Itt tudod megrendelni a Hammerworld szeptemberi számát, amelyben egy alapos interjút olvashatsz a svéd csapat jelenlegi énekesnőjével, Alissa White-Gluzzal. Az újságra elő is fizethetsz, most rendkívül kezdvezményesen.

Komoly változás volt az 1996 óta létező együttes életében, amikor három és fél évvel ezelőtt a német Angela Gossow családi okok miatt távozott a mikrofon mögül, hogy a továbbiakban a csapat menedzsereként ténykedjen tovább. Angela az ezredforduló óta erősítette az Arch Enemy legénységét, aki maga választotta ki utódját az akkor 28 éves, kanadai származású Alissa White-Gluz személyében, akit addig a The Agonist alapítójaként ismerhettünk. Michael Amott, a zenekar főnöke álmában sem gondolta, hogy Alissával még nagyobb rajongótáborra tesznek majd szert. 

Alissa az interjúban az új lemezről, élményeiről és saját magáról is mesélt.

"Sem a War Eternal, sem a Will To Power elkészítése nem volt könnyű feladat. Noha a The Agonist-tal is keményen dolgoztam, itt más kihívásokkal is szembesülnöm kellett. Egy jól ismert bandába kerültem, ahol egy baromi tehetséges és népszerű énekesnő, Angela helyét kellett átvennem, aki számomra is hatalmas példakép. Felkészültem arra, hogy sokan fognak utálni, és nem önmagam miatt, hanem azért, mert én nem Angela vagyok."

- kezdte Alissa, aki elmondása szerint rettegett a War Eternal kiadása előtt, ugyanakkor tudta, hogy minden dal kiválóan sikerült. A lemez globális sikere és a közönség szeretete óriási önbizalmat adott az énekesnőnek és a csapat többi tagjának egyaránt. 

"Azóta több, mint 300 koncertet adtunk, többször körbeutaztuk a világot. Összeszoktunk, >>összeértünk<<, sokkal jobban ismerjük egymást. Én megértettem, Michael mit akar elmondani, megvalósítani, és ő is tudja, mire vagyok képes, mik az erősségeim. Énekesnőként, dalszerzőként vagy csak emberként. Az egész banda erős egyéniségekből áll. Az Arch Enemy nem egy olyan együttes, ahol van egy vagy két frontember, a többiek meg szürke figurák a háttérben. Aki eljön a koncertjeinkre, őt különböző karaktert lát a színpadon, ugyanakkor egy egységes csapatot, és észreveheti, hogy mennyire egy hullámhosszon vagyunk. Amikor beszálltam a zenekarba, nem gondoltam volna, hogy ez lesz a második családom. Ráadásul ez egy olyan család, amelynek a rajongók is a tagjai. Számomra ez hatalmas ajándék az élettől."

A frontasszony szerint a War Eternal sikere után magasra került a léc, ám elmondása szerint a szeptember 8-ával megjelent új lemez sok szempontból változatosabb lett az előző anyagnál. Gondoljunk például a Reason To Believe-re, amely a formáció életében az első ballada, itt Alissa megvillantja tiszta énekhangját is, ugyanakkor egy érzelmekkel teli, súlyos nóta. Az énekesnő számára is újdonság volt ez a terep, hiszen azelőtt sosem énekelt igazi balladát. Elmondta: ismer olyan embereket, akik azt szajkózzák, hogy egy igazi metálcsapat ne írjon lírai dalt!

"Én viszont úgy érzem: ettől csak teljesebbek, gazdagabbak lettünk zeneileg. Ez a dal egyébként sem úgy született, hogy írtunk egy kiizzadtunk magunkból egy ilyen számot, mert erre még nem volt példa a banda életében. E dal néhány témáját Michael testvérével, Chris Amottal(ex-Arch Enemy) közösen írta, és amikor megmutatták nekem, azonnal tudtam, mit kell kezdenem vele. Szöveggel együtt kaptam kézhez a dalt, és éreztem, hogy ezt úgy kell elénekelnem, hogy minél több érzelmet fejezzen ki. A komor verzékben ott van a mély fájdalom, az átvezetésekben a kín, a refrénben pedig a remény és a diadal. Ez valóban egy teljesen új arca az Arch Enemynek, a tizedik albumon pedig talán ennek is eljött az ideje. Nekem egyébként az egyik kedvencem az új dalok közül. Úgy gondolom, hogy aki meghallgatja a dalt és értelmezi a szöveget, tudni fogja, hogy nem azért írtuk, hogy egy szélesebb tábort is megcélozzunk vele. Szó nincs erről. Michael ki akart írni valami fontosat magából, és ezt csak egy ilyen hangulatú dallal tudta megtenni. Ez a szöveg ugyan jóval a rock világát megrázó események (Chris Cornell és Chester Bennington öngyilkossága) előtt születtek, de pontosan jelzi, milyen komoly probléma a depresszió. A dal pont erről szól, az én egyik barátom pedig a lemez készítésének idején lett öngyilkos."

- emlékszik vissza Alissa, aki elmondta azt is, hogy a turnékon rengeteg olyan rajongóval találkozik a csapat, akik szintén lelki betegségekkel küzdenek és az ő dalszövegeikből merítenek erőt, hogy átjussanak a nehezebb periódusokon is. 

"A mai világban senkinek nincs könnyű dolga, különösen a fiataloknak, akik keresik a helyüket és önmagukat. Ez a dal nekik is szól."

De vajon az énekesnőnek is voltak ilyen harcai tinédzserként?

"Voltak, mint mindenkinek, igaz, más formában. Én nem annyira önmagammal, hanem a világgal álltam harcban. Kőkemény egyházi iskolába jártam, ahol kötelező volt az egyenruha és megszabták, miről mit gondoljak. Örökre megutáltam az ilyesmit, az elnyomás minden formáját. Innen jön a kék hajam is. Ez nem a show, az image-m része, ugyanis már akkor festettem a hajam, mielőtt a színpad közelébe kerültem volna. És mindez a sulira vezethető vissza. Ezzel fejeztem ki az ellenérzésemet! A lázadás most is bennem van. Rengeteg mocskos dolog zajlik a mai világban, amelyek ellen kötelességünk felemelni a hangunkat. Ezek mind az Arch Enemy, mint a The Agonist dalaiban megtalálható. Nem feltétlenül a politika ez, de tény, hogy a mai társadalom nem igazságos. Elnyomja, kihasználja a gyengébbeket, akik nem tudják megvédeni magukat. Irányítják, manipulálják az emberek többségét."

Alissa elárulta azt is: az új anyag nem konceptlemez, és a címe született meg utoljára. Személyes kedvencei közé tartozik a Reason To Believe, a Blood In The Water, de mindegyik dalt szereti az énekesnő. A First Day In Hell-t egy nappal a korong megjelenése előtt mutatta be a banda, erről a tételről így mesélt:

"Ez egy nagyon személyes dalszövegem. Olyasmikről esik benne szó, amelyeket a nagyszüleim meséltek nekem a gyerekkorukról. Kiskoromban fel sem fogtam igazán, miken mentek keresztül, felnőtt fejjel azonban megértettem. A szöveg azonban lehet, másoknak mást jelent majd, mint nekem. De ez így van jól."

Kiderült az is: a záró dalban, az A Fight I Must Win-ben igazi vonósokat hallhatunk - Alissa elmondása szerint ezzel a lemez emberi oldalát akarták kihangsúlyozni.

A szeptemberi Hammerworld magazinban egy kisebb interjú olvasható a holland Epica énekesnőjével, Simone-nal, aki betyárosan helyt állt a leghajmeresztőbb kérdéseknél is. Az újságot innen tudod megrendelni, illetve rendkívül kedvezményesen előfizethetsz rá.

A vörös hajú frontasszony korábban is elárulta egy TeamRockos interjúban, hogy voltak nem egyszerű dolgai fiatalabb éveiben. 14 éves korában a black metalért rajongott, ennek hatására fordított keresztet hordott a nyakában, haját lilára színezte, száját gyakran fekete rúzzsal kente, öltözködését pedig Morticia Addamséhez hasonlította.

Szinte még tini volt, amikor az Epicába került, akkori barátja, az alapító-gitáros Mark Jansen által, ez idő tájt is csinált őrültségeket. Füvet szívott (ami hazájában egyébként legális), és többször szexelt nyilvános helyeken, de egyszer sem kapták el.

"Most, felelősségteljes anyaként nem járnak ilyen dolgok a fejemben, ha-ha"

- meséli nevetve az énekesnő, aki a turnék alatt szerzett kellemetlen élményeiről is mesélt.

"Évekkel ezelőtt Mexikóban perforált a vakbelem. Voltak előjelei, de senki nem tudta, mi bajom lehet. Úgy fájt, hogy majd' belehaltam. Az utolsó pillanatban derült ki, hogy mi a gond, és azonnal meg kellett műteni."

Mexikóról azonban minden bizonnyal nemcsak ez az egy rossz emléke lehet Simone-nak, ugyanis egy 2008-as koncert alkalmával, a Sensorium című dal elején egy rajongó felhajított egy ajándéknak szánt karkötőt a színpadra, ami szerencsétlen módon pont az énekesnő szemét találta el, kis híján maradandó sérüléseket okozva. A latin rajongók többsége szereti nyíltan kimutatni a rajongását, ám ez rosszul is végződhetett volna.

A vakbélműtéthez hasonló kellemetlenségek érték Simone-t, amikor egy alkalommal Törökországban ételmérgezést kapott.

"Hol hánytam, mint a lakodalmas kutya, hol a hasam ment. Konkrétan ki sem tudjam jönni a klotyóból, mert egyfolytában rókáztam, de olyan komolyan, hogy a végén már csak a vér jött fel. De egyszer lebetegedtem Dél-Amerikában is, ráadásul ott aznap este még koncertet is adtunk, miközben iszonyatosan éreztem magam. Amikor lementem a színpadról, a pulzusom az egekbe szökött, azt hittem, menten elájulok. Aztán kidobtam a taccsot. Ekkor normalizálódott a szívverésem, de még másnap is nagyon pocsékul voltam, még a repülőn is agonizáltam. Ezek a turnézás szépségei..."

- nevet az énekesnő, aki arra a kérdésre, hogy mikor vérzett utoljára, így felelt:

"Hát amikor legutoljára menstruáltam!"

Élete legfurcsább kajájának pedig az osztrigát tartja, amelyet egyszerűen gusztustalannak tart. Erről is nevetve mesélt:

"Olyan lehet, mint a puncit nyalogatni, szóval talán a férfiaknak jobban bejön, nálam nem volt nyerő, egyáltalán nem ízlett!"

Hogy verekedett-e már a csinos énekesnő? Simone válasza:

"Egy régebbi fiúmmal összekaptunk, de nem hagytam magam! (nevet) Oliverrel, a férjemmel nem szoktuk csépelni egymást! Viszont volt egy bulink a csapattal, ahol a szemem láttára, a színpad előtt verekedett őssze két férfi. Az egyikükön egy cowboykalap volt, amit feldobott nekem. Pár sort abban énekeltem, majd vissza akartam adni neki. Egy másik azonban megkaparintotta, mire elkezdték gyepálni egymást. Aki lenyúlta a kalapot, kisebb volt, így nem maradt más választása, harapdálni kezdte a másikat. A koncert után tudtam meg, hogy egy kisebb darabot az illető ki is harapott a kalap tulajdonosának a karjából! Ha ezt előre látom, óvatosabban adom vissza a kalapot..."

Más témákban is nyitottan mesélt magáról Simone. Kiderült, hogy nincs tetoválása, de nem is tervezi, hogy lesz. Nem a fájdalomtól, a tűtől való félelme miatt, hanem egyszerűen nem érzi, hogy szüksége lenne rá. Másokon viszont kimondottan tetszenek neki az ábrák. Azonban vannak piercingjei a fülében. 

És hogy melyik a legmetálabb albuma? Íme a válasz:

"Van Opeth, Lacuna Coil, Ghost, és bár nem metál, de Michael Jackson is! Az egyik legrégebbi lemezem az In Flames Reroute To Remain-je, de vannak otthon súlyosabb albumaim is, például Morbid Angel."

A teljes interjú a Hammerworld magazin szeptemberi számának hasábjain olvasható, a bevezetőben található linken megrendelheted és most kedvezményesen előfizethetsz rá.

A holland hatosfogat minden kétséget kizáróan napjaink egyik legnépszerűbb szimfonikus metálcsapata. Sahara Dust néven kezdtek zenélni 2002-ben, akkor még a norvég Helena Iren Michaelsennel, aki ma már az Imperia frontasszonya. Egy évvel később nevet cseréltek és Mark Jansen akkori barátnője, az akkor 18 éves Simone Simons lett az új énekesnő. 

A formáció azóta jócskán kinőtte magát a "mármegintegycsajosegyüttes"-kategóriából, hét stúdiólemezt jelentettek meg, a legutóbbi 2016 szeptemberében került boltokba The Holographic Principle címmel. Ha összehasonlítjuk a korongot legelső kiadványukkal, a The Phantom Agony-val, hallható a fejlődést, a zenekar fokozatosan megtalálta saját stílusát, albumról albumra hatalmas lépéseket tettek meg, mára pedig hatalmas rajongótáborra tett szert a banda a világ minden szegletében. 

Mark Jansen, a csapat alapító-gitárosa így mesélt a korai évekről:

"A The Phantom Agony-t még az After Forever börtönében írtam. Több zenésztől hallom, hogy szégyellik a korai munkáikat, én azonban a mai napig büszke vagyok erre a lemezre! Ezen hallható egy csomó dal, amelyek által rengeteg rajongó megismert és megszeretett bennünket, például a Cry For The Moon, a Sensorium vagy a Feint."

- kezdte sorait Mark, majd így folytatta:

"Fiatalabb éveinkben hiányzik a tapasztalat, ez természetes, de van benned lelkesedés, amely által felfedezed a világot! Minden lemezünk dalaival elégedett vagyok!"

A banda hat új dalt tartalmazó EP-je, a The Solace System szeptember elsején jött ki, jelenleg pedig a Lacuna Coil társaságában járják az USA nagyvárosait és Kanadát. 

Marlena Darocha, a Sound Of Darkness nevű Facebookos zenei magazin szerkesztője kapta mikrofonvégre Juha Raivio-t, akivel egy rövid interjút készített. A finn zenész -aki a Swallow The Sun által már ismert volt- és Aleah Stanbridge 2009-ben találtak egymásra és alapították meg a Trees Of Eternity-t Örebróban, Svédországban. 2013-ban a zenész-szerelmespár demót adott ki Black Ocean címmel, ám ez év végén szembesültek a lesújtó hírrel: Aleahnál rákot diagnosztizáltak. 2014 és 2015 folyamán rögzítették debütáló albumukat Hour Of The Nightingale címmel, amelynek kiadását Aleah sajnos már nem érhette meg: 2016. április 18-án, 39 évesen távozott a földi világból.

A lemez a finn Svart Records kiadó gondozásában került boltokba 2016 novemberében. A korong összes dalszövegét a suttogós hangú, angyali szépségű Aleah írta. 

Juha elmondása szerint néhai szerelme egész életében dalokat írt. 8-9 évesen kezdett énekelni, 13-14 évesen pedig már verseket, dalszövegeket alkotott. Juha többször elmondta: Aleah bársonyos, suttogós hangja sokkal mélyebben megérintette, mint az operás vagy metálos énekhang.

"A szövegek és versek nem tartalmaznak semmilyen adatot az évről vagy dátumról, szóval tényleg nem tudom, mikor írta őket. De ő egész életében zenét és dalszövegeket írt, így sok létezik. Soha életemben soha nem láttam még ilyan embert, aki ilyen őszinte és igaz volt a zenéjében és a dalszövegeiben. Néha olyan extrém módon zajlott mindez, hogy akár egy-két hónapig is eltartott pár dalszöveget vagy pár dallamot megírnia, mert minden, amit készített, annak olyan helyről kellett származnia, amelyről tudta, hogy nem más, mint az abszolút igazság. Ezért tartott hosszú ideig a Trees of Eternity albumot is befejezni, mert ez mind ő volt, és most, amikor hallgatod a hangját és olvasod a szövegeit, az valóban mindenségen és a világon túl van. Aleah az összes zenéjét egy régi nylon akusztikus gitárral írta, és csak néha hallottam és láttam énekelni és írni. Néha egész nap, olyan volt, mint egy angyal, aki a szobában ül, és  énekli a lélek rekviemjeit. A zene, amit szeretett olyan művészek voltak, mint Leonard Cohen, Nick Drake, Mazzy Star, Mercy Nővérek, Wardruna és Cure."

- meséli Juha, aki azt is elárulta: Aleah posztumusz szólólemezét jövőre szeretné kiadni. Aleah összes demo felvételét a dalszövegekhez és a versekhez hasonlóan összegyűjtötte, így a Hallatar utolsó szerzeményében, a Dreams Burn Down-ban az ő hangja lesz hallható.

"Amikor Aleah szövegeit és verseit összegyűjtöttem, hogy biztonságban legyenek és közel a szívemhez, megértettem, hogy zenét kell írnom Aleah ki nem adott dalszövegeihez és verseihez. Ez volt az ígéretem hozzá és magamhoz, hogy annyi zenét adjak a szövegeihez és a rajongóknak amennyit csak tudok. Szóval ez volt a következő lépés, miután a Trees of Eternity albumot kiadtuk. Tehát visszavonultam és elkezdtem dolgozni Aleah első szólóalbumán, melyet reményeim szerint jövőre ki is adunk. Ez egy nagyon kemény, érzelemmel teli és fájdalmas munka, de ez a legjobb dolog amit csak tehetek."

De mit jelent a "Hallatar" kifejezés? Hogyan került a képbe Gas Lipstick (ex-HIM), Heike Langhans (Draconian) és Tomi Joutsen (Amorpis)?

"Hallatar egy régi finn költői szó a Fagy-ra, vagy valami, amit "Fagy királynőjének" nevezhet. Ez volt a valaha írt első finn szövegem a legutóbbi lemezünkre, a Songs from the North-ra. Ott használtam a Hallatar szót, mely a halált jelentette a dalban. Szóval más választásom nem volt, így neveztem el a zenekart. Tomi, Gas és Heike pedig csodálatos zenészek, és barátok is. Nem tudtam azt elképzelni, hogy másokkal készítsem el az albumot."

Heike egyébként szoros barátságot ápolt Aleah-val.

Az első szám, amely megjelent a No Stars Upon The Bridge címre keresztelt albumról, a Mirrors volt. A lemez október 11-én kerül egyébként a boltok polcaira, szintén a Svart Records felügyelete alatt.

"Elsőként nagyon sötét és szomorú dalt akartam kihozni, mert ez pontosan megmondja milyen is a lemez. Az albumon több "könnyű" dal szerepel, de dark zene is. A Mirrors valahol a kettő között van. Nem akarok beszélni a dalszövegek jelentőségéről, mivel ez valami, amit Aleah tesz meg helyettem, ezért mindenkinek el kell olvasnia őket, és meg kell találnia a saját igazságát a saját életén és az életből származó tapasztalatokon keresztül."

- zárta sorait Juha, aki elmondta: nem tervez újabb Hallatar-lemezt, mert jövőre Aleah albumával és a Swallow The Sunnal lesz elfoglalva. 

A fordításért köszönet Péter Mateusznak! :) 

Augusztusban a svéd/kanadai együttes a spanyolországi Leyendas del Rock fesztiválra volt hivatalos, ahol koncertjük előtt a frontasszony Alissa interjút adott. 

Elhangzott a kérdés: mit tegyen egy énekesnő, aki a metál színterén akarja kipróbálni magát?

"Azt tanácsolom nekik, hogy ne kételkedjenek magukban! Épp elég ember lesz, akik kétkedve fogadnak majd, mivel nő vagy. Sőt, lesznek, aki azt gondolják, a testi adottságaidat akarod használni, azzal szeretnél előrébb jutni. Azt is gondolhatják, >>összeálltál<< a zenekar egyik férfi tagjával vagy vezetőjével, csak hogy előnyökhöz juss. Szóval ne legyenek kétségeid önmagaddal szemben, hogy te miért is vagy a csapatban."

- kezdte Alissa, majd így folytatta gondolatait:

"Azon énekesnőkkel, akikkel jól ismerjük egymást, tudjuk, hogy egyikünk sem azért került az együttesébe, mert nő, hanem mert szeretünk énekelni, zenélni. Naponta körülbelül nulla másodpercet gondolok arra a tényre, hogy nő vagyok!"

- zárta nevetve sorait a frontasszony, akinek minden oka megvan az örömre, hiszen az Arch Enemy új lemeze, a Will To Power máris hatalmas siker, überelte a 2014-ben piacra dobott War Eternal albumot is. Korábban mind Alissa, mind a gitáros Michael Amott utaltak arra, hogy ez a korong ütősebb lesz elődjénél, rengeteg új ötletet használtak fel a dalok készítésekor, az énekesnő pedig évekkel ezelőtti depressziójával kapcsolatos érzéseit is ezen a lemezen írta meg.

A Metal Injection magazin szerkesztője egy vegán étterembe látogatott az Arch Enemy énekesnőjével, Alissa White-Gluzzal. Miközben elfogyasztott egy igen gusztusos vegán desszertet, elmesélte, miért döntött a vegánság mellett.

"Közel 20 éve vagyok vegán. 13 évesen magam döntöttem úgy, hogy nem fogyasztok többé sem tejtermékeket, sem tojást. Húst életemben nem ettem, mivel a szüleim fiatal koruk óta vegetáriánusként élnek. Így könnyen le tudtam mondani mindenről, ami állati eredetű. Elég fehérjéhez jutok. Ez a leggyakoribb kérdés, amit feltesznek nekem, hogy >>Eszel elég fehérjét?!<<" Igen, eszek! Vegán fehérjeturmixokat fogyasztok, a zöldségekben, pl. a brokkoliban pedig rengeteg fehérje található."

- kezdte a kanadai származású frontasszony a mondandóját, majd így folytatta:

"Rengeteg nagy nevű kozmetikai cég még teszteli még mindig állatokon a termékeit! Ez kegyetlenség az állatokkal szemben, én csakis olyan kozmetikumokat használok, amelyek nem kerültek kapcsolatba állatkísérletekkel."

Mint az közismert, Alissa rengetegszer szerepelt a PETA kampányaiban, nem hord valódi bőrt és szőrmét, haját pedig a hazánkban is egyre ismertebb és népszerűbb Manic Panic nevű festékekkel varázsolja színesre. 

Kifogástalan alakját pedig nemcsak a vegán ételeknek, hanem a súlyzókkal és kettlebellel végzett edzéseinek is köszönheti. Párja, Doyle szintén vegán, a két zenész rendszeresen népszerűsíti ezt az életformát. Mert a veganizmus nem csupán egy étrend, hanem egy életmód. Alissa megemlítette a Földlakók című dokumentumfilmet is, amely eléggé nyersen és brutálisan mutatja be, hogyan is bánnak az állatokkal a nagyobb telepeken. Ezt ajánlja megnézni mindazoknak, akik érdeklődnek a vegánság iránt. Dalszövegeiben is gyakran fellelhetők ezen életmódra utaló szövegek, pl. a War Eternal című szám azért íródott, hogy minél több ember szeme felnyíljon, de találhatók sorok arra vontkozóan is, hogy a húsipar emberei manipulálják a fogyasztókat. Az énekesnő elmondta: nem olyan nehéz vegánná válni, mint ahogyan az elsőre látszik, hiszen rengeteg változatos étel készíthető vegán alapanyagokból, szinte minden ételnek megvan a hús-tej-és tojásmentes verziója.

Az Arch Enemy albuma pénteken jön Will To Power címmel, pár órája pedig megmutatták rajongóiknak a First Day In Hell című számot is - korábban a The World Is Yours és a The Eagle Flies Alone című dalokat láthattuk és hallhattuk a csapattól.

Alissa pár hónappal ezelőtt vallott a The Agonistból való kirúgásáról, amely rendkívül megviselte őt - annak ellenére, hogy a bandában töltött utolsó néhány évét végigkísérte a depresszió. Egy videóinterjúban az énekesnő őszintén vallott titkáról:

"Amíg nem ismered a depressziót, nem tudod, mi történik ilyenkor az emberrel."

- magyarázta Alissa, és mivel ez az állapot gyakran fizikai tünetekkel is jár, az ember azt hiheti, komoly testi betegség állhat a háttérben. 

"Azt hiszed, meghalsz, azt hiszed, komoly betegség támadott meg. Sikerült kijutnom ebből a gödörből. Hat-nyolc hónapig önsegítő könyveket olvastam, kognitív viselkedésterápián vettem részt. Ez egy olyan időszak volt, amikor rájöttem: képes vagyok legyőzni önmagam."

A teljes interjút itt nézhetjük meg:

A fennállásának lassan huszadik évfordulóját ünneplő, meglepetésekkel készülő milánói csapat még májusban adott fergeteges koncertet az A38 hajón, itt találkozott velük a HammerWorld magazin képviseletében Gyuricza Barbi, aki alaposan kifaggatta Cristinát, a zenekar énekesnőjét. A teljes interjú az újság nyári számának hasábjain jelent meg, ebből olvashattok most néhány részletet a beszélgetésből - biztosan sok olyan infó akad az interjúban, amit eddig nem tudhattál a Lacuna Coil frontasszonyáról.

Cristina Adriana Chiara Scabbia 1972. június 6-án, az Ikrek jegyében született Milánóban, és a város Quarto Oggiaro nevű ipari negyedében nőtt fel Francesca és Dario Scabbia negyedik, egyben legkisebb gyermekeként - két bátyja és egy nővére van. Elmondása szerint teljesen átlagos és vidám gyermekkora volt, sokat játszott a barátaival, az iskolában pedig jó tanuló volt annak ellenére, hogy otthon maximum a házi feladatait készítette el, de nem nagyon készült a következő órákra - rendszerint "abból élt", amit az előző tanítási napokon hallott. Később grafikusnak tanult Cristina, akadtak is munkahelyei, ahol hasznosítani tudta ilyen irányú ismereteit, ám nem mélyült el nagyon a témában. Állítása szerint sokféle munkahelyen dolgozott a Lacuna Coil megalapítása előtt, volt pincérnő és bolti eladó is. Annyit még tavaly, édesapja halála után árult el a frontasszony, hogy szülei, családja az első perctől kezdve támogatták a zenével kapcsolatos útján, és első számú rajongója az apuka volt. 

Viszont soha nem tanult zenét és nem járt énektanárhoz:

"Semmilyen hangszeren nem játszom és nem vettem énekórákat sem. De nagyon jó a hallásom, a srácok sokat nevetnek ezen. Néha csak >>számítógépként<< emlegetnek, mert minden egyes hangra tökéletesen vissza tudok emlékezni. Legalább ebben nagyon szerencsés vagyok!"

- nevet az énekesnő, aki elmondása szerint sosem rajongott az olasz zenéért.

"Kivéve talán a nagyon-nagyon régieket, mert akkoriban volt még igazán jó olasz zene. Szerettem a Duran Durant, de ez a mai napig így van. Volt egy időszak, amikor a popzene is jó volt, énekelhetőek, szerethetőek voltak a nóták, volt erejük, nem úgy, mint manapság. Szerettem Madonnát is. Ő volt az erős nő egyik első példája a modern zenében. Kislányként ez nagyon imponált nekem."

Aztán a húszas évei elején a metál felé fordult Cristina, akkor kezdte el rendszeresen látogatni az egyik milánói metal pubot. Itt találkozott Andrea Ferro-val és Marco Coti Zelatival, bár korábban is hallgatott rockot és metált, egyik bátyja ugyanis nagy rajongója volt az AC/DC-nek és a Metallicának, bár akkor még nemigen fogta meg a műfaj Cristinát, aki elmondása szerint először nem is akart énekesnő lenni.

"Erről nem én döntöttem. Az én esetem a tökéletes példa arra, hogy követni kell az ösvényt, ami megnyílik előtted. Sokáig csak magamnak énekelgettem még a család előtt sem igazán akartam."

A legutóbbi, Delirium címet viselő albumról és annak üzenetéről is nyíltan beszélt a dalospacsirta:

"A dalszövegekben szó esik a depresszióról, őrületről, ennek ellenére én nem mondanám nyomasztónak a lemezt. Az évek során a családomban is többféle mentális betegség ütötte fel a fejét, így ismerős számomra a téma. Az emberek többsége fél ezektől a kórképektől, ám ezek ugyanúgy az emberi természet részei, mint teszem azt az érzelmeink. A magunk módján mindannyian őrültek vagyunk, vannak fura szokásaink, bár ezt a legtöbben észre sem vesszük, annyira természetesek számunkra. Talán azért tartunk ennyire ezektől a betegségektől, mert nem tudjuk, hogyan kezeljük őket. Ezen a területen sok a rejtély. Én a zenét egyébként terápiaként fogom fel, így a Delirium is egyfajta terápia számomra..."

De mi a helyzet Cristina magánéletével? Köztudott, hogy a banda gitárosa, Marco Coti Zelati 10 éven keresztül a párja volt, 2004 óta pedig az amerikai Slipknot zenészével, Jim Root-tal van együtt az énekesnő.

"Marcoval a szerelem szeretetté változott. A szakításunk nem okozott törést, megmaradt a jó, baráti kapcsolat, rengeteget segít nekem a mai napig, annak ellenére, hogy mindkettőnnek új párja van. Nem tudnám nélküle elképzelni az életemet, lehet, nélküle már nem léteznék. Jimmyvel a 2004-es OzzFesten találkoztam, de a kapcsolatunk alakulásáról nem szeretek beszélni."

Azonban néhány információt még megosztott privát életéről az énekesnő:

"Az otthonomnak továbbra is Milánót tartom, ott él a családom, oda köt a munkám, szóval továbbra is e város lakosának vallom magam. Az más kérdés, mennyi időt töltök ott, mert a munkám miatt rengeteget utazom."

- nevet Cristina, aki még egy titkot elárult Barbinak. A déli szépséget eddig nem igazán merték faggatni a gyermekvállalásról, családalapításról, ám ezúttal e témáról is kendőzetlenül beszélt a 45 éves frontasszony. Elmondta: ő a zenét, a Lacuna Coilt tekinti gyermekének.

"Bevallom, nem szeretnék gyermeket. Tudom, furcsa, de ez az igazság. Én a zenével, a zenekarommal >>vagyok terhes.<< Nekem elég ez is, így is teljes életet élek. Ettől függetlenül imádom a gyerekeket; rengeteg van körülöttem is, több unokahúgom van, sőt, már nagy-nagynéni is vagyok."

A teljes interjút a HammerWorld nyári számában olvashatjátok el, amelyet itt tudtok megrendelni. 

Az Arch Enemy 32 esztendős kanadai származású énekesnője sokak példaképe. Alissa bátran szembemegy a társadalom által támasztott elvárásokkal, ezt mutatja extravagáns külseje, színes hajkoronája, öltözködése. Ezek mellé társul, hogy az énekesnő 13 éves kora óta vegán életmódot folytat, ami azt jelenti, hogy semmilyen állati eredetű élelmiszert nem fogyaszt, nem visel valódi bőrt és szőrmét, elszántan harcol a cirkuszok, az állatok fogva tartása ellen és a PETA kampányában is többször szerepelt. A veganizmus nemcsak egy étrend, hanem egy életforma, ennek ellenére még mindig rengetegen tekintenek úgy az ily módon élőkre, mintha szektások lennének, a legtöbb ember ugyanis még mindig abban a tévhitben él, hogy az egészséges élethez elengedhetetlen a hús, a tejtermékek és a tojás fogyasztása. 

Egy videóinterjúban a következőkkel kezdte Alissa mondandóját:

"Csaknem húsz éve vagyok vegán, és az, hogy vegán vagyok, hosszabb ideje tart, mint az énekesi karrierem. A vegánság is én vagyok, így ezt is próbálom megmutatni. Úgy gondolom, erre szükség van, és én őszintén énekelek erről a dologról is! Azt hiszem, az Arch Enemy sikeressége abban rejlik, hogy mind az emberek, mind az állatok jogairól, adott esetben a politikáról vagy a vallásról is megoszthatjuk a gondolatainkat másokkal. Ezért nem félek attól, hogy Mike (Michael Amott, a banda gitárosa - a szerk.) olyan dalokat fog írni, amelyeket nem akarnék elénekelni. Minden dalszöveg, amit a kezembe adott eddig olyan volt, amire azt mondtam: "Igen! Ez jó!" És amikor én írok szövegeket, ő szintén ezt mondta."

- mesélte az énekesnő, majd így folytatta:

"Úgy gondolom, hogy a metál a zene legszenvedélyesebb formája, ám értelmet csak akkor tudsz neki adni, ha te magad is szenvedéllyel csinálod!"

És mit gondol Alissa arról, hogy rengeteg rajongónak ő a példaképe? Lányok ezrei utánozzák megjelenését, hajviseletét, rengeteg énekesnő az ő hatására kezdett a hörgés tanulásába.

"Soha nem akartam senki példaképe lenni, de ha inspirálok másokat, az klassz dolog. A legtöbb ember, aki ismert, csak a materializmus és a felszínes dolgok előremozdítására használja a hírnevét. Én tényleg azt közvetítem, ami valóban bennem van..!"

Szeptember 8-án kerül az üzletek polcaira az Arch Enemy legújabb albuma, a Will To Power, amelyről már két klipes nótát is láthattunk hallhattunk a The World Is Yours és a The Eagle Flies Alone című szerzemények képében. Azonban Alissa -ahogyan korábban is megírtuk- szólóprojektjén is gőzerővel dolgozik, amely egyszerűen csak Alissa név alatt fut majd. 

Az énekesnő első szólóalbumán közreműködik párja, Doyle, zenésztársa, Jeff Loomis, de a Kamelotos Oliver Palotai is segíti a frontasszonyt.

Érdekesség, hogy Alissa elődje, Angela Gossow javasolta annak idején a kék hajkoronájú énekesnőnek, hogy készítsen szólólemezt.

"Eredetileg Angela hozta fel az ötletet, hogy csináljak valamit, mert munkamániás vagyok és nem tudok tétlenül ülni az Arch Enemy következő turnéjára várva. És teljesen igaza volt! Tényleg szükségem volt arra, hogy alkossak valamit. Ráadásul volt egy csomó ötletem is, amelyek nem feltétlenül illettek az Arch Enemy világába, így nem tukmálhattam a csapatra őket."

- mesélte Alissa, akinek albuma a tervek szerint 2018-ban jelenik meg.