Magyar nyelvű female metal blog

Fémcsajok

Bővült a Nervosa: plusz egy gitáros

2023. január 11. - Jurancsik Eszter

324333741_1869038270120009_8738982631095550208_n.jpg

A Nervosa körül elég intenzíven zajlottak az események az elmúlt hónapokban. Először Eleni Nota dobos jelentette be szeptember folyamán, hogy egészségi gondjai miatt otthagyja a zenekart, ugyanis hazájában, Görögországban kap kezeléseket. Az olasz származású Mia Wallace-nak családi problémákkal kellett szembenéznie, így egy időre ő is otthon marad, ám nem lép ki az együttesből.

A banda megtalálta új dobosát Nahir "Nanu" Villalba személyében, ám tisztázatlan körülmények között a zenészlánynak nemrégiben távoznia kellett a csapatból. Az okokra egyik fél sem tért ki, ám úgy tűnik, nincs megállás a csajok háza táján, ugyanis ma a formáció bejelentette, hogy Helena Kotina, aki ideiglenesen átvette Mia helyét, végleg a csapatban marad. A zenekar posztjából kiderült: Prika Amaral, aki mára az egyetlen tag maradt az eredeti felállásból, már régebben gondolkodott egy második gitáros fevételén.

A Nervosa a legelején két gitárosból állt, de Karen Ramos távozása után a zenekar anyagi okok miatt úgy döntött, hogy trió marad. A 2020-as teljes felállás-változás után Prika elgondolkodott egy második gitáros felvételén, de úgy döntött, hogy ezt később teszi meg, túl sok új tag volt a zenekarban ahhoz, hogy egyedül menedzselje a dolgokat. Négytagúvá vált a zenekar, ami plusz turnéköltségeket eredményezett, így az új gitáros felvételét el kellett halasztani. Néhány hónappal a "Perpetual Chaos" album megjelenése után, 2021 márciusában Prika megkereste Helenát, hogy csatlakozzon a Nervosához, és együtt kezdjék meg a következő lemez rögzítését. 2022 végén Mia nem tudott részt venni a latin-amerikai turnén, ezért Prika megkérte Helenát, hogy csatlakozzon a bandához a koncerteken, megszerezve így az első turnétapasztalatokat.

nervosa-2-2020-1024x683_1.jpg

A Nervosa a 2020-as felállás-változás után: Prika Amaral, Diva Satanica, Mia Wallace és Eleni Nota 

Arról még nem osztott meg információkat a csapat, hogy Mia mikor turnézik újra velük, ám Helena hivatalosan is bemutatásra került, mint állandó tag:

Helena Kotina egy fiatal gitáros, Görögországban született és nőtt fel. 14 évesen kezdett gitározni, fő inspirálói olyan zenekarok voltak, mint a Scorpions, a Rainbow, a Deep Purple. Zenei karrierje a görög Daffodil zenekar első EP-jének kiadásával kezdődött, melynek címe 'A hope for things that never come' volt. 2022 nyarán jelent meg első saját szerzeménye 'One of those days' címmel, később pedig a Nervosával turnézott a Latin-Amerikában. 

Egyúttal fény derült arra is, hogy a zenekar dolgozik az ötödik nagylemezén:

A Nervosa most fejezi be az új dalokat, és hamarosan stúdióba vonuunk, hogy felvegyük az ötödik albumunkat. Üdvözlünk, Helena!

Mint arról beszámoltunk, Nanu kilépése váratlanul jött, az okokat azonban nem fedheti fel - aláírt ugyanis egy szerződést, amely kiköti, hogy nem beszélhet az indítékokról, de ő maga sem érezné tisztességesnek, hogy egykori zenekara háta mögött teregesse ki a dolgot. Nincsenek még hírek arról sem, hogy a dobos Eleni helyére ki kerül. 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://femcsajok.blog.hu/api/trackback/id/tr3718023906

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása