Juha Raivio: "Aleah egész életében dalokat írt..."

2017. szeptember 12. 20:25 - Jurancsik Eszter

A zenész kedveséről, a Hallatarról és Aleah szólóalbumáról mesélt

Marlena Darocha, a Sound Of Darkness nevű Facebookos zenei magazin szerkesztője kapta mikrofonvégre Juha Raivio-t, akivel egy rövid interjút készített. A finn zenész -aki a Swallow The Sun által már ismert volt- és Aleah Stanbridge 2009-ben találtak egymásra és alapították meg a Trees Of Eternity-t Örebróban, Svédországban. 2013-ban a zenész-szerelmespár demót adott ki Black Ocean címmel, ám ez év végén szembesültek a lesújtó hírrel: Aleahnál rákot diagnosztizáltak. 2014 és 2015 folyamán rögzítették debütáló albumukat Hour Of The Nightingale címmel, amelynek kiadását Aleah sajnos már nem érhette meg: 2016. április 18-án, 39 évesen távozott a földi világból.

juha.jpg

A lemez a finn Svart Records kiadó gondozásában került boltokba 2016 novemberében. A korong összes dalszövegét a suttogós hangú, angyali szépségű Aleah írta. 

Juha elmondása szerint néhai szerelme egész életében dalokat írt. 8-9 évesen kezdett énekelni, 13-14 évesen pedig már verseket, dalszövegeket alkotott. Juha többször elmondta: Aleah bársonyos, suttogós hangja sokkal mélyebben megérintette, mint az operás vagy metálos énekhang.

"A szövegek és versek nem tartalmaznak semmilyen adatot az évről vagy dátumról, szóval tényleg nem tudom, mikor írta őket. De ő egész életében zenét és dalszövegeket írt, így sok létezik. Soha életemben soha nem láttam még ilyan embert, aki ilyen őszinte és igaz volt a zenéjében és a dalszövegeiben. Néha olyan extrém módon zajlott mindez, hogy akár egy-két hónapig is eltartott pár dalszöveget vagy pár dallamot megírnia, mert minden, amit készített, annak olyan helyről kellett származnia, amelyről tudta, hogy nem más, mint az abszolút igazság. Ezért tartott hosszú ideig a Trees of Eternity albumot is befejezni, mert ez mind ő volt, és most, amikor hallgatod a hangját és olvasod a szövegeit, az valóban mindenségen és a világon túl van. Aleah az összes zenéjét egy régi nylon akusztikus gitárral írta, és csak néha hallottam és láttam énekelni és írni. Néha egész nap, olyan volt, mint egy angyal, aki a szobában ül, és  énekli a lélek rekviemjeit. A zene, amit szeretett olyan művészek voltak, mint Leonard Cohen, Nick Drake, Mazzy Star, Mercy Nővérek, Wardruna és Cure."

- meséli Juha, aki azt is elárulta: Aleah posztumusz szólólemezét jövőre szeretné kiadni. Aleah összes demo felvételét a dalszövegekhez és a versekhez hasonlóan összegyűjtötte, így a Hallatar utolsó szerzeményében, a Dreams Burn Down-ban az ő hangja lesz hallható.

aleah-stanbridge-juha-raivio.jpg

"Amikor Aleah szövegeit és verseit összegyűjtöttem, hogy biztonságban legyenek és közel a szívemhez, megértettem, hogy zenét kell írnom Aleah ki nem adott dalszövegeihez és verseihez. Ez volt az ígéretem hozzá és magamhoz, hogy annyi zenét adjak a szövegeihez és a rajongóknak amennyit csak tudok. Szóval ez volt a következő lépés, miután a Trees of Eternity albumot kiadtuk. Tehát visszavonultam és elkezdtem dolgozni Aleah első szólóalbumán, melyet reményeim szerint jövőre ki is adunk. Ez egy nagyon kemény, érzelemmel teli és fájdalmas munka, de ez a legjobb dolog amit csak tehetek."

De mit jelent a "Hallatar" kifejezés? Hogyan került a képbe Gas Lipstick (ex-HIM), Heike Langhans (Draconian) és Tomi Joutsen (Amorpis)?

"Hallatar egy régi finn költői szó a Fagy-ra, vagy valami, amit "Fagy királynőjének" nevezhet. Ez volt a valaha írt első finn szövegem a legutóbbi lemezünkre, a Songs from the North-ra. Ott használtam a Hallatar szót, mely a halált jelentette a dalban. Szóval más választásom nem volt, így neveztem el a zenekart. Tomi, Gas és Heike pedig csodálatos zenészek, és barátok is. Nem tudtam azt elképzelni, hogy másokkal készítsem el az albumot."

fj_1.jpg

Heike egyébként szoros barátságot ápolt Aleah-val.

Az első szám, amely megjelent a No Stars Upon The Bridge címre keresztelt albumról, a Mirrors volt. A lemez október 11-én kerül egyébként a boltok polcaira, szintén a Svart Records felügyelete alatt.

"Elsőként nagyon sötét és szomorú dalt akartam kihozni, mert ez pontosan megmondja milyen is a lemez. Az albumon több "könnyű" dal szerepel, de dark zene is. A Mirrors valahol a kettő között van. Nem akarok beszélni a dalszövegek jelentőségéről, mivel ez valami, amit Aleah tesz meg helyettem, ezért mindenkinek el kell olvasnia őket, és meg kell találnia a saját igazságát a saját életén és az életből származó tapasztalatokon keresztül."

- zárta sorait Juha, aki elmondta: nem tervez újabb Hallatar-lemezt, mert jövőre Aleah albumával és a Swallow The Sunnal lesz elfoglalva. 

full_4_1.jpg

A fordításért köszönet Péter Mateusznak! :) 

 

 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://femcsajok.blog.hu/api/trackback/id/tr8612825008

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása