Tarja az Oceanborn-ról: "Sokszor sírtam a stúdióban..."

2023. július 31. 21:24 - Jurancsik Eszter

tarja-rs.jpg

1998 decemberét írtuk, amikor megjelent a Nightwish második nagylemeze, az "Oceanborn". Elődje, az egy évvel korábban kiadott "Angels Fall First" már ismertté tette az együttest a metal szcénán belül, ám a csapat második albuma jóval nagyobbat durrant, meglódítva a finnek szekerét.

A háromoktávos csodaszoprán, Tarja Turunen azonnal a közönség szívébe lopta magát, a korongon pedig olyan ikonikus dalok kaptak helyet, mint a Sacrament Of Wilderness, a Walking In The Air vagy az egyik legszebb balladájuk, a Sleeping Sun.

Tarja egy interjúban most visszaemlékezett arra, milyen érzés volt a lemezen dolgozni, amely idén már 25 éves.

Az album megírása valójában elég stresszes folyamat volt a zenekar számára, beleértve engem is, mint énekest. Egy remek albumot akartunk kiadni. A karrierünk kezdetén el sem tudtuk volna képzelni, hogy egy kiadó bizalmat szavaz nekünk, de szerencsére ez már a debütáló lemezzel megtörtént.

nightwish-oceanborn-portada-1.jpg

- utalt itt az "Angels Fall First"-re, korábban pedig elmondta: nem hitte volna, hogy a szóban forgó lemez sikert hoz számukra.

Nagy volt rajtunk a nyomás, hiszen sokat vártak el tőlünk. Akkoriban még javában a klasszikus énekesi tanulmányaim elején jártam, és még mindig nem tudtam igazán, hogyan kell integráljam a hangomat az albumon szereplő dalokba. 

Tarja először a Sibelius Akadémián csiszolta tehetségét, ám tanulmányait 2002-ben, a németországi Karlsruhéban fejezte be.

Emlékszem, sokszor sírtam a stúdióban, miközben felvettem az énekes részeket, és nem kaptam semmilyen segítséget vagy támogatást a zenekar többi tagjától, sőt, éppen ellenkezőleg. Szóval eléggé elveszettnek éreztem magam az album munkálatai közben. 

- zárta sorait, azonban azt is elárulta, hogy kedvenc dala a lemezről a lírai Swanheart.

 

komment

Nightwish: 18 éves a Wishmaster

2018. május 31. 00:15 - Jurancsik Eszter

Visszatekintés az időben

2000. május 8-án jelent meg a finn csapat harmadik nagylemeze, a Wishmaster.

61w1bjejz0l.jpg

A lemez borítója

A korong megjelenését követően turnéra indult az akkor még Tarja Turunen nevével fémjelzett együttes, hiszen a korong felülmúlta az 1998-as megjelenésű Oceanbornt is, amelyekkel első komolyabb sikereiket elérték. Jártak a kiadvánnyal Európában, Mexikóban és Dél-Amerikában is - Argentínában ismerte meg Tarja férjét, Marcelo Cabuli üzletembert, akivel azóta is boldog házasságban élnek. 

8cfb88b0c51925752c99abd26e55ee82.jpg

A csapat egyik 2000-es promo fotója - itt még Sami is tag volt.

A Wishmasterre épülő koncertkörút alkalmával rögzítette a csapat a From Wishes To Eternity című első DVD-jét is. Ebben az időszakban még Sami Vänskä basszer is a banda tagja volt, ám 2001-ben személyes okokra hivatkozva otthagyta a zenekart - az ő helyére került egy évvel később Marco Hietala. 

nightwish-from_wishes_to_eternity_live-frontal.jpg

Első DVD-jük, a From Wishes To Eternity 

Olyan ikonikussá vált felvételek kaptak helyet a korongon, mint a The Kinslayer, a She Is My Sin, a Deep Silent Complete vagy a címadó Wishmaster. Bónuszként került a kiadványra a Sleepwalker is, amellyel a Nightwish az Eurovíziós Dalfesztiválon is indult.

 

komment
süti beállítások módosítása