Tatiana Shmayluk párkapcsolati tanácsa: "Néha a nőnek kell megtenni az első lépést..."

2022. december 19. 16:59 - Jurancsik Eszter

83b912ac-6319-46ee-b0b7-48001e40d892.JPG

A Jinjer december 23-ig turnézik az Egyesült Államokban, a bulik pedig nemcsak a zenéről szólnak - a csapat hazája, Ukrajna február 24-e óta áll orosz ostrom alatt, a banda pedig minden show-t adománygyűjtésre használ fel.

Néhány napja egy amerikai rádióállomás vendége volt a zenekar énekesnője, Tatiana Shmayluk, aki nemcsak a turnéról és a hazáját sújtó háborúról beszélt, hanem első alkalommal mesélt arról, hogyan is kezdődött a kapcsolata Alex Lopezzel.

Alex a kaliforniai deathcore-ban utazó Suicide Silence dobosa volt 16 évig, idén tavasszal szállt ki az együttesből, jelenleg a The Red Dawn nevű formáció tagja. 

Az interneten kezdtem vele beszélgetni. Ő már akkor elég híres volt a metal szcénában. Megkedveltem őt, aztán 2017-ben az ő előzenekaruk voltunk Pozsonyban. Akkor azt mondtam, hogy tuti a sors akarta így. A koncert után készítettünk egy közös képet is. 

- idézte fel az első találkozásuk körülményeit Tati, aki elmondta: ezután kezdett többet beszélgetni az interneten Alex-szel.

Elkezdtünk csetelni. Nem voltak túl gyakoriak a beszélgetéseink, havonta egyszer, háromhavonta egyszer váltottunk rövid üzeneteket. Beszéltünk arról is, hogy mi lenne, ha egyszer a Jinjer eljönne Amerikába, ami akkor lehetetlennek tűnt. Ám egy évvel később, 2018-ban mégis eljutottunk ide, a Cradle of Filth előzenekara voltunk. Alex pedig eljött a koncertünkre, hogy köszönjön és beszélgessünk. És ott össze is jöttünk.

- nevet az énekesnő, ám szó nincs arról, hogy "rányomult" volna a zenészre:

Nem, nem másztam rá! Csak egyszerűen lelkes voltam, úgy értem, néha a nőknek kell megtenniük az első lépést, hogy megszerezzük, amit akarunk!

instasave_2.JPEG

De vajon Alex külseje volt az, ami ennyire vonzotta Tatianát?

Nem, nem, nem és nem! Úgy éreztem, hogy ő az én férfi verzióm. Mindketten alacsonyak, barna szeműek és sötét hajúak vagyunk. De szeretem a mexikói kultúrát, ő pedig teljes mértékben mexikói.

A pár 2020-ban törvényesítette a kapcsolatát, jelenleg pedig Kaliforniában élnek, Tatiana pedig imád ott lakni. 

komment

Jinjer: "Senki nem akarja elhagyni Ukrajnát!"

2022. november 30. 23:06 - Jurancsik Eszter

img_0407_1_2.jpg

Egy 8 éve tartó feszültség eszkalálódott február 24-én Ukrajnában. A donyecki és luhanszki térségben már 2014 óta megvoltak az ellentétek az ukrán nacionalisták és az ott élő orosz kisebbség között, Vlagyimir Putyin pedig idén megtámadta szomszédját.

A Jinjer tagjai, akik végérvényesen feltették hazájukat a metáltérképre, többször beszéltek a háborúról, arról, hogyan élték meg az első támadásokat, de a basszeros Eugene Abdukhanov alapítványt is létrehozott a rászorulók megsegítésére. Különleges pólókat is tervezett a banda kiadója, a Napalm Records, amelyekből eddig több tízezer darab talált gazdára - a zenekar tagjai tehát nem csak egyszerűen turnéznak, hanem aktívan segítenek ártatlanul szenvedő honfitársaikon.

Egy friss interjúban most a dobos Vladislav "Vlad" Ulasevich újfent mesélt a hazájukat sújtó szörnyűségről. Mint azt elmondta: bár hazájuktól távol vannak (jelenleg is Amerikában adnak koncerteket), gondolataik otthon járnak.

A családjaink Ukrajnában vannak, az édesanyám Kijevben él. És senki nem akarja elhagyni Ukrajnát. Nem menekülnek el! Ez a háború hatalmas tragédia az ukrán nép számára.

25936-0862021115457.jpg

Csak azt akarjuk, hogy mihamarabb vége legyen, hogy ne haljon meg több ember, ne bombázzák a városainkat. Három nappal ezelőtt Oroszország minden nagyobb városban bombatámadást hajtott végre, néhány nappal ezelőtt pedig a donyecki régiót (ahonnan a csapat tagjai is származnak - a szerk.) érte orosz támadás.

- kezdte sorait, azt pedig korábban elmondta: ukrán zenekarként igenis, büszkék a származásukra, azt pedig Tatiana Shmayluk énekesnő fedte fel nemrégiben, hogy ukránokként igen nehéz volt betörniük a zeneiparba, és kivívni az elismerést.

Ulasevich folytatta:

Kijevben a városközpontot bombázták. Körülbelül tíz bomba érte a várost, és rengeteg ember meghalt. Még mindig képtelen vagyok felfogni, hogy ez megtörtént. Éppen otthon voltam, amikor elkezdődött. A barátnőm szüleinek házában húztam meg magam. Tatiana, Eugene és Roman tudják, milyen fegyveres konfliktus elől menekülni. Ők 2014-ben elmenekültek onnan, amikor az ukrán hadsereg és az oroszbarát lázadók összecsaptak. Hihetetlen ez az egész, ami otthon történik...

 

 

komment

Tatiana Shmayluk: "Vlagyimir Kibaszott Putyin, vissza akarjuk kapni az otthonunkat!"

2022. november 12. 10:18 - Jurancsik Eszter

instasave_1.JPEG

Az Egyesült Államokban turnézik a Jinjer, a P.O.D., a Vended, a Space of Variations és a Malevolence társaságában járják az USA nagyvárosait.

Teszik mindezt azért, hogy minden koncertet adománygyűjtésre használjanak fel, hiszen hazájuk, Ukrajna február 24-e óta áll orosz ostrom alatt. Ukrajna kulturális minisztériuma engedélyt adott a csapatnak, hogy háborúellenes nagykövetekként járják a világot és segítsék ártatlanul szenvedő honfitársaikat. A banda tehát most nem csak egyszerűen koncertezik, hanem aktívan segít az embereken. 

Nemrég a Kerrang! magazinnak adott interjújában a zenekar két szószólója, Tatiana Shmayluk énekesnő és Eugene Abdukhanov basszusgitáros újabb gondolatokat osztott meg. A két zenész elmondta: a továbbiakban is az a cél, hogy felhívják az emberek figyelmét a háborúra.

A nyáron az angliai Bloodstock-os koncerten, a Home Back című daluk felvezetőjeként Tatiana üzenetet címzett az orosz miniszterelnöknek:

"Vlagyimir Kibaszott Putyin, vissza akarjuk kapni az otthonunkat!!!"

A dal a háborúról szól, ami 8 éve tart Ukrajnában, igaz, idén február 24-ig leginkább az ország dél-keleti része, a luhanszki és a donyecki térség - utóbbi régióból származnak a Jinjer tagjai is -  volt érintett, de idén, amikor ez a szörnyű háború eszkalálódott, az egész ország ostrom alá került.

A turné elején néha elsírtam magam a színpadon. Minden egyes sor után a szemeimet törölgettem.

- idézte fel a nyári turnén történteket Tatiana.

Látni a zászlókat és az embereket, akik a világ minden táján ennyire támogatják Ukrajnát, csodálatos, de kemény is egyben. Legszívesebben hazamennék.

Tavasszal a banda kiadója, a Napalm Records különleges pólókat tervezett, amelyekből több tízezer talált eddig gazdára, a ruhadarabokon pedig a Jinjer logója látható, az ukrán zászló színeiben. A bevételeket természetesen a zenekar segélyszervezetek számára juttatja el, akik élelmiszert, ivóvizet és orvosi ellátást biztosítanak a rászorulóknak.

Kijev -ahol a zenekar tagjai is élnek- és Ukrajna nyugati része sem maradt ki a támadásokból, Eugene szerint mostanra viszonylagos nyugalom van a főváros környékén, de Kelet még mindig maga a földi pokol.

jinjer-bassist-says-the-war-in-ukraine-inspired-the-band-to-write-new-music.png

Minden egyes nap civilek tucatjai halnak meg a támadásokban. Nem érezheted magad biztonságban, mert folyamatosan rakétatámadások vannak. Néhány hónappal ezelőtt Vinnicjában (Közép-Ukrajnában található nagyváros - a szerk.) jártam egy barátommal, és egy kebabosnál hamburgert ettünk. Egy hónappal később a boltnak otthont adó tömböt orosz rakéta találta el. Huszonnyolc ember halt meg, közöttük három gyermek is. Ezekre nincsenek szavak! A barátom is megsérült, és még mindig kórházban van, de legalább túlélte...

Eugene jó néhány barátját, ismerősét besorozták a hadseregbe, és a fronton harcolnak most. 

Két hete tudtam meg, hogy egy barátomat, akivel együtt jártam edzőterembe, megölték a fronton. 35 éves vagyok, lehetséges, hogy én is kapok behívót. De nem is akarok még csak gondolni sem erre! Kétgyermekes apa vagyok, ha behívnak, el kellene hagynom a családomat. Ne is kérdezz erről, ember...

Korábban a basszeros elmondta: alapítványt kíván létrehozni, hogy így segítsen az embereken, és ezt sikeresen végrehajtotta.

235417997_379112270251432_6454977602999792382_n.jpg

Van egy segélyszervezetünk, amely belőlünk és különböző országokból származó emberekből áll, ők segítenek nekünk a szállításban. Pénzt gyűjtünk, amelyekből különböző dolgokat vásárolunk és elszállítjuk őket a kórházakba, idős embereknek és a háború miatt szenvedőknek.

- mondja Tatiana, majd Eugene így zárta a beszélgetést:

Az egyetlen alkalom, amikor el tudom felejteni a háborút, az az egy óra, amit a színpadon töltök. Ilyenkor egy kis időre elfelejtem, hogy mi minden szar folyik otthon...

 

 

 

komment

Nézd meg a Jinjer Bloodstockos koncertjét!

2022. október 29. 17:26 - Jurancsik Eszter

ab6761610000e5eb0c094d5430cde352463b0175.jpg

Az ukrán Jinjer többször kifejezte háláját hazája kulturális minisztériumának, akiktől engedélyt kaptak arra, hogy háborúellenes nagykövetekként fellépjenek az összes meghirdetett fesztiválon, így gyűjtve adományokat ártatlanul szenvedő honfitársaiknak.

Augusztusban az angliai Bloodstock fesztiválon is tiszteletét tette a Tatiana Shmayluk vezette zenekar, amely koncert most teljes terjedelmében elérhetővé vált a Youtube-on.

Setlist:

Teacher, Teacher!

On the Top

Call Me a Symbol

Perennial

Sleep of the Righteous

Home Back

Pisces

Vortex

Colossus

 

komment

Ezért nem játszotta két éve a Pisces-t a Jinjer!

2022. október 22. 13:27 - Jurancsik Eszter

attachment-jinjer_tatiana_shmayluk_2022.jpg

A Jinjer jelenleg is legnézettebb videójának és legnépszerűbb dalának számít a Pisces, amely a Halak csillagjegyről szól - Tatiana Shmayluk énekesnő, aki a szövegeket írja, e zodiákus jel szülötte és korábban már beszélt arról, hogy meglátása szerint elveszett a dal varázsa, amikor virálissá vált.

Az ukrán csapat két éve nem játszotta élőben a szerzeményt, Tatiana pedig most a Loudwire magazinnak fedte fel ennek okát:

Meglep minket, hogy a Pisces még mindig csak terjed és terjed. A koncertek után a hangmérnökeink ilyeneket meséltek, hogy: >>Hé, látnotok kellett volna, mi történt a színpad mellett. Párok csókolóztak a Pisces alatt!<< A dalban van szomorúság, de úgy tűnik, ilyen hatást vált ki belőlük. Ez elképesztő és őrületes!

- kezdte sorait, majd elmondta, miért hiányzott jó ideig a setlistjükből a szám:

Az ok, amiért az elmúlt két évben nem játszottuk ezt a dalt élőben, az, hogy esélyt akartunk adni a többi dalunknak, de idén nyáron előadtuk a Pisces-t, és ki tudja, talán ezen az amerikai turnén is eljátsszuk, mert tudjuk, hogy az emberek mennyire meg vannak veszve a daláért!

Nemrég Tati azt is elárulta: úgy érzi, nem tudja eléggé kifejezni magát a zenén keresztül, mert az ukrán-orosz háború "befagyasztotta" a kreativitását.

shutterstock_12980331ag.jpg

Jövő év végén elkezdek dalszövegeket írni az új albumunkhoz. Zeneileg már majdnem kész van, amennyire tudom. Ez egy újabb fejezet lesz számomra, hogy szenvedjek egy sort. Felidézem a múltbéli traumáimat és a többi dolgot. Néha elég rosszul találom a szavakat, több időre van szükségem. Ez tényleg a mentális állapotodtól függ.

- magyarázza az énekesnő, aki szerint a szomorúságra szükség van, ha egy művész alkot.

Biztos vagyok benne, hogy egy boldog művész nem jó művész. Egy szomorú művészben több potenciál van. Szerintem a bánat rengeteg ihletforrást ad, mert élete során mindenki metapasztalja a szomorúságot, ám ez nincs így a boldogsággal! Szerintem a szomorúság közelebb áll a szívhez. Gyakrabban vagyok szomorú, mint boldog - ez a természetem, azt hiszem.

komment

Tatiana Shmayluk: "A háború kirobbanása óta megbénult a kreativitásom..."

2022. október 17. 18:59 - Jurancsik Eszter

7uuaamvp4ipbdjsfma2f68-1200-80.jpg

Háború dúl Oroszország és Ukrajna között, amelynek előzményei egészen 2014-ig vezethetők vissza, és amely  február 24-én eszkalálódott. Az ukrán Jinjer, amely csapat feltette hazáját a metáltérképre, többször megszólalt a téma kapcsán, megtudhattuk, hogy Eugene Abdukhanov basszeros alapítványt szeretne létrehozni, hogy hazája ártatlanul szenvedő emberein segítsen, de Tatiana Shmayluk énekesnő is kifejtette gondolatait.

A zenekar két szószólója ismét egy interjúban beszélt a háborúról, és arról, hogy ez az esemény hogyan érintette a kreativitásukat.

Már írtam néhány háborús dalt, jóval a Jinjerbe kerülésem előtt, és jóval azelőtt, hogy a háború egyáltalán elkezdődött volna Ukrajnában. Nem tudom, miért, de könnyű volt a háborúról írnom, amíg ki nem éleződött. De amikor kirobbant, teljesen letörtem és megbénult a kreativitásom. Erről nem tudok írni! Még mindig nem tudom megemészteni. Azt hiszem, ez egy olyan trauma, amit évekig tart feldolgozni, nem csak nekem, hanem főleg Ukrajna polgárai, az érintettek számára. Úgy gondolom, hogy nem most van itt az ideje annak, hogy háborús dalokat írjak.

ezgif_com-gif-maker_1_1.jpg

- kezdte Tatiana, annyit viszont Eugene a nyár folyamán elárult: Vlad, a dobosuk írt néhány ilyen témájú szerzeményt, és eképpen egészítette ki az énekesnő szavait:

Valójában nemigen írtunk kimondottan háborús dalokat, úgy értem, semmilyen militarista dolog nem volt bennük. Számos olyan dal van a lemezeinken, amelyek a békéről szólnak, és háborús daloknak nevezni őket kicsit félrevezető lehet, mert lehet, hogy az emberek félreértik. 

A zenekar korábban büszkén jelentette be, hogy az ukrán kulturális minisztérium lehetővé tette számukra, hogy háborúellenes nagykövetekként járják a világot és az összes meghirdetett fesztiválon felléphessenek. Ezeket a bulikat a csapat adománygyűjtésre használja, és hálásak mindazon rajongóknak, akik támogatják Ukrajnát - például különleges pólók megvásárlásával, amelyen a Jinjer logója látható az ukrán zászló színeiben. Tatiana pedig nemrég azt is elmondta: az ukrán kultúra újra felemelkedik, így valami jó is születhet a háborúból.

Az ukrán kultúra újra felemelkedik ennek a szörnyű háborúnak köszönhetően. Sokan, akik például oroszul beszélnek, elkezdtek ukránul tanulni. Egy mexikói férfi felesége vagyok (Alex Lopez, a kaliforniai Suicide Silence ex-dobosa - a szerk.), és sok hasonlóságot találtam a kultúránkban. Nagy családok, sok jó étel és a zene. A nők énekelnek az asztalnál. A hagyományok tekintetében nagyon hasonlít Mexikóra. Tiszteljük a természetet, szeretjük a virágokat és a költészetet. Ezt nem tudom két szóban vagy harminc percben kifejezni. Ott kell lenni, talán évekig, hogy teljesen megértsd az ukrán kultúrát.

komment

Tatiana Shmayluk: "Az ukrán kultúra újra felemelkedik..."

2022. szeptember 08. 16:00 - Jurancsik Eszter

291785970_3295752570700322_6059807135067535698_n.jpg

Február 24-e óta Ukrajna orosz ostrom alatt áll, a háború azonban nem újdonság az ukránok számára - 8 éve izzott már a feszültség a luhanszki és donyecki térségben, amely idén eszkalálódott, és Ukrajna egészére kiterjedt. 

A donyecki térségben alakult Jinjer tagjai már többször szót ejtettek a helyzetről. Elmondták, milyen érzés volt megélni a háború kirobbanását, Eugene Abdukhanov basszer pedig alapítványt hozott létre a rászorulók megsegítésére. A zenekar kiadója pedig különleges pólókat tervezett, amelyek megvásárlásával a rajongók is segíthetnek - eddig több, mint tízezer ruhadarab talált gazdára.

Most Tatiana Shmayluk, a banda énekesnője adott terjedelmesebb interjút egy internetes metal magazinnak, amelyben nemcsak a háborúról mesélt, hanem sok egyéb titkot is elárult.

Kiderült például, hogy kamaszkorában a szülei nemigen engedték el koncertekre.

Nem volt számomra >>elérhető<< a metal. Donyeckbe nem sok metal zenész jött, csak a fővárosban, Kijevben játszottak, ami tőlem 700 km-re volt és 12 óra vonatozást jelentett volna. Nem volt pénzem erre, anyukám pedig nagyon szigorú volt, nem kaptam sok zsebpénzt, és ez arra ösztönzött, hogy én magam keressem meg. Ezért a mai napig nagyon hálás vagyok neki! A szüleim nem igazán engedtek el a városból, de most már belátom, hogy jó döntés volt. Ez késztetett arra, hogy saját zenét játsszak. A bátyám ismertetett meg a metallal. Rockot, punkot és grunge-t hallgattam, egyedül kezdtem képezni magam. A testvérem manapság már nem hallgat semmilyen kemény zenét, amikor felnőtt, dolgozni kezdett, megházasodott és családot alapított, abbahagyta a metal hallgatását. Ez egyébként teljesen jellemző Ukrajnában.

A Jinjer sikerei lassan jöttek, de az énekesnő elmondása szerint jó is, hogy ez így történt.

301986573_627637728732217_3725498571948347243_n.jpg

Öt évembe telt, hogy egyáltalán átlépjem az ukrán határt, és Romániában adjunk koncertet egy olyan közönség előtt, akiknek fogalmuk sem volt, hogy kik vagyunk. Még több idő volt más európai országokba vagy Amerikába eljutni. Jó pár évbe telt, mire felfigyelt ránk egy kiadó, 2015-2016 folyamán kezdte kinőni magát a zenekar. Örülök, hogy így történt! Semmi promóció, hanem a dolgok természetes menete segített. Kibaszottul véres és verejtékes munka volt! Ez sokkal jobb, mint egy pillanatnyi siker.

Kiderült, kik inspirálták Tatianát. Többször említette Otep Shamayát, akinek hatására 15 évesen eldöntötte, hogy megtanul hörögni, de akit a mai napig nagy példaképének tart, az Britney Spears

Mindig is szerettem az angol nyelvű zenét, még a popzenét is; Britney Spears az egyik legnagyobb példaképem!

Elmondása szerint a legtöbb ukrán banda megmarad az anyanyelvénél, náluk viszont nem volt kérdés, hogy angol nyelven játsszanak, ugyanis mindannyiukat, de főleg őt a nyugati zene inspirálta - a jazz, a blues és persze a metal.

Azonban Tatiana mindemellett teljesen önmaga maradt, és ez a hétköznapi dolgokban is megmutatkozik.

Három évig vegán voltam, de egy turné közepén újra elkezdtem húst enni, mert folyton éhesnek éreztem magam. Nem büntetem magam ezért, lehet, hogy egyszer újra megpróbálom, de most rendszeresen eszek húst. A sült hús illata egyszerűen megőrjített és nem tudtam ellenállni, oroszlánként vetettem rá magam. 

Ez talán egy kicsit Tatiana gyermekkorára is visszavezethető. Egy korábbi interjúban ugyanis az énekesnő elmondta: amikor a Szovjetunió összeomlott, családja anyagi helyzete nem volt túl fényes, például nem volt pénzük húsra.

"Amikor a Szovjetunió összeomlott, nem tartoztunk a jómódú családokhoz. Például sokáig nem engedhettük meg magunknak a húst. Miután a hidegháború véget ért, sok amerikai ételt kaptunk, például vegán húspogácsát. Úgy nézett ki, mint a zabpehely, amit pogácsává formálsz, majd megsütöd. Akkor rájöttem, hogy valójában mi szegények vagyunk. És sírtam: "Anya, csak egy kis húst kérek. Nem akarok ilyet enni..."

295612336_3936282903263004_6780342220131812562_n.jpg

Tatiana jelenleg Kaliforniában él férjével, a Suicide Silence volt dobosával, Alex Lopezzel.

Szeretem Kaliforniát. Mindig is itt szerettem volna élni, mert itt játszódnak a kedvenc filmjeim. Tavaly december óta -amikor az amerikai turnénk véget ért- Los Angelesben élek. Szeretem az itteni klímát, a pálmafákat, az óceánt. Kaliforniában élni csodás dolog. A házunktól két órányi autóútra vannak a hegyek, síelhetünk, hógolyózhatunk. Aztán visszamegyünk Los Angelesbe, és ott van az óceán. Minden megvan, amit szeretek.

De persze Tatianának hiányzik Kijev. 

Úgy gondoltam, hogy amint megkapom a zöldkártyámat, visszamehetek Ukrajnába a férjemmel, és oda-vissza utazgathatunk Kijev és Los Angeles között. Aztán kitört a háború. Őszinte leszek, néha sírok, amikor senki sem lát. Hiányzik az otthonom Kijevben. Öt évig laktam ott. Nagyon hiányzik a szülővárosom, Donyeck is, ahol felnőttem, és nagyon szeretnék visszamenni, hogy lássam az egykori óvodámat, a szüleimet, a játékaim pedig még mindig ott vannak. Ez az egész szívszorító. A családomtól való elszakadás az egyik legnehezebb dolog, amit valaha átéltem. Három éve nem találkoztam a szüleimmel.

289405191_3288179244790988_1835332723519289195_n.jpg

Kamerákon keresztül kommunikálunk, virtuálisan. A bátyámat, aki Oroszországban él, több mint öt éve nem láttam. Ám vannak borzalmasabb dolgok is az életben. A háború a legszörnyűbb dolog, sokkal szörnyűbb, mint az, hogy az embereket elszakítják egymástól. Nem tudom, mikor léphetünk fel újra Ukrajnában. Nem hiszem, hogy ez a közeljövőben lehetségessé válik. Nehéz ezt megmondani, teljesen zavaros a dolog, úgyhogy nem is tudok erre gondolni, meg aztán vannak nagyobb problémáink is. Ugyanakkor boldog vagyok, hogy a hazánkat képviselhetjük, mint háborúellenes nagykövetek. Nagyon hálásak vagyunk az ukrán kulturális minisztériumnak, akik megadták nekünk ezt a lehetőséget, hogy azt csináljuk, amit szeretünk, és fellépjünk az összes meghirdetett fesztiválon. Minden fesztivált arra használunk, hogy adományokat gyűjtsünk és felhívjuk a figyelmet a valódi háborúra, ami a 21. században zajlik.

304845680_629301275232529_6613918326509904190_n.jpg

- elmélkedik Tatiana, aki korábban elmondta: reméli, egyetlen más országnak sem kell azt megtapasztalnia, amin most Ukrajna keresztülmegy.

Azonban minden rosszban van valami jó is. Tatiana:

Az ukrán kultúra újra felemelkedik ennek a szörnyű háborúnak köszönhetően. Sokan, akik például oroszul beszélnek, elkezdtek ukránul tanulni. Egy mexikói férfi felesége vagyok, és sok hasonlóságot találtam a kultúránkban. Nagy családok, sok jó étel és a zene. A nők énekelnek az asztalnál. A hagyományok tekintetében nagyon hasonlít Mexikóra. Tiszteljük a természetet, szeretjük a virágokat és a költészetet. Ezt nem tudom két szóban vagy harminc percben kifejezni. Ott kell lenni, talán évekig, hogy teljesen megértsd az ukrán kultúrát.

komment

A háborúból merített ihletet az új dalok írásához a Jinjer

2022. augusztus 20. 12:53 - Jurancsik Eszter

b423b1cc-e241-e9ba-d1e3-a7bd140ab6b5-scaled.jpg

Február 24-én robbant ki az orosz-ukrán háború, amely tulajdonképpen egy nyolc éve tartó konfliktus eszkalálódása volt. Ukrajnában, a donyecki és luhanszki térségben már 2014 óta folyamatosan megvoltak az ellentétek az ukránok és az orosz kisebbség között.

A donyecki térségből származó Jinjer énekesnője, Tatiana Shmayluk egyszer részletesen mesélt a háborús évekről, a csapat kiadója pedig pólókat tervezett, amelyen a zenekar logója látható az ukrán zászló színeivel. 

A napokban a basszer Eugene Abdukhanov - aki egy alapítvány létrehozásán is dolgozik - adott interjút egy internetes metal magazinnak, amelyben részletesen mesélt a háború első napjairól.

Február 24-én, reggel éppen vezettem, amikor a robbantások elkezdődtek. Egyenesen a közepébe csöppentem, és azt gondoltam: >>itt a vége.<<

- idézte fel az első pillanatokat, majd így folytatta:

Próbáltam kijutni onnan, 180 kilométert vezettem egy nagyon keskeny úton és még mindig nagyon sötét volt. Olyan dolgokat láttam és hallottam, amiket azelőtt csak filmekben: hatalmas robbanásokat, amelyeknek darabjai mindenfelé szétrepültek. Pont előttem zuhantak le, én pedig megkerültem őket, és mindenhol füst volt. Olyan volt, mint egy igazi horror, aminek te is a részese vagy. Éppen Kijevbe autóztam vissza, próbáltam mihamarabb hazaérni. Láttam a dugókat, ahogy az emberek próbálnak kijutni a városból, és az első támadás okozta pusztítást. Az első hét volt a legborzalmasabb időszak, mert senki sem tudta, mi történik.

- mesélte a borzalmakat a zenész.

eugene-abdukhanov.jpg

Ahogy hazaértem, az első dolog amit megtettem, hogy a zenekar minden tagjával kapcsolatba léptem. Kitettünk egy posztot a közösségi oldalainkra, mindenki otthon maradt. Félóránként megszólaltak a szirénák. Az alagsorba mentünk. A családomat kimenekítettem, így egyedül mentem le a pincébe, néztem a híreket és majd' megőrültem. Félóránként le-fel járkáltam, a fél éjszakát a pincében töltöttem. Mindenfelé hatalmas robbanások voltak, öt-tíz kilométerre tőlem, a föld pedig beleremegett. Ekkor kezdődött az igazi borzalom, lényegében ekkor kezdődött Kijev ostroma. A következő napon azt éreztük, nyilvánosan is ki kell fejtenünk az álláspontunkat. Felvettem azt a videót, ami a Youtube-on is látható. Képtelen voltam felfogni, hogy ez megtörténhet.

SMS-ekkel bombáztak a barátaim, akik aggódtak, jól vagyok-e. A rajongóktól is rengeteg üzenetet kaptam. Valahogy túljutottunk ezen is..

És hogy mi a legjobb terápia a sebekre? Hát a zene!

Eugene:

A 45-50 perces előadások közben elfelejtem, hogy háború van. A színpadon kívül folyamatosan változik a hangulatom; az egyik percben teljesen jól vagyok, a következőben depresszióba zuhanok. Viszont az, hogy játszhatok, határozottan gyógyír. Valójában már írtunk dalokat a háborúról, ami a hazánkban zajlik. Amikor sok bombatámadás érte Kijevet, Vlad, a dobosunk rengeteg dalt írt. És amint az oroszok kivonultak Kijevből, én is írtam néhányat. Azt hiszem, ez hajtott minket.

komment

A Bullet for My Valentine társaságában jön hazánkba jövőre a Jinjer

2022. július 24. 10:27 - Jurancsik Eszter

fotojet_2_12.jpg

2023. február 23-án a budapesti Barba Negrába érkezik a walesi Bullet for My Valentine, hogy a hazai közönségnek is bemutassa a banda nevét viselő legutóbbi albumát, amely 2021. november 5-én jelent meg.

A csapat előzenekaraként fellép a kaliforniai Atreyu, valamint az ukrán Jinjer.

Jegyek ITT!

komment

Tatiana Shmayluk: "Remélem, egyetlen más ország nem tapasztalja meg azt, amit most Ukrajna..."

2022. július 23. 13:16 - Jurancsik Eszter

291672479_593517385477585_6640405709863495856_n.jpg

2022. február 24-e kitörölhetetlenül beleégett a világ szívébe: e napon támadta meg ugyanis Oroszország Ukrajnát, ami tulajdonképpen egy 8 éve tartó feszültség eszkalálódása volt.

Az ukrán Jinjer többször nyilatkozott a témában, kiderült, hogy a basszusgitáros Eugene Abdukhanov honfitársai megsegítésére alapítványt kíván létrehozni, de különleges pólókat is tervezett a banda kiadója, amelyből eddig több, mint tízezer példány talált gazdára. 

A zenekar egy ideig nem is indult turnéra, viszont most, a fesztiválszezon idején háborúellenes nagykövetekként járják Európát.

Tatiana Shmayluk, a karizmatikus énekesnő most egy internetes magazinnak nyilatkozott újfent, amelyben elmondta: reméli, egyetlen másik ország nem tapasztalja meg azt a helyzetet, amin most Ukrajna keresztülmegy.

Nagyon hálásak vagyunk az ukrán kulturális minisztériumnak, amely megadta nekünk ezt a lehetőséget, hogy fellépjünk az összes meghirdetett fesztiválon. Minden fesztivált arra használunk, hogy adományokat gyűjtsünk és felhívjuk a figyelmet a valódi háborúra, ami a 21. században zajlik. Nehéz elhinni, de ez a kemény valóság. Szívszorító, de ugyanakkor tele vagyunk reménnyel is, hogy hamarosan vége lesz az egésznek. Pozitivitást és reményt közvetítünk, és a békéről álmodunk. Remélem, hogy egyetlen más ország sem éli meg ugyanazt, amit Ukrajna.

- kedte sorait Tatiana, ám azt is elárulta: a zenébe vetett hite is megrendült.

Kezdem elveszíteni a zenébe vetett hitemet. Úgy érzem, nem tudom eléggé kifejezni magam ahhoz, hogy elmondjam, mi van bennem valójában, mert nincsenek szavak, amelyekkel ezt el tudnám magyarázni. Úgy érzem, feladom...de aztán valami mégis arra késztet, hogy tovább menjek. Azonban a sikereink ellenére a legfontosabb dolog számomra a boldogság. 

Szeretném, ha a bandám a világ egyik legnagyobb zenekara lenne, de akkor is a boldogság áll az első helyen. Azt mondják, sehol sem találhatod meg a boldogságot, mert a boldogság benned van, de én megtanulom értékelni az életemet. Ez a legnagyobb ambícióm, hogy boldog legyek és megtaláljam a belső békémet, na és hogy igazságot szolgáltassak Ukrajnának.

- zárta sorait.

komment
süti beállítások módosítása