2021 januárjában jelentette be Marco Hietala, miszerint távozik a Nightwish fedélzetéről. Döntésében krónikus depressziója éppúgy közrejátszott, mint a zeneipar kapzsisága. Utódja a Wintersunból ismert Jukka Koskinen lett, a turnén ő segíti ki a csapatot.
A Blabbermouthmost leközölt egy rövid interjú-részletet, amelyet a finn Iltalehti magazin készített a zenésszel, aki távozását követően elmondta: egy időre visszavonul a szerepléstől és hagyják őt békén. A beszélgetésből kiderül: a basszeros nem tervezi a zenekarba való visszatérését.
Sötét időszakon vagyok túl, amely tele volt depresszióval, pánikrohamokkal és álmatlansággal. Néha arra gondoltam, hogy kisétálok a hátsó kertemből a jeges tóhoz, és egyszerűen eltűnök.
- kezdte gondolatmenetét Marco, aki azt is felfedte: jó ideje szenvedett a rá nehezedő nyomás és lelki problémái miatt.
"Nem várok a megkeresésükre, hogy rám telefonáljanak, hogy visszahívjanak. Éveken keresztül minden nap kiborultam valami miatt. Sötét gondolataim voltak, akárhányszor egy kis nyugtom volt. A csapattársaim tudták, hogy depresszióban szenvedek, hogy gyógyszeres kezelés alatt állok és terápiára járok, és hogy fáradt vagyok. Úgy láttam, sokkal jobb nekem is, nekik is, ha elhagyom a zenekart."
Marco 2002-ben lett a banda tagja, egyben férfi hangja, így a formáció életében megjelentek a Tarjával való duettek - az első Nightwish-album, amelyen Marcót is hallhattuk, ugyanezen évben jelent meg, ez volt a zenekar talán leggótikusabb hangzású kiadványa, a "Century Child".
Tarja Turunen háza táján nincs tétlenség: március 25-én érkezik az Outlanders nevet viselő projektjének harmadik kislemeze, a Depeche Mode-klasszikus World In My Eyes-nak a feldolgozása, valamint az is kiderült, hogy a finnországi The Voice ötödik szériájában ismét mentori székbe ül az énekesnő, hogy az énekelni vágyók útját egyengesse.
Most arról mesélt az énekesnő egy internetes magazinnak, hogyan is élte meg a koronavírus-járvány legkeményebb időszakait.
A kezdete nagyon sokkoló volt számomra. Amikor ez az egész történt, nagyon nehéz volt megérteni, hogy hol tartunk. A zongorámhoz sem tudtam nyúlni. És teltek-múltak a hónapok, amikor valóban csak elsétáltam a hangszer mellett; hozzá sem értem! Ez komoly csapás volt - nagyon nehéz volt megértenem, hogy nem vagyok képes dolgozni. Szóval, amikor ez elkezdődött, első alkalom volt, hogy nem tudtam koncertezni - körülbelül 25 év óta először. Egész életemben előadóművész voltam, és az egész elveszett. Tehát nagyon nehéz kijönni ebből az állapotból, és újra produktívnak, inspiráltnak lenni. De sikerült.
- emlékezett vissza a járvány kezdeti időszakára az énekesnő, majd elárulta, hogyan jutott át a holtponton:
Kezdetben harcoltam az Univerzum ellen, aztán azt mondtam: 'Ne csináld, mert nem teheted ezt. Te csak egy emberi lény vagy. Az vagy, aki vagy. Találd meg a boldogságot önmagadban, és találd meg a boldogságot azokban a dolgokban, amik éppen körülvesznek'. Gyönyörű családom van, egy csodaszép lányom, akinek sokszor nem tudtam az az anyukája lenni, akire igazán szüksége volt, amikor turnén voltam. Szóval nagyon fontos volt felismerni, hogy hé, lehetek boldog és szerezhetek inspirációt is. Nem feltétlenül maga a pandémia inspirált, de megláttam a fényt, és azt, hogy az élet tele van szuper dolgokkal. És elkezdtem törődni magammal. Aztán szuper produktív lettem - rengeteg új dalt írtam. Folytatni kell a munkát.
- eképpen zárta mondanivalóját Tarja, produktivitásának egyik eredménye pedig a Singing In My Blood című könyv, amely tavaly novemberben jelent meg.
Lázasan készül "Deceivers" című, tizenegyedik sorlemezének megjelentetésére az Arch Enemy - július 29-én lesz elérhető az újdonság. Három dalt mutatott meg klipes formában a svéd/kanadai együttes a korongról, a Deceiver, Deceiver-t, a House Of Mirrors-t, majd a Handshake With Hell-t.
Mindeközben az sem titok, hogy Alissa White-Gluz, a csapat frontasszonya jó pár éve szólóanyagon dolgozik, amely albumról egy interjúban fedte fel az énekesnő: elkészült.
2016 szeptemberében leszerződtem egy albumra a Napalm Records-höz. Csak annyi történt, hogy aláírtam a szerződést, de ezt sokan úgy értették akkoriban, hogy már van egy kész albumom, amit készen állok kiadni. De amikor kiderült a hír, valójában csak annyi történt, hogy csak igent mondtam arra, hogy csinálok egy lemezt. Aztán az év háromszáz napján turnéztam, egészen 2020-ig. És most elkészült, mert kellőképpen sokáig voltam otthon ahhoz, hogy megírjam a dalokat és felvegyem őket. És ez fantasztikus, imádom!
- kezdte mondandóját Alissa, akit az Arch Enemy előző énekesnője, Angela Gossow beszélt rá arra, hogy csináljon egy szólóalbumot. Elmondása szerint elődje tudta, hogy amíg a csapat nem turnézik, Alissa nem tud csak tétlenül ülni. Ő pedig azt mondta: rendben.
De mikor jelenik meg a kész mű?
Semmi sem tartja vissza a lemezt, hiszen már kész van, de mostanában sok album jelenik meg. Biztos akarok lenni abban, hogy a zeném megkapja a figyelmet. Szóval biztosan nem az új Arch Enemy-albummal egy időben fog megjelenni, mert ez egyszerűen nem jó ötlet, de találni fogok egy megfelelő időpontot.
- folytatta.
Arról is mesélt az énekesnő, milyen irányt követ majd a lemez:
Igazából nem úgy hangzik majd, mint az Arch Enemy zenéje. Pontosabban picit úgy hangzik majd, de mivel mégis az én lemezem, másmilyen is lesz. Kezdő gitáros vagyok és nagyon rosszul játszom. Úgy értem, tudok rajta játszani, de nem a gitározás a fő feladatom, szóval amikor riffeket írok gitáron, akkor úgy írok, mint egy énekes, aki riffeket ír gitáron.
De Jeff [Loomis, a banda gitárosa] segítségével nagyon sok témát írtam, meg egy csomó mindenkivel, akiknek neve legyemn meglepetés. Ének tekintetében pedig van a tiszta énekhangom, a hörgés, a heavy metal, a scream és az operaszerű éneklés. Ez egy súlyos album! Műfajilag nem is tudom besorolni, >>saját produkció<<. Őszinte. Pontosan olyan, amilyet írni akartam. Van benne némi prog, egy kis rock and roll, és nyilván van benne egy csomó metál. De nagyon elégedett vagyok vele. Remélem, hogy másoknak is tetszik majd.
Egy rendkívül szimpatikus hölggyel ismerkedhettek meg ebben az interjúban, aki vocal coach-ként segíti az énekelni vágyókat abban, hogy megtalálják a saját hangjukat. Ő Rónai Orsi, a Phoenix Vocal Studio alapítója, fogadjátok szeretettel a Vele készült interjút!
Köszönöm, hogy beszélgethetünk! Mióta foglalkozol énekléssel és zenével? Hogyan indult útjára a Phoenix Vocal Studio?
14 éves korom környékén jöttem rá hogy az éneklésen keresztül tudom kifejezni magam, jobban mint bárhogy, mégpedig Demjén Ferenc és Cserháti Zsuzsa dalain keresztül. Olyan mélyen megérintették a lelkemet hogy azt éreztem, hú milyen csodálatos lehet így hatni az emberekre. 15 évesen mentem el először ének tanárhoz és kezdtem el képezni a hangomat, és hát ez azóta is tart. Mivel a jó pap holtig tanul én meg szeretem frissen tartani a tudásomat, és ezt átadni a tanítványaimnak. 21 évesen kezdtem el tanítani, aminek az volt az ok, hogy amikor hallgattam valakit énekelni helytelen technikával, nem tudom hogy,de egyszerűen tudtam hogy hogyan lehet kijavítani és helyesen csinálni. Közben 2007 - ben megszereztem a tanári végzettségemet is. Elég hamar be is indult a tanitás, és 1 év után betelt naptáram lett annyian jöttek hozzám, de 25 évesen kiköltöztem Londonba és ott előlről kellett mindent kezdeni. Akkor még az énekesi pályámat részesitettem előnyben, de annyira tolt az élet a tanítás irányába hogy 2012ben úgy alakult, hogy hátra hagyom a színpadot és elkezdtem kint Londonban felépíteni az énekiskolámat immáron másodszor. 2 éven belül az online oktatásnak (is) köszönhetően nemzetközire nőtte ki magát az iskolám, 2 új tanárt is fel kellett venni, mert annyian jöttek. Akkoriban kifejezetten a rock, metal és scream technikát oktattuk. Akkoriban nagyon kevesen voltak még akik valóban értettek ehhez a stílushoz. Ebből az iskolából 2020ban kiváltam egy személyes “probléma” miatt. És akkor inditottam útnak a Phoenix Vocal Studio -t. A Phoenix kiválóan jelképezi életutunkat, ahogy időről időre hamvainkból újjá születünk.
Mit érzel küldetésednek? Milyen célok vezérelnek?
Szeretek valós értékeket tanítani. Nem a sztárgyártás a stilusom. :) Arra gondolok hogy igyekszem nem az egójánál meg ragadni az embert. Az a célom hogy eredményt érjünk el, bármeddig is tartson. Mert ugye sokan kezdik úgy, hogy “hány órát kell vegyek hogy...” Ez sajnos jelenlegi világunk népbetegsége, hogy mindent azonnal és most akarunk. De ez nem így működik, és nem ennek kéne számítania.
Az számit hogy most itt vagy A-ba és el akarsz jutni B-be. Ha ebben a segítségemet kéred, akkor segíteni fogok neked hogy eljuss A-ból B-be, de ez egyéni tempóban történik, mert mindenki egyedi eset! Célom hogy úgy menjenek el az óra végén, hogy egyrészt jobban érzik magukat annál mint amikor jöttek, másrészt lássák meg és vegyék észre a saját értékeiket, saját fejlődésüket. Ne arra figyeljenek mit nem tudnak, még, hanem hogy mi az amit már tudnak! (ez egy sokkal pozitívabb hozzáálláshoz és gyorsabb fejlődéshez vezető út) Ne hasonlitgassák magukat senkihez! Ne versengés legyen a cél, hanem a fejlődés. Maga a tréning alatt, ahogy fejlődik a hang, úgy fejlődik a személyiség, és ahogy fejlődik a személyiség úgy változik az életük is a megfelelő irányba. És ez hova vezet? Sok boldog, egészséges, elégedett embert jelentene ennek a világnak. Ezt érzem küldetésnek és célnak. :)
Ahogyan az számomra is kiderült, teljesen egyedi módszered van a tudásod átadására. Mi jelenti a legnagyobb kihívást a munkád során?
Elfogadni azt hogy aki nem segít magán azon nem tudok segíteni. Az én munkám az csak a fele a tréningnek és nem tudok a másik ember helyett dolgozni, gyakorolni, kitartani, hinni.
Ahogyan említetted, nem a sztárgyártás a célod, hanem az, hogy mindenki megtalálja a saját hangját. Ennek menetét hogyan lehet felmérni? Hogyan kezeled, ha a diákod gátlásosabb az átlagnál, ennek ellenére szeretne megtanulni jól énekelni?
Rengeteg pozitiv, támogató, bátorító szóval, dicsérettel, biztatással. Legyen az akármilyen kicsi lépés is, mindig meg kell emliteni, és a tudtára adni hogy halad előre. Minden lépés, lépés! Nyilván számtalan oka van annak, hogy ki miért gátlásos, szégyenlős, ebben az éneklés hatalmas segitség hogy nyissa az ember, és feloldja a mentális illetve érzelmi blokkokat. Ez egy lassabb út, dehát nem rohanunk sehova.
A munkásságodnak utánajárva kiderült, hogy minden műfajban otthonosan mozogsz, sőt, egy videódban hörögni is hallottalak. Sokan azt gondolják, ez az előadásmód könnyen elsajátítható, hiszen "csak" hörgés, noha ez ennél jóval összetettebb. Mennyire igaz az, hogy ennek alapja a klasszikus énekből ismert technikákból áll össze?
Attól függ melyik hörgős technikáról beszélünk. :)) Mivel több féle van, de igen van olyan aminek a klasszikus megközelítés az alapja, de itt inkább csak magára a fejhang-ra gondolok, szimplán a fejhang regiszter miatt. Ha az ember jól akarja csinálni és hosszú távon gondolkodik hogy megtartsa a hangját, akkor ahhoz bizony kell a jó technika, amihez elengedhetetlen a hangképzés. Persze hörögsz egyet amikor mérges vagy ok, de próbálj meg 1 órás koncertet végig hörögni, az már nem olyan egyszerű. Amilyen brutálnak tűnik ez a műfaj, és “egyszerűnek” annál komplexebb. Sőt ez számomra abszolút művészet és önkifejező eszköz.
Hogyan vélekedsz a hazánkban a mainstream vonalon nagy népszerűségnek örvendő tehetségkutatókról?
Véleményem szerint ezek a műsorok nem a tehetségről szólnak, ezek valóságshow-k, ami a pénzre és nézettségre megy. Ez nem azt jelenti hogy nincsenek köztük tehetségek, lennének, de hiába, mert ki vannak használva a média által. Boldog boldogtalan elmegy ezekbe a műsorokba, mert mint a példa mutatja bárkiből lehet “media star”, mindegy hogy van e tehetsége vagy nem. És igaza van, media star lehet, de énekes, előadó vagy művész az már más kategória.
Mi jelenti számodra a legnagyobb elégedettséget a hivatásodban?
Amikor azt mondja a tanítványom, hogy “köszönöm”. És elégedetten, mosolyogva távozik az óráról. Ez mindennél többet ér. Ez a visszaigazolás számomra, hogy jól csinálom amit csinálok.
Szépen muzsikál a wisconsini Garbage "No Gods No Masters" című stúdióalbuma, amely tavaly júniusban töltötte meg a boltok polcait. A zenekar skót születésű énekesnője, az 55 éves Shirley Manson pedig soha nem arról volt híres, hogy hallgatna, ha mondanivalója akad. Többször kifejtette már véleményét a nőgyűlöletről, szót ejtett a csapat nehéz időszakairól is, most pedig több témát is kivesézett egy interjúban.
Elárulta például, hogy az egyik legnehezebb éve a 2001-es volt, ugyanis míg szakmailag csúcson voltak a Garbage-dzsal, addig a magánélete romokban hevert.
Ez volt életem legrosszabb éve. Ocsmány, undorító, nehéz év volt. Főleg azért, mert egy nagyon nehéz váláson mentem keresztül.
Shirley 1996-ban kötött házasságot egy skót művésszel, Eddie Farrell-lel szülővárosában, Edinburghben, ám a kapcsolat nem húzta sokáig. Mindeközben a banda szekere akkor indult be igazán, harmadik nagylemezük, a "Beautiful Garbage" 2001 októberében jelent meg, rajta olyan sikerdalokkal, mint a Cherry Lips vagy a Breaking Up the Girl. A zenekar 1998-as, "Version 2.0" című kiadványa nyomdokain menetelt tovább a korong, amellyel eljutottak Ausztráliába is.
Miközben a karrierem szárnyalt, a magánéletem tönkrement. Akkoriban nagyon sovány is voltam, és szerencsétlennek is éreztem magam. Ki voltam borulva, mint mindenki, aki átélt már egy szörnyű válást. Tomboló fájdalom gyötört. Azt gondolod, a dolgok örökké szarok maradnak, de persze ez nem így történik. Mindig jön valami, egy új kaland, egy új szerelem, bármi, ezt azóta megtanultam. De akkor 35 éves voltam, jóval fiatalabb, mint most, és azt hittem, vége a világnak.
Az énekesnő azt sem rejtette soha véka alá, hogy a világot irányító férfiak sokszor visszaélnek a helyzetükkel, erről szól a Men Who Rule the World című szerzemény is, amely a "No Gods No Masters" első kislemezes dala volt.
Nő vagyok, akit egy fehér patriarchális társadalom nevelt fel. A karrierem során sokszor beszéltem erről, az zeneiparban is tapasztalható egyenlőtlenségekről, valamint arról, hogy minden a férfiak kezében van. Ha egy patriarchális rendszer van hatalmon, akkor az diktálja az erkölcsöket, az emberek ízlését.
És természetesen ez az egész a férfiaknak kedvez. Bár a közösségi médiának kétségtelenül vannak hátrányai is, de ezek a platformok segítettek abban, hogy ez a rendszer végre elkezdjen lebomlani, hiszen ezek a weboldalak rengeteg nőnek tették lehetővé, hogy hallassák a hangjukat. Még mindig vannak leküzdendő problémák, de látom azt is, hogy pozitív irányba tartanak a dolgok. És azt gondolom, hogy a következő generáció már egyáltalán nem fogja elviseli azt, hogy elnyomják őket.
- vélekedik Shirley, aki örömmel látja, hogy a fiatalabb művészek erőteljesen képviselik érdekeiket, és azt tanácsolja nekik: maradjanak kemények.
Tudom, hogy a fehér férfiak dühösek, amikor ezt mondom, és meg is értem, hiszen nagyon fenyegető érzés lehet, amikor az egész világ a kiváltságaidról beszél, és te nem érzed magad kiváltságosnak. De a lényeg az, hogy a fehér férfiak nem értik meg, mennyire privilegizált helyzetben vannak. És soha nem is fogják megérteni. Kiegyensúlyozottabb társadalomra van szükségünk.
Mert ez nem csak igazságos, hanem szükséges is. Ahhoz, hogy megmentsük a társadalmunkat és a bolygónkat, másfajta szemléletmódra van szükségünk. Olyan emberekre van szükségünk a kormányokban is, akik a nőket és a nők érdekeit képviselik. És akik képviselik az LMBTQIA-t, a színes bőrűeket is. És persze, kell néhány fehér férfi is. Azt hiszem, ezzel mindenki csak nyer.
Júniusban került boltokba a Garbage legújabb, sorban hetedik stúdióalbuma, a No Gods No Masters, amelyről megjelenése előtt a banda így mesélt:
Ez lesz a hetedik lemezünk, amelynek kifejező számmisztikája befolyásolta tartalmának DNS-ét: a hét erényt, a hét bánatot és a hét halálos bűnt. Ez volt a módszerünk arra, hogy megértsük, a világ egy kibaszott kemény dió, és milyen elképesztő káoszba kerültünk. Ez az a lemez, amelyet úgy éreztünk, hogy most volt muszáj megcsinálnunk. Ez a legszociopolitikusabb lemezünk. Nem hagyhattuk figyelmen kívül azt, ami most történik. Nemcsak a koronavírus-járvány, de a jobboldali politikát gyakran jellemző rasszizmus és nőgyűlölet, a #MeToo-mozgalom és a pénzügyi egyenlőtlenségek is hallhatóak lesznek a dalokban.
A lemez remek kritikákat kapott, a rajta szereplő dalok pedig ugyanazzal az energiával ütnek, mint például a nagy sikert meghozó, 1998-as kiadású Version 2.0 című kiadvány.
Shirley Manson, a zenekar skót származású énekesnője most, 55 évesen is olyan kirobbanó formában van, mint a csapat karrierjének kezdetén, és soha nem tett lakatot a szájára - különösen, ha a nők elnyomásáról van szó, néhány éve egy hosszabb interjúban ki is fejtette gondolatmenetét.
Most visszaemlékezett arra, milyennek is látta őt az emberek többsége a kilencvenes években, amikor a Garbage szekere futni kezdett:
"Akkoriban én voltam a dühös, őrült feminista - így jellemeztek engem. Azonban manapság már egyre többen adják a hangjukat a nőgyűlölet elleni kampányokhoz. De amikor az énekesi karrierem beindult a Garbage-dzsal, ez szokatlan téma volt."
- elmélkedett az énekesnő, akit elkeserít, hogy ez a jelenség még mindig nagyon erősen jelen van a világban, ugyanakkor hozzátette: hisz abban, hogy ez megváltozik.
Időnként kicsit elkeserít, hogy még mindig újra és újra ezen a vágányon kötünk ki. Ám érzem, hogy minden egyes évtized, ami következik, egy kicsit jobb lesz. Hiszek a változásban. Engem mindenki inspirál, aki hajlandó szembeszállni a status quóval. Nem akarok úgy meghalni, hogy csak végignéztem, ahogy ez az egész igazságtalanság megelevenedik előttem, és soha nem emeltem fel a hangomat ellene.
2022. január 7-én érkezik a moldáv Infected Rain ötödik nagylemeze, az "Ecdysis", amelyről két klipes nóta már elérhetővé vált - elsőként érkezett a Postmortem Pt. 1 októberben, majd nemrégiben a Fighter.
Miközben az egész világ mély depresszióban volt, "Ecdysis" lassan, de biztosan érett. Az elszigeteltséggel töltött idő, távol minden tervünktől és célunktól, távol a szeretteinktől és a színpadtól, valami egészen újat és mást hozott ki belőlünk. Egy új fejezet kezdődik ezzel az albummal, a nyers érzelmek és a teljes elhivatottság fejezete.
- mesélte a Postmortem megjelenésekor Lena Scissorhands, polgári nevén Elena Cataraga énekesnő, aki most egy internetes magazinnak mesélt a második kislemezes nótáról, a Fighterről.
Az Infected Rain rajongói tudják, mennyire fontos nekem, hogy ne legyen ez a besorolás a nemek között, különösen a művészetekben. Úgy gondolom, hogy ha művészetről van szó, az mind tiszta érzelem, és amikor az érzelmekről beszélünk, mindannyian egyformák vagyunk. Lehetünk szomorúak, lehetünk boldogok, sírhatunk-nevethetünk, nem számít, hogy milyen neműek vagyunk, vagy hogy hány évesek vagyunk, satöbbi. Szóval, ezért nem igazán hoztam fel a témát az erős nőkről, csak az emberekről általában. Minden, amiről valaha is írtam, mindig így általánosítottam az emberekre vonatkozóan.
Ám egy találkozás megihlette Lenát - így született meg a szóban forgó dal is:
Nos, az ok, amiért ez a dal úgy jött ki, hogy az erős nőkről szól, egy véletlen találkozásnak köszönhető, amit egy évvel ezelőtt egy különleges, gyönyörű emberrel éltem át. A neve Marina, és ő is Moldovából származik, és fiatalon költözött az Egyesült Államokba, majd profi pankrátor lett. Szerintem ő egy csillag ebben a műfajban, egy gyönyörű kisfiú édesanyja, és feleség is. A férjével való kapcsolata, a karrierjéhez való hozzáállása és az, amit szeret csinálni - mindezt őrülten izgalmas követni. Így közelebb kerültünk egymáshoz, és sokat beszélgettünk. Azért vette fel velem a kapcsolatot, mert volt egy elképzelése, hogy ringbe száll ezzel a dalunkkal. Mivel ugyanabból az országból származunk és ő is annyira nyers, mint mi, tökéletesen illik ahhoz, amit csinál. Ez valahogy közelebb hozott minket egymáshoz.
- emlékezett vissza a különleges találkozásra Lena, majd így folytatta:
Ez az érdekes találkozás, és általában véve az, hogy annyi erős nő vesz körül, beleértve az édesanyámat, a nővéreimet és az összes többi női énekest ebben az iparágban, valamint a barátaimat - ezt akartam konkrétan papírra vetni, úgy általánosságban az erős nőkről akartam írni. Különsen az anyákat akartam kiemelni, akik hihetetlenül erősek. Egyszerűen erőt vesznek magukon, mindenért küzdenek, néha még az alapvető szükségletekért is. Erre emlékszem, amikor kisgyerek voltam, ezt láttam az anyukámtól, ezért írtam erről.
Kiderült az is: a Postmortem videójának forgatása rendkívül igénybe vette Lenát:
A Postmortem forgatása alatt hat órán keresztül álltam mozdulatlanul a lábamon. A hat óra alatt abban a burokban voltam, amit a klipben látsz. Nem tudtam kimenni a mellékhelyiségbe, nem tudtam vizet inni, a lábam nagyon bedagadt, mert egyáltalán nem tudtam mozogni, ugyanis a körülöttem lévő pókhálók össze voltak kötve a szobával, így ha megmoccantam, az egész szoba szétesett. Tehát ez sok áldozattal és néha sérülésekkel jár, de nagyon szórakoztató!
Végül magáról is elárult egy igen személyes titkot a modellként is dolgozó frontasszony:
Minden egyes művész egy emberi lény, a maga félelmeivel, a maga hullámvölgyeivel, minden dolgával együtt. Mi is csak emberi lények vagyunk, a kapcsolódás pedig megérteti az emberekkel, hogy mennyire sebezhető és törékeny lehetsz, ahogyan azt is, hogy mennyire vagány tudsz lenni a színpadon, amikor kikiabálod a tüdődet egy koncert alatt. Szeretem megmutatni ezt az oldalamat, de nehéz is számomra. Introvertált vagyok, és néha kényelmetlenül érzem magam, hogy ennyire átlátható vagyok az érzéseimmel együtt. De tudom, hogy ez mennyire fontos a rajongóknak, tudom, hogy mennyire fontos, hogy megértsék, hogy ezen megyek keresztül, és ez rendben van így.
1995-ben alakult meg az After Forever a hollandiai Limburgban, és eleinte death metal számok feldolgozásait játszották, azonban két évvel később az akkor 16 éves Floor Jansen csatlakozott a zenekarhoz, és csakhamar áttértek a szimfonikus metalra. Első albumuk "Prison of Desire" címmel, 2000 áprilisában jelent meg, ám első igazi sikereiket a 2001 májusában kiadott "Decipher"-rel könyvelhették el.
Floor, aki 2013 óta erősíti a finn Nightwisht, egy ízben kifejtette: régebben szörnyű zenének tartotta a metalt, az iskolában ugyan énekelt egy könnyedebb műfajt képviselő pop-rock stílusban ténykedő együttesben, de a metal zenébe pont Limburgba költözését követően szeretett bele, és onnantól az volt az álma, hogy egy ilyen zenekarban énekeljen.
Gondoljatok egy csapat tinire, akik zenélni akartak, és gondoljatok az internet előtti időszakra. Megszerettem a metalt, egy ilyen csapatban akartam énekelni. Ez volt az vágyam; gitároztam és akusztikus dalokat írtam, játszottam a barátaim bulijain is. Egy alkalommal, amikor egy ilyen bulin énekeltem, valaki azt mondta: "Ismerek néhány srácot, akiknek van egy metal bandájuk, és női énekest keresnek", - ez volt az After Forever. Így kerültem a zenekarba.
- emlékezett vissza a kezdetekre az énekesnő, majd így folytatta:
Volt egy régi magnónk a szoba közepén, tehát ha volt egy ötletünk, akkor arra vettük fel, a többit pedig egyszerűen csak megjegyeztük. Az első időszakban úgy voltam vele, ha nem emlékszem a szövegekre, akkor azon nem jók és kész! Ha igen, akkor oké! Hetente kétszer próbáltunk - abszolút komolyan gondoltuk a dolgot.
Floor meleg szívvel emlékszik vissza a zenekar első éveire is:
Emlékszem, valójában nem igazán tudtam, mit csinálok, ugyanakkor nagyon biztos voltam a csapatunkban! Volt bennünk tinédzseres komiszság, amire szükségünk is volt. Egy pici, mindössze 10 négyzetméteres szobán osztoztunk, emeletes ágyakkal, mindenki ott aludt. És én akkor még mindig dohányoztam. Igaz, csupán néhány évig dohányoztam, de szívtam nagyon erős dohányt is. Mintha egy másik életben történt volna! A cigaretta nem volt hatással a hangomra, de a technika hiánya már igen. Soha életemben nem vettem énekórákat, még a Decipher album felvételeinek idején sem. Szóval mindenben a megérzéseimet követtem, és megpróbáltam másokat utánozni, megtalálni a saját hangomat. Sok éven át fuvoláztam, úgy gondolom, ez sokat segített a légzéstechnika kérdésében. Természetes tehetséggel lettem megáldva - azt hiszem, ezt a szüleimnek köszönhetem!
A Prison of Desire-on hallható Beyond Me című dalban a Within Temptation frontasszonyával, Sharon den Adellel énekel Floor, de milyen érzés volt vele dolgozni?
Izgalmas! Nagyon felnéztem a Within Temptation-re. Ők voltak a "nagy testvér". A The Gathering után jöttek, az "Enter"-rel, az első albumukkal. Emlékszem, nagyon király érzés volt a közös munka. Sharon néhány évvel idősebb nálam, ami manapság már nem nagyon számít. De amikor fiatalabb vagy, ez lenyűgöz.
Az After Forever végül 2009-ben oszlott fel, Floor kiégése és az ihlet hiánya miatt. 2022-ben lesz 25 éve, hogy Floorral kezdtek dolgozni a fiúk, várható-e mégis valamilyen különleges dolog ennek kapcsán? Van esély arra, hogy újra összejöjjenek az egykori tagok?
Floor:
Nem, ami engem illet, nem. Nagyon elégedett vagyok azzal, ahol most vagyok. Jó dolog a múltban hagyni a dolgokat. Sok After Forever albumot újra kiadtak, sajnos a beleegyezésem nélkül. De a zenekar nevét viselő lemezt jövőre újra kiadják, és ebben minden tag részt vett, ami azért más megvilágításba helyezi a dolgot. Szóval ez az az album, amit szívből tudok ajánlani a rajongóknak vagy a nosztalgiázóknak.
Október 15-ével jelent meg a The Agonist "Days Before The World Wept" című középlemeze, amelyről két dal klipes formában is megjelent: elsőként a Remnants In Time, majd a Feast On The Living.
Vicky Psarakis, a banda énekesnője most a felvételekről és a szerzeményekről is mesélt egy internetes magazinnak.
Nem mondhatnám, hogy a folyamat különbözött a szokásostól. Az egyetlen dolog, ami nehézséget jelentett, az a kanadai határ átlépése és a karantén volt, amikor a hangsávjaimat kellett rögzítenem. Én vagyok az egyetlen a zenekarban, aki az Egyesült Államokban él, és akkoriban komoly utazási korlátozások voltak érvényben.
A Remnants In Time kapcsán Vicky elmondta: kulcsfontosságú volt, hogy a videoklipben démonná változzon, így a profi sminkessel való munka hihetetetlen érzés volt számára.
Ez a dal - és a videó is - a szélsőségekről szól. Angyali és démoni, törékeny és erős, finom és agresszív. Sok mindent megtestesít abból, amiről a The Agonist szól.
- mesélte a szerzemény megjelenésekor.
Maga az EP is tele van érzelmekkel, hitrendszerekkel, valós élettapasztalatok ihlették, egy zord történetet tár fel a kapzsiságról, falánkságról, zűrzavarról, fájdalomról, megváltásról és reményről.
Természetesen én állok a dolog mögött. Röviden összefogalva: egy karakter túlvilági útjáról szól, és a sok-sok állomásról, amíg visszatér a Földre. Ez egy kitalált történet, de tele van a saját, személyes érzéseimmel és meggyőződésemmel, a dalszövegeket pedig úgy írtam meg, hogy nagyon is átélhetőek legyenek, még akkor is, ha fogalmad sincs, mi az általános koncepció.
Várható-e új nagylemez a csapattól? Mint ismeretes, Orphans című legutóbbi albumuk 2019 szeptemberében jelent meg.
Meglehet. Ebben a pillanatban még minden nagyon átmeneti, és nem is sietünk új dalok felvételével, de az ötletek már megvannak. Szövegileg szeretném folytatni ezt a történetet, ami a fejemben van.
Október 15-ével jelent meg a The Agonist "The Days Before World Wept" címre keresztelt középlemeze, két dalhoz pedig videót is készített a zenekar: elsőként a Remnants In Time, majd néhány napja a Feast On The Living című szerzeményeket mutatták meg a nagyérdeműnek.
Vicky Psarakis, aki 2014-ben váltotta Alissa White-Gluzt a kanadai formációban, három nagylemezt adott ki a csapattal: az "Eye of Providence" (2015), "Five" (2016) és az "Orphans" (2019) elnevezésű kiadványokat, és akik figyelemmel kísérik a bandát, észrevehették, hogy Vicky albumról albumra komoly fejlődést mutatott be, ami a hörgést illeti.
A napokban egy interjú keretein belül mesélt arról, hogyan sajátította el ezt az előadásmódot - amikor ugyanis az együtteshez csatlakozott, gyakorlatilag fogalma nem volt arról, hogy eszik-e vagy isszák a hörgést.
Olyan volt először a hörgést hallanom, mint amikor egy csak popzenét hallgató ember meghallja ezt, és azt mondja, hogy ez csak egy >>zaj<<.
- kezdte mondandóját Vicky, azonban ez az érzés hamar elmúlt, a rengeteg svéd metal banda, akiket hallgatott, és az ő frontembereik hörgése hamar lenyűgözte őt.
Az agyam akkoriban képtelen volt megérteni, hogy miért akar valaki ilyet csinálni. Ez azonban hamar elmúlt - elkezdtem felfedezni a dallamokat a zenében. Kezdtem felfogni, hogy a hörgés valóban kiegészíti ezeknek a zenekaroknak a keménységét.
Az énekesnő elárulta: poénból, Görögországban -ahonnan szülei származnak-, egy bárban, a poén kedvéért próbálkozott a screameléssel néhány barátjával. Később ezen barátok bátorítására megpróbált rögzíteni néhány dalt ezzel az extrém vokállal, ám rájött, hogy ezt rendkívül nehéz megfelelően kivitelezni.
Sok leckét tanultam az út során, ahogyan a saját stílusom kialakításán dolgoztam, valamint azon, hogyan tartsam meg a hangomat a színpadon egy turné és a koncertek során."
