tarja Turunennel is rengeteget beszélgettem erről, de másokkal is, akik felfedték negatív tapasztalataikat ez irányban."

- magyarázta az énekesnő, de hozzátette: sok férfival szemben is ugyanez megy. Szerinte rengeteg tehetséges férfi zenész, énekes félelemből hagyta el zenekarát, sőt a zenei életet is. 

Végül életmódjáról mesélt Liv. Azt a legtöbb rajongó tudja, hogy az énekesnő vegetáriánus és rajong a jógáért. A következő tanáccsal szolgál a fanoknak:

"Soha nem késő elkezdeni a jógát! Ez a mozgásforma és a futás életem szerves részei. Segít a helyes légzésben, és ezáltal az éneklés is könnyebb!"

 

 

 

 

komment

Emmanuelle Zoldan: "Még mindig sok kritikát kapok..."

2019. május 21. 21:32 - Jurancsik Eszter

Őszinte interjút adott a Sirenia frontasszonya

Minden bizonnyal a csajmetálos vonal rajongói élénken emlékeznek 2016 nyarára. A norvégiai illetőségű Sirenia tisztázatlan módon megvált a legénységet 8 éve erősítő Ailyntől, aki több ízben is mesélt az akkor megélt érzéseiről. A kicsi kora óta inzulinhiányos cukorbetegséggel élő, spanyol származású dalos pacsirta édesanyja három éve, májusban váratlanul elhunyt, és ez megbolygatta Ailyn cukorháztartását, orvosi tanácsra pár hét pihenőt kellett tartania. Ekkor jelentette be a Morten Veland által alapított banda, hogy a nyári koncerteken Emmanuelle Zoldan lép fel velük, aki 2003 óta a zenekar egyik kóristája volt. Hetekkel később robbant a bomba: Ailyn repült a zenekarból, helyét pedig Emma vette át. Vele készült el a 2016-os Dim Days Of Dolor, és a 2018-as Arcane Astral Aeons. A júniusban 44. évét töltő fronthölgy eddigi tapasztalatait osztotta meg a Metal Gossippal.

Első körben azt fedte fel a mezzoszoprán énekesnő, hogyan egyeztethető össze az operaénekesi karrier a metállal.

16910631_269260683505552_953485259_o.jpg

"Az opera műfajában mindig hallatnod kell Magadról, hogy ne felejtsenek el az operaházak vezetői. Az elmúlt hónapokban a Sireniával voltam úton, így nemigen jutott időm az operára. A metál egyre több helyet foglal el az életemben, de nagyon örülök neki! A turnék fantasztikusak! Itt együtt vagyok a csapattársaimmal, míg az operában egyedül kell megbírkóznod sok mindennel. És ez bizony sokszor nem könnyű!"

Ahogyan az sem, ha egyik nap metált énekel Mortenékkel, másnap pedig egy operaházi előadásban vesz részt. Ugyanakkor előnye is van a metálkoncerteknek.

"A mikrofon nagyon jó barátom. Jelentősen megkönnyíti a helyzetemet! Az operaházban nincs mikrofonod, ott a terem természetes akusztikájára kell hagyatkoznod. A mikrofon, amelyet a Sirenia-koncerteken használok, jelentős mértékben könnyít a hangom használatán."

Emma tisztában van azzal, hogy még mindig rengeteg kritikát kap.

"Tudtam, hogy nem kis vihart kavar majd az, hogy én leszek a banda új énekese. Többször átgondoltam, mielőtt igent mondtam volna a felkérésre. Megértettem, hogy a Sireniának van már egy állandó rajongói bázisa, és tudtam, hogy a kezdetektől fogva összehasonlítások lesznek majd Ailynnel, de akár a régebbi énekesnőkkel is. Sokan nem ismerik az énekescsere hátterét, és persze vannak, akik ilyenkor elég sértő dolgokat írnak. Megtanultam elfogadni ezt. Inkább a zenére összpontosítok és azokra, akiktől szeretetet kapok."

emma-dlya-intervyu.jpg

Az énekesnő tudja azt is: ha egy új, operásan éneklő metálhölgy lép a színtérre, sok rajongó Tarjához kezdi hasonlítani. Emma szerint ez jogos, hiszen a finn Nightwish egykori frontasszonya egyfajta "mércének" tekinthető.

"Szeretem Tarját hallgatni, de Sharon den Adel és Cristina Scabbia stílusa is tetszik!"

Hogyan gondoskodik a hangjáról Emma?

"A legfontosabb talán a megfelelő mennyiségű alvás, és mindig be kell melegíteni a hangot fellépés előtt. Sok vizet és gyógynövényt fogyasztok, valamint abbahagytam a dohányzást is. Utóbbi nem volt könnyű, mert a turnékon sokszor megtalál a kísértés. Ha pedig beteg vagy, a C-vitamin szedése és a gőzölés segít. Bár ha torokgyulladással lépsz színpadra, lehet másnapra elmegy a hangod."

siena.jpg

Emmáról még annyit illik tudni, hogy két gyermeke van, szeret kirándulni és a kutyájával sétálni - különösen erdőkben, ahol inspirációkat kap. Továbbá -igazi francia nőhöz méltón- imádja a minőségi vörösbort, de ritkán fogyaszt alkoholt, hogy óvja a hangját.

komment

Ailyn: "Ahhoz, hogy a Sireniában dolgozhass, vaknak és süketnek kell lenned..."

2018. január 10. 09:31 - Jurancsik Eszter

Egy orosz lapnak adott interjút az énekesnő

A 35 éves spanyol szépséget 2016 nyarán menesztették a norvég Sirenia mikrofonja mögül, helyét a csapat egyik kóristája, a francia származású Emmanuelle Zoldan vette át. Tavaly márciusban nekünk részletesen mesélt eltávolításának körülményeiről Ailyn, most pedig a MetalGossip nevű orosz internetes zenei magazinnak adott interjút.

_3.jpg

Az énekesnő elárulta: bár először nagyon csalódott volt kirúgása után, hamar összeszedte magát: dolgozott a francia Melted Space-szel, az olasz Secret Rule-lal és közös dalt forgatott a spanyol Déblerrel Cuando las Estrellas Dejen de Brillar címmel. Mindhárom csapattal jó barátságot ápol Ailyn, így a felvételek és a koncertek vidám hangulatban teltek. 

"Jelenleg új anyagon dolgozom, de még mindig nem tudom, hogy szólóalbum lesz-e vagy egy zenekart is bevonok a munkálatokba. Egyszerűen csak élvezem a munkát. Most kezdem csak igazán felfedezni a hangomat, és nem zárkózom el a más zenészekkel való együttműködéstől. Rengeteg ötlet van a fejemben. Mindenképpen metál projekt lesz, de még nem tisztult le minden."

- elmélkedett Ailyn, aki természetesen nem kerülhette el a Sireniából történő kényszertávozására vonatkozó kérdéseket. A témát így összegezte:

"Őszintén szólva, a mai napig nem tudom, mi történt! Egyszer csak kaptam egy telefont Mortentől, hogy nem vagyok többé a csapat tagja. Miután édesanyám meghalt, olyan mértékű fájdalom volt rajtam, hogy nem tudtam énekelni, a hangom nem úgy működött, ahogy szerettem volna. Az orvosom nem tiltott el az énekléstől, nem azt mondta, hogy soha többé nem állhatok színpadra, csak annyit, hogy pihenjek pár hetet. Plusz gondok akadtak a cukorbetegségemmel is, hiszen erre a kórra nagy hatással vannak az érzelmek, és ezt olykor nehéz kontrollálni. Nem tudom, mi járhatott Morten fejében, amikor ezt a döntést meghozta. Ráadásul megpróbált rossz színben feltüntetni: azt nyilatkozta, miszerint az utolsó 3 évben nem dolgoztam rendesen. 9 évig voltam a banda tagja. 200%-osan teljesítettem, úgy érzem, mindig ott voltam, amikor szükség volt rám! Jobb, ha az ember süket és vak, ha a Sireniába lép, Morten ugyanis sokszor kiszámíthatatlan."

Ailyn 2013-ban eltörte a lábát, de alig került le a gipsz róla, felvette a magassarkú cipőjét, de akadt példa arra is, hogy egy oroszországi koncert előtt hányás és gyomorfájás gyötörte - mint kiderült, glutén került az ételébe, Ailyn pedig gluténérzékeny. Ennek ellenére este kiállt a színpadra. 

9d338b831988bc7dfc664cdedc1db0f5--symphonic-metal-gothic-vampire.jpg

"Véleményem szerint egyszerűen más hangot akart, ezért talált egy fogást rajtam, hogy megszabaduljon tőlem. Jó lenne, ha befejeznék a hazugságok terjesztését rólam! Nem vagyok ötéves kislány, aki folyton-folyvást hisztizik, de kezdek belefáradni ebbe az egészbe, és a magyarázkodásba. Legyenek boldogok az új énekesnőjükkel!"

- fakadt ki Ailyn, aki azért annyit még elárult: jó énekesnek tartja utódját, Emma Zoldant, annak ellenére, hogy a legtöbb dal, ami a koncerteken felcsendül, az ő koloratúrszoprán hangjára lett írva, Emma pedig mezzoszoprán hangszínnel rendelkezik. 

Kifejtette véleményét más, hasonlóan járt énekesnő helyzetéről (Tarja, Anette Olzon, Liv Kristine) is, Ailyn szerint jó lenne, ha ez végre megváltozna és egyenlően kezelnék az énekesnőket a férfi zenészekkel. Jelenlegi kedvencének pedig az Exit Edent tartja. 

komment
süti beállítások módosítása