Újabb műtét vár a Garbage énekesnőjére - megsérült Shirley Manson

2024. augusztus 03. 13:57 - Jurancsik Eszter

garbage-2024-promo.jpg

Aggódnak a Garbage rajongói, az együttes ugyanis az év végéig minden koncertjét lemondta. A döntés hátterében Shirley Manson, a csapat karizmatikus énekesnőjének egészségügyi problémái állnak.

Az 57 éves rockdíva 2023 januárjában esett át egy komoly műtéten, csípőprotézist kapott. A beavatkozás egy régi sérülés okozta, évek óta tartó fájdalmak enyhítését célozta, és úgy tűnt, hogy az operáció sikeres volt, ám sajnos az énekesnő kénytelen lesz ismét kés alá feküdni, Shirley ugyanis újabb komoly sérülést szenvedett.

"Nagy és őszinte sajnálattal jelentjük be, hogy lemondjuk az év hátralévő részében esedékes összes koncertünket. Erre a lépésre Shirley legutóbbi európai turnénk során elszenvedett sérülése miatt kényszerülünk, amelynek kezeléséhez műtétre és rehabilitációra lesz szüksége. Ezt a döntést nem hoztuk meg könnyedén. Teljes szívünkből elnézést kérünk csodálatos rajongóinktól és támogató promótereinktől. Már most alig várjuk, hogy 2025-ben újra játszhassunk nektek."

- írta a csapat közösségi oldalain.

 

 

 

komment

Fájdalmas titkáról vallott Dianne van Giersbergen: "Vállalnom kellett a kockázatot..."

2024. március 21. 08:56 - Jurancsik Eszter

384101800_889870519164929_7536789040985777136_n.jpg

Egy hete jelent meg Dianne van Giersbergen szólóprojektjének - amely egyszerűen csak a DIANNE nevet viseli - harmadik kislemeze, az A Symphonic Tragedy, szépen építgeti tehát karrierjét a holland tehetség. Az érzelmektől túlcsorduló dal azonban súlyos titkot hordoz, amelyre Facebookján, a videoklip megjelenése előtt derített fényt az énekesnő - mint az kiderült, évekkel ezelőtt egészsége veszélybe került, és komoly orvosi beavatkozáson kellett átesnie.

Volt már olyan, hogy egy számodra kedves embert meg kellett operálni, búcsút kellett venned tőle, nem tudva, hogy túléli-e, és ha igen, milyen lesz az élet utána? Nos, én voltam az a szeretett személy, és egyben a hátrahagyott lélek is. Ezt még soha nem osztottam meg a nyilvánossággal, és a részletekről továbbra sem szeretnék beszélni, de a lényeg, hogy 2018-ban életmentő hasi műtéten estem át. Noha nem is volt más lehetőségem, elmondták nekem, hogy a beavatkozás kockázatokat rejt magában, és bele kellett törődnöm, hogy az esetleges komplikációk örökre megváltoztathatják az életemet. 

- kezdte történetét Dianne, aki bár konkrétan nem fedte fel, hogy milyen jellegű elváltozás indokolta a műtétet, de ennek lelki hátteréről nyíltan beszélt:

De ez még nem minden. A hangszálaim is veszélybe kerültek az operáció miatt. Azaz el kellett fogadnom, hogy bár a műtét megmentheti az életemet, de elveszíthetem azt, ami egész életemben társam, menedékem és szerelmem volt: a hangomat. A dal az altatás tökéletes, idő nélküli vákuumában játszódik. Egy légüres tér, ahol a múlt csak egy bekeretezett kép, és a jövő, annak minden nehézségeivel együtt, még nem jött el. A dalszövegben azért könyörgök a hangomnak, hogy maradjon velem, ne engedjen el, hanem velem együtt élje túl a gondokat. A műtét már több mint öt éve történt, és ahogy észrevettétek, a hangom nem hagyott el, sérülés nélkül megúszta. 

374168403_873278190824162_2454638664840700437_n.jpg

A felépülésem rengeteg időt, vért, verítéket és könnyet követelt. De olyan módon álltam talpra, amire egyetlen orvos sem számított. A hegek ugyan megmaradtak, de mára sikerült magam mögött hagynom minden lehetséges tragikus forgatókönyvet, és komoly erő lángolt fel bennem. 

Így zárta megindító sorait:

Azért vagyok itt, hogy elénekeljem nektek ezt a dalt, amely az én történetemről szól. Reménykedem abban, hogy ha te, vagy egy hozzád közel álló ember egészségi problémákkal küzd, ez a dal vigaszt nyújt, és arra motivál téged és őket is, hogy kapaszkodjanak a felfelé vezető úton.

 

komment

Egészségi problémái miatt nem lehet jelen a Butcher Babies európai turnéján Carla Harvey

2023. október 27. 01:56 - Jurancsik Eszter

356217948_801146711381856_717662375445999303_n.jpg

Október 27-én kezdi meg a Fear Factory és az Ignea társaságában európai turnéját a kaliforniai Butcher Babies. A fellépéssorozat Nottinghamben kezdődik és december 16-án, Helsinkiben ér véget, november 22-én pedig a budapesti Barba Negrában is tiszteletét teszi  zenekar, ám Carla Harvey nélkül.

A 47 éves énekesnő kénytelen otthon maradni, ugyanis egy sürgősségi szemműtét vár rá, így a koncerteken csak a banda másik frontlánya, Heidi Shepherd látható majd.

A látásommal már korábban is voltak problémák, és körülbelül 10 évvel ezelőtt a jobb szememet retinaleválás miatt kellett megműteni. A nyári turnénkon a tünetek a bal szememen is jelentkeztek. Reméltem, hogy elkerülhetem a nagyobb operációt, de egyértelművé vált, hogy alá kell vetnem magam. A sürgősségi műtétet gyógyulási folyamat követi, amelynek lényege, hogy néhány napig arccal lefelé fekszem majd, egy gázbuborékkal a szememben.

- adta hírül az aggasztó hírt Carla, majd hozzátette:

Tizenöt év óta ez az első alkalom, hogy nem állhatok a barátaimmal a színpadon, de most az egészségem és a látásom az legfontosabb. Bár nagyon sajnálom, hogy nem tudok részt venni a koncerteken, túl kockázatos várnom egy ilyen beavatkozással az turné végéig, és ez a látás végleges elvesztésével is járhat. A pozitív dolog viszont, hogy két énekesünk van, így Heidi helyettesíthet engem, amíg jobban nem leszek!

Kolléganője, Heidi így bátorította Carlát:

Minden szeretetemet küldöm neked és gyógyulj meg. Mi tartjuk a frontot, amíg te felépülsz. Szükségünk van azokra a gyönyörű szemekre, és arra, hogy működjenek!!!! Szeretünk!

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Carla Harvey (@carlaharvey) által megosztott bejegyzés

komment

Méhdaganattal operálták Jennifer Gervaist

2023. május 12. 18:41 - Jurancsik Eszter

339428499_1222075331772693_5878257082351477785_n.jpg

Egyre nagyobb népszerűségnek örvend a starsbourgi industrial/modern metalos Dust In Mind. A zenekar eddig négy lemezt adott ki (kritikák ITT és ITT), tavaly megtartották első headliner turnéjukat is, valamint dolgoznak az új albumon is.

A zenekar frontlánya, Jennifer Gervais ma egy igen érzelmes poszttal jelentkezett be Instagramján, amely bejegyzésben nőgyógyászati betegségéről mesélt - az énekesnőt a napokban endometriózis, petefészek-torzió (a petefészek tulajdonképpeni "csavarodása") és jóindulatú méhdaganat miatt kellett megoperálni.

Sokáig haboztam, hogy megosszam-e ezt a személyes tapasztalatot, de úgy döntöttem, megteszem. Egyrészt, hogy segítsek magamnak az elengedésben, másrészt, hogy talán másoknak is segíthessek a történetemmel. Nemrég kiderült, hogy endometriózisban szenvedek, és egy 10 cm-es tumor is található a méhemben. Ez a diagnózis évek szenvedése után érkezett meg. Hosszú ideje küzdöttem erős menstruációs görcsökkel, de miután sokáig nem kaptam pontos diagnózist, feladtam a további vizsgálatokat. Öt évig nem is fordultam orvoshoz. Most, hogy megosztottam ezt, remélem, mások is bátorságot meríthetnek belőle, hogy ne hagyják figyelmen kívül a tartós tüneteket, és keressenek segítséget, még ha az első próbálkozások nem is járnak sikerrel.

- kezdte sorait Jen, majd kitért a betegség felfedezésének körülményeire:

A márciusi turnénk során észrevettem egy szokatlan dudort a hasamon. Eleinte a fokozott stressznek tulajdonítottam, ami akkoriban erősen rányomta bélyegét az életemre. Azonban a fájdalom miatt úgy döntöttem, orvoshoz fordulok. A vizsgálat során kiderült, hogy egy 10 centiméteres, nem rosszindulatú daganat található a méhemben. Emellett endometriózist is diagnosztizáltak nálam. Fontos megjegyezni, hogy ez a két állapot független egymástól. Az események ezután felgyorsultak. Néhány nappal ezelőtt sürgős orvosi beavatkozásra volt szükség. Örömmel jelenthetem, hogy a műtét sikeres volt: eltávolították a tumort, és sikerült megmenteni a petefészkeimet. Az endometriózis kezelésére is megkapom a megfelelő terápiát. Ez a tapasztalat rávilágított arra, mennyire fontos odafigyelni testünk jelzéseire és időben orvoshoz fordulni. Remélem, hogy történetem megosztásával másokat is bátoríthatunk arra, hogy ne hagyják figyelmen kívül az aggasztó tüneteket.

Jen most már otthonában pihen, teljes nyugalomban, elmondása szerint történetét nem titkoltan azért írta meg, hogy felhívja a figyelmet a rendszeres nőgyógyászati szűrés fontosságára.

316309659_10228781539953477_8177436298801878047_n.jpg

Most, hogy visszatekintek, be kell látnom, hibát követtem el azzal, hogy lustaságból és dacból sokáig halogattam az orvosi vizsgálatot. Valószínű, hogy a daganat már jóval korábban is ott volt, és ha időben felfedezik, elkerülhető lett volna a petefészek-csavarodás és egyéb kockázatok. Ez a tapasztalat rávilágított arra, mennyire fontos odafigyelni testünkre és időben szakemberhez fordulni. Az endometriózis egy olyan betegség, amelyről szerencsére egyre többet beszélünk, és egyre több nőnél diagnosztizálják. Sajnos azonban még mindig rengeteg nő szenved a tünetektől anélkül, hogy megfelelő segítséget kapna. Sokan beletörődnek a fájdalomba, mert nem veszik őket komolyan, vagy nem találnak hozzáértő orvost. Az én esetemben a diagnózis után azonnal megkezdődött a kezelés. Bár ez számos mellékhatással jár, mégis hálás vagyok, hogy végre lépéseket tehetek az egészségem javítása érdekében. 

Eképpen zárta sorait:  

Az elmúlt években igyekeztem a lehető legtermészetesebb életmódot folytatni, kerülve mindenféle gyógyszert. Most, hogy szembesülök ezzel a helyzettel, be kell vallanom, hogy megrémít és elszomorít. Bár azt hittem, kellően figyelek a testemre, ez a tapasztalat rámutatott arra, hogy még van hová fejlődnöm ezen a téren. Nem hiszem, hogy véletlen, hogy mindez egyszerre történik velem - talán ez egy fontos üzenet az univerzumtól. Jelenleg a legfontosabb, hogy pihenjek és elfogadjam a valóságot. Ugyanakkor továbbra is hálás vagyok, hogy megkaphatom a szükséges terápiát, és hogy a modern orvostudománynak köszönhetően sikerült eltávolítani a daganatot. Most már a gyógyulás útján járok, és biztos vagyok benne, hogy minden rendbe jön. Lépésről lépésre visszanyerem az erőmet és újra egészséges leszek.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Jennifer Gervais (@jen_dustinmind) által megosztott bejegyzés

komment

Shirley Manson: sikeres csípőműtéten esett át az énekesnő

2023. január 22. 19:00 - Jurancsik Eszter

0_audacys-9th-annual-we-can-survive.jpg

Tavaly adtuk hírül, hogy a Garbage karizmatikus frontasszonyára műtét vár - egy 2016-os koncert alkalmával szerzett sérülés miatt az elmúlt hat évben fájdalmai annyira felerősödtek, hogy a beavatkozás halaszthatatlanná vált.

Shirley egy héttel ezelőtt feküdt kés alá, ám humorát ezúttal sem hagyta otthon - Instagramján egy vicces képpel üzent rajongóinak, a posztban pedig nemcsak nekik, hanem az őt operáló orvosi csapatnak is köszönetet mond:

Köszönöm, köszönöm, köszönöm, köszönöm, köszönöm mindenkinek, aki gondolt rám és gyógyító üzeneteket küldött. Nagyon hálás vagyok mindannyiótoknak! Hatalmas köszönet jár a fantasztikusan képzett, kemény sebészemnek, Brad Pennenbergnek és hihetetlen csapatának a Cedars Sinai kórházban. Mindig is csodálattal tekintettem az orvostudományra és a tudományra. Annyira hálás vagyok mindazért a tudásért és szakértelemért, amit az új csípőm tervezésébe és megépítésébe fektettek, valamint az eszelős precizitásért és gondosságért, amivel beültették a testembe azt a testembe. Mindannyiukra szeretettel gondolok! 

- hálálkodott az énekesnő, majd szokásához híven poénkodott egy sort:

Köszönöm, köszönöm, köszönöm, köszönöm, köszönöm.
Most megyek, és gyakorlok néhány magas rúgást, talán még spárgázok is, és valószínűleg megeszek egy liter jégkrémet.

Mihamarabbi felépülést, Shirley!

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

�garbage� (@garbage) által megosztott bejegyzés

komment

Műteni kell Shirley Mansont - évekkel ezelőtt súlyosan megsérült az énekesnő

2022. november 30. 10:04 - Jurancsik Eszter

shirleymansongarbage.jpg

A wisconsini Garbage frontasszonya, Shirley Manson hiába töltötte be nyár végén az 56. évét, egyszerűen képtelen öregedni, valamint egészséges étrendjének köszönhetően még mindig ugyanazzal az energiával tombol a színpadon, mint karrierje kezdetén.

Azonban tegnap egy fotó kíséretében a csapat Facebookján felfedte: évekkel ezelőtt egy koncerten súlyos csípősérülést szenvedett, amely az elmúlt két évben egyre komolyabb panaszokat okozott számára, ezért jövő év elején műtétre lesz szüksége, hogy fájdalmai megszűnjenek.

Ez a kép percekkel azután készült, hogy 2016-ban leestem a KROQ Weenie Roast-on a forgószínpadról, és súlyosan megsérült a csípőm jobb oldala. Az elmúlt 6 évben ez olyan sok fájdalmat  okozott nekem, hogy az orvosom megmondta: új csípőre van szükségem.

- kezdte sorait, azt pedig tudni lehet, hogy a beavatkozásra a jövő év elején kerül sor:

A műtétre a jövő elején kerül sor, egyszerűen kurvára nem tudok tovább várni. Mindazoknak, akik látták, hogy az elmúlt hónapokban bottal jártam: nyugodjatok meg, néhány hónapon belül minden rendben lesz. Alig várom, hogy újra egészségesen turnézzak! Az elmúlt két év nagyon nehéz volt számomra. De ide figyeljetek: mielőtt észbe kapnátok, egészséges leszek, és úgy támadok fel, mint egy főnix!

- ígérte az énekesnő, aki nemrég zenekarával válogatásalbumot jelentetett meg.

komment

Legyőzte a rákot Floor Jansen, november 20-án indul a Nightwish európai turnéja

2022. november 18. 15:12 - Jurancsik Eszter

img_8374.jpg

Október végén, egy nyílt levél formájában közölte rajongóival a sokkoló hírt Floor Jansen, miszerint egy rutinvizsgálat alkalmával mellrákkal diagnosztizálták, és meg kell operálni. Egyúttal megnyugtatta követőit: orvosa szerint nem egy agresszív daganattípus támadta meg, nem terjedt szét a testében, megmaradhat a melle és jók a gyógyulási esélyei, mivel a tumor időben felfedezésre került. Posztjában arra kérte az őt olvasó nőket, hogy vegyék komolyan ezt a betegséget, valamint járjanak rendszeresen szűrővizsgálatokra. Hozzátette azt is: mivel a prognózis kedvező, bízik abban, hogy a Nightwish november 20-án induló turnéjára felépül, három hónap múlva pedig sugárterápiát kap, hogy ne újuljon ki a betegség.

Két nappal a drámai bejelentést követően, október 28-án adott hírt magáról újból az énekesnő, hogy túl van a beavatkozáson, amely rendben lezajlott, az eltávolított tumort és nyirokcsomókat pedig további vizsgálatoknak vetik alá, hogy bizonyosságot nyerjen a pozitív kórjóslat.

Ezután Floor hetekre eltűnt a közösségi médiából, mivel a gyógyulására kívánt fókuszálni. Ma adott magáról életjelet az énekesnő, a friss bejegyzésben pedig jó hírekkel szolgált a fanoknak: az elvégzett vizsgálatok eredményei jók lettek, így bátran, újult erővel indulhat útnak csapatával.

A következő sorokat írta rajongóinak:

Fantasztikus hírek! Rákmentes vagyok! A műtét során sikeresen eltávolították a daganatot, ami nem terjedt tovább a testemben! Februárban sugárkezelésre megyek, hogy ne térjen vissza a betegség. A műtét után kezdem visszanyerni az energiámat és hatalmas megkönnyebbülést érzek, hogy sikeres volt a beavatkozás, és bár még nem vagyok 100%-os, de nincs kétségem afelől, hogy a bulik megadják majd azt az energiát, amire szükségem van ahhoz, hogy veletek zúzzak a közelgő európai turnén!

- örvendezett Floor a posztban, akinek mi is további jó egészséget és teljes felépülést kívánunk!

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Floor Jansen (@floor_jansen_official) által megosztott bejegyzés

komment

Hírt adott magáról Floor Jansen - jól sikerült az énekesnő műtétje

2022. október 28. 17:28 - Jurancsik Eszter

305987715_639249060895283_5829766048195610483_n_1.jpg

Két nappal ezelőtt közölte a rossz hírt rajongóival Floor Jansen, miszerint mellrákkal diagnosztizálták. Posztjában arra kérte követőit, hogy vegyék nagyon komolyan a betegséget és bátorította az őt olvasó nőket, hogy járjanak rendszeresen mammográfiára.

Azt is elárulta, hogy a daganat időben felfedezésre került, így megmaradhat a melle és nem terjedtek szét a testében a rákos sejtek, így egy műtét és három hónap múlva egy helyi sugárkezelés is elég lesz, hogy rákmentessé váljon. Reményei szerint a Nightwish európai turnéja, amely november 20-ával kezdődik, nem kerül veszélybe és addigra visszatérhet a színpadra.

Közösségi platformjain jelentkezett be ma az énekesnő és elmondta: túl van a műtéten, amely rendben lezajlott.

Az operáció, melynek során eltávolították a daganatot, minden nehézség nélkül ment. Gyógyulok és hamarosan újra talpra állok. Néhány héten belül megtudom az eredményeket a tumorral és az eltávolított nyirokcsomókkal kapcsolatban, amelyeket most vizsgálnak éppen.

- adta hírül Floor, aki megígérte: mindenről beszámol a rajongóknak.

Majd tájékoztatlak benneteket. Szeretném megragadni ezt az alkalmat, hogy köszönetet mondjak az orvosi csapatnak, akik gondoskodtak rólam. Mindent körültekintéssel, empátiával és profizmussal végezték!  Teljes biztonságban éreztem magam a hozzáértő kezekben! Mindannyian hősök vagytok, és nem csak abban a kórházban, ahol voltam, hanem a világon mindenütt. Köszönöm!!!

- zárta sorait a holland tehetség, akinek mihamarabbi felépülést kíván a Fémcsajok szerkesztősége!

 

komment

Epehólyag-műtéten esett át Floor Jansen

2021. április 14. 14:56 - Jurancsik Eszter

floor1754789970-800x534.jpg

A Nightwish holland származású énekesnője Facebookján osztotta meg követőivel tegnap, miszerint a múlt hét folyamán műtéten esett át, el kellett távolítani az epehólyagját - Floor komoly epeköves fájdalmaktól szenvedett, így halaszthatatlanná vált az operácó.

A múlt héten kórházban voltam. Finnországba utaztam, ahol a kedves Nightwish-beli testvéreimmel próbáltam a jövő hónapban esedékes virtuális koncertjeinkre. Hihetetlenül nagyszerű érzés volt látni őket ennyi idő (több mint egy év!) után! 

Az öröm azonban nem sokáig tartott, ugyanis Floor heves gyomortájéki fájdalmakkal ébredt a második napon. Mivel nem enyhültek a panaszai, orvoshoz fordult, ahol kiderült, hogy az énekesnő fájdalmait epeköves roham okozta.

Kiderült, hogy hatalmas mennyiségű epekő és hasnyálmirigy-gyulladás miatt éreztem a fájdalmat. Meg kellett operálni, de a gyulladás miatt ez nem volt azonnal lehetséges. Másnap azonban kivették a teljesen heges epehólyagomat, 15 kő volt benne! 

A hasnyálmirigy gyulladása gyakran az epekövesség következménye, Floor pedig viccesen azt is elmondta:  csapattársa, Emppu Vuorinen ezentúl "Stonehenge''-nek szólítja őt. 

Az énekesnő már otthonában, Svédországban pihen, ahol férjével, a Sabaton-dobos Hannes Van Dahl-lal és négyéves kislányával, Frejával él. A fent említett virtuális bulikról pedig korábban itt írtunk.

Ez egészen másképp alakította az utazásomat. De a lehető leghálásabb vagyok a csodálatos ellátásért, amelyet a Joensuu-i kórházban kaptam! És persze a zenekarom, a barátaim, a családom minden szeretetéért és támogatásáért is! Hálás vagyok a saját testemnek, amiért ezt olyan jól viselte, megígérem, hogy sokkal jobban fogok gondoskodni róla!

 

komment

Megoperálták Chiara Malvestitit

2020. március 16. 20:35 - Jurancsik Eszter

Nőgyógyászati műtéten esett át az énekesnő

Chiara Malvestitit a Crysalys élén ismerhettük meg, amely csapat 2003-ban alakult, de csak 2009 óta zenélnek aktívan. Az olaszországi Porto Sant'Elpidio-i együttes legismertebb száma a 2011-es The Awakening Of Gaia című szerzemény, amely az azonos című nagylemezen kapott helyet. 

Chiara a Therionban is énekel 2015 óta, ahol az amerikai Lori Lewist váltotta.

Előbbi csapat háza táján 2018 óta csend honol, noha a banda azt ígérte: próbálnak aktívak maradni. Azonban néhány hete a képzett operaénekesnő hírt adott magáról hivatalos Facebook-oldalán - Chiara nőgyógyászati műtéten esett át.

cm.jpg

Mint posztjából kiderült: egy jóindulatú elváltozás miatt került sor a beavatkozásra.

"Sziasztok! Várni akartam egy kicsit, mielőtt megírom ezt a posztot, de szerintem ez így volt megfelelő. Mindannyian emberek vagyunk, és a művészek élete sem mindig színpadról szól. Különösen az összes engem követő nőnek szeretném szentelni ezt a személyes posztot. 2 nappal ezelőtt műtétet végeztek rajtam, hogy eltávolítsanak egy nagy fibrómát a méhem mögül."

- kezdte sorait, majd így folytatta:

"Nagyon későn és véletlenül fedeztem fel, mert korábban még soha nem volt nőgyógyászati ​​problémám, és a lehető leghamarabb elvégezték a műtétet, hogy idő legyen a testem gyógyulására, mielőtt visszatérek a színpadra, és azért is, mert veszélyes lett volna bent hagyni. A beavatkozás szerencsére jól ment, és ma sokkal jobban érzem magam."

- mesélt az énekesnő az operációról, majd e tanáccsal látta el női követőit: 

"Tehát lányok, ellenőriztessétek minden évben a csodálatos és isteni méheteket, végeztessetek el minden vizsgálatot, de ne ijedjetek meg, szeressétek magatokat! A testünk a templomunk, mi nők istennők vagyunk, akik több értelemben is új életet adnak a világnak (még akkor is, ha nem szeretnél gyereket, nagyon fontos, hogy vigyázz rá)."

 

komment
süti beállítások módosítása