Hivatalos videoklip készült Tarja és Marko Hietala közös dalához!

2024. március 13. 17:59 - Jurancsik Eszter

tarjaturunenmarkohietalapress_638-ezgif_com-webp-to-jpg-converter.jpg

Left On Mars címmel debütáltatott közös szerzeményt a Nightwish két extagja - Tarja Turunen és Marko Hietala barátsága szorosabb, mint valaha, hosszú évek után ismét egymásra talált a két finn tehetség.

Tarja tavaly nyáron, egy svájci fellépésén osztotta meg a színpadot Markóval, hogy elénekeljék volt csapatuk egyik legikonikusabb felvételét, a The Phantom Of The Opera-t. A performansz igencsak érzelmesre sikeredett, a dal végén mind Marko, mind Tarja könnyekben tört ki, amelyből tisztán láthattuk, hogy a két zenész közötti fagyos viszony már rég a múlté - ahogyan nemrégiben az énekesnő elmesélte, elásták a csatabárdot és a világ egyik legismertebb metalzenekarából való távozás újra összehozta őket. 

Tarja 2005 októberében, a "Once" album turnézáró koncertjét követően került eltávolításra a Nightwish köreiből, míg Marko 2021 januárjában hagyta ott a siker sikerre halmozó együttest - indoklásában krónikussá vált depressziója és a zeneipar kapzsisága szerepelt.

Néhány nappal ezelőtt Marko egy internetes magazinnak elárulta: egyáltalán nem zárkózik el az ötlettől, hogy kolléganőjével közös projektet hívjanak életre, ennek egyik biztató jele lehet a Left On Mars, amely dal stílusa inkább a klasszikus rock, mint a metal felé hajlik, a két tehetséges énekes pedig apait-anyait belead a szerzeménybe. A számhoz készült videoklip ma vált megtekinthetővé, íme:

 

komment

Vadonatúj dallal készül a Within Temptation!

2024. március 11. 20:40 - Jurancsik Eszter

392878120_10232185221683322_2956544519334534171_n.jpg

Alig öt hónap telt el azóta, hogy a holland csapat "Bleed Out" címre keresztelt, sorban nyolcadik albumát piacra dobta, Sharon den Adelék nem ülnek a babérjaikon.

A szóban forgó kiadvány igen szépen muzsikál a rajongók körében, annak ellenére, hogy a rajta szereplő tizenegy szerzeményből hetet kislemezként is megjelentettek 2020 és 2023 között. Sharon, az énekesnő többször kifejtette: még a covid-pandémia kirobbanása előtt eldöntötték, hogy átállnak a kislemez-alapú munkára, hiszen így minden dal megkapja a kellő figyelmet, a rajongók pedig eldönthetik, hogy tetszik-e nekik, vagy sem.

A zenekar azonban nem éri be az alig fél éve boltokba került lemezzel, ugyanis ma közösségi oldalaikon jelentették be: új dallal készülnek, amely április 5-én debütál majd, és az A Fool's Parade címet viseli. 

Ha azokról a dolgokról akarsz énekelni, amelyek ott és akkor történnek veled, akkor kislemezeket kell kiadnod, és nem akarsz rá akár három évet is várni, hogy megoszthasd. Szakítani akartunk a kislemezek és albumok kiadásának hagyományos menetével. Ez ösztönzött minket arra, hogy egyedül folytassuk tovább. 

- mesélte korábban Sharon a kiadóval való szétválás körülményeit. Azt is felfedte: bár így sokkal több a dolguk, a cserébe kapott művészi szabadság felbecsülhetetlen.

 

komment

Megújította lemezszerződését a Nightwish - több albumra szóló együttműködés született

2024. március 11. 15:51 - Jurancsik Eszter

430112479_942788730542411_992434310236877958_n.jpg

A finn zenekar közösségi média felületein osztotta meg a hírt, miszerint megújították szerződésüket partnerükkel, a Nuclear Blast kiadóval. Ez a lépés nem csupán a zenekar jövőjét biztosítja, de egyben a 2007 óta tartó együttműködésük sikerességét is alátámasztja.

20 évvel ezelőtt vette kezdetét közös utazásunk a Nuclear Blasttal, és most eljött az idő, hogy megújítsuk fogadalmunkat. Nagyon izgatottan várom, hogy ezúttal milyen varázslatot tudunk együtt kifőzni!

- kommentálta a történéseket Tuomas Holopainen, a banda alapítója és billentyűse.

A csapat és a kiadó közös története 17 éve tart, - ekkor jelent meg a "Dark Passion Play" album. Ez a korong nem csupán a zenekar pályafutásának egyik legnagyobb sikere lett, de egyben az egyik legnagyobb példányszámban elkelt kiadványuk is - ezen a korongon a Tarja Turunent váltó Anette Olzon énekelt

Azonban a rajongókat sokként érte a hír, miszerint a zenekar nem tervez turnéra indulni az új albummal. Bár a döntés pontos okait nem részletezték, hangsúlyozták, hogy ez nem köthető egyik tag mellékprojektjéhez sem, és nem is Floor Jansen énekesnő második gyermekének születése miatt határoztak így. A zenekar közleménye szerint ez egy elkerülhetetlen lépés volt a Nightwish jövője érdekében.

Azoknak, akik a zenekar pályafutásának végétől rettegtek, megnyugvást jelenthet a szerződés megújításának híre, hiszen a lépés arról tanúskodik, hogy - tagcserék ide, távozások oda - a banda továbbra is tervezi a jövőt, és a rajongók reménykedhetnek abban, hogy a Nightwish egyszer talán ismét koncertezni fog.

komment

Marko Hietala nem zárkózik el attól, hogy közös projektet indítson Tarjával

2024. március 09. 12:55 - Jurancsik Eszter

tarja_turunen_marko_hietala_2023.jpg

Az egykori Nightwish-tagok közötti barátság szorosabb, mint valaha, hiszen Tarja Turunen és Marko Hietala minden múltbéli sérelmet eltemettek és nemrég egy közös latin-amerikai turnét is lebonyolítottak. Ennek előzménye Tarja egyik tavaly nyári koncertje volt Svájcban, ahol Marko meglepetésvendégként állt színpadra, hogy elénekeljék a Nightwish egyik legikonikusabb dalát, a The Phantom of the Operát.

Bár évekkel korábban, a Svéd-és Finnországot érintő Raskasta Joulua elnevezésű, speciális karácsonyi koncertsorozaton már megosztották egymással a színpadot, az áttörést egyértelműen a fent említett buli jelentette.

Tarja már korábban mesélt Markóról és a hozzá fűződő kapcsolatáról, most pedig az 58 éves zenész fedte fel a jövőre vonatkozó elképzeléseit - az El Planeta del Rock nevű internetes magazinnak elárulta: egyáltalán nem tartja kizártnak, hogy közös projektet indítsanak Tarjával, amelynek minden bizonnyal rengeteg rajongó örülne.

Nem zárkózom el ettől a lehetőségtől! Konkrétan még nem esett szó arról, hogy bandát alapítunk, de jelenleg egy teljesen másfajta kapcsolat van köztünk, mint korábban. Amikor csatlakoztam a Nightwish-hoz, a rajongótáborok már akkor is nagyon széthúztak, nehéz volt megtalálni az igazságot.

 a3.jpg

Olyan volt, mint egy menedzserek között zajló háború, ahol mindkét oldalról mondanak dolgokat, és rengeteg zűrzavar lett ebből. Amikor a karácsonyi koncerteken részt vettünk, akkor jöttünk rá, hogy barátokként elveszítettük egymást. És ez volt az oka annak, amiért újra egymásra találtunk.

- részletezte Marko a tényeket, aki 2021-ben intett búcsút a Nightwishnak - indoklásában a depressziója és a zeneipar kapzsisága szerepelt. 

Sok rajongó rebesgeti, miszerint a két zenésznek egy közös albumot kellene készíteni - ennek egyik előfutára is lehet akár a Left on Mars című szerzemény, amely Marko és Tarja közös dala.

 

komment

Májusban érkezik a Jinjer első DVD-je!

2024. március 07. 18:43 - Jurancsik Eszter

429937521_947450320084288_1102848696144337567_n.jpg

"Live In Los Angeles" címmel első DVD-je megjelentetésére készül a Jinjer. Az ukrán csapat még 2022. december 22-én állt színpadra a kaliforniai nagyvárosban, a The Wiltern elnevezésű koncerthelyszínen, a show-t pedig kamerák rögzítették - a kiadvány május 17-én kerül boltokba a Napalm Records égisze alatt. 

A koncertfelvétel nemcsak az utóbbi évek átvészelését, hanem a zenekar 15 éve tartó karrierjét is fémjelzi - utalva ezzel a több, mint két éve tartó orosz-ukrán háborúra, amely egy akkor már nyolc éve tartó konfliktus eszkalálódása volt. 

A 2022-es turnénk végén megtartott teltházas Los Angeles-i koncertünk tökéletes alkalom és helyszín volt arra, hogy valami különlegeset alkossunk - valami olyasmit, mint egy régóta várt DVD a Jinjertől! A zsúfolásig megtelt, fantasztikus helyszín, az őrült nyugati parti hangulat, és ami a legfontosabb, hogy anyait-apait beleadtunk, miután hat hónapig turnéztunk a világ körül - Európától Ausztráliáig és vissza az USA-ba -, extra különleges alkalommá tette ezt az estét. Azon rajongók számára, akik azon az estén a Wilternben velünk tartottak, felejthetetlen koncert volt, de most minden egyes rajongó megtapasztalhatja és élvezheti azt a remek setlistet, amely a régebbi albumok legnagyobb slágereit és a legújabb dalokat is tartalmazza. Ez nem csak egy DVD vagy egy élő album, hanem a Jinjer karrierjének első 15 évét is így ünnepeljük meg, mielőtt továbblépnénk a következő fejezethez.

- adta hírül a formáció, majd az is kiderült, hogy a rögzítés ötlete nem volt előre eltervezve:

A "Live In Los Angeles" a banda részéről spontán döntés volt, a lehető legnyersebben megörökítve, hogy az élő koncertekből áradó szenvedélyt kihangsúlyozzák. Ez a kiadvány a Jinjer diszkográfiájának bombasztikus keveréke - olyan rajongói kedvencekkel, mint a Sit Stay Roll Over, a Home Back és a Pisces. Az élő album 16 dalt tartalmaz különböző hangformátumokban, néhányat szigorúan limitáltan: a deluxe digipack nemcsak egy DVD-t tartalmaz, hanem két további dalt is, a Wallflower-t és a Disclosure!-t, amelyeket 2023-ban Párizsban rögzítettek.

Kedvcsinálóként a Tatiana Shmayluk vezette együttes -akik dolgoznak következő lemezükön- megjelentette a Call Me a Symbol című dal koncertfelvételét:

A dalok listája:

01. Intro
02. Sit Stay Roll Over
03. Teacher, Teacher!
04. Copycat
05. Home Back
06. I Speak Astronomy
07. As I Boil Ice
08. Judgement (& Punishment)
09. Dead Hands Feel No Pain
10. Vortex
11. Who Is Gonna Be The One
12. Sleep Of The Righteous
13. Call Me A Symbol
14. Perennial
15. Pisces
16. On The Top

Zenészek:

Tatiana Shmayluk - ének
Roman Ibramkhalilov - gitár
Eugene Abdukhanov - basszusgitár
Vlad Ulasevich - dob

jinjerliveinlosangeles-ezgif_com-webp-to-jpg-converter.jpg

 

 

 

komment

Morgan Lander: "A zene manapság elérhetőbb mint valaha, és ennek sokat köszönhetünk!"

2024. március 06. 04:02 - Jurancsik Eszter

417203894_696755075771410_4048341882488384304_n.jpg

Februárban, 13 év után jelentkezett új dallal a kanadai Kittie - az Eyes Wide Open képében ízelítőt kaphattunk ebból, ami a banda készülőben lévő új albumán vár ránk. A csajok az Egyesült Államokban található Nashville-ben kezdték meg a korong rögzítését tavaly ősszel, egyelőre viszont nincs hír arról, hogy mikor is kerül boltokba az újdonság.

Ez az egész teljesen újnak tűnik. Tudom, hogy régóta a pályán vagyunk, de a lemezkészítés és kiadás tekintetében ez egy teljesen új korszak.

- mesélte nemrég a zenekar énekese, Morgan Lander a MetalSucks podcastjében.

Egyszerűen csak élvezni akarjuk ezt az egész folyamatot, és mosolyt csaljunk az emberek arcára. Minden, ami egy új album megjelenésével jár, például új merch cuccok és koncertek, a nyakunkba szakad, de mi ezt kimondottan szeretjük. Minden olyan izgalmasnak látszik, mi pedig egyszerűen megéljük az egészet. Amikor 2011-ben az "I've Failed You albumunk megjelent, a Spotify és a hasonló zenei platformok még nem léteztek, vagy ha voltak is ilyenek, az emberek még mindig a kézzel megfogható zene mellett döntöttek, CD-t vásároltak.

426206445_945338103617845_780466619292022804_n.jpg

Most, a streaming korában a zene elérhetőbb, mint valaha, és több ember hallgat zenét. Annak ellenére, hogy nem hoz igazán komoly bevételt, mégis hatalmas előnye van, hiszen a közönség nagyobb, és a fiatalabbak is felfedeznek minket. A streaming szolgáltatók által hallgatják a teljes diszkográfiánkat, ezzel életben tartva a zenénket. Végső soron ez segített abban, hogy újabb és újabb lehetőségeket kapjunk, tehát egyáltalán nem vagyok ellene, és kíváncsian várom, mit hoz a jövő.

Az együttes jelenlegi felállása a következő:

Morgan Lander - ének

Mercedes Lander - dob

Tara McLeod - gitár

Ivana Vujic - basszusgitár

 

komment

2025-ben kerülhet boltokba az Epica új lemeze

2024. március 02. 05:00 - Jurancsik Eszter

421680957_871154381681035_7230588328800808550_n.jpg

Néhány hónappal ezelőtt jelentette be a holland zenekar, hogy idén tavasszal kezdik meg új, sorban kilencedik nagylemezük felvételeit. Simone Simons, a csapat énekesnője most a mexikói Summa Inferno nevű metalmagazinnal osztott meg információkat - az interjúból kiderül, hogy a korongra még jó ideig várni kell.

Mostanra elég sok dalunk lett az új Epica-albumra. Azt sem tudom jelenleg, hogy mindet fel tudjuk-e venni, de rengeteg anyagunk van. Nemrég az egész zenekar összeült, hogy demokat írjunk, illetve hogy kidolgozzuk a dalokat, éneksávokat és működőképes szövegeket alkossunk. Már összeállítottuk a stúdiós menetrendet, az albumnak nyár végére kell elkészülnie, ez pedig azt jelenti, hogy 2025-ben jelenhet meg.

- magyarázta Simone, aki elárulta: nagyon szereti az új számokat.

Több dalt írtunk, mint amennyi egy albumra ráfér, szóval nagyon jól állunk, az új lemezre és a Symphonic Synergy koncertekre fókuszálunk, és mindez rengeteg munkával jár. 

A csapat ősszel négy speciális koncertet ad Symphonic Synergy elnevezés alatt, amelyeken jelen lesz egy szimfonikus zenekar is, az első kettőt szeptember 19-én és 20-án Amszterdamban, a másik kettőt pedig december 6-án és 7-én Mexikóvárosban.

komment

Hoppá! Közös dalt debütáltatott Tarja és Marko!

2024. március 01. 13:42 - Jurancsik Eszter

img_6616.jpg

A Nightwish egykori tagjai Dél-Amerikában járják a klubokat, amely turné ötlete azt követően merült fel, hogy Marko tavaly nyáron meglepetésvendég volt Tarja Pratteln-i koncertjén. 

A két finn tehetség már réges-rég lezárta a múltat, hiszen 2005 óta - amikor is Tarjának távoznia kellett a Nightwish köreiből - sok víz lefolyt a Dunán, az élet pedig mindkettőjüket érettebbé tette.

Eddig is tudni lehetett, hogy Tarja megállás nélkül dolgozik, többek közt új albumának munkálatai is folynak, de ha ez még nem elég, az Argentínában található Neuquen városában esedékes bulin nem kis meglepetést okozott a rajongóknak, amikor Markóval előadták első közös szerzeményüket, amelynek címe Left On Mars.

A dalt kitörő örömmel fogadta a közönség, tapsviharral jutalmazva a performanszot, amelyről egy lelkes jelenlévő videót is készített. Többen arról sutyorognak, hogy a két zenemágus talán közös lemezt tervezget, ami minden bizonnyal rengeteg rajongó álmának valóra válását jelentené.

 

 

komment

Nightwish: befejeződtek az új album munkálatai

2024. február 29. 14:01 - Jurancsik Eszter

plshkr5owygerlsjparoc-970-802.jpg

Még 2022 folyamán adta hírül a finn-holland-angol zenekar, miszerint elkezdtek dolgozni tizedik nagylemezükön, amelyről azt is tudni lehet, hogy az "Endless Forms Most Beautiful" (2015) és a "Human :II: Nature (2020, kritika ITT) utódjaként a három albumból álló trilógiát zárja le.

2023 nyarán Tuomas Holopainenék megkezdték az éneksávok felvételét, egyúttal az is kiderült: két-három évre felfüggesztik a koncertezést, és nem indulnak turnéra az új albummal. Tuomas elmondása szerint a szünetnek semmi köze bármelyik tag szólótörekvéseihez vagy mellékprojektjeihez, de nem is Floor Jansen szülési szabadsága az ok - azonban a Nightwish jövőjének érdekében ez egy elkerülhetetlen döntés volt. 

Ma a csapat hivatalosan is bejelentette: végeztek a felvételekkel, és az újdonság már csak arra vár, hogy meghódítsa a rajongókat, illetve a dobos Kai Hahto egy interjúban elárulta: bitang erős anyagra számíthatunk. Korábban azt is megtudhattuk: bár az élő fellépéseket egy időre szögre akasztja az együttes, három videoklip biztosan megjelenik a lemezről, amelyen basszusgitárosként már a két évvel ezelőtt Marko Hietalát váltó Jukka Koskinent hallhatjuk.

 

komment

Cirkusz kell a népnek - Battle Beast koncerten jártunk

2024. február 24. 16:38 - Jurancsik Eszter

BornVillain koncertbeszámolója

428597784_800509858780280_374514489909780110_n.jpg

A Battle Beast mindig is különleges helyet foglalt el a szívemben. Ez talán köszönhető annak a mega dallamos, libabőrös zenének is, amit játszanak, de talán még nagyobb szerepe van ebben Noora Louhimo-nak, aki 2012-ben, az egyébként szintén remek hanggal megáldott Nitte Valo-t váltotta a mikrofon mögött. Noora a csapat élén évről évre virágzott ki egyre jobban, mára talán az egész metál színtér egyik legkiemelkedőbb, legkarizmatikusabb frontemberévé vált. De ne szaladjunk ennyire előre.

Nem kis várakozás előzte meg a Battle Beast magyarországi koncertjét, a finnek aktuális turnéja, a Circus of Doom Over Europe február 18.-án érkezett fővárosunkba. Saját turnéval legutóbb 2017-ben, a "Bringer of Pain" albumukkal jártak hazánkban. Az a koncert úgy él az emlékezetemben, mint egy kellemes házibuli, ahol a koncert maga baromi jó, de a közönség igencsak soványka, kb 3-400 -an lehettünk. Nem igazán lehetett tudni tehát, hogy most, 2024-ben mekkora tömeget tud behúzni a zenekar, így eléggé meglepett a hír, amikor a Barba Negra bejelentette, a 800 fős Blue Stage-ről a koncert átkerül a 3500 fős befogadóképességű Red Stage-re. Mint utólag kiderült, nem is hiába, a Finnek ugyanis az évek alatt akkorára nőttek, hogy gond nélkül megtöltötték a Red-et is.

A turnéra két vendégzenekar is csatlakozott. Az Induction koncertjét sajnos lekéstem, mire megérkeztem, már javában a Saint Deamon játszott. Túl sokminden nem maradt meg bennem az ő fellépésükről azon kívül, hogy mindegyik daluk emlékeztetett egy másik zenekar dalára. Korrektül végigtolták a nekik kiszabott kb 40 percet, de az én szívemet sajnos nem sikerült rabul ejteniük. Talán majd máskor.

21:25-kor pedig végre kezdetét vette az est fő attrakciója. A terem elsötétült, hogy megszólaljon az intro. A finn istenségek nem bízták a véletlenre, a program rögtön az új lemez, és egyben a turné címadó dalával, a Circus of Doom-mal keződött. A látványvilág nagyon oda lett pakolva, háttérvetítés, szikraesők, füstoszlopok... És ekkor a füstben kirajzolódott két ördögszarv... Az a két ördögszarv, amikről már tudja jól mindenki, hogy Noora Louhimo-ban folytatódnak, most éppen egy nagyon extravagáns, fekete-neonsárga bőr szettben.

428452749_800508675447065_3396702633934010603_n.jpg

A látványos megjelenése azonban semmi ahhoz képest, amikor elkezd énekelni, a hangja egyszerre karcos és tiszta, lágy és kemény, és annyira erős, hogy gyakorlatilag lyukat tudna vágni a Red Stage falába, ha akarná. Mindemellett annyira tűpontos, hogy még azt is meg merem kockáztatni, Noora az egyetlen énekesnő, aki tényleg, igazából képes lemezminőségben énekelni, hibák, becsúszott hamiskás hangok nélkül.

Nem kérdés tehát, hogy a hangulat azonnal csúcsra lett járatva. A koncert programja egyébként a legutóbbi három lemez, a "Bringer of Pain", a "No More Hollywood Endings" és a "Circus of Doom" anyagából lett összeállítva. Ez a döntés nem volt meglepő, hiszen a Bringer of Pain-től számítva kovácsolódott valódi egységgé ez a csapat, az ezt megelőző lemezek a korábbi kizárólagos dalszerző, Anton Kabanen keze munkáját dícsérik, aki a Bringer... előtt intett búcsút a zenekarnak.

A finnek mindig is híresek voltak arról, hogy a koncertjeik egyáltalán nem mentesek a humortól. Így kerülhetett a programba a Can You Feel The Love Tonight, amit Eero Sipilä gitáros énekelt nekünk. Egyszercsak előhúzott egy papírt a zsebéből, és meglepően jó kiejtéssel, magyarul folytatta a dalt, a refrén már úgy szólt, hogy Érzed már a szív szavát... És bizony, az egész terem ekkor teli torokból az Oroszlánkirály betétdalát énekelte. Janne Björkroth szintis is megkapta a maga kis show-ját, ő két dal között felcsapott bartendernek, kevert jó pár Gin-tonicot, amit aztán az első sorok meg is kaptak, szomjan ne haljanak.

A hivatalos program az Eden-nel ért véget, de az elmaradhatatlan visszataps után még érkezett egy 3 dalos ráadás (+1, ha Darth Vader indulóját is beleszámoljuk). Utolsóként a Beyond The Burning Skies hangzott el, ami remek zárása volt az estének.

417502216_924477102366459_4467101004294932804_n.jpg

Minden korábbinál nagyobbat robbantott a Battle Beast, akikről kijelenthető, hogy végre a hozzájuk méltó helyet foglalják el a színtéren, bizony, már ők is a húzónevek közé tartoznak, akik nagy csarnokokat is meg tudnak tölteni. Nem győzték hangsúlyozni, mennyire hálásak nekünk, mi pedig hálasak voltunk nekik, hogy ennyire jók. A zenekar és a közönség tökéletes egymásra hangolódása volt ez az este, ahol a bandát a közönség szeretete, a közönséget pedig a zenekar repítette egészen a csillagos égig. Ritka kincs az ennyire tökéletes koncert, nem sokan képesek erre, a Battle Beast megérdemelten tart ott, ahol. Várom az újabb találkozást.

Aki lemaradt, vagy csak ismételne, azok számára is van egy jó hír: a srácok a teljes koncertet streamelték a Twitch csatornájukon, így aki kimaradt, nem maradt le, vissza tudja nézni a bulit.

A koncerten elhangzott dalok:

Circus of Doom

Straight To The Heart Familiar Hell

Armageddon

Place That We Call Home

No More Hollywood Endings

Eye Of The Storm

Can You Feel The Love Tonight

Where Angels Fear To Fly

Bastard Son of Odin

Russian Roulette

Wings of Light

Eden

Ráadás:

The Imperial March

Master of Illusion

King For A Day

Beyond The Burning Skies

Írta: BornVillain, vendégszerző

Képek: Barba Negra (1, 2), Battle Beast (3)

komment
süti beállítások módosítása