Újabb édesanyát köszönthet a metalvilág: Király Anna, a Mezmerized énekesnője augusztus 11-én életet adott kislányának, a csöppség pedig a Dorka nevet kapta. Tavasszal értesültünk arról, hogy Anna és párja, a zenekar gitárosa, Mudra Olivér gyermeket várnak. A pár tavaly nyáron kötött házasságot, most pedig szülőkké váltak.
„Augusztus 11-én világra jött gyönyörű kislányunk, Dorka. Pici, tökéletes, és teljesen egészséges – ennél boldogabbak nem is lehetnénk!”
- adta hírül a boldog anyuka közösségi oldalán.
Szívből gratulálunk az újdonsült szülőknek, és kívánunk nekik és a babának is kiváló egészséget!
Miközben a Nightwish gőzerővel dolgozik új albumának, a "Yesterwynde" megjelenésén, Tuomas Holopainen, a csapat alapítója és billentyűse, meglepő kijelentést tett a finn Tuonela magazinnak.
A zenész 2014-ben adta ki első szólóalbumát, amely "The Life and Times of Scrooge" címmel került a boltokba. Az albumot a Disney-féle Kacsamesékből ismert Dagobert bácsi kalandjai, pontosabban Don Rosa "The Life And Times Of Scrooge McDuck" című képregénye inspirálta. Az interjúban Holopainen elárulta, hogy nem zárja ki a lehetőségét egy újabb szólóanyag elkészítésének.
"Nem is olyan régen támadt egy zenei ötletem, ami rendkívül izgatottá tett. Arra gondoltam, hogy ezt sem az Aurival, sem a Nightwish-sal nem tudnánk megvalósítani, így talán egy újabb szólóprojektbe kellene kezdenem a jövőben. Még korai erről beszélni, de talán így lesz. Amikor tíz évvel ezelőtt befejeztem a "Scrooge"-t, azt hittem, hogy ez egyszeri alkalom volt"
"Nem gondolkodtam a folytatáson. De ha jön egy ötlet, ami nem illik sem az Auri, sem a Nightwish világába, akkor lehet, hogy ismét szólóban kell megcsinálnom. Mindkét zenekar rendkívül változatos zenei stílusokat képvisel, így szinte bármit meg lehet valósítani velük. Ha egy téma olyan lenne, amihez a zenekar tagjai nem igazán tudnának kapcsolódni, akkor elképzelhető, hogy ismét a szólózás felé fordulnék. Így történt a "Scrooge" esetében is. A Nightwish egyetlen tagjának sincs olyan szoros kapcsolata egy kacsával, mint nekem.
Nemrégiben debütált a Nightwish második kislemeze The Day Of... címmel a közelgő "Yesterwynde" elnevezésű korongról, amely szeptember 20-án lát napvilágot, és egyben a banda tizedik stúdióalbuma lesz. Ez az új dal markánsan eltér a májusban megjelent Perfume Of The Timeless hangzásvilágától, mégis hasonló intenzitással és lendülettel ragadja meg a hallgatót.
Tuomas Holopainen, a zenekar alapítója mélyebb betekintést nyújtott a dal jelentésébe. Elmondása szerint a szerzemény arra hivatott emlékeztetni bennünket, milyen kiváltságosak vagyunk, hogy élünk, és arra ösztönöz, hogy minden tőlünk telhetőt megtegyünk önmagunk kiteljesítéséért. A dal hatását hivatott tovább fokozni a mai nappal láthatóvá vált hivatalos videoklip, amely már megtekinthető:
Nagy izgalom övezi a Nightwish háza táját, hiszen nemrég látott napvilágot a második kislemezes dal a közelgő "Yesterwynde" albumról The Day Of... címmel. A szeptember 20-án megjelenő korong a zenekar tizedik nagylemeze lesz, és ahogy azt Tuomas Holopainen, az alapító többször is hangsúlyozta, az idő tematikája köré épül.
A napokban az Off The Record riportere kapta mikrofonvégre a zenészt, aki ezúttal csapattársairól is mesélt - a beszélgetésből kiderült: mindig szem előtt tartja zenésztársait, amikor új dalokon dolgozik.
"Ők az egyetlenek a világon, akikre gondolok, amikor dalokat írok, mert nagyon fontos, hogy őket is inspirálja az anyag."
- kezdte Tuomas, majd eképpen jellemezte zenésztársait:
"Emppu-t több mint 30 éve ismerem, és egyszerűen hihetetlen személyiség, mindig minden jól megy vele. Ő a legegyszerűbb zenekari tag. Teszi a dolgát - a gitárjátéka ugyanolyan profi, mint bárki másé -, de ezen kívül mindig azt mondja: 'Ja, mindegy'. 'Igen, ez jól hangzik. Jól vagyok.' Annyira gondtalan, hogy szinte irigylem, mert én állandóan gyötrődöm a dolgok miatt. Ő egy fantasztikus karakter. Ugyanez igaz Troy-ra is. Ő a legpozitívabb srác a világon és hihetetlen zenész. Minden alkalommal, amikor belép a szobába, az megtelik fénnyel, boldogsággal és poénokkal."
Az énekesnő Floor Jansenről így nyilatkozott:
"Floor a legjobb a világon abban, amit csinál. Igazán szenvedélyes a zenében, nagyon is érti a Nightwish lényegét. És számomra, mint dalszerzőnek, ez nagy könnyebbség, mert tudom, hogy bármit is csinálok, bármit is kérek tőle, ő képes rá. Erre jó példa volt, amikor felvettük az éneksávjait az új albumhoz. Egyszer sem próbáltunk, mert nem volt rá lehetőségünk. Elmentünk az otthoni stúdiójába, Svédországba. Két hetet szántunk a felvételekre, és hat nap alatt elkészültünk. Egyszerűen lenyűgöző, amit csinál."
A ritmusszekció tagjairól sem feledkezett meg:
"Aztán Kai megint csak egy rendes srác. Azt hiszem, minden egyes koncertünkön nagyjából 25 ember van jelen, nem ismeri szinte egyiküket sem, de mindenki a barátja. Nagyon könnyű vele dolgozni. Természetesen ő is profi zenész, remek dobos. De ugyanez igaz Jukkára is. Soha, de szó szerint soha nem láttam őt dühösnek vagy akár csak idegesnek. Mintha mindig azt mondaná: 'Igen, minden rendben lesz. Beszéljük meg.', ő egy földhözragadt személyiség. Amikor idegeskedsz, Jukka odajön hozzád, és te egyből megnyugszol. Na és persze kiváló basszusgitáros."
Fontos témát feszeget új dalában a spanyol Synlakross. A melodic death metal műfajában alkotó zenekar Mental Breakdown című szerzeménye merészen nyúl egy olyan témához, amely sajnos még mindig tabunak számít: a mentális zavarokhoz.
A Patricia Pons énekesnő vezette formáció eképpen mesélt a szerzeményről:
"Ez a dal a mentális összeomlás tapasztalatát mutatja be, azt a kritikus pillanatot, amikor a szorongás tetőzik és az ember összeroppan. A társadalmi nyomás és a depresszió, mely ehhez a lelki válsághoz vezet, olyan univerzális élmény, amellyel sokan azonosulhatnak. A mentális egészség területén még rengeteg a tennivaló. Ez egy olyan fontos társadalmi kérdés, amelyről gyakrabban és nyíltabban kellene beszélnünk."
A Valenciából származó banda 2008-as megalakulása óta négy stúdióalbumot jelentetett meg: 2013-ban debütált a "Melodichrome", melyet 2016-ban követett a "Death Bullets for a Forajido". Harmadik nagylemezük, a "Malice Murder" 2018-ban látott napvilágot, majd 2021-ben érkezett a "0k4m1" című negyedik korong. A csapat 2022-ben egy középlemezzel is jelentkezett "Ideas Are Bulletproof" címmel, jelenleg ötödik stúdióalbumuk munkálatai zajlanak, mely a "Mental Parasites" címet fogja viselni, és a tervek szerint októberben kerül boltokba.
A Nightwish ma jelentkezett legújabb dalával, melynek címe The Day Of... A rajongók már hallhatják a számot YouTube-on és egyéb streaming platformokon. Ez a dal a második kislemez a zenekar hamarosan megjelenő "Yesterwynde" című albumáról, amely 2024. szeptember 20-án kerül a boltok polcaira.
A formáció még áprilisban lepte meg rajongótáborát az új album bejelentésével, egyúttal közzétették a lemez borítóját és számlistáját is. Az első ízelítőt májusban kaphatták a hallgatók a Perfume Of The Timeless című dallal, amely ugyan vegyes fogadtatásban részesült, ám a hozzá készült videoklip már az első héten átlépte az egymilliós megtekintést.
A "Yesterwynde" különleges helyet foglal el a Nightwish diszkográfiájában, ugyanis ez a lemez zárja le azt a trilógiát, amelyet a 2015-ben megjelent "Endless Forms Most Beautiful" indított el, és a 2020-as "Human :II: Nature" folytatott - így a három korong közel egy évtizedet ölel fel a csapat pályafutásából, ezek mindegyike pedig már a 2013 óta velük dolgozó Floor Jansennel készült el.
A The Day Of... című újdonság kapcsán így mesélt a bandát alapító Tuomas Holopainen a Chaoszine magazinnak:
"A 'The Day Of...' című dalunk a félelemről és az emberek félelemmel való irányításáról szól. Ez az, amit vezetők - legyenek azok vallási vagy politikai vezetők - évezredek óta csinálnak. Manapság különösen a média az, ami nap mint nap rossz irányba terel minket ezzel. Annak ellenére, hogy a világ még mindig tele van problémákkal, amikkel foglalkoznunk kell, és vannak szörnyű dolgok, folyamatosan azzal a baromsággal etetnek minket, hogy félni kell a világvégétől. Azt sulykolják, hogy a világ legrosszabb időszakát éljük, hogy közeledik a vég. Gondoljunk csak az Y2K-pánikra vagy a maja naptár végével kapcsolatos hisztériára. Hányszor jósolták már meg nekünk a világvégét, de sosem következett be. A dalnak azonban egy nagyon optimista, pozitív üzenete is van. Bár sok mindenre kell figyelnünk ebben a világban, ne felejtsük el, hogy rendkívül szerencsések vagyunk, hogy élünk. Van néhány évtizedünk a nap alatt, hogy éljük az életünket. Hozzuk ki belőle a legjobbat, és próbáljunk meg nem félni mindentől."
A norvég Trail of Tears 11 év szünet után tért vissza idén tavasszal friss dalukkal, a Winds of Disdain-nel. Ebben a szerzeményben már Ailyn Giménez énekelt, aki korábban 9 éven át, 2016-ig a szintén norvég Sirenia frontasszonya volt. A Winds of Disdain után kiadták a Blood Red Halo című dalt is, majd május 24-én megjelent egy négy számot tartalmazó EP, ami szintén a "Winds of Disdain" címet kapta. Nemrég Ronny Thorsen, a zenekar alapítója beszélt egy internetes magazinnak arról, hogyan találtak rá Ailyn-re és kérték fel az együttműködésre.
Ailyn volt az első, aki szóba jött, mint énekesnő, hiszen már évek óta ismertük őt a Sireniából, ahol Jonathannal(Jonathan Perez, dobos - a szerk.) dolgozott együtt. Amikor Ailyn annak idején csatlakozott a Sireniához, Spanyolországból Norvégiába költözött, és azóta is itt él. Miután elhagyta a Sireniát, szabaddá vált, így felvettük vele a kapcsolatot. Bemutattuk neki az elképzeléseinket és megkérdeztük, érdekelné-e ez a lehetőség. Ailyn már ismerte a zenekarunkat, és szerencsére ugyanabban a városban él, mint mi, ami megkönnyítette a helyzetet. Kezdettől fogva nagyon lelkes volt, és sok mindennel gazdagította a zenekart: dalszövegekkel, dallamokkal, a hangjával és még sok egyéb módon.
- kezdte sorait a zenész, majd így folytatta:
Ez nagyon inspiráló volt számára, mert a Sireniánál nem volt lehetősége kreatív hozzájárulásra. Ott Morten Veland irányított mindent, és Ailynnek nagyon hiányzott, hogy részt vehessen az alkotói folyamatban. Ezért amikor felajánlottuk neki ezt a lehetőséget, hogy nálunk kibontakoztathatja kreativitását, könnyen igent mondott.
Mint az ismeretes, 2016 nyarán Ailyn nem a legbékésebb körülmények között távozott a Sireniából - egy interjúban nekünk beszélt először a szétválás okairól.
Az Ad Infinitum és a The Dark Side Of The Moon zenekarok fronthölgye nemrég jelentette be, hogy eddigi sikeres projektjei mellett szólóban is kipróbálja magát.
Melissa a mai napra ígérte első szólódalát, amely a Gravitate címet viseli, és amely szerzeményhez igen látványos videoklip is készült, íme:
Aggódnak a Garbage rajongói, az együttes ugyanis az év végéig minden koncertjét lemondta. A döntés hátterében Shirley Manson, a csapat karizmatikus énekesnőjének egészségügyi problémái állnak.
Az 57 éves rockdíva 2023 januárjában esett át egy komoly műtéten, csípőprotézist kapott. A beavatkozás egy régi sérülés okozta, évek óta tartó fájdalmak enyhítését célozta, és úgy tűnt, hogy az operáció sikeres volt, ám sajnos az énekesnő kénytelen lesz ismét kés alá feküdni, Shirley ugyanis újabb komoly sérülést szenvedett.
"Nagy és őszinte sajnálattal jelentjük be, hogy lemondjuk az év hátralévő részében esedékes összes koncertünket. Erre a lépésre Shirley legutóbbi európai turnénk során elszenvedett sérülése miatt kényszerülünk, amelynek kezeléséhez műtétre és rehabilitációra lesz szüksége. Ezt a döntést nem hoztuk meg könnyedén. Teljes szívünkből elnézést kérünk csodálatos rajongóinktól és támogató promótereinktől. Már most alig várjuk, hogy 2025-ben újra játszhassunk nektek."
- írta a csapat közösségi oldalain.
No one is more crushed about this than we are. You know we would push through if we could. pic.twitter.com/1pBXqmDS6Y
Tudni lehet, hogy a holland Epica 2023-ban kezdte meg új albumának felvételeit. A zenekar frontasszonya, Simone Simons tavasszal osztotta meg a rajongókkal: a tervek szerint a nyár végére lezárulhatnak a stúdiómunkálatok, így a várva várt korong 2025-ben napvilágra kerülhet.
A közelmúltban egy spanyol metalmagazinnak adott interjút az énekesnő, aki további izgalmas részleteket árult el a formálódó műről. Simone szerint az új album minden eddiginél lehengerlőbb hangzásvilággal kápráztatja majd el hallgatóságát.
"Éppen tegnap írtam Marknak és Robnak, hogy nagyon elégedett vagyok a dalokkal. Büszke vagyok arra, amit csináltunk. Ez megint egy remek Epica-album lesz. Alig várom, hogy a rajongók meghallgathassák! Nagyon szerettük az 'Omega' albumunkat. Sokat turnéztunk vele és remek élményeink voltak. De a turné végén már vágytunk valami újra. Ilyenkor azt gondoljuk: 'Na, csináljunk egy új lemezt. Vajon lehet olyan jó vagy még jobb, mint az előző?' Mindig arre törekszünk, hogy megújuljunk."
- kezdte sorait, majd így folytatta gondolatmenetét:
"A dalok súlyosak lesznek. Van köztük egy gyönyörű ballada és egy nagyon filmzeneszerű szám is. Lesznek pörgős és lassú, doomos dalok, melankolikus hangulat és hihetetlenül erős gitárriffek. Azt hiszem, ez lesz eddig a legepikusabb Epica-album, legalábbis én így érzem. Nagyon boldog vagyok! Jövő héten kezdjük felvenni a hangszereket, emiatt a zenekar Prágába utazik, én pedig majd ezután veszem fel az éneksávjaimat. Ez lesz a kilencedik lemezünk, és ez nagyon különleges számunkra. Erős spirituális jelentést érzünk benne. Ezért helyet kapnak rajta olyan dalok, amelyek a kilences szám szimbolikájáról és jelentéséről szólnak."
A csapat legutóbbi nagylemeze, az "Omega" 2021 februárjában került boltokba. Ez az album hűen tükrözte a zenekar jellegzetes hangzásvilágát, ugyanakkor egy nosztalgikus utazásra is invitálta a hallgatókat. A korong ugyanis finoman egyensúlyozott az együttes jól ismert stílusa és korai korszakuk hangzása között, ezzel egyfajta tisztelgést nyújtva művészi gyökereik előtt.