Június 12-én szabadul a világra a kaliforniai Stitched Up Heart negyedik stúdióalbuma, a "Medusa", amely már előre megmutatta a méregfogait a SICK SICK SICK és a Glitch Bitch című dalokon keresztül, ma pedig újabb kislemezes tétel érkezett a Cannibal képében, amelyhez természetesen videoklip is készült, és amely szerzeményben Heidi Shepherd, a Butcher Babies énekesnője is közreműködik.
A zenekart 2010-ben alapította Alecia "Mixi" Demner, aki 2008-ban nyerte meg a Fuse TVRedemption Song versenyét, ezt követően döntött a zenekar megalapítása mellett. Az együttes pályafutása során három stúdióalbumot adott ki: a 2016-os "Never Alone" debütáló lemezt, a 2020-as "Darkness"-t, majd 2023-ban a "To The Wolves" című korongot, amely szeptember 1-jén jelent meg a Century Media Records gondozásában.
A Los Angeles-i alternatív metalos Stitched Up Heart 2010-ben alakult meg Alecia Demner énekesnőnek köszönhetően, aki már korábban is bizonyította, hogy nem fél reflektorfénytől: 2008-ban megnyerte a Fuse TVRedemption Song versenyét, majd fogta ezt az energiát, és zenekarrá sűrítette.
Azóta három stúdióalbumot adott ki a csapat, a 2016-os "Never Alone" debütáló lemezt, a 2020-as "Darkness"-t, majd 2023-ban a "To The Wolves" című korongot.
2024 nyarán Alecia már utalt arra, hogy készül a zenekar negyedik nagylemeze, és hogy az anyag kifejezetten súlyos irányba mozdul el. Ma ez a sejtetés hivatalos bejelentéssé vált: a korong június 12-én kerül boltokba a Judge & Jury Records gondozásában, "Medusa" címmel, amelyen tíz dal kap helyet.
Az album legfrissebb kislemezéhez, a Conquer Divide közreműködésével készült Glitch Bitch-hez készült hivatalos videoklip már megtekinthető, korábban pedig a SICK SICK SICK című szerzeményhez is érkezett már kisfilm - utóbbi dalban az Eyes Set To Kill és Lauren Babic is erősíti a csapatot.
A Glitch Bitch egy szerelmes levél minden vad, erős e-girl baddie-nek, akik újra és újra széttörik az elvárásokat, és digitális romhalmazt hagynak maguk után. Ti vagytok azok, akik pixelekből erőt kovácsolnak, és széppé teszik az internetet. Emlékeztettek rá, hogy a kód maga a magabiztosság, és a szépség fegyver.
- osztotta meg a banda Facebookján.
A zenekar felállása:
Alecia 'Mixi' Demner – ének, ritmusgitár
Merritt Goodwin – gitár
Randy Mathias – basszusgitár, háttérvokál
Delaney Jaster – dobok
A "Medusa" dallistája:
01. Love & Death 02. Sick Sick Sick 03. Glitch Bitch 04. Cannibal 05. Meet Me After Life 06. Medusa 07. Beast 08. Dead To Me 09. Devilicious 10. Ex-Termination