A houstoni Oceans Of Slumber szeptember 4-én jelenteti meg a csapat nevét viselő új nagylemezét, amelyről már láthattuk-hallhattuk az A Return To The Earth Below című szerzeményt.
A banda frontlányára, Cammie Gilbertre nemcsak bársonyos hangja, hanem egzotikus külseje miatt is felfigyelnek az emberek. Az énekesnő most nem a zenéről, hanem a társadalomról, Amerikáról és a jövőről mesélt a Kerrang! magazinnak.
"Fekete nő vagyok Amerikában, rabszolgák ükunokája. Csak a fényképekről vannak róluk emlékeim; kislányként megpróbáltam elképzelni, milyen lehetett az életük. De ahogy telt az idő, felfedeztem a valóságot a gyermeki képzelet mögött. Most, amikor régi fényképeket látok a polgárháborús dokumentumfilmeiben, látom az arcukat. Amikor megnézek a Jim Crow-korszakból egy szemcsés fekete-fehér felvételt, látom az arcukat. Amikor nézem a Luther King Jr. ihlette filmeket, látom az arcukat. És amikor bejelentkezek a szociális médiába és látom, hogy a tüntetőket könnygázzal fújják le, látom az arcukat, csak most már az enyém is közöttük van."
"Nem tudom megközelíteni ezt a témát anélkül, hogy az érzelmeim sokasága felülkerekedjen az elszántságomon. Már nem tudom visszatartani, hogy a dühös könnyek összegyűljenek a szememben és záporozzanak onnan, amikor a fekete szenátorok, a polgármesterek, a hírességek és az online bátor emberek megosztják csalódásaikat ezen nemzet hiányosságai miatt. Láttam, hogy több fekete ember sír a nemzeti csatornákon, mint valaha. Sérültnek érzem magam, mert a történelem is sérült, és úgy érzem, hogy ez az ország teljesen összetört. George Floyd egy fordulópont volt."
- utalt Cammie a fehér rendőrök által borzalmas halált halt afroamerikai George Floydra.
"Elég erős az új generáció katalizátora, amely végül beszéljenek. A kegyetlenség, amelyben életét vesztette, nem hagyható figyelmen kívül. Kellemetlen, de valahol mégis szerencsés, hogy a halálát videóra vették. Ez lehetőséget adott a világnak, hogy láthassa azt, amire az amerikai feketék évtizedek óta próbálják felhívni a figyelmet. Hogy a dolgok még mindig nincsenek összerakva, és összetörtek. Nagyon, nagyon összetörtek."
Cammie hozzátette: rengeteg olyan dolog van Amerikában, ami nemigen kedvez annak, aki nem fehér bőrszínű, emiatt pedig mélységes ürességet érez magában. És hogy Amerika nem teszi rendbe a dolgokat, hanem inkább egy negatív irányba viszi. A gyűlölet, az elnyomás mindennapos. Márpedig egy nemzetnek együttérzést kellene mutatniuk az elnyomottak irányába.
Így zárta gondolatait:
"Az elkövetkező napokban azzal a kihívással nézünk szembe, hogy ezeknek az érzelmeknek célt adjunk. Amikor a tüntetések leállnak, hová megyünk, és hogyan tudjuk integrálni azt, amit megtanultunk a mindennapi életünkbe? Hogyan tehetnénk produktív lépéseket, amelyek fenntartják a tüntetések által kiváltott lendületet? Ez az ideje, hogy mindenki mérlegeljen. Meg kell kérdeznünk magunktól, javított-e a hitem az életemen? Javítottak-e a meggyőződéseim a körülöttem élők életén? Válaszoljunk őszintén ezekre a kérdésekre. A jövőnk ettől függ."
