Két éve jelent meg a holland csapat legutóbbi stúdióalbuma, a The Quantum Enigma, amely sokaknál igen magasra helyezte azt a bizonyos lécet. A The Holographic Principle szeptember 30.-án került boltokba, melyről korábban Simone Simons énekesnő azt nyilatkozta, hogy egyenes ági folytatása lesz az utolsó lemeznek. Mark Jansen alapító-gitáros és énekes ezt mondta a lemezről:
“Az album, illetve a szövegek témájukat tekintve a közeli jövővel foglalkoznak, amelyben a virtuális valóság lehetővé teszi, hogy bárki megalkothassa a saját világát. Ez felveti a kérdést, hogy vajon a jelenlegi, valósnak gondolt valóságunk is nem-e csupán virtuális valóság, egyfajta hologram. A szövegek kihívásra invitálnak, hogy vizsgáljuk felül mindazt, amiben eddig hittünk, és amik evidensek voltak, legyünk nyitottak a változásra, az új tudományos felfedezésekre. A holografikus univerzumban semmi sem az, aminek valójában látszik.”
Az Eidola vezeti fel a repertoárt, amelynek érdekessége az ütős hangszerek besokasodott jelenléte, illetve az, hogy Coen Janssen kislánya, Cato is énekel benne. Természetesen a kórus sem maradt el, de főleg a zenéé a szerep. A második szám a már ismert Edge Of The Blade, amelyhez igen érdekes, látványos klipet is készített a csapat. A dalt Isaac Delahaye gitáros komponálta, a kórus igencsak intenzív és pörgős, Simone pedig kissé populárisabban énekel, mint máskor, ám ez kimondottan illik a dal témájához és zenéjéhez. Plusz érdekesség, hogy Mark mellett a dobos Ariën Van Weesenbeek is hörög egy sort. Nem csoda, hogy ehhez is videót forgatott a banda, hiszen egy abszolút tipikus, “Epicás” slágerszagú dalról van szó.
Igen meglepő az ezt követő A Phantasmic Parade, amelyben Simone úgy énekel, mintha egyenest Indiából származna. :D A hangszerelés és a kórus is abszolút ezt a vonalat erősíti. Szokatlan zenei- és énektéma ez a csapattól, de pont ez teszi különlegessé. Éles váltás a negyedik track, a Universal Death Squad, amelyet már hetekkel a korong megjelenése előtt elénk pakoltak Epicáék. Amilyen nyugisan indul, olyan keményen folytatódik. A vonós hangszerek és a kórus tökéletes kiegészítése egymásnak, Simone pedig ismételten bebizonyítja, hogy nemcsak klasszikus énekképzést tanult évekig, hanem a könnyedebb, “kislányosabb” hangját is tudja használni. Ő maga is elmondta, hogy 14 évesen popénekléssel kezdte, ezután tért át a klasszikus vonalra. A dalt egyébként szintén Isaac komponálta. A Divide And Conquer hörgéssel és lágy énekkel tarkított szám, rendkívül erős gitárokkal, a vége felé bedurvul, és a monológ (vagy dialógus? – nem tudtam eldönteni) pedig még színesebbé teszi az amúgy sem unalmas zenét.
A Beyond The Matrix formájában ismét egy hamisítatlan, “nagyon-Epicás” dalt kapunk; a refrén, amely a kórus magasztos éneke, maga a tökély. A zenei alap erősen a power metal felé hajlik, a szöveg pedig a Mátrix című film tematikáját veszi alapul, abból merít ötleteket. Simone hangja talán itt a legpopulárisabb (elnézést :D ), de ettől persze még nem lesz Mariah Carey, Rihanna vagy (Isten őrizz) Britney Spears. A harmadik perc vége felé lágyulnak a dallamok, majdhogynem egy unikornisos-pillangós mesébe képzelnénk már magunkat, amikor is Mark hörgése ébreszt fel minket és a kőkemény dob-és gitárhangok adják az arcon vágást, persze abszolút pozitív értelemben.
A The Cosmic Algorithm ismét a keményebb vonalat erősíti, és bár a korábbi lemezek közül jó pár dal eleme felsejlett hallgatása közben, mégsem tudom a bandát önlenyúlással és önismétléssel vádolni. A Universal Death Squad-hoz és az Edge Of The Blade-hez hasonlóan ezt a tételt is Isaac komponálta, a gitáros pedig igencsak kitesz magáért.
Higgadtan, de afféle vihar előtti csenddel indul az Ascension – Dream State Armageddon, amelyben Simone -jó értelemben vett- drámakirálynős énekhangja zseniálisan adja meg az alapokat. Kapaszkodni tessék, mert a dal közepe felé igencsak kemény dobtémák jönnek, miközben Simone előveszi az operás hangját és áriázik. Ha Simone nem énekelne a dalban, azt hinném, hogy a Dimmu Borgir egyik szerzeményét hallom. A szerzemény vége kissé baljós zongoradallamokkal zárul, amelyhez még egy kis különleges, keleties dobolást is hallhatunk. A Dancing In A Hurricane mintha az előző track folytatása lenne, keleties dallamokkal és hangszerekkel, és ismét Indiába képzelhetjük magunkat, aztán jönnek a fúvós hangszerek és Mark hörgése a kőkemény metálra. Kimondottan feldobja a dalt a keleties dallamvilág belecsempészése, egyfajta vérfrissítést adva az Epica eddigi munkásságának.
A nyugodt, barokk zenét idéző intrója a Tear Down Your Wallsnak csakhamar átcsap arcletépős metálba, Mark hörgését váltja Simone elmélkedős éneke és a háttérénekesek drámai hangja. Teljesen rendben van a dal, mind hangszerek, mind ének, mind hörgés, mind az emelkedett hangulatot ébresztő refrén tekintetében. Nekem ez az egyik legnagyobb kedvencem.
Az album záró tétele a 11 és fél perces The Holographic Principle – A Profound Understanding kórussal és vonósokkal indít, majd szépen átszivárog előbb egy lágyabb, majd később egy jóval keményebb metálba. Talán ebben a dalban jut legtöbb szerep Marknak, Simone hangja pedig engem személy szerint az operettekre emlékeztet, de ez a kontraszt a zene és az énekstílus között mégsem kelt diszharmonikus hatást. A dal 7. percének környékén már igencsak a metál sűrűjében találjuk magunkat, ami kitart az utolsó percig.
Összegezve:
Nálam abszolút nyerő a lemez, kiváló folytatása a The Quantum Enigmának, bevallom, én nem hittem abban, hogy Simone-ék képesek lesznek überelni az előző albumot, de ezt sikeresen végrehajtották. Kiváló munka, a kiszámíthatatlan meglepetések pedig még inkább érdekesebbé és élvezhetőbbé teszik az anyagot.
10/10
