
Február 19-én derült fény az Arch Enemy új énekesének személyére, aki nem más, a korábban Once Human-ből ismert Lauren Hart, akivel a zenekar első közös dalát is debütáltatta - a szerzemény a To The Last Breath címet viseli és három nap alatt közel egymillió megtekintést kapott.
A rajongók hetek óta találgattak, ki léphet Alissa White-Gluz helyére az új frontlányként; a legtöbb ujj egyértelműen Angela Gossow felé mutatott, aki 2000 és 2014 között tépte szét a világot a banda élén. Angela azonban egyetlen, higgadt kommenttel lehűtötte a reménykedőket: nem, nem ő tér vissza a mikrofon mögé.
Ám a német énekesnőnek - aki kilépése óta az Arch Enemy menedzsereként dolgozik - valóban megfordult a fejében, hogy ismét színpadra álljon csapattal. A mai napon egy Laurennel közös fotót posztolt a közösségi platformjaira, amelyben bevallja: komolyan elgondolkodott a zenekarral való újraegyesülésen.
A szívem szerinti húgom. Egy végtelenül melegszívű, valódi ember. Ugyanaz a zenei ízlésünk, ugyanaz a vokáltechnika és az elköteleződés a zene, az emberek és a fizikum iránt. Sok éve ismerjük egymást. Követtem az útját az Once Human-nel, és reméltem, hogy egyszer sikerül az áttörés. Aztán drukkoltam, hogy csatlakozzon egy másik nagy metalbandához. Nem jött össze. Ő viszont soha nem adta fel! Én pedig már azon gondolkodtam, hogy összehozok neki egy teljesen új zenekart – olyasmi hangzással, mint a Dimmu Borgir, Arch Enemy / In Flames és Machine Head/ Once Human keresztezése. Megkértem, küldjön be pár feldolgozást, hogy teljes képet kapjak a hangjáról, és elkezdtem zenészeket keresni hozzá. Aztán történt valami az Arch Enemy háza táján. Nagyon komolyan elgondolkodtam azon, hogy visszatérek. Ránéztem az életemre, a koromra, a még kicsi gyerekeimre, és arra a brutális mennyiségű munkára, ami a banda menedzsereként rám hárul. A válasz végül nem lett. Sem érzelmileg, sem mentálisan nem voltam kész erre. Rengeteg hihetetlen énekes jelentkezett a világ minden tájáról. Én Laurent ajánlottam a srácoknak. Michael [Amott] pedig igent mondott. Lauren 2025 decemberében felénekelte a dalokat, és felemelkedett, mint egy főnix. Olyan intenzív és diadalmas, ő >>Angela reinkarnációja<<, és szerintem még túl is szárnyal engem. Készen áll arra, hogy évtizedekig vigye a lángot, megtiszteltetés és alázat számomra, hogy együtt dolgozhatok vele. Végre.
- írta a posztban Angela, aki a zenekarral hat nagylemezt készített, majd 2014-es távozása után kezdett a csapat menedzsereként dolgozni, megházasodott és két gyermeke született.