Hihetetlen, de igaz: az olasz Lacuna Coil frontasszonya, Cristina Scabbia a mai napon ünnepli 50. születésnapját.
Cri - ahogyan rajongói becézik - 1972. június 6-án született Milánóban és teljesen véletlenül lépett életébe az éneklés, a zene. 1994-ben Andrea Ferro, Marco Coti Zelati, Raffaele Zagaria és Michalangelo megalapították a Sleep of Right nevű csapatot Milánóban, Cristina pedig háttérénekesi pozíciót kapott, ám csakhamar ő lett a vezető énekes. Több tagcserét követően 1997-ben Ethereal-ra változtatták nevüket, ám mivel egy másik együttes már viselte ezt a nevet, a Lacuna Coil mellett döntöttek - 1998 tavaszán már ezen elnevezés alatt adták ki első EP-jüket.
Két európai turnét követően, 1999 júniusában jelentették meg első nagylemezüket "In a Reverie" címmel, majd 2001 márciusában az "Unleashed Memories"-t, de az első igazi sikereket a 2002-ben kiadott "Comalies" albummal érték el.
Ezek után a zenekar ontotta magából a jobbnál jobb lemezeket, a mai napig összesen kilenc albumot adtak ki - legutóbb a "Black Anima" című korongot 2019 őszén.
Születésnapja alkalmából összeszedtünk pár érdekességet Cristináról, amelyeket talán nem is tudtál!
- Teljes neve: Cristina Adriana Chiara Scabbia.
- Három testvére van, két bátyja és egy nővére.
- 160 cm magas.
- Egyik bátyja nagy AC/DC-rajongó volt, de a kemény zenébe mégis a Metallica egyik albumát hallgatva szeretett bele. Ekkor kezdte látogatni az egyik milánói metal pubot - itt találkozott Andreával és Marco “Maki” Coti-Zelatival.
- Makival 10 évig alkottak egy párt, akivel 2004-ben szakítottak - Cristina beleszeretett a Slipknot gitárosába, Jim Root-ba, a zenésszel pedig 2017-ig tartott a kapcsolat.
- Elmondása szerint kezdetben nagyon gátlásos volt, még a családja előtt sem nagyon mert énekelni. Soha nem járt énektanárhoz, nem játszik hangszereken, viszont kiváló hallással rendelkezik - bandatársai viccesen csak “Komputernek” nevezik, mivel mindent elsőre megjegyez.
- Hangtípusa: lírai alt.
- Édesapja, Dario 2016-ban, édesanyja, Francesca 2017-ben hunyt el, Cristina pedig elmondta: szülei kezdetektől fogva támogatták zenei törekvéseiben és első számú rajongói ők voltak.
- Nem szeretne gyermeket, ahogyan egyszer elmondta: ő a zenével, a zenekarával “terhes”. Ettől függetlenül imádja a gyerekeket.
- Nagy állatbarát, van egy fekete cicája, akit bal karjára tetováltatott.
- Bőrét a megfelelő mennyiségű és minőségű alvással, az alkohol mellőzésével és a kellő folyadékfogyasztással óvja. Hangjának védelme érdekében nem dohányzik, az egyetlen, amit saját bevallása szerint mérsékelnie kellene, az a rengeteg beszéd - ám ahogyan ő fogalmazott, olasz nőként ez szinte lehetetlen. :D
- A mai napig szülővárosában él. A harmincas évei elejéig szüleivel lakott, Milánó ipari negyedében, Quarto Oggiaróban.
- Nemigen hallgat olasz zenét, kivéve talán a nagyon régieket - véleménye szerint akkoriban még volt igazán jó olasz zene.
- A zenekarba kerülése előtt sokféle munkahelye volt: dolgozott eredeti szakmájában, a grafikában és pincérnőként is.
- Római katolikus családban nőtt fel, de nem gyakorolja a vallását. Inkább spirituálisnak vallja magát, mint vallásosnak. Egy ízben így nyilatkozott:
“Fiatalabb koromban én is rendszeresen jártam templomba, de nem értettem, miért kell minden vasárnap oda menni, ha az emberek a hét többi napján nem úgy viselkednek, mint a templomban. Soha nem találtam meg a választ a kérdéseimre a vallásban. Szerintem sokkal fontosabb, hogy jó ember legyél, mint vallásos…”
- Mentorkodott az olaszországi The Voice 2018-as szériájában.
- Nagy Star Wars-rajongó és imádja a videojátékokat, de nagyon szeret olvasni is.
- Jó barátnők az Epica énekesnőjével, Simone Simons-szal és Tarja Turunennel is. Az Epicával többször turnéztak közösen, Tarjával pedig duettet is énekelt - a szerzemény a finn énekesnő "In The Raw" című albumán, Goodbye Stranger címmel került rögzítésre.