
Egy zenekar visszatérésének megszervezése nem egyszerű feladat, különösen akkor, ha közel 13 év telt el azóta, hogy a tagok utoljára együtt dolgoztak. A Kittie 1996-ban alakult Kanadában, két 14 éves gimnazista lány, Morgan Lander és Fallon Bowman kezdeményezésére – előbbi énekesként, utóbbi gitárosként vett részt a zenekarban. Hozzájuk csatlakozott Morgan húga, az akkor mindössze 12 éves Mercedes, mint dobos, valamint a 13 éves Tanya Candler basszusgitárosként..
Első albumuk, a "Spit", 1999 novemberében jelent meg, ekkor már Talena Atfield basszusgitárossal, aki Tanya Candler helyét vette át a csapatban. A zenekar főként a nu metal műfajban alkotott, és az évek során számos tagcsere, távozás, valamint egy tragikus haláleset is beárnyékolta pályafutásukat. 2017-ben váratlanul elhunyt Trish Doan, a koreai származású basszusgitáros, mindössze 31 évesen, ami megrázta az egész rock- és metalszcénát. Morgan nem sokkal később úgy nyilatkozott: nem tartja valószínűnek, hogy szeretett zenésztársuk nélkül új lemez készülne.
Három évvel ezelőtt egy interjúban Morgan Lander énekesnő kijelentette: a Kittie nem hal meg, de jelen pillanatban minden bizonytalan. Ezért is keltett nagy meglepetést, hogy a zenekar 2022-ben több fesztiválkoncertet is adott. Az igazi szenzáció azonban tavaly történt: a banda megkezdte hetedik stúdióalbumának felvételeit. Mivel technikailag csak Morgan, Mercedes és a gitáros Tara McLeod voltak jelen, visszahívták Ivana "Ivy" Jenkinst (leánykori nevén Vujic), aki 2008 és 2012 között már egy ciklusban erősítette a csapatot.
Februárban hallhattuk az Eyes Wide Open című dalt, amelyet további három kislemez követett: We Are Shadows, Vultures és az One Foot In The Grave, ma pedig, az album megjelenésének napján a címadó dalhoz is klip érkezett.
A nu metal a ’90-es évek végén és a 2000-es évek elején élte fénykorát, olyan nevekkel, mint a Limp Bizkit, a Korn, a P.O.D. vagy a Mudvayne. Sokan azonban a műfaj létjogosultságát is megkérdőjelezték, ugyanis szerintük ez már nem igazi metal, csupán annak leegyszerűsített, "divatos" változata. Őszintén szólva, sokáig én is így gondoltam.
A Kittie viszont mindig különleges helyet foglalt el a szívemben, amióta csak megismertem őket, valamikor 2006–2007 táján. Morgan tiszta énekhangja már akkor is rendben volt, de a hörgései gyakran bizonytalanok voltak – ezt valószínűleg ő maga is érezte. Az elmúlt években viszont hatalmas fejlődésen ment keresztül. A "Fire"-ön nyoma sincs az egykori erőlködésnek: a hörgése most ugyanolyan természetesen és magabiztosan szól, mint a tiszta vokáljai.
Morgan joggal lehet büszke magára, hiszen sok frontember megreked egy szinten, ő viszont továbbfejlődött, és ezt hallani is. Ez talán annak is köszönhető, hogy 2019 augusztusában csatlakozott honfitársai zenekarához, a Karkaoshoz, mint frontember. A 2003 óta működő formáció zenéjében a death metal, a power metal és a hard rock elemei keverednek – és úgy tűnik, Morgan ebből a sokszínű közegből rengeteget tanult, amit most a Kittie-ben kamatoztat.
A Kittie zenéjében a legfeltűnőbb változás, hogy bár még mindig hallani nu metalos elemeket az új lemez dalaiban, az egész lemez sokkal keményebb hangzásra épül, groove-os, néhol már-már djentes alapokra, masszív dobokkal és mélyre hangolt gitárokkal. Morgan nemrégiben kijelentette, hogy már nem nu metal zenekarnak tekintik magukat, és az új korong számos műfajban megállja majd a helyét. Az album meghallgatása után csak megerősíteni tudom ezt a kijelentést. A dalok mindegyike könnyen emészthető, nincsenek hosszú, elnyújtott szerzemények a korongon, ám mégsem fulladnak érdektelenségbe. A szövegek és a dalok témái változatosak, amelyekkel sokan tudunk azonosulni.
A Kittie tagjai szó szerint a közönség szeme láttára nőttek fel: kislányokból nagylányokká, majd érett nőkké váltak, miközben minden érzésüket, fájdalmukat és örömüket megosztották a rajongóikkal. Amikor a zenekar hosszabb pihenőre vonult, a tagok akkor sem ültek tétlenül. Morgan egy fitneszterem marketingeseként dolgozott, míg Mercedes ingatlanügynökként és szoftverfejlesztőként próbálta ki magát, vagyis mindketten megállták a helyüket a civil életben is.
Persze egyetlen zenekar sem fogja soha kijelenteni, hogy "a következő lemezünk lesz a leggyengébb", hiszen mindenki a legkeményebb, legerősebb és legsúlyosabb anyagát ígéri. A Kittie viszont most tényleg nem beszélt mellé. Már az Eyes Wide Open és a We Are Shadows megjelenésekor sejteni lehetett, hogy itt nem valami lepkefing-kategóriájú visszatérésről lesz szó.
A 13 év hallgatás után érkező új album erős, változatos és érett munka, olyan, amilyet csak egy sokat látott, de újra önmagára talált zenekar tud létrehozni. Reméljük, a Kittie nem áll meg itt, és a következő anyag is ezt a szintet hozza – vagy még feljebb teszi a lécet.
9,5/10
"Fire"
Megjelenés: 2024.06.21.
Kiadó: Sumerian Records
Zenészek:
Morgan Lander - ének, gitár
Ivana Jenkins - basszusgitár
Mercedes Lander - dob
Tara McLeod - gitár
Dallista:
01. Fire
02. I Still Wear This Crown
03. Falter
04. Vultures
05. We Are Shadows
06. Wound
07. One Foot In The Grave
08. Are You Entertained
09. Grime
10. Eyes Wide Open







