Magyar nyelvű female metal blog

Fémcsajok


"Szeretek valós értékeket tanítani." - Interjú a Phoenix Vocal Studio alapítójával, Rónai Orsival

2022. január 28. - Jurancsik Eszter

Egy rendkívül szimpatikus hölggyel ismerkedhettek meg ebben az interjúban, aki vocal coach-ként segíti az énekelni vágyókat abban, hogy megtalálják a saját hangjukat. Ő Rónai Orsi, a Phoenix Vocal Studio alapítója, fogadjátok szeretettel a Vele készült interjút!

Köszönöm, hogy beszélgethetünk! Mióta foglalkozol énekléssel és zenével? Hogyan indult útjára a Phoenix Vocal Studio?

14 éves korom környékén jöttem rá hogy az éneklésen keresztül tudom kifejezni magam, jobban
mint bárhogy, mégpedig Demjén Ferenc és Cserháti Zsuzsa dalain keresztül. Olyan mélyen
megérintették a lelkemet hogy azt éreztem, hú milyen csodálatos lehet így hatni az emberekre.
15 évesen mentem el először ének tanárhoz és kezdtem el képezni a hangomat, és hát ez azóta is
tart. Mivel a jó pap holtig tanul én meg szeretem frissen tartani a tudásomat, és ezt átadni a
tanítványaimnak. 21 évesen kezdtem el tanítani, aminek az volt az ok, hogy amikor hallgattam valakit énekelni
helytelen technikával, nem tudom hogy,de egyszerűen tudtam hogy hogyan lehet kijavítani és
helyesen csinálni. Közben 2007 - ben megszereztem a tanári végzettségemet is.
Elég hamar be is indult a tanitás, és 1 év után betelt naptáram lett annyian jöttek hozzám, de 25
évesen kiköltöztem Londonba és ott előlről kellett mindent kezdeni. Akkor még az énekesi pályámat
részesitettem előnyben, de annyira tolt az élet a tanítás irányába hogy 2012ben úgy alakult, hogy
hátra hagyom a színpadot és elkezdtem kint Londonban felépíteni az énekiskolámat immáron
másodszor. 2 éven belül az online oktatásnak (is) köszönhetően nemzetközire nőtte ki magát az
iskolám, 2 új tanárt is fel kellett venni, mert annyian jöttek. Akkoriban kifejezetten a rock, metal és
scream technikát oktattuk. Akkoriban nagyon kevesen voltak még akik valóban értettek ehhez a
stílushoz. Ebből az iskolából 2020ban kiváltam egy személyes “probléma” miatt. És akkor
inditottam útnak a Phoenix Vocal Studio -t. A Phoenix kiválóan jelképezi életutunkat, ahogy időről időre hamvainkból újjá születünk.

Mit érzel küldetésednek? Milyen célok vezérelnek?

Szeretek valós értékeket tanítani. Nem a sztárgyártás a stilusom. :) Arra gondolok hogy
igyekszem nem az egójánál meg ragadni az embert.
Az a célom hogy eredményt érjünk el, bármeddig is tartson. Mert ugye sokan kezdik úgy, hogy
“hány órát kell vegyek hogy...” Ez sajnos jelenlegi világunk népbetegsége, hogy mindent
azonnal és most akarunk. De ez nem így működik, és nem ennek kéne számítania.

polish_20220104_174628694.jpg


Az számit hogy most itt vagy A-ba és el akarsz jutni B-be. Ha ebben a segítségemet kéred,
akkor segíteni fogok neked hogy eljuss A-ból B-be, de ez egyéni tempóban történik, mert
mindenki egyedi eset! Célom hogy úgy menjenek el az óra végén, hogy egyrészt jobban érzik
magukat annál mint amikor jöttek, másrészt lássák meg és vegyék észre a saját értékeiket, saját
fejlődésüket. Ne arra figyeljenek mit nem tudnak, még, hanem hogy mi az amit már tudnak! (ez
egy sokkal pozitívabb hozzáálláshoz és gyorsabb fejlődéshez vezető út)
Ne hasonlitgassák magukat senkihez! Ne versengés legyen a cél, hanem a fejlődés.
Maga a tréning alatt, ahogy fejlődik a hang, úgy fejlődik a személyiség, és ahogy fejlődik a
személyiség úgy változik az életük is a megfelelő irányba. És ez hova vezet? Sok boldog, egészséges, elégedett embert jelentene ennek a világnak.
Ezt érzem küldetésnek és célnak. :)

Ahogyan az számomra is kiderült, teljesen egyedi módszered van a tudásod átadására. Mi jelenti a legnagyobb kihívást a munkád során?

Elfogadni azt hogy aki nem segít magán azon nem tudok segíteni. Az én munkám az csak a fele a
tréningnek és nem tudok a másik ember helyett dolgozni, gyakorolni, kitartani, hinni.

Ahogyan említetted, nem a sztárgyártás a célod, hanem az, hogy mindenki megtalálja a saját hangját. Ennek menetét hogyan lehet felmérni? Hogyan kezeled, ha a diákod gátlásosabb az átlagnál, ennek ellenére szeretne megtanulni jól énekelni?

Rengeteg pozitiv, támogató, bátorító szóval, dicsérettel, biztatással. Legyen az akármilyen kicsi lépés
is, mindig meg kell emliteni, és a tudtára adni hogy halad előre. Minden lépés, lépés!
Nyilván számtalan oka van annak, hogy ki miért gátlásos, szégyenlős, ebben az éneklés hatalmas
segitség hogy nyissa az ember, és feloldja a mentális illetve érzelmi blokkokat.
Ez egy lassabb út, dehát nem rohanunk sehova.

A munkásságodnak utánajárva kiderült, hogy minden műfajban otthonosan mozogsz, sőt,
egy videódban hörögni is hallottalak. Sokan azt gondolják, ez az előadásmód könnyen
elsajátítható, hiszen "csak" hörgés, noha ez ennél jóval összetettebb. Mennyire igaz az,
hogy ennek alapja a klasszikus énekből ismert technikákból áll össze?

Attól függ melyik hörgős technikáról beszélünk. :)) Mivel több féle van, de igen van olyan aminek a
klasszikus megközelítés az alapja, de itt inkább csak magára a fejhang-ra gondolok, szimplán a
fejhang regiszter miatt. Ha az ember jól akarja csinálni és hosszú távon gondolkodik hogy megtartsa
a hangját, akkor ahhoz bizony kell a jó technika, amihez elengedhetetlen a hangképzés. Persze
hörögsz egyet amikor mérges vagy ok, de próbálj meg 1 órás koncertet végig hörögni, az már nem
olyan egyszerű. Amilyen brutálnak tűnik ez a műfaj, és “egyszerűnek” annál komplexebb. Sőt ez
számomra abszolút művészet és önkifejező eszköz.

Hogyan vélekedsz a hazánkban a mainstream vonalon nagy népszerűségnek örvendő
tehetségkutatókról?

Véleményem szerint ezek a műsorok nem a tehetségről szólnak, ezek valóságshow-k, ami a pénzre
és nézettségre megy. Ez nem azt jelenti hogy nincsenek köztük tehetségek, lennének, de hiába,
mert ki vannak használva a média által. Boldog boldogtalan elmegy ezekbe a műsorokba, mert mint a példa mutatja bárkiből lehet “media star”, mindegy hogy van e tehetsége vagy nem. És igaza van,
media star lehet, de énekes, előadó vagy művész az már más kategória.

Mi jelenti számodra a legnagyobb elégedettséget a hivatásodban?

Amikor azt mondja a tanítványom, hogy “köszönöm”. És elégedetten, mosolyogva távozik az óráról.
Ez mindennél többet ér. Ez a visszaigazolás számomra, hogy jól csinálom amit csinálok.

Facebook oldal

Weboldal

Youtube

Instagram

süti beállítások módosítása