Február 24-e óta Ukrajna orosz ostrom alatt áll, a háború azonban nem újdonság az ukránok számára - 8 éve izzott már a feszültség a luhanszki és donyecki térségben, amely idén eszkalálódott, és Ukrajna egészére kiterjedt.
A donyecki térségben alakult Jinjer tagjai már többször szót ejtettek a helyzetről. Elmondták, milyen érzés volt megélni a háború kirobbanását, Eugene Abdukhanov basszer pedig alapítványt hozott létre a rászorulók megsegítésére. A zenekar kiadója pedig különleges pólókat tervezett, amelyek megvásárlásával a rajongók is segíthetnek - eddig több, mint tízezer ruhadarab talált gazdára.
Most Tatiana Shmayluk, a banda énekesnője adott terjedelmesebb interjút egy internetes metal magazinnak, amelyben nemcsak a háborúról mesélt, hanem sok egyéb titkot is elárult.
Kiderült például, hogy kamaszkorában a szülei nemigen engedték el koncertekre.
Nem volt számomra >>elérhető<< a metal. Donyeckbe nem sok metal zenész jött, csak a fővárosban, Kijevben játszottak, ami tőlem 700 km-re volt és 12 óra vonatozást jelentett volna. Nem volt pénzem erre, anyukám pedig nagyon szigorú volt, nem kaptam sok zsebpénzt, és ez arra ösztönzött, hogy én magam keressem meg. Ezért a mai napig nagyon hálás vagyok neki! A szüleim nem igazán engedtek el a városból, de most már belátom, hogy jó döntés volt. Ez késztetett arra, hogy saját zenét játsszak. A bátyám ismertetett meg a metallal. Rockot, punkot és grunge-t hallgattam, egyedül kezdtem képezni magam. A testvérem manapság már nem hallgat semmilyen kemény zenét, amikor felnőtt, dolgozni kezdett, megházasodott és családot alapított, abbahagyta a metal hallgatását. Ez egyébként teljesen jellemző Ukrajnában.
A Jinjer sikerei lassan jöttek, de az énekesnő elmondása szerint jó is, hogy ez így történt.
Öt évembe telt, hogy egyáltalán átlépjem az ukrán határt, és Romániában adjunk koncertet egy olyan közönség előtt, akiknek fogalmuk sem volt, hogy kik vagyunk. Még több idő volt más európai országokba vagy Amerikába eljutni. Jó pár évbe telt, mire felfigyelt ránk egy kiadó, 2015-2016 folyamán kezdte kinőni magát a zenekar. Örülök, hogy így történt! Semmi promóció, hanem a dolgok természetes menete segített. Kibaszottul véres és verejtékes munka volt! Ez sokkal jobb, mint egy pillanatnyi siker.
Kiderült, kik inspirálták Tatianát. Többször említette Otep Shamayát, akinek hatására 15 évesen eldöntötte, hogy megtanul hörögni, de akit a mai napig nagy példaképének tart, az Britney Spears.
Mindig is szerettem az angol nyelvű zenét, még a popzenét is; Britney Spears az egyik legnagyobb példaképem!
Elmondása szerint a legtöbb ukrán banda megmarad az anyanyelvénél, náluk viszont nem volt kérdés, hogy angol nyelven játsszanak, ugyanis mindannyiukat, de főleg őt a nyugati zene inspirálta - a jazz, a blues és persze a metal.
Azonban Tatiana mindemellett teljesen önmaga maradt, és ez a hétköznapi dolgokban is megmutatkozik.
Három évig vegán voltam, de egy turné közepén újra elkezdtem húst enni, mert folyton éhesnek éreztem magam. Nem büntetem magam ezért, lehet, hogy egyszer újra megpróbálom, de most rendszeresen eszek húst. A sült hús illata egyszerűen megőrjített és nem tudtam ellenállni, oroszlánként vetettem rá magam.
Ez talán egy kicsit Tatiana gyermekkorára is visszavezethető. Egy korábbi interjúban ugyanis az énekesnő elmondta: amikor a Szovjetunió összeomlott, családja anyagi helyzete nem volt túl fényes, például nem volt pénzük húsra.
"Amikor a Szovjetunió összeomlott, nem tartoztunk a jómódú családokhoz. Például sokáig nem engedhettük meg magunknak a húst. Miután a hidegháború véget ért, sok amerikai ételt kaptunk, például vegán húspogácsát. Úgy nézett ki, mint a zabpehely, amit pogácsává formálsz, majd megsütöd. Akkor rájöttem, hogy valójában mi szegények vagyunk. És sírtam: "Anya, csak egy kis húst kérek. Nem akarok ilyet enni..."
Tatiana jelenleg Kaliforniában él férjével, a Suicide Silence volt dobosával, Alex Lopezzel.
Szeretem Kaliforniát. Mindig is itt szerettem volna élni, mert itt játszódnak a kedvenc filmjeim. Tavaly december óta -amikor az amerikai turnénk véget ért- Los Angelesben élek. Szeretem az itteni klímát, a pálmafákat, az óceánt. Kaliforniában élni csodás dolog. A házunktól két órányi autóútra vannak a hegyek, síelhetünk, hógolyózhatunk. Aztán visszamegyünk Los Angelesbe, és ott van az óceán. Minden megvan, amit szeretek.
De persze Tatianának hiányzik Kijev.
Úgy gondoltam, hogy amint megkapom a zöldkártyámat, visszamehetek Ukrajnába a férjemmel, és oda-vissza utazgathatunk Kijev és Los Angeles között. Aztán kitört a háború. Őszinte leszek, néha sírok, amikor senki sem lát. Hiányzik az otthonom Kijevben. Öt évig laktam ott. Nagyon hiányzik a szülővárosom, Donyeck is, ahol felnőttem, és nagyon szeretnék visszamenni, hogy lássam az egykori óvodámat, a szüleimet, a játékaim pedig még mindig ott vannak. Ez az egész szívszorító. A családomtól való elszakadás az egyik legnehezebb dolog, amit valaha átéltem. Három éve nem találkoztam a szüleimmel.
Kamerákon keresztül kommunikálunk, virtuálisan. A bátyámat, aki Oroszországban él, több mint öt éve nem láttam. Ám vannak borzalmasabb dolgok is az életben. A háború a legszörnyűbb dolog, sokkal szörnyűbb, mint az, hogy az embereket elszakítják egymástól. Nem tudom, mikor léphetünk fel újra Ukrajnában. Nem hiszem, hogy ez a közeljövőben lehetségessé válik. Nehéz ezt megmondani, teljesen zavaros a dolog, úgyhogy nem is tudok erre gondolni, meg aztán vannak nagyobb problémáink is. Ugyanakkor boldog vagyok, hogy a hazánkat képviselhetjük, mint háborúellenes nagykövetek. Nagyon hálásak vagyunk az ukrán kulturális minisztériumnak, akik megadták nekünk ezt a lehetőséget, hogy azt csináljuk, amit szeretünk, és fellépjünk az összes meghirdetett fesztiválon. Minden fesztivált arra használunk, hogy adományokat gyűjtsünk és felhívjuk a figyelmet a valódi háborúra, ami a 21. században zajlik.
- elmélkedik Tatiana, aki korábban elmondta: reméli, egyetlen más országnak sem kell azt megtapasztalnia, amin most Ukrajna keresztülmegy.
Azonban minden rosszban van valami jó is. Tatiana:
Az ukrán kultúra újra felemelkedik ennek a szörnyű háborúnak köszönhetően. Sokan, akik például oroszul beszélnek, elkezdtek ukránul tanulni. Egy mexikói férfi felesége vagyok, és sok hasonlóságot találtam a kultúránkban. Nagy családok, sok jó étel és a zene. A nők énekelnek az asztalnál. A hagyományok tekintetében nagyon hasonlít Mexikóra. Tiszteljük a természetet, szeretjük a virágokat és a költészetet. Ezt nem tudom két szóban vagy harminc percben kifejezni. Ott kell lenni, talán évekig, hogy teljesen megértsd az ukrán kultúrát.
