A büdös életben nem gondoltam volna, hogy egyszer egy japán banda lemezéről fogok kritikát írni. Komolyan. Sokáig úgy figyeltem az európai zenekarokat, mint egy megszállott vadász: mindent láttam, mindent hallottam, és közben valahol mélyen meg voltam győződve arról, hogy a lényeg ott történik. Hát… nem.
Az utóbbi években az ázsiai metalszcéna úgy rúgta rá az ajtót a világra, hogy csak néztem. És amikor már egymás után jöttek szembe olyan nevek, mint a totál agyeldobós Babymetal, meg a cseresznyevirágok mögül előbújó, de kőkemény Lovebites, akkor már nem volt kérdés: ezt nem lehet tovább ignorálni.
Ez nem egy "hú, de érdekes egzotikum" sztori, hanem konkrétan az a pillanat, amikor rájössz, hogy a világ másik felén épp olyan zenekarok darálják le a műfajt, akik jó pár - esetenként kifulladt- európai bandát felkennek a falra.
Február 18-án landolt a boltok polcain a Lovebites hatodik stúdióalbuma, az "Outstanding Power", én pedig igazán az előző korong, a "Judgement Day" óta követem őket igazán. Egy dolog nagyon világos: a power metal egy kétélű fegyver. Ha működik, felemel, de ha nem, akkor ugyanazt a kört futja újra és újra, mint valami mókuskerék. És itt jön a probléma. A műfaj legnagyobb veszélye a sémaszerűség. Gyors tempó, hősies dallamok, technikás szólók – pipa, pipa, pipa. A Lovebites sem valami mágikus kivétel ez alól, és az új dalcsokor sem forgatja fel a világot, nem itt fogják újra feltalálni a spanyolviaszt. De… és ez a lényeg: van bennük valami, ami miatt mégsem süllyednek bele a nagy, egyforma riffekből és kötelező hősi pózokból álló masszába. És teljesen mindegy, hogy e kérdésben csupa férfiból, nőből vagy vegyes felállásból áll egy banda – a Lovebites ott kezd el különválni a mezőnytől, ahol a többiek készítenek egy újabb albumot oszt jónapot, ők meg beleállnak és szét is tépik a műfajt.
Lehet, hogy a japán hagyományokhoz híven ők is egy remek üzleti érzékkel "megcsinált" bandaként indultak, de itt azért jóval többről van szó, mint egy gondosan összerakott projekt. A Lovebites esetében ez a háttér inkább alap, mint korlát. Ott van például Miyako, aki nem csak gitározik, hanem konkrétan klasszikus zongoraművészi képzettséget hoz magával, Midorival együtt pedig nem riffeket pakolnak egymásra, hanem egy olyan komplex harmóniarendszert húznak fel, ami ritkán hallott mélységet ad a zenének. A ritmusszekció sem csak kiszolgál: Haruna dobolása nem finomkodik, hanem darál, Fami pedig olyan basszust tesz alá, ami nem elveszik a háttérben, hanem konkrétan tolja előre az egészet, mint egy bebikázott motor. Fami 2022-ben vette át Miho helyét a Lovebites soraiban – akkor még alig volt 20 éves, de már olyan tehetséggel érkezett, ami nemhogy törést nem okozott, hanem konkrétan új lendületet adott a zenekar hangzásának. Nem betölteni próbálta az űrt, hanem átalakította, és ettől az egész még élettelibb lett. És akkor ott van Asami. Ő alapjáraton egy popéneklésre képzett hang, de nem ragad bele a tiszta, steril megszólalásba, hanem amikor kell, vadul, amikor kell, felemel. És igen, valljuk be: az a tipikus ázsiai hangszín ad az egésznek egy olyan plusz karaktert, amitől az egész banda azonnal felismerhető. Ha pedig valaha láttad őket élőben, vagy akár csak egy koncertfelvételen, azonnal feltűnik, hogy a Lovebites nem az a formáció, ahol az énekes viszi a hátán az egészet, miközben a többiek díszletként állnak mögötte. Itt nincs háttérzenész, itt mindenki jelen van, mindenki számít. Amikor Asami épp nem énekel, nem próbál mindenáron a középpontban maradni, hanem teret ad a többieknek, és pont ettől válik az egész egy élő egésszé. Nem egy emberes show, hanem egy egységes zenekar.
Szóval nem, ez nem csak egy "összerakott" csapat. Ez egy olyan gépezet, ahol minden alkatrész túl jól működik, és pont ettől lesz veszélyes.
Ha mindenképp ki kell emelni pár konkrét dalt, akkor a Blazing Halo gitárszólói egyszerűen leuralják a teret, nem csak technikásak, hanem belém égtek. A Dream Of King szépen, nyugisan indul, majd egy ponton átvált dühös tombolásba, és onnantól nincs menekvés, csak visz magával. A Phoenix Rises Again viszont egy másik szint. Az a fajta életigenlő, már-már pofátlanul optimista hangulat, amit hoz, nem csak felemel, hanem konkrétan kiránt a saját szarodból, és ad egy olyan lökést, ami már majdnem transzcendens élmény.
Balról jobbra: Midori, Fami, Haruna, Asami, Miyako
A Reaper’s Lullaby konkrétan arcon csap. Olyan szintű zúzás, hogy simán elmenne egy death/thrash banda himnuszának is, csak itt nem hörgés jön, hanem tiszta ének, ami még durvább kontrasztot ad az egésznek, Asami hangja pedig leereszkedik a pokol legmélyebb bugyraiba, majd visszajön onnan, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Hidegrázós, brutális, és kibaszottul gyönyörű. Az Eternally egy lassabb szerzemény, de nem töltelék, hanem egy tudatos váltás, ahol végre minden érzelem a felszínre kerül. Itt Asami talán eddigi legsebezhetőbb oldalát mutatja meg: nem erőből, hanem szívből énekel, és ettől az egész sokkal jobban üt. A gitárszólók pedig… simán felérnek a műfaj legnagyobbjaihoz. Nem túlzás. Itt (is) kristálytisztán kijön, mennyire brutális összhang van Midori és Miyako között: nem egymás mellett játszanak, hanem egymással összehangolva. És pont ettől lesz az Eternally nem csak egy lassú dal, hanem egy olyan pillanat a lemezen, ahol tényleg megáll az idő. A lemezt a One Will Remain zárja, ami egy igazi koncertsláger. Nem agyal túl semmit, nem akar művészkedni, egyszerűen működik. Az a fajta dal, aminél már az első refrénnél tudod, hogy élőben együtt fogja üvölteni a tömeg.
Az "Outstanding Power" nem akarja újraírni a power metal szabálykönyvét, inkább kíméletlen magabiztossággal játssza újra őket. A formulaszerűség végig ott lebeg a háttérben, de a zenekar intenzitása és karaktere miatt mégsem válik önismétlővé. A hangszeres teljesítmény végig kiemelkedő, különösen a gitárok közötti összhang ad masszív gerincet az anyagnak. Asami énekesi jelenléte egyszerre fegyelmezett és vad, ami folyamatos izgalmat tart fenn a lemezen. Az egész anyag érezhetően él, lélegzik, nem csak odadobták a rajongóknak. Nem forradalom, de nem is biztonsági játék hanem egy igen határozott állásfoglalás arról, hogy ezt a műfajt még mindig lehet szenvedéllyel és erővel csinálni. És pontosan ettől marad emlékezetes.
9/10
"Outstanding Power"
Megjelenés: 2026.02.18.
Kiadó: Victor
Zenészek:
Asami - ének
Haruna - dob
Midori - gitár
Miyako- gitár
Fami - basszusgitár
Dallista:
01. The Castaway
02. Silence The Void
03. Forbidden Thirst
04. Blazing Halo
05. Dream Of King
06. Phoenix Rises Again
07. Out Of Control
08. Wheels On Fire
09. The Eve Of Change
10. Reaper's Lullaby
11. Eternally
12. One Will Remain
