Eye of Melian: kiderült, mikor érkezik az album

2022. március 09. 13:14 - Jurancsik Eszter

eom.jpg

Martijn Westerholt tavaly februárban oszlatta fel a Delaint - indoklása szerint saját projektjeként akarja tovább vinni, ahogyan azt eredetileg tervezte 2002-ben, és azt ígérte: hamarosan hallunk a zenekarról.

Ám egészen másként alakultak a dolgok, ahogyan a zenész tervezte: új csapatot alapított Eye of Melian néven, amelyben nem más énekel, mint a finn Johanna Kurkela, akit főleg az Auri kapcsán ismerhettünk eddig.

Novemberben mutatkozott be az együttes a The Bell című szerzeménnyel, ezt követte a Vita Nova januárban, majd megtudhattuk: nyáron jön a formáció első nagylemeze. A múlt héten a harmadik dal is megérkezett a Doorway of Night képében, tehát nem vesztegeti az idejét a csapat, aki mai hírlevelében felfedte, mikor is jelenik meg az első album, amely a "Legends of Light" címet fogja viselni.

A fény 2022 kora nyarán érkezik. Nos, végre pontos dátumot tudunk mondani! A Legends of Light június 21-én jelenik meg! 

Az albumot a nyári napfordulón adjuk ki - azon a napon, amikor a fény a legtovább marad az égen. Ahogy ez az album formát öltött, úgy láttuk, hogy akaratlanul is a fény számos varázslatos formájára összpontosít - szó szerint és szimbolikusan egyaránt - a Hold és a csillagok kristályos fényére, ahogyan a Nap felkel a hajnal hívására, a viharos tengereken átvezető remény fényére, és még az elveszett fény sajnálatára is. Van még néhány dal, amel lényegében "mondák" a két legnagyobb fényforrásról: a Nap és a Hold felkeléséről. Mivel a Nap fénye június 21-én éri el a legmagasabb pontját az égbolton, mikor is jöhetne jobb alkalom arra, hogy kiadjuk a mi saját Legendáinkat a fényről?

- írja a zenekar, akik hamarosan kampányt indítanak - rajongóik segítségét is kérik ahhoz, hogy majd teljesíteni tudják az előrendeléseket.

Tudjuk, hogy most sok minden történik a világban, és hogy rengeteg ember számára sötét idők járnak. Emiatt fontolóra vettük, hogy elhalasztjuk a kampányunkat. Azonban sok szívből jövő, köszönő üzenetet kaptunk azért a fényért és a vigasztalásért, amit a zenénk már eddig is adott, ezért úgy döntöttünk, hogy a tervek szerint folytatjuk tovább. Őszintén reméljük, hogy a Legends of Light még több megnyugtató és reményteljes fényt tud majd ragyogtatni ezekben a sötét időkben. Maradjatok erősek, és soha ne felejtsétek el, hogy mindig a fényteket osszátok meg mindazokkal, akik körülöttetek vannak. Ennek a világnak szüksége van a remény és a kedvesség fényére.

unnamed_18.jpg

 

 

komment

Aleah Stanbridge: újabb dal a posztumusz albumról!

2020. május 21. 16:19 - Jurancsik Eszter

Július elsején jön a korong!

Mint arról beszámoltunk, Juha Raivio, a Swallow The Sun/ex-Trees Of Eternity gitáros kiadja szerelme, Trees Of Eternity-s társa, Aleah Stanbridge szólóalbumát, amelyet a tragikusan fiatalon eltávozott énekesnő demóiból rakott össze. Az anyag 2020. július első napján lát napvilágot, pontosan aznap, amikor Aleah 44 éves lenne.

155786_1.jpg

Nemrégiben nyilatkozta a finn zenész:

"Aleah, megígértem, hogy tovább adom a világnak a zenédet Szerelmem, és őrzöm a lángot, amennyire csak tudom. És csodálatos volt látni, hogy mennyien megtalálták gyógyító hangodat, amelynek viszik a fényét, amit földi utad során itt hagytál. Büszke vagyok Rád és a zenédre, amely megváltoztatta a világomat."

Az angyali szépségű és hangú Aleah 2007-ben demó felvételeket készített, két évvel később pedig találkozott Juhával, akivel egy pár lettek és létrehozták a doom metált játszó Trees Of Eternityt, amelynek első és egyben utolsó albuma Hour Of The Nightingale címmel, 2016 novemberében jelent meg, és amely lemez kiadását Aleah már nem érte meg - 2016. április 18-án, 39 évesen, rákbetegség következtében hagyta itt a földi világot, amely kórral az énekesnő 2013 vége óta küzdött keményen.

unnamed_2_2.jpg

 

Halála után egy évvel Juha Gas Lipstick-kel (ex-HIM) és Tomi Joutsennel (Amorphis) megalapította a Hallatar formációt, amely No Stars Upon The Bridge címmel megjelentett egy, Aleah versein alapuló korongot is - a kiadványon azonban a svéd Draconian frontlánya, Heike Langhans is hallható (ő egyébként Aleah egyik közeli barátnője volt).

Aleah posztumusz anyaga a kis finn kiadónál, a Svart Recordsnál fog megjelenni, ahol a Trees Of Eternity albuma is. egy dupla CD-s kiadványról lesz szó, a pakk egyik lemezén akusztikus verzióban lesznek hallhatók a dalok, a másikon pedig elektronikus hangzással csendülnek fel.

Azoknak, akik megvásárolják az albumot, Juha küld egy kis ajándékot is: egy linket, amelyen Aleah további, kiadatlan dalai lesznek fellelhetők.

Elsőként hallhattuk a My Will című dalt, néhány napja pedig megérkezett az újabb szerzemény a Svart kiadó jóvoltából, amely az Inverted Enlightenment címet viseli - íme, a hozzá készült szöveges videó!

 

komment

Albumpremier: Nightwish - Human :II: Nature, lemezismertető

2020. április 10. 20:15 - Jurancsik Eszter

nightwishhumannature.jpg

2015 óta sok víz lefolyt a Dunán. Ekkor jelent meg ugyanis a finn, holland és angol tagokból álló Nightwish utolsó lemeze, az "Endless Forms Most Beautiful". A kiadvány kapott hideget-meleget, valaki imádta a lemezt, valaki pedig a száját húzta - a csapat mégis rendre teltházas koncerteket nyomott le a hozzá kapcsolódó turnén.

A zenekar új albuma, a "Human :II: Nature" a mai napon landolt a boltok polcain, amelynek felvezetője a Noise című dal volt februárban, a szerzeményhez pedig nagyon látványos videót készített a banda, és nem is akárhol: a londoni Természettudományi Múzeum falai között forgattak, amely megtiszteltetés nem sok együttesnek adatik meg. A dal és a videóklip úgy veszi célba a techfüggő társadalmat, mintha az lenne az új kedvenc céltáblájuk a dartsklubban. A videóban olyan gyöngyszemekkel találkozhatunk, mint egy rakás okostelefon, amik úgy szaporodnak, akár a tribble-ök a Star Trekben. Aztán ott van Troy, aki a porcelántrónuson ülve hódol szenvedélyének - tippeljük, nem épp a Sudokut fejti. Floor sem marad ki a buliból, aki olyan buzgón dokumentálja gyermeke minden apró rezdülését, mintha a kicsi épp most lépne a Holdra. Tuomas sem rest, olyan hévvel figurázza ki a vegánokat és a Greenpeace-aktivistákat, mintha most fedezte volna fel, hogy a salátája titokban húsevő. A klip fénypontja pedig kétségkívül az a szőke hölgy, aki olyan lelkesen mutatja be hátsó fertályát a kamerának, mintha ez lenne a legújabb fitness-trend. Ez a videó tökéletesen illusztrálja, hogy néha mindannyian úgy tapadunk a képernyőkre, mintha azok tartanák életben a májunkat - na jó, lehet, hogy néha tényleg.

Tuomas Holopainen, a csapat agya elmondta: nem tervezett konceptalbumot, ám mégis az lett, azt pedig még 2017 folyamán felfedte: 2016-os turnéjuk befejeztével komoly alkotóművészi válságot élt át, nem tudta hogyan tovább - hiszen úgy érezte, sokadik csúcspontját érte el az akkor már 20 éve létező együttes. Azonban az Auri projekt -amelyet feleségével, Johanna Kurkela énekesnővel és Nightwish-es kollégájával, Troy Donockley-val hívott életre - utat nyitott a Nightwish-dalok felé is. 

84405451_195255141662145_5038316913919262720_n_1.jpg

A Human :II: Nature dupla CD-n jelent meg. Az első lemezen az emberi természettel foglalkoznak a dalok, a másodikat pedig a természetnek ajánlotta a zenekar - ahogyan Tuomas fogalmazott: ez az ő szerelmes levelük a Földnek.

A Harvest volt a második dal, amely klipes formában napvilágot látott, az ír/kelta dallamokra épülő nóta igencsak fülbemászó, éles kontraszt a dübörgő Noise-hoz képest.

 

Floor Jansen, a holland énekesnő sokkal többet játszik a hangjával és jobban ki is használja szopránját, de nem sokban tér el éneklési stílusa az előző lemezétől.

Tény, hogy jó pár erős dal hallható a pakkban, pl. a Shoemaker, amelynek végén a frontasszony áriázásától az embert kirázza  a hideg. A Pan álomszerű dallamai elvarázsolják és egy másik világba repítik az embert, kellemes, szerethető nótává növi ki magát. 

Itt köszönnek vissza leginkább a korábbi albumok jellegzetességei, főleg az "Endless Forms Most Beautiful" és a "Dark Passion Play" elemei, de a How's The Heart keltás dallamai például egyszerre idézik az "Imaginaerum" albumon hallható I Want My Tears Back motívumait, ugyanakkor az alap dallamok a Ghost Love Score-ra hajaznak, amely a 2004-es "Once" lemezen található.

A Procession számomra kissé elillan az emlékezet ködében, ám az ezt követő Tribe már valódi zenei vadóc. E kompozíció zúzós riffjeivel és sámándobjaival egzotikus tájak felé repíti hallgatóját. Ez a fajta világzenei kalandozás korántsem idegen Tuomas Holopainen művészi palettájától. Elég, ha felidézzük az "Angels Fall First" albumon szereplő Tutankhamen című opust, mely az egyiptomi fáraó történetét meséli el, átitatva közel-keleti dallamvilággal. Vagy gondoljunk a "Once" lemezen helyet kapó The Siren-re, ahol a szitár pengése és Tarja Turunen énekstílusa India misztikus világát varázsolja elénk.

Endlessness. E tételben igazolódik be leginkább Tuomas egyik elhintett nyilatkoztata, miszerint az új album igencsak énekorientált lesz. És valóban! Marco Hietala is hallható végre, úgy istenigazából, de sajnos ez nem menti meg a dalt, amiből sokkal többet is ki lehetett volna hozni, a zene érdektelenségbe fullad és nem lehet elmerülni benne.

nw6_1.jpg

A "Human :II: Nature" tartalmaz néhány kiemelkedő dalt, azonban a kompozíciók jelentős része nem éri el a Nightwish korábbi színvonalát. Tiszteletben tartva azok véleményét, akik nagyra értékelik ezt a lemezt, objektíven megállapítható, hogy az együttes nem tudta megismételni olyan ikonikus albumok sikerét, mint az "Once" vagy a "Dark Passion Play". A lemez hangzásvilága sok esetben korábbi Nightwish albumok elemeinek újrahasznosításaként hat, ami felveti a kérdést: képes-e még innovációra egy olyan zenekar, amely 1996 óta, azaz 24 éve meghatározó szereplője a metal színtérnek? Kétségtelen, hogy a Nightwish túlélt számos tagcserét és számtalan sikeres turnét tudhat maga mögött, azonban a jelenlegi album minősége aggodalomra ad okot a zenekar jövőjét illetően - legalábbis nálam. 

Történeti perspektívából nézve megállapítható, hogy a Nightwish Tarja Turunen énekesnővel érte el zenei csúcspontját, majd Anette Olzonnal is figyelemre méltó sikereket ért el. Azonban a jelenlegi felállás, Floor Jansen vitathatatlan tehetségével sem tudja kompenzálni Tuomas Holopainen dalszerzői munkásságának esetleges hanyatlását.

 

 

Kiadó: Nuclear Blast

Zenészek:

Tuomas Holopainen - billentyűk

Floor Jansen - ének

Troy Donockley - fúvós hangszerek, ének

Kai Hahto - dobok

Emppu Vuorinen - gitár

Marco Hietela - basszusgitár, ének

Tracklist:

01. Music
02. Noise
03. Shoemaker
04. Harvest
05. Pan
06. How's The Heart?
07. Procession
08. Tribal
09. Endlessness

6,5/10

 

 

 

 

komment

Her Chariot Awaits: tavasszal jön az első album!

2020. január 29. 21:44 - Jurancsik Eszter

Hírek Ailyn bandájáról!

A norvég Sireniából ismert Ailyn 2016-os, botrányos kényszertávozását követően sem hagyta veszni tehetségét. Dolgozott a Secret Rule-lal, a Déblerrel és a Melted Space-szel is, tavaly októberben pedig felfedte: új együttest alapított, amely formáció a Her Chariot Awaits nevet kapta. 

72108548_112777803466319_2760452975234121728_o.jpg

Mostanáig csend honolt a spanyol szépség háza táján, ám a mai napon, a zenekar Facebookos oldalán bejelentette: április 10-én érkezik a Her Chariot Awaits első lemeze, amelyet saját magukról neveztek el, de ez még nem minden, mert ígéretük szerint napokon belül láthatjuk az első videót is.

A csapat természetesen felfedte a dalcímeket és a borítót is:

1. Misery
2. Dead & Gone
3. Screaming Misfire
4. Stolen Heart
5. Constant Craving
6. Say No
7. Line Of Fire
8. Turning The Page
9. Take Me Higher
10. Just Remember
11. Forgive Me Dear

És a lemez borítója:

 

hca.jpg

komment

Felfedte új lemeze címét a Nightwish!

2020. január 16. 13:13 - Jurancsik Eszter

Tavasszal érkezik a korong!

A finn/holland/brit zenekar utolsó albuma Endless Forms Most Beautiful címmel, 2015-ben jelent meg, vegyes érzéseket kiváltva a rajongókból - akadt, akinek egyáltalán nem nyerte el a tetszését, mások pedig imádták a korongot.

A megosztó véleményektől függetlenül  kislemezes dalok igen jól muzsikáltak, hiszen nemrégiben az Élan, az első szerzemény amely a kiadványról megjelent, elérte a 60 millió feletti megtekintést a Youtube-on.

Azt már jó ideje tudni lehetett, hogy a banda gőzerőkkel munkálkodik az új albumon, amelyről eddig csak annyit lehetett tudni, hogy áprilisban érkezik. 

nightwish-grupo-400x250.jpg

Most végre pontos dátumot közöltek Floor Jansenék: a lemez április 10-én, Human :II: Nature címmel fog a boltokba kerülni, egyúttal felfedték a dalok listáját is, ami a következő:

:
Disc 1: 


01. Music
02. Noise
03. Shoemaker
04. Harvest
05. Pan
06. How's The Heart?
07. Procession
08. Tribal
09. Endlessness

Disc 2:


01. All The Works Of Nature Which Adorn The World - Vista
02. All The Works Of Nature Which Adorn The World - The Blue
03. All The Works Of Nature Which Adorn The World - The Green
04. All The Works Of Nature Which Adorn The World - Moors
05. All The Works Of Nature Which Adorn The World - Aurorae
06. All The Works Of Nature Which Adorn The World - Quiet As The Snow
07. All The Works Of Nature Which Adorn The World - Anthropocene (incl. "Hurrian Hymn To Nikkal")
08. All The Works Of Nature Which Adorn The World - Ad Astra

Ahogy látható, egy dupla CD-ből álló kiadványt pakol elénk a csapat, és természetesen a borítóról is lehullott a lepel:

81147652_10162925659395068_5682661990862946304_o.jpg

 

komment

Tarja: "Az In The Raw az eddigi legszemélyesebb albumom."

2019. június 15. 21:23 - Jurancsik Eszter

Új kiadványáról mesélt az énekesnő

Tarja Turunen új albuma augusztus 30-ával, In The Raw címmel szabadul a világra, az első dalt pedig már hallhattuk a Dead Promises képében. A korongon olyan neves kollégák szerepelnek, mint az olasz Lacuna Coil énekesnője, Cristina Scabbia vagy a Kamelot-frontember Tommy Karevik.

57083485_2247522558602015_7941567441392369664_n.jpg

A Record Collectornak mesélt a kiadvány kapcsán a Nightwish egykori pacsirtája, a beszélgetést a Blabbermouth is átvette.

"Igazán nyers anyagot akartam. Tavaly év végén a rengeteg turné miatt nagyon kimerült voltam. A dalszövegekben ott a fájdalom, de bizonyos mértékű fájdalomra szükség van, amikor dalokat írok. Azt hiszem, ez a lemez lesz az eddigi legszemélyesebb anyagom."

- mesélte Tarja az új albumról.

"Kicsit úgy érzem most magam, mint amikor a Nighwish-sal megjelentettük az Once-t. Ez a lemez lesz az én Once-om."

Kiderült: a finn szépség nagyon jó barátnője Cristina Scabbiának, akivel a Goodbye Stranger című dalt rögzítette, de Tommy Kareviket is fantasztikus énekesnek tartja.

 

 

 

komment
Címkék: interjú lemez Tarja

Előrendelhető Tarja új albuma

2019. május 05. 15:53 - Jurancsik Eszter

Augusztusban érkezik a korong!

Tarja nemrégiben jelentette be, miszerint új lemeze augusztus 30-ával tölti meg a boltok polcait. A kiadvány az In The Raw címet kapta, egy dalnak pedig már fültanúi lehettünk a Dead Promises képében.

ttt_1.jpg

 

A finn szépség eddigi legkeményebb és legsötétebb anyagaként definiálta az albumot, amelyre három évet kellett várni - ám a Nightwish egykori dívája elmondta: nagyon kritikus, ha a munkájáról van szó.

A nyár végén érkező albumot már előrendelhetjük ezen a linken.

tarja_9.jpg

komment

Albumpremierek: Amaranthe, Dust In Mind

2018. október 19. 09:55 - Jurancsik Eszter

Ma boltokba került albumok

Két együttes is új nagylemezzel örvendezteti meg a mai napon a rajongókat: a svéd/dán Amaranthe, valamint a francia Dust In Mind.

Az Elize Ryd vezette skandináv formáció ötödik albuma a Helix címet kapta, és három dalt (365, Countdown, Inferno) már korábban megmutattak a rajongóknak.

amaranthehelixcd.jpg

A csapat más területen is új fejezetet nyitott, ugyanis nemrégiben mi is megírtuk, hogy a banda új menedzsere az Arch Enemy egykori frontasszonya, a német Angela Gossow lett.

A francia industrial metalt játszó Dust In Mind is keményen dolgozott az elmúlt hónapokban, ennek eredménye a From Ashes To Flames címre keresztelt korong, amely szintén ma töltötte meg a lemezboltok polcait.

44271288_1222510157888690_4472198563123691520_n.jpg

Jennifer Gervais énekesnő és társai a This Is The End című dal képében már ízelítőt adtak új albumukból, amely elődjéhez, az Oblivion-höz hasonlóan szintén erős nótákat vonultat fel.

 

komment

15 éves az Epica első nagylemeze

2018. június 05. 12:08 - Jurancsik Eszter

Ma 15 éve jelent meg a korong

2003. június 5-én jelentette meg első stúdióalbumát a holland Epica. 
 
A csapat 2002-ben alakult a gitáros-hörgős Mark Jansennek köszönhetően, aki ekkortájt az After Forever tagja volt. Elmondása szerint egy olyan formáció létrehozása foglalkoztatta, amelyben klasszikus, szimfonikus metált játszhat, így otthgyta a bandát és elkezdett zenésztársakat keresni maga mellé. Így alakult meg a Sahara Dust. A frontasszony ekkoriban a norvég Helena Iren Michaelsen volt, ám őt hamarosan Mark akkori barátnője, az akkor még csak 17 éves Simone Simons váltotta fel. Nevet változtattak, a Kamelot egyik albumcíme után döntöttek az Epica mellett. 
epica_the_phantom_agony.jpg
A lemezborító
 
A The Phantom Agony felvételeit 2003 januárjában kezdték meg  Wolfsburgban, Németországban, a Gate Stúdióban. A korongot Sascha Paeth producerelte, aki többek közt a Kamelot albumai kapcsán is végzett ilyen munkálatokat. A kórus hat tagból állt, közöttük Amanda Somerville-lel (Avantasia, Kiske, HDK, Exit Eden, Trillium), és egy vonós zenekar is hallható a kiadványon, amelyről olyan nóták váltak örökzölddé, mint a Cry For The Moon, a Feint vagy a Sensorium. 
epica_1_1.jpg
Promo kép 2002-ből
 
A dalok főleg a vallásokkal és azok sötét oldalaival foglalkozik, a koncerteken állandó darabbá vált Cry For The Moon például a katolikus papok gyermekmolesztálási ügyeit dolgozza fel. 
 
2004-ben a banda We Will Take You With Us címmel koncertlemezt dobott piacra, amely egy hollandiai TV-adás, a  2 Meter Sessies élő felvételét tartalmazza. E műsorban az együttes a The Phantom Agony összes szerzeményét eljátszotta. 
 
A lemezzel Simone Simonsék megalapozták hírnevüket, sikeresen megvetve lábukat a metál színterén, szekerük pedig azóta is megállíthatatlanul halad. 
komment

Klippremier: Otep - To The Gallows

2018. május 27. 11:44 - Jurancsik Eszter

Új videó!

Nemrégiben számoltunk be arról, hogy a kaliforniai Otep új nagylemeze kiadására készül. Otep Shamayáék kiadványa a Kult 45 címet kapta és július 27-én, a Napalm Records felügyelete alatt kerül majd a boltok polcaira. 

Korábban az énekesnő így nyilatkozott az albumról:

"Minden érzékedet betalálja majd. Nemcsak egy hadüzenet lesz Trumpnak, hanem figyelmeztetés is az ország polgárai számára..."

otepbandjan2018_638.jpg

A vegán, leszbikusságát is nyíltan vállaló frontasszony teljes mellszélességgel kiáll a különböző szubkultúrák elfogadása mellett - ez a téma is fellelhető majd az új albumon. 

"A művészet, a zene lehetővé teszi az erőszakmentes harcot. A To The Gallows célja, hogy fényt derítsen Trump dolgaira, támogatóira, az egészségügyre, az LGBTQ, az afro-amerikai, a spanyol ajkú és nők ellen elkövetett tetteire."

- magyarázta az énekesnő.

A korong dallistáját és borítóját korábban már megmutatta a csapat.

Az első szám az új korongról nemrég vált elérhetővé, íme:

 

komment
süti beállítások módosítása