Hivatalos: júniusban jelenik meg a Kittie új albuma

2024. május 08. 18:02 - Jurancsik Eszter

kittie_2022.jpg

A 13 év után visszatért Kittie tavaly október óta dolgozott új albumán, amelyről elsőként az Eyes Wide Open, majd a We Are Shadows jelent meg kislemez formájában.

Korábban a kanadai csapat énekese, Morgan Lander elmondta: elérkezettnek látja az időt, hogy a Kittie végre új albumot adjon ki az utolsó, "I've Failed You" című korong után, amely 2011 augusztusában került boltokba. Hét évvel ezelőtt tragikus esemény forgatta fel a zenekar életét: 2017 februárjában elhunyt basszerosuk, a 31 éves Trish Doan. Morgan 2019 tavaszán azt nyilatkozta: nehezen képzeli el, hogy Trish nélkül új lemez készüljön, hiszen a tragikusan fiatalon eltávozott zenészlány nemcsak bandatársa, hanem az egyik legjobb barátja is volt.

Ugyanakkor a frontlány tele volt tervekkel, így húga, a dobos Mercedes Lander és a gitáros Tara McLeod mellé visszacsalogatta a basszeros Ivana "Ivy" Vujicot, aki 2008 és 2012 között egy ciklusban már erősítette a zenekart.

A formáció ma közösségi oldalain tette közzé a hírt, miszerint "Fire" címmel, 2024. június 21-én megjelenik hetedik stúdióalbumuk, ezzel egy időben a Vultures című tétel videoklipje is debütált - a szerzeményt 2023 májusában, a Sick New World elnevezésű fesztiválon mutatták be a közönségnek.

Morgan így mesélt a lemezről:

Ha valaki tíz évvel ezelőtt azt mondja nekünk, hogy 2024-ben is zenélni fogunk, kinevetjük. Úgy érezzük, valami nagyon mély dolog hozott össze minket újra, és lehetővé tette, hogy valami félelem nélküli és varázslatos cuccot alkossunk nektek. Nagyon keményen dolgoztunk az elmúlt évben, és a tökéletes stábbal vettük körül magunkat, hogy ezt az albumot elkészíthessük. 

kittiefirecd.webp

01. Fire
02. I Still Wear This Crown
03. Falter
04. Vultures
05. We Are Shadows
06. Wound
07. One Foot In The Grave
08. Are You Entertained
09. Grime
10. Eyes Wide Open

 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://femcsajok.blog.hu/api/trackback/id/tr8718399593

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása