Szimplán a "DIANNE" nevet viseli az Ex Libris és az egykori Xandria-énekesnő Dianne van Giersbergen szólóprojektje, akinek első önálló dala, az After The Stormfebruárban jelent meg.
Korábban az énekesnő így nyilatkozott:
5 évvel ezelőtt, éppen ezen a napon jött el az elkerülhetetlen pillanat, amikor meg kellett tennem azt a bejelentést, amely megváltoztatta az életemet. Ez egy olyan út volt, ami tele volt fentekkel és lentekkel, váratlan fordulatokkal. De bármilyen nehéz is volt, az élet ment tovább, és valami kivirágzott: ma büszkén és boldogan állok elétek, hogy bejelentsem: szimfonikus metal albumot készítek DIANNE név alatt.
Az is kiderült: az elkövetkező minimum öt évben rengeteg kislemezt kíván kiadni, tehát a holland énekesnő igencsak elkötelezte magát a szólózás mellett.
Néhány nappal ezelőtt újabb szerzeményt osztott meg Dianne, amely az Unleash the Siren címet viseli.
Az "Unleash the Siren" egy bombasztikus, szimfonikus metal dal a poszttraumatikus stressz-szindrómával való megküzdésről és a bennünk lakozó démonokkal való szembeszállásról. Egy őszinte, szívből jövő történet diadalmas befejezéssel, egy gyönyörű, filmszerű klipben megörökítve.
- mesélte az új dalról Dianne, íme a hozzá készített videó!
Az elmúlt egy évben rengeteg tagcserét és távozást átvészelt, eredetileg brazil Nervosa márciusban jelentette be, hogy készül az ötödik album, egyben az első a banda új felállásában. Az énekes a mára egyedüli eredeti tagként megmaradt Prika Amaral lett, mellé Michaela Naydenova dobos érkezett Bulgáriából, a gitárosi posztot a görög Helena Kotina örökölte meg, a szintén görög Hel Pyre pedig a basszusgitárért felel.
A négy trasher lány felfedte: "Jailbreak" címmel, szeptember 29-én, azaz pénteken kerül boltokba az új nagylemez, amelyről elsőként az Endless Ambition-t hallhattuk tavasszal, majd a nyár folyamán érkezett a Seed of Death, legutóbb pedig a korong címadó dala.
Úgy gondolom, hogy a "Jailbreak" a Nervosa életében egyfajta forradalom, mind a zenét, mind a szövegeket illetően. Nagy kihívás volt dolgozni rajta, ugyanakkor nagyon építő jellegű folyamat volt. Minden részletet aprólékosan kidolgozhattunk, amíg úgy éreztük, elértük a kívánt eredményt!
- mesélte korábban az új korong kapcsán Helena, a csapat pedig ma meghozta a negyedik kisfilmes tételt, az Elements Of Sin képében, íme:
Két tag is lecserélődött az milánói székhelyű Temperance köreiben - távozott Alessia Scolletti énekesnő és Alfonso Mocerino dobos. A mikrofont az amerikai Kristin Starkley örökölte meg, a dobok mögé pedig az a Marco Sachetto került, aki az év elején megtartott koncerteken is kisegítette a zenekart.
Augusztus folyamán jelentette be a csapat, miszerint októberben "Hermitage - Daruma's Eyes Pt. 2" címmel boltokba kerül az új felállásban felvett első album, amely a hetedik lesz a sorban, egyúttal az első kislemezes dalt is kihozták Daruma címmel.
Néhány nappal ezelőtt a formáció a második kisfilmes tételt is publikálta, választásuk a No Return című számra esett.
Az album nyitó dala, a 'Daruma' után úgy döntöttünk, hogy adunk nektek valamit a történet közepéből. Felfedezhettek néhány részletet Viktor útjáról, a Remete fő karakteréről, valamint Kristin Starkey egyik legjobb énekteljesítményét!
- vezette fel az új dalt az alapító Marco Pastorino, íme a klip:
Egy most debütáló magyar banda – amelyet az énekesnő, Garda Zsuzsa után a Garda névre kereszteltek – mind az általuk játszott zenében, mind a most debütáló videóklip mondanivalójában, mind pedig a kivitelezésben egyedi látványosságra és igényességre törekedett.
A szomszédunkban dúló háború ihlette kisfilmet naturális megoldások jellemzik. A történet szerint egy édesanya a kislányával a bombázások elől egy pincébe menekül, ahol minden erejével megpróbálja eltorlaszolni a külvilágtól elválasztó ajtót.
Miközben az anyuka küzdelmét, lelki összeomlását kísérhetjük figyelemmel, ezalatt a pince falain a kislány képzeletét elárasztó háborús jeleneteket látjuk, mindaddig, amíg egy hatalmas robbanás félbe nem szakítja a történetüket.
A lassított felvételen megjelenő detonáció nem számítógépes trükk, a légnyomás valóban a falhoz lökte az énekesnőt, aki igyekezett két kezével védeni az arcát a sérülések elől. A jelenet kapcsán Zsuzsa megerősítette: a pirotechnikai felvételek valóban nem voltak veszélytelenek.
Amikor a robbantást végző szakemberek vezetője rám nézett és annyit mondott „good luck”, végigfutott rajtam, hogy nem ez lesz életem legkönnyebb pillanata. Tudtam, nincs más választásom, csak bízni a profizmusában.
– mesélte az énekesnő.
A videóklipet a közösségi médiában egy nap alatt több, mint 100 ezren tekintették meg.
A videoklipben, akárcsak a stúdiófelvételen, Alapi István játssza a gitárszólót. Garda Zsuzsa, a zenekar névadója 1996 óta énekel - többek közt 16 évig volt a Janis Joplin Emlékzenekar frontasszonya. Háttérénekesként a koncerteken és felvételeken is neves előadók mellett szerepelt, pl. Kimnowak, Sziámi, Omega, Skorpió, illetve legutóbb Balázs Fecó utolsó koncert tunéján volt a vokálszekció vezetője. 13 éve a Keep Floyding állandó vokálosa. Bagdi Bella, a spirituális körökben ismert mantraénekesnő révén platinalemezes közreműködő.
Wirth Zoltánt többek közt Alapi István „Elmondod Alapinak” c. műsorából ismerhetjük. A műsor dobosaként több, mint 85 neves magyar sztárral játszott együtt, minden műfajban. Bár kevesen tudják, ő a műsor megalkotója és producere is.
A nemrég bemutatott, Radics Béla életéről szóló filmben ő játszotta a dobost – természetesen a felvételeken is ő hallható. Akik a 90-es évek rockzenéjének rajongói az Árnyak nevű bandából is ismerhetik a nevét.
Pad Richárd több, mint 20 éve zenél billentyűsként, többek közt a Szkítiában. Velük négy albumot, több klipet és koncert filmet készítettek, és általuk aranylemezes előadó. Az Érzés nevű formációban „bakancsos” Edda feldolgozásokat játszanak nagy sikerrel. Saját zenekara még az Álomút, feldolgozásokat pedig a Special Guesttel is játszik. Session zenészként több lemezen és koncerten is közreműködött az elmúlt 20 évben.
Velősy Márton Áron nyolcévesen vette kezébe a gitárt. 15 éves kora óta folyamatosan zenél rockbandákban, klubokban – ez az ő igazi terepe. Jelenleg is négy zenekarban dolgozik a Gardával együtt, többek közt az ország legjobb Motörhead tribute bandájában, a Mürderhead-ban, valamint az After Chill, Birth, JamBarGo, Dr.Kotász legénységét is erősíti.
Tari Ádám basszusgitáros 16 éve zenél. A rockerkedés mellett egy igényes partyzenekarban is részt vett, ami sokat adott mind szakmailag, mind állóképességben. A basszus mellett hangtechnikusi tehetségét is maximálisan ki tudja használni a zenekarban.
Különböző tapasztalatokkal rendelkező zenészek találtak egymásra, de ez a kohézió igazán ütős végeredményt hozott, hiszen debütáló zenekarként rögtön Alapi István mellett találták magukat, illetve klipjüket a neves rendező, Klacsán Gábor és csapata jegyzi.
Október 27-én lát napvilágot a kaliforniaiIn This Moment új, sorban nyolcadik stúdióalbuma, amely a "Godmode" címet kapta, és amely korongról két dalt már megosztott a Maria Brink vezette formáció. Elsőként a The Purge érkezett, majd a címadó dal, most pedig egy igen különleges felvétellel rukkolt elő a zenekar.
1995-ben jelent meg az izlandi énekesnő, Björk "Post" című albuma, rajta az Army Of Me című felvétellel, amely szülőhazájában a listák élére repítette őt - a csapat pedig ezt a dalt értelmezték újra.
Tinédzserként találkoztam Björk zenéjével, és teljesen lenyűgözött! Rengeteg albumának inspiráló az energiája. Amit ő csinál, innovatív, úttörő, inspiráló és mágikus!
- mesélte az énekesnő Maria, aki a művésznő három dalát is elénekelte a gitáros Chris Howorth-nek, de messze az Army Of Me hangzott legjobban.
Áprilisban jelentette be a Therion, miszerint még az idei évben boltokba kerül a Leviathan-trilógia befejező része, amely a "Leviathan III" címet kapta. A korong a Napalm Records felügyelete alatt jelenik meg, a kiadó ugyanis évek óta érdeklődik a zenekar iránt, így amikor lemezszerződésük tavasszal lejárt a Nuclear Blast-tel, habozás nélkül igent mondtak a megkeresésre.
Más változások is akadtak a banda háza táján: augusztusban derült fény arra, hogy egyik szopránjuk, az olasz származású Chiara Malvestitiév végére várja első gyermeke érkezését, egy nehezebb időszakot követően pedig orvosa nem javasolta a turnézást. A spanyol Rosalía Sairem mellé nem más ugrik be Chiara helyettesítésére, mint Lori Lewis, aki 2002 óta erősíti a formációt, és bár az utóbbi években csak a lemezeken hallhattuk, örömmel vállalta a felkérést.
Néhány nappal ezelőtt az együttes megmutatta a "Leviathan III" borítóját, valamint az első kislemez is megérkezett, amely a Twilight Of The Gods címet viseli.
Március végén adtuk hírül, miszerint How We End néven, egy crossover jellgű bandában játszik együtt az Amaranthe-ból ismert Jake E, az Evanescence volt gitárosa, Jen Majura és a Nervosa volt, illetve a Bloodhunter jelenlegi énekesnője, Diva Satanica. További tagok a zenekarban még Tom Naumann (Primal Fear), Mitch Kunz és Adde Larsson.
A zenészek eddig két dalt jelentettek meg, elsőként a My Fighting Heart, majd a Levitate látott napvilágot, Jen Majura pedig a következőket mesélte egy rockmagazinnak:
Én kerültem utolsóként a csapatba, így a korai dalszerzési folyamatokban nem vettem részt, de végül belejöttem! Én választottam ki az első három kislemezt. Evidens volt, hogy az első dal a My Fighting Heart lesz, hiszen ez egy slágeres, dallamos szám. Jake E-t nagyszerű zenésznek tartom, Diva pedig hihetetlenül aranyos, akiből ki nem néznéd, hogy milyen hörgésekre képes!
A mai napon megérkezett a formáció harmadik dala, a Does Anybody Give, íme:
Néhány héttel ezelőtt adtuk hírül, miszerint a tavasszal feloszlott Kalidiaénekesnője, Nicoletta Rosellini új csapatban csillogtatja tehetségét - a power metalt játszó formáció az Alterium nevet kapta.
Büszkeséggel jelentjük be, hogy egy új epikus kaland vette kezdetét Olaszország szívében. Tartsatok velünk, mert a mitológia és az epikus legendák birodalmaiba repítünk titeket, dübörgő gitárriffekkel, magasztos énekkel és adrenalinpumpáló ritmusokkal! Dallamaink elvarázsolt világokba visznek, ahol legendák elevenednek meg és érzelmek szabadulnak el.
A zenekar elkezdett dolgozni első albumán, tegnap pedig az első dalt is bemutatták a rajongóknak - a Drag Me To Hell-hez természetesen videoklipet is készített a banda, íme!
Az elmúlt évben számtalan tagcserét és távozást meg-és túlélt thrash metalos Nervosa úgy tűnik, -egyelőre- megszilárdulni látszik új felállásában. Prika Amaral, aki eddig csak a banda gitárosa volt (és egyben az eredeti felállásból egyetlen tagként maradt meg), tavasszal a mikrofon mögé állt, mellé Michaela Naydenova (dob), Helena Kotina (gitár) és Hel Pyre (basszusgitár) csatlakozott. Az új felállás első közös dala az Endless Ambitionvolt.
A csajok ma a Wacken Open Air fesztiválon mutatták be új dalukat, amely a Seed of Death címet viseli, és amely szerzemény helyet kap a zenekar szeptember 29-én megjelenő, immár ötödik albumán, amely "Jailbreak" címmel landol az üzletek polcain.
Nagyon elégedett vagyok az új dallal és azzal, hogy az új album is elkészült. Mindig is szerettem volna egy ilyen dalt, de különböző okok miatt nem sikerült összehozni, és most végre megvalósulhatott. Ráadásul több kockázatot vállalhattunk és új dolgokat is csinálhattunk. Két gitárral a lehetőségek teljesen új tárháza nyílik meg előttünk! Kezdetben a Nervosának két gitárja volt, de mivel ez plusz költséget jelentett a turnézás szempontjából, egy gitáros maradt. Most a csapat sokkal strukturáltabb, és mi nagyon élvezzük ezt! Az új lemez megírása pedig szórakoztató volt, sok mindennel gazdagított minket!
- mesélte Prika, Helena pedig hozzátette:
Úgy gondolom, hogy a "Jailbreak" a Nervosa életében egyfajta forradalom, mind a zenét, mind a szövegeket illetően. Nagy kihívás volt dolgozni rajta, ugyanakkor nagyon építő jellegű folyamat volt. Minden részletet aprólékosan kidolgozhattunk, amíg úgy éreztük, elértük a kívánt eredményt!
A "Jailbreak" dallistája:
01. Endless Ambition 02. Suffocare 03. Ungrateful 04. Seed Of Death 05. Jailbreak 06. Sacrifice 07. Behind The Wall 08. Kill Or Die 09. When The Truth Is A Lie (feat. Gary Holt) 10. Superstition Failed (feat. Lena Scissorhands) 11. Gates To The Fall 12. Elements Of Sin 13. Nail The Coffin
"Rocking Heels - Live At Metal Church" elnevezés alatt lát napvilágot augusztus 11-én Tarja Turunen új DVD-je, amely kiadvány a Wacken Open Air metal-templomában rögzített fellépését tartalmazza majd - a szentélyben a kemény nóták kissé lágyabban szólalnak meg.
A finn énekesnő már megmutatta, hogyan énekli a Linkin ParkNumb-ját és az In FlamesAlias-át, most pedig a Metallica egyik ikonikus szerzeményével kedveskedik rajongóinak - a The Unforgiven került fel a Youtube videómegosztóra, íme: