Cristina Scabbia: "Olaszország nem a Resident Evil országa!"

2020. március 10. 22:07 - Jurancsik Eszter

Újabb gondolatok az énekesnőtől

A 2019 decemberében, a kínai Vuhanban kitört koronavírus-járvány (COVID-19) februárra elérte Európát, Olaszországban szedve az eddigi legtöbb halálos áldozatot - a mai napig bezárólag 631-en vesztették életüket a fertőzés következtében. Az áldozatok többsége idős ember, akik előtte is krónikus, súlyos betegségekkel éltek.

A legfrisebb hírek szerint az olasz kormány határozatlan időre bezáratta az iskolákat, edzőtermeket, mozikat, színházakat és minden szabadtéri rendezvény elmarad, a napokban pedig a hatóságok döntése értelmében az egész ország sürgősségi karanténba került. 

A legtöbb beteget Lombardiában diagnosztizálták, amely tartomány székhelye a Lacuna Coil tagjainak is otthont adó Milánó. Korábban a banda frontasszonya, Cristina Scabbia elmondta: ő és csapattársai nem félnek a betegségtől, élik a mindennapi életüket, de hálás az üzenetekért, amelyekben egészsége miatt aggódnak a fanok.

75572134_2824976977536666_6873884819814612992_o.jpg

A biztonsági intézkedések miatt a zenekar törölte a Dél-Ázsiába tervezett turnéját - a koncertsorozat keretein belül Indonéziában, Szingapúrban és Japánban is színpadra léptek volna. Bár a zenemágusok szomorúak a döntés miatt, bizakodva tekintenek a jövőbe - Cristina például elmondta, hogy a média felelőssége óriási, és sajnos a médiumok sokszor indokolatlan mértékben eltúlozzák a híreket.

Most viszont kissé kiakadt az énekesnő - úgy érzi, a világ egyfajta zombiapokalipszis-gócpontként tekint Olaszországra. Ezzel kapcsolatban osztotta meg újra érzéseit a NME internetes magazinnak.

"Mindenki azt gondolja, hogy Olaszország a Resident Evil országa! Pedig a helyzet nem annyira őrült, ahogyan azt a média lefesti."

- fakadt ki Cristina, majd így folytatta mondanivalóját:

"Szeretnénk a rajongóinkat megnyugtatni: teljesen rendben vagyunk! A koronavírus olaszországi megjelenése után egyből kérdések záporoztak mindenhonnan a világból: >>Jól vagy? Nem vagy beteg? Magas lázad van? Lábra tudsz állni? Meg fogsz halni?<<... Mi a francról beszéltek??? Jól vagyok. Itthon vagyok, tévézek, kipihenem a dél-amerikai turnét. Mindenki azt gondolja, hogy Olaszországban a Resident Evil zajlik, és mindenki meg fog halni..."

- nyugtatta meg rajongóit az énekesnő, aki korábban a Broken Crown Halo című, 2014-ben megjelent albumukon hallható Nothing Stands In Our Way című dal egyik sorával jellemezte magát és zenésztásait: "we fear nothing!"

komment

Cristina Scabbia: "Olaszországot nem dönti le a koronavírus!"

2020. március 08. 09:42 - Jurancsik Eszter

Instagramján osztotta meg gondolatait az énekesnő

2019 decemberében, a kínai Vuhanban tört ki a világot rettegésben tartó koronavírus, amely néhány hét alatt elérte Európát, Olaszországban eddig 233 ember halálát okozta a fertőzés.

Lombardia teljes területén karantént vezettek be a hatóságok, a tartomány székhelye pedig a Lacuna Coil tagjainak is otthonául szolgáló Milánó. Korábban a csapat frontasszonya, Cristina Scabbia elmondta: nem félnek a betegségtől, élik a mindennapi életüket, de megköszöni a rengeteg aggódó üzenetet, amit kapott a rajongóitól.

A zenekar turnéra indult volna tavasszal Dél-Ázsiában, ám a Japánba, Szingapúrba és Indonéziába tervezett bulikat le kellett mondaniuk a vírus miatt - erről néhány napja mi is írtunk.

Most újabb gondolatokat osztott meg Instagramján az énekesnő:

"Áldottnak és szeretettnek érzem magam, amiért a kapott üzenetekben az egészségemért aggódtok."

- kezdte sorait.

cs_2.jpg

"A félelemkeltő hírek ellenére Olaszország nincs annyira rossz helyzetben, mint a Resident Evil, noha néhány cikk azt akarja, hogy ezt elhidd. Persze aktívan kell figyelnünk, nem dughatjuk a fejünket a homok alá. Mi a zenekarban továbbra is éljük az életünket, és noha a koronavírus nem egyenlő a halállal, továbbra is meg kell védenünk azokat, akik veszélyeztetettek, különösen a krónikus betegséggel élőket."

- utalt ezzel arra a tényre, hogy a vírus különsen a beteg és idős emberekre jelent veszélyt. 

"Biztos vagyok abban, hogy ez egyszer megáll, és bízok abban, hogy az egészségügyi rendszer kellőképpen átlátja a helyzetet."

- bizakodott Cristina, majd így zárta mondanivalóját:

"Szeretünk titeket, és hamarosan mindannyiótokat látunk majd a világon, én pedig újra örülhetek az én csodálatos országomnak!"

 

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

I am getting lots of concerned messages about our health and I feel blessed knowing we are so loved. I really, really want to take a minute to THANK YOU all. Despite news spreading fear (sometimes panic) around the world , Italy has not become like in Resident Evil and not “every single italian is close to death” as some articles want you to believe, even if of course we are very active and attentive in preventing any case without hiding our heads under the sand. We, in the band, are doing well and we keep on living our lives, knowing that even if coronavirus does NOT automatically = death, it is still important to protect whoever is more exposed or is more frail against viruses (especially elders with pathologies and anyone with preconditions) and to prevent any kind of spreading for the world’s good. I am confident that the moment will pass for us all soon, and I have faith in our health system that WANTS to search for ill people IN ORDER TO HELP AND CURE , being very transparent and not hiding results for the rest of the world, because in case you didn’t notice, the whole world is involved and we didn’t create this virus, we are fighting it. We love you all, see you around the world (hopefully) soon, in the meantime, I will keep on enjoying my beautiful country I love so much and its amazing (and healthy) food ����

�������� ������� (@cristinascabbia) által megosztott bejegyzés,

komment

Nyáron érkezik a Beyond The Black új albuma!

2020. március 06. 18:03 - Jurancsik Eszter

Idén hazánkba is eljön a csapat!

A 2014-ben alakult német szimfometálos Beyond The Black szekere egyre gyorsabbak robog, ma jelentették be negyedik albumuk megjelenését - a lemez Horizons címmel, június 19-én kerül boltokba a Napalm Records felügyelete alatt.

beyondtheblackbandmarch2020_638.jpg

A csapatnak eddig három nagylemeze jelent meg - a Songs Of Love And Death 2015-ben, a Lost In Forever 2016-ban, a Heart Of The Hurricane pedig 2018-ban. 

A Jennifer Haben vezette együttes itthoni rajongói is örülhetnek, hiszen néhány napja írtuk meg, hogy december 4-én a svéd-dán Amaranthe társaságában adnak koncertet Budapesten.

Természetesen Jenniferék megmutatták a lemezborítót és a tracklistát is:

1. Horizons
2. Misery
3. Wounded Healer (feat. Elize Ryd )
4. Some Kind Of Monster
5. Human
6. Golden Pariahs
7. Marching On
8. You’re Not Alone
9. Out Of The Ashes
10. Paralyzed
11. Coming Home
12. I Won’t Surrender (feat. Tina Guo)
13. Welcome To My Wasteland

 

 

komment

Klippremier: Burning Witches - Six Feet Underground

2020. március 06. 17:50 - Jurancsik Eszter

Megjelent az album is!

Boldog lehet a svájci Burning Witches, hiszen ma jelent meg harmadik nagylemezük, a Dance With The Devil. Korábban a csajok már felfedték a korong borítóját és számlistáját, valamint két dalhoz (az album címadó szerzeménye és Sea Of Lies) már klipet is forgattak.

88175418_623858211788031_1418060135120502784_n.jpg

A mai napon vált elérhetővé a kiadvány, amelynek borítóját a magyar Havancsák Gyula tervezte, egyúttal ismét egy kisfilmmel örvendeztették meg a rajongókat - ezúttal a Six Feet Underground című nóta tekinthető meg, íme!

 

 

 

bw.jpeg

komment

Klippremier: Nightwish - Harvest

2020. március 06. 10:43 - Jurancsik Eszter

Újabb dal!

84398864_195255608328765_2822878508110315520_n.jpg

 

A finn-holland-brit együttes Human :II: Nature című vadonatúj, dupla CD-s albuma április 10-ével lesz kapható, nagy tehát az izgalom a Nightwish háza táján.

Floor Jansenék már a nagyérdmű elé tárták néhány hete a Noise című dalt, amelyhez a londoni Természettudományi Múzeum falai között készítettek különleges képi világgal bíró kisfilmet.

Nemrégiben hintette el a zenekar, miszerint hamarosan egy újabb nótát hallhatnak a rajongók - e percekben vált elérhetővé az új videó, amely a Harvest című nótához készült, íme!

 

komment

Érzelmes videoklippel jelentkezett az Amaranthe

2020. március 05. 17:41 - Jurancsik Eszter

Megnősült a banda gitárosa

2016 októberében jelent meg a svéd-dán Amaranthe Maximalism címet viselő albuma, amely korong igencsak népszerű lett a formáció rajongói körében. E lemezen hallható az Endlessly címet viselő szerzemény, amely egy gyönyörű, lassú ballada.

amaranthe2019a.jpg

A nóta most egy különleges klip formájában került fel a Youtube-ra, amelyből kiderül: Olof Mörck, a banda gitárosa tavaly júliusban megnősült, a Haggard román származású zenészlányát, Catalina Popát vezette oltár elé Kolozsvárott.

A ceremónián természetesen részt vett a csapat többi tagja is, valamint videó is megörökítette az eseményt, alatta pedig a gyönyörű, megható szövegű dal szól. 

Elize Rydék a mai napon tették közzé a különleges kisfilmet, amelyet megtekinthettek a zenekar csatornáján, íme: 

 

komment

Tuomas Holopainen: "Eredetileg nem dupla lemezt akartunk készíteni."

2020. március 04. 19:16 - Jurancsik Eszter

Interjút adott a Nightwish alapítója

Óriási az izgalom a finn-holland-brit Nightwish rajongói körében, hiszen a zenekar vadonatúj nagylemeze április 10-ével jelenik meg. A kiadvány a Human :II: Nature címet kapta, borítóját és számlistáját pedig már láthattuk. 

84405451_195255141662145_5038316913919262720_n.jpg

Nemrégiben fül-és szemtanúi lehettünk az első videónak, amelyet a Noise című dalhoz készített a banda, és amelyet igen különleges helyszínen vettek fel: a londoni Természettudományi Múzeumban forgattak. 

Az együttes alapítója és dalszerzője, Tuomas Holopainen ismét megosztott pár titkot az új anyagról a német Rock Bottomnak. 

Elárulta: nem volt tervben, hogy dupla CD-t adjanak ki.

"Nem terveztük, hogy dupla CD-n adjuk ki az albumot. Úgy gondoltuk, ráfér egy lemezre is, hiszen körülbelül 78 perces az egész anyag. De végül két lemezre osztottuk, és ez egy nagyon jó döntés volt."

- kezdte a zenész, azt pedig néhány hete elárulta: az énekesnő Floor Jansennek nehéz dolga volt a dalok feléneklésekor, de bravúrosan megoldotta a feladatot.

"Az első kilenc dal az emberekről szól, az emberiségről mesélnek el történeteket, a második fele pedig a természetről. Korábban is elmondtam, nem terveztem konceptalbumot, ám mégis az lett. Az utolsó dal pedig (All The Works Of Nature Which Adorn The World - Ad Astra - a szerk.) pedig olyan, mint egy szerelmes levél a Földnek a Nightwishtól."

Itt nézheted meg az interjút!

 

komment

Ailyn: "A Her Chariot Awaits egy új fejezet a karrieremben."

2020. március 04. 18:55 - Jurancsik Eszter

Új bandája alapításáról mesélt az énekesnő

2016 nyarán a norvég Sirenia bejelentette: 8 év után megváltak sorban negyedik frontasszonyuktól, Ailyntől. Az előzményekhez hozzátartozott, hogy a spanyol származású pacsirta édesanyja néhány héttel korábban váratlanul elhunyt, ez pedig komolyan megrendítette a kislány kora óta egyes típusú, azaz inzulinhiányos cukorbetegséggel élő énekesnőt.

ailyn_7.jpg

Az év szeptemberében derült ki, hogy a nyári koncerteken eredetileg csak helyettesként éneklő Emmanuelle Zoldané lett a mikrofon, aki egyébként már 2003 óta a csapat kóristája - a francia operaénekesnővel immár harmadik lemezét tervezi a zenekar.

Később Ailyn kifejtette: igazságtalannak érzi, ahogyan kitették az együttesből.

Ám a mediterrán szépség nem adta fel, hiszen dolgozott a Melted Space-cel, ahol Clémentie Delauneyt helyettesítette, klipet készített az olasz Secret Rule-lal és a spanyol Déblerrel is felvett el dalt.

2019 októberében jelentette be az énekesnő: új zenekart alapított, amelynek a Her Chariot Awaits nevet adta. A nápolyi Frontiers Records lemezkiadó leszerződtette az újdonsült formációt, amelyben Ailyn mellett ténykedik három amerikai zenész: a sokoldalú dobos, Jeff Thal, Brian Gearty gitáros és az Adrenaline Mobból ismert Mike Orlando.

hca_1.jpg

Nem hagyta tehát leírni magát a kellemes hangú énekesnő, aki a Blabbermouthnak mesélt a banda alapításáról: 

"Nagyon örülök, hogy Mike Orlandóval dolgozhatok együtt, hogy elvállalta a Her Chariot Await-ben való szereplést. Hatalmas megtiszteltetés ez számomra, alig várom, hogy ez az új kaland elkezdődjön, ami egyben egy tanulási folyamat is lesz!"

- kezdte az énekesnő, majd így folytatta:

"A hangom új oldalát fedezhetem fel most, nagyszerű zenészek oldalán, nagyon izgatott vagyok, hogy megosszam veletek ezt az utat."

Mike Orlando is nyilatkozott a témában:

"Öröm együtt dolgozni egy olyan énekesnővel, mint Ailyn, remekül teltek az album felvételei. Gyönyörű hangja van, szeretünk vele együtt dolgozni. Kemény, slágeres számok lesznek a lemezen, szeretni fogjátok!"

A szóban forgó korong, amely a csapat nevét viseli majd, március 6-án kerül a boltok polcaira.

hca.jpg

 

komment

Dalpremier: Her Chariot Awaits - Constant Craving

2020. március 04. 18:20 - Jurancsik Eszter

Hallható Ailynék új dala!

A norvég Sireniából 2016 nyarán, botrányos körülmények között eltávolított frontasszony, Ailyn tavaly jelentette be: új csapatot alapított. Zenésztársai között egyébként nem kisebb név is szerepel, mint az Adrenaline Mob-os Mike Orlando.

72108548_112777803466319_2760452975234121728_o.jpg

Korábban első szerzeményüket már láthattuk a Dead&Gone képében, és a közelmúltban a spanyol pacsirta lerántotta a leplet az első album borítójáról és számlistájáról is, amely március 6-án, azaz pénteken lesz kapható.

Addig is újabb dallal kedveskedik a banda a rajongóknak, ezúttal a Constant Craving című számot hallhatjuk, íme:

 

komment

Decemberben együtt érkezik hazánkba az Amaranthe és a Beyond The Black

2020. március 02. 17:10 - Jurancsik Eszter

Buli a Barba Negrában!

aaaa.png

A svéd és dán tagokból álló Amaranthe javában dolgozik új albumán, amely a tervek szerint hamarosan meg is jelenik. Az új korong már a Nuclear Blast kiadó szárnyai alatt fog megjelenni, és az első szerzeményt, amely a lemezen is hallható lesz, már hallhattuk-láthattuk Do Or Die címmel - a dalban pedig az Arch Enemy egykori frontasszonya, Angela Gossow is vendégszerepel, noha a német énekesnő most már a két banda menedzsereként dolgozik főleg.

A zenekar bejelentette: idén európai turnéra indulnak, vendégzenekaruk pedig nem más lesz, mint az utóbbi években egyre nagyobb sikereket elkönyvelő Beyond The Black.

A Jennifer Haben vezette együttes 2014-ben alakult, főleg a szimfonikus metálban utazik, három albumuk (Songs of Love and Death-2015, Lost In Forever-2016 és Heart of the Hurricane-2018) jelent meg.

A koncertkörút keretén belül december 4-én Budapesten is tiszteletét teszi a két csapat, a Barba Negrában láthatják őket a rajongók.

88014299_4077080162317345_9089193972877754368_n.jpg

 

komment
süti beállítások módosítása