Turnéra indul 2025-ben az Auri - Budapesten is koncertet ad a zenekar

2024. december 03. 19:15 - Jurancsik Eszter

468317932_971034018182527_5934499202147566909_n.jpg

Az Auri 2017-ben kezdte meg működését, amikor Tuomas Holopainen, a Nightwish billentyűse egy kisebb alkotóművészi válságot élt át, és e projekt segítette át a nehéz időszakon. Csatlakozott hozzá felesége, a finn énekesnő Johanna Kurkela, valamint a Nightwish-ből már jól ismert sokoldalú brit zenész, Troy Donockley. A trió első, önmagukról elnevezett albuma 2018-ban látott napvilágot, majd 2021-ben következett második lemezük "Auri II - Those We Don't Speak Of" címmel.

Szeptemberben osztották meg rajongóikkal, hogy készül a harmadik nagylemez, a napokban pedig első koncertkörútjuk részleteit is nyilvánosságra hozták. A 2025-ös, A Trail Of Candles & Beginnings elnevezésű nyári turné időzítése tökéletes, hiszen a Nightwish bizonytalan ideig tartó szünete lehetőséget ad a projekt kibontakoztatására. A koncertsorozat a zenekar szülőhazájában, a finnországi Kitee-ben veszi kezdetét augusztus 14-én, majd több európai állomás után október 25-én a norvégiai Bergenben zárul. A magyar rajongóknak is lesz alkalmuk élőben látni a triót - szeptember 29-én a budapesti MOM Kultban csendülnek fel dalaik.

 

komment

Eye of Melian: kiderült, mikor érkezik az album

2022. március 09. 13:14 - Jurancsik Eszter

eom.jpg

Martijn Westerholt tavaly februárban oszlatta fel a Delaint - indoklása szerint saját projektjeként akarja tovább vinni, ahogyan azt eredetileg tervezte 2002-ben, és azt ígérte: hamarosan hallunk a zenekarról.

Ám egészen másként alakultak a dolgok, ahogyan a zenész tervezte: új csapatot alapított Eye of Melian néven, amelyben nem más énekel, mint a finn Johanna Kurkela, akit főleg az Auri kapcsán ismerhettünk eddig.

Novemberben mutatkozott be az együttes a The Bell című szerzeménnyel, ezt követte a Vita Nova januárban, majd megtudhattuk: nyáron jön a formáció első nagylemeze. A múlt héten a harmadik dal is megérkezett a Doorway of Night képében, tehát nem vesztegeti az idejét a csapat, aki mai hírlevelében felfedte, mikor is jelenik meg az első album, amely a "Legends of Light" címet fogja viselni.

A fény 2022 kora nyarán érkezik. Nos, végre pontos dátumot tudunk mondani! A Legends of Light június 21-én jelenik meg! 

Az albumot a nyári napfordulón adjuk ki - azon a napon, amikor a fény a legtovább marad az égen. Ahogy ez az album formát öltött, úgy láttuk, hogy akaratlanul is a fény számos varázslatos formájára összpontosít - szó szerint és szimbolikusan egyaránt - a Hold és a csillagok kristályos fényére, ahogyan a Nap felkel a hajnal hívására, a viharos tengereken átvezető remény fényére, és még az elveszett fény sajnálatára is. Van még néhány dal, amel lényegében "mondák" a két legnagyobb fényforrásról: a Nap és a Hold felkeléséről. Mivel a Nap fénye június 21-én éri el a legmagasabb pontját az égbolton, mikor is jöhetne jobb alkalom arra, hogy kiadjuk a mi saját Legendáinkat a fényről?

- írja a zenekar, akik hamarosan kampányt indítanak - rajongóik segítségét is kérik ahhoz, hogy majd teljesíteni tudják az előrendeléseket.

Tudjuk, hogy most sok minden történik a világban, és hogy rengeteg ember számára sötét idők járnak. Emiatt fontolóra vettük, hogy elhalasztjuk a kampányunkat. Azonban sok szívből jövő, köszönő üzenetet kaptunk azért a fényért és a vigasztalásért, amit a zenénk már eddig is adott, ezért úgy döntöttünk, hogy a tervek szerint folytatjuk tovább. Őszintén reméljük, hogy a Legends of Light még több megnyugtató és reményteljes fényt tud majd ragyogtatni ezekben a sötét időkben. Maradjatok erősek, és soha ne felejtsétek el, hogy mindig a fényteket osszátok meg mindazokkal, akik körülöttetek vannak. Ennek a világnak szüksége van a remény és a kedvesség fényére.

unnamed_18.jpg

 

 

komment

Újabb dallal rukkolt elő az Eye of Melian

2022. március 04. 13:24 - Jurancsik Eszter

254936655_312890824002494_7176718471217190060_n_1.jpg

A Delain-főnök Martijn Westerholt új projektje decemberben mutatkozott a The Bell című szerzeménnyel - a formáció énekesnője nem más, mint az Auri-ból is ismert Johanna Kurkela.

A bemutatkozó kislemez után januárban érkezett a Vita Nova című dal, majd a csapat felfedte: nyáron érkezik első albumuk, amely a "Legends of Light" címet fogja viselni, a mai nappal pedig a harmadik beharangozó is elérhetővé vált a Youtube-on, a Doorway of Night.

Eljött az idő. Búcsúzz el a Naptól, és indulj el az égi útra, hogy üdvözöld a Holdat teljes ragyogásában. A "Doorway of Night" már elérhető! Nézd meg és hagyd, hogy magával ragadjon az ezüstös holdfény és minden emlék, amit magában hordoz...

- írja a dalról a zenekar. 

Íme!

 

komment

Nyáron jelenik meg az Eye of Melian első albuma

2022. február 07. 13:12 - Jurancsik Eszter

254936655_312890824002494_7176718471217190060_n_1.jpg

A holland Delaint alapító és tavaly februárban feloszlató Martijn Westerholt Johanna Kurkela énekesnővel (akit az Auri-ból ismerhetünk), Mikko P. Mustonen producerrel és Robin La Joy dalszövegíróval közösen egy új formációt hívott életre. A csapat az Eye of Melian nevet kapta, két dallal (The Bell és Vita Nova) pedig már meg is örvendeztették a rajongókat, mai hírlevelükben pedig felfedték: nyáron érkezik debütáló albumuk.

Szeretnénk fényt deríteni néhány részletre a hamarosan megjelenő debütáló albumunkkal kapcsolatban! Készen álltok néhány izgalmas hírre? A lemez "Legends of Light" címmel fog megjelenni nyár elején! Szuper izgatottak vagyunk, hogy az album elkészült (már majdnem teljesen kész), és alig várjuk, hogy megoszthassuk veletek! 

Mint ismeretes, tavaly február 15-én robbant bombaként a hír, miszerint a Delain az addig ismert formában megszűnik létezni - gyakorlatilag feloszlott a zenekar. Charlotte Wessels énekesnő, Timo Somers gitáros és Otto Schimmelpenninck van der Oije basszer kiléptek az együttesből. Martijn 2002-ben, saját projektjeként alapította a Delaint, és a jövőben is így kívánja folytatni, ám a változások óta nem érkeztek friss hírek új tervekről. A zenekar hat nagylemezt és egy koncert DVD-t készített együtt.

unnamed_18.jpg

 

komment

Megérkezett az Eye of Melian újabb dala: Vita Nova

2022. január 20. 10:22 - Jurancsik Eszter

254936655_312890824002494_7176718471217190060_n.jpg

Tavaly februárban Martijn Westerholt úgy döntött: feloszlatja a Delaint, és saját projektjeként viszi tovább, ahogyan azt 2002-ben eredetileg eltervezte. Charlotte Wessels énekesnő és a többiek így távoztak a csapatból, Martijn pedig megígérte: hamarosan hallunk a zenekarról.

Azonban novemberben egy teljesen új csapatban mutatkozott be a holland zenész: megalapította ugyanis az Eye of Meliant, amely együttesben nem más énekel, mint a finn Johanna Kurkela, akit férje, a Nightwish-főnök Tuomas Holopainen által alapított Auri-ból ismerhetünk főleg. A zenekar tagjai még Robin La Joy amerikai dalszövegíró, aki nem mellesleg Martijn felesége és Mikko P. Mustonen producer. A zenekar első albuma idén várható.

A négyes első szerzeménye decemberben látott napvilágot The Bell címmel, ma pedig megérkezett az újabb dal, amely a Vita Nova (olaszul: "új élet") címet viseli, íme:

 

komment

Johanna Kurkelával dolgozik új csapatában Martijn Westerholt, itt az első dal is

2021. december 08. 15:09 - Jurancsik Eszter

254936655_312890824002494_7176718471217190060_n.jpg

Február 15-én jelentette be a holland Delain, miszerint az addig ismert felállásban megszűnik létezni, gyakorlatilag feloszlott az együttes, amely Martijn Westerholt alapító-billentyűs saját projektjeként született 2002-ben, miután otthagyta a Within Temptationt. 2005-ben csatlakozott hozzá Charlotte Wessels énekesnő és a többi zenésztárs, így egy szimfonikus metalt játszó zenekarrá nőtte ki magát az egyszemélyesnek induló projekt, amely hat nagylemezt és egy DVD-t adott ki. A gyakori tagcserék ellenére a banda sziklaszilárdan tartotta magát, hatalmas rajongótábort gyűjtve maga köré.

Martijn ekkor elárulta: ez nem a Delain vége, saját projektjeként viszi tovább, ahogyan azt eredetileg tervezte, azonban a mai napon egy teljesen új dologgal rukkolt elő a zenész: Eye of Melian elnevezés alatt Johanna Kurkela énekesnővel dolgozik együtt - a hölgyet férje, a Nightwish-főnök Tuomas Holopainen által alapított Auriból ismerhetjük főleg.

Tagjai még az új zenekarnak Robin La Joy amerikai dalszövegíró, nem mellesleg Martijn felesége és Mikko P. Mustonen producer. A négyes 2022-re ígéri első nagylemezét, az első dal pedig már hallható - íme a The Bell című szerzemény:

komment

Új dallal rukkolt elő az Auri - The Valley

2021. július 30. 12:44 - Jurancsik Eszter

202693210_226188272667109_1997227041767929585_n.jpg

Szeptember 3-ával jelenik meg a finn/angol Auri második nagylemeze, a  II - Those We Won't Speak Of, amelyről egy nótát már hallhattunk is, Pearl Diving címmel.

A debütáló korong, amely az együttes nevét viselte, 2018 tavaszán jelent meg, szép sikereket elérve, ám az új album jóval kiforrottabbnak ígérkezik. Tuomas Holopainen, akit a Nightwish főnökeként ismerhetünk főleg, 2011-ben alapította a formációt feleségével, Johanna Kurkelával, Aphrodite Rising címmel egy dalt fel is vettek, de Tuomast lefoglalták az akkor megjelent Nightwish-lemez, az Imaginaerum körüli munkálatok, Johanna pedig szólókarrierjét építgette.

2017 folyamán, amikor is Tuomas egy kisebb alkotóművészi válságon ment keresztül a Nightwish Endless Forms Most Beautiful című kiadványához kapcsolódó turnéja után, ismét előtérbe került a formáció. Ahogyan a zenész fogalmazott, az Auri első lemezének készítése közben kapott ihletet a kilencedik Nightwish-album, a Human :II: Nature megírásához is.

Íme, az Auri második lemezének második kislemezes dala, a The Valley:

 

komment

Auri: itt az új lemez első dala - Pearl Diving

2021. június 20. 15:49 - Jurancsik Eszter

auri_1.jpg

2017-ben Tuomas Holopainen Nightwish-alapító kisebb alkotóművészi válságban szenvedett, hiszen a csapat túl volt egy sikeres turnén, a 2015-ös Endless Forms Most Beautiful című albummal a sokadik csúcspontját érte el a banda, a zenésznek pedig fogalma sem volt róla, hogyan tovább. 

Az Auri története még 2011-re nyúlik vissza, amikor Tuomas és felesége, Johanna Kurkela finn énekesnő felvettek egy dalt Aphoride Rising címmel. A lelki válság közepette Tuomas elővette ezt a projektet, valamint Nightwish-beli kollégája, a brit multi-instrumentalista Troy Donockley is csatlakozott kettejükhöz, elkészítették első albumukat, amely a formáció nevét viselte. A mű alapjául az Alice Csodaországban című könyv szolgált. 

Tuomas elárulta: az Auri albumának felvételei nyitottak utat újra a Nightwish-dalok írása felé is. 

Még tavaly értesülhettünk arról, hogy a trió tervezi új albumát, nemrégiben pedig a csapat felfedte: elkészültek a második koronggal, amely a II - Those We Won't Speak Of címet kapta, és szeptember 3-ával kerül a boltok polcaira.

198261125_219069556712314_770143150110120191_n.jpg

Két nappal ezelőtt debütáltatták Tuomasék a lemez első kisfilmes nótáját, amely a Pearl Diving címet viseli, íme:

komment

Elkészült az Auri második lemeze!

2020. október 16. 12:08 - Jurancsik Eszter

Nemrégiben számoltunk be arról, hogy a Nightwish-főnök Tuomas Holopainen nevéhez fűződő Auri második albumán dolgozik. A hírt Johanna Kurkela, a finn zenész felesége jelentette be, aki a formáció énekesnője. 

Tuomas 2017-ben hívta életre a csapatot feleségével és Nightwish-beli zenésztársával, a brit multi-instrumentalista Troy Donockley-val, noha a projekt gyökerei egészen 2011-ig nyúlnak vissza, amikor Tuomas és Johanna Aphrodite Rising címmel felvettek egy dalt.

29354841_222309118514584_7676843700377122530_o.jpg

Ekkortájt zajlottak azonban a Nightwish Imaginaerum című albumának felvételei is, így az Aurit átmenetileg szögre akasztották. 2017 folyamán került ismét előtérbe a közös zenélés, amikor is Tuomas kisebb alkotóművészi válságot élt át - a Nightwish 2015-ös Endless Forms Most Beautiful című lemezével és a hozzá kapcsolódó turnéval immár sokadik csúcspontját érte el, a zenésznek pedig fogalma sem volt, hogyan tovább. Mindenre megoldást jelentett azonban az Auri, a csapat első korongja pedig 2018 márciusában jelent meg, a rajta szereplő dalokat pedig az Alice Csodaországban című könyv ihlette.

A mai napon jelentette be Tuomas, Johanna és Troy: végeztek az Auri második albumának felvételeivel, az újdonság pedig egyszerűen az AURI II címet kapta. A részletek és a dallista még nem ismert, de néhány érdekesség kiderült a zenekar Facebookjáról, például, hogy Kai Hahto is közreműködik a korongon, mint dobos.

 

komment

Készülőben az új Auri-album!

2020. július 20. 15:17 - Jurancsik Eszter

Tuomas Holopainen 2017-ben hívta életre az Auri nevet viselő projektjét feleségével, Johanna Kurkela énekesnővel és Nightwish-beli kollégájával, a brit származású Troy Donockley-vel. Tuomas és Johanna -akik 2009 óta alkotnak egy párt- 2011-ben felvettek egy dalt, Aphrodite Rising címmel, ám a Nightwish miatt a projektet szögre akasztották.

26993445_1641242599298720_3362694348035082188_n_1.jpg

2016 végén, amikor a Nightwish világkörüli turnéja véget ért, Tuomast egy komoly alkotóművészi válság kerítette hatalmába. Elmondása szerint nem volt biztos a banda jövőjében, hiszen a 2015-ben megjelent Endless Forms Most Beautiful című albumukkal már a sokadik csúcspontjukat érték el. Ekkor kezdett a zenész ismét az Aurival foglalkozni, majd a lemezfelvétel közben megnyílt az út a Nightwish felé is - a zenekar Human :II: Nature című korongja áprilisban került boltokba és igen szépen muzsikál. 

Az Auri első lemeze - amely a csapat nevét viselte - 2018 márciusában jelent meg, a rajta szereplő dalokat pedig az  Alice Csodaországban című könyv ihlette.

Johanna, a trió énekesnője Facebookján jelentette be még június végén, miszerint készül az új album, most pedig felfedte: hamarosan újabb hírekkel érkeznek. 

 

komment
süti beállítások módosítása