Kérdezz-felelek Simone Simons-szal

2017. szeptember 18. 18:53 - Jurancsik Eszter

Rendhagyó kérdésekre válaszolt az énekesnő

A szeptemberi Hammerworld magazinban egy kisebb interjú olvasható a holland Epica énekesnőjével, Simone-nal, aki betyárosan helyt állt a leghajmeresztőbb kérdéseknél is. Az újságot innen tudod megrendelni, illetve rendkívül kedvezményesen előfizethetsz rá.

simone2.jpg

A vörös hajú frontasszony korábban is elárulta egy TeamRockos interjúban, hogy voltak nem egyszerű dolgai fiatalabb éveiben. 14 éves korában a black metalért rajongott, ennek hatására fordított keresztet hordott a nyakában, haját lilára színezte, száját gyakran fekete rúzzsal kente, öltözködését pedig Morticia Addamséhez hasonlította.

Szinte még tini volt, amikor az Epicába került, akkori barátja, az alapító-gitáros Mark Jansen által, ez idő tájt is csinált őrültségeket. Füvet szívott (ami hazájában egyébként legális), és többször szexelt nyilvános helyeken, de egyszer sem kapták el.

"Most, felelősségteljes anyaként nem járnak ilyen dolgok a fejemben, ha-ha"

- meséli nevetve az énekesnő, aki a turnék alatt szerzett kellemetlen élményeiről is mesélt.

"Évekkel ezelőtt Mexikóban perforált a vakbelem. Voltak előjelei, de senki nem tudta, mi bajom lehet. Úgy fájt, hogy majd' belehaltam. Az utolsó pillanatban derült ki, hogy mi a gond, és azonnal meg kellett műteni."

Mexikóról azonban minden bizonnyal nemcsak ez az egy rossz emléke lehet Simone-nak, ugyanis egy 2008-as koncert alkalmával, a Sensorium című dal elején egy rajongó felhajított egy ajándéknak szánt karkötőt a színpadra, ami szerencsétlen módon pont az énekesnő szemét találta el, kis híján maradandó sérüléseket okozva. A latin rajongók többsége szereti nyíltan kimutatni a rajongását, ám ez rosszul is végződhetett volna.

A vakbélműtéthez hasonló kellemetlenségek érték Simone-t, amikor egy alkalommal Törökországban ételmérgezést kapott.

simone3.jpg

"Hol hánytam, mint a lakodalmas kutya, hol a hasam ment. Konkrétan ki sem tudjam jönni a klotyóból, mert egyfolytában rókáztam, de olyan komolyan, hogy a végén már csak a vér jött fel. De egyszer lebetegedtem Dél-Amerikában is, ráadásul ott aznap este még koncertet is adtunk, miközben iszonyatosan éreztem magam. Amikor lementem a színpadról, a pulzusom az egekbe szökött, azt hittem, menten elájulok. Aztán kidobtam a taccsot. Ekkor normalizálódott a szívverésem, de még másnap is nagyon pocsékul voltam, még a repülőn is agonizáltam. Ezek a turnézás szépségei..."

- nevet az énekesnő, aki arra a kérdésre, hogy mikor vérzett utoljára, így felelt:

"Hát amikor legutoljára menstruáltam!"

Élete legfurcsább kajájának pedig az osztrigát tartja, amelyet egyszerűen gusztustalannak tart. Erről is nevetve mesélt:

"Olyan lehet, mint a puncit nyalogatni, szóval talán a férfiaknak jobban bejön, nálam nem volt nyerő, egyáltalán nem ízlett!"

Hogy verekedett-e már a csinos énekesnő? Simone válasza:

"Egy régebbi fiúmmal összekaptunk, de nem hagytam magam! (nevet) Oliverrel, a férjemmel nem szoktuk csépelni egymást! Viszont volt egy bulink a csapattal, ahol a szemem láttára, a színpad előtt verekedett őssze két férfi. Az egyikükön egy cowboykalap volt, amit feldobott nekem. Pár sort abban énekeltem, majd vissza akartam adni neki. Egy másik azonban megkaparintotta, mire elkezdték gyepálni egymást. Aki lenyúlta a kalapot, kisebb volt, így nem maradt más választása, harapdálni kezdte a másikat. A koncert után tudtam meg, hogy egy kisebb darabot az illető ki is harapott a kalap tulajdonosának a karjából! Ha ezt előre látom, óvatosabban adom vissza a kalapot..."

Más témákban is nyitottan mesélt magáról Simone. Kiderült, hogy nincs tetoválása, de nem is tervezi, hogy lesz. Nem a fájdalomtól, a tűtől való félelme miatt, hanem egyszerűen nem érzi, hogy szüksége lenne rá. Másokon viszont kimondottan tetszenek neki az ábrák. Azonban vannak piercingjei a fülében. 

simone4.jpg

És hogy melyik a legmetálabb albuma? Íme a válasz:

"Van Opeth, Lacuna Coil, Ghost, és bár nem metál, de Michael Jackson is! Az egyik legrégebbi lemezem az In Flames Reroute To Remain-je, de vannak otthon súlyosabb albumaim is, például Morbid Angel."

A teljes interjú a Hammerworld magazin szeptemberi számának hasábjain olvasható, a bevezetőben található linken megrendelheted és most kedvezményesen előfizethetsz rá.

 

 

 

 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://femcsajok.blog.hu/api/trackback/id/tr2712876122

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása